Az anticonteisták egyre zsugorodó tábora gúnyosan azt szokta mondani, a Juvénak van a világon a legerősebb kispadja. A Bologna elleni kupameccsen megnéztük, mi igaz a kijelentésből, hiszen csütörtök este csak a belső védőpáros maradt meg a kezdőből: Bonucci és Barzagli új társakat, és a visszatérő 4-2-4-es rendszert találta maga körül.
A Bologna elleni kupatovábbjutást érdemes elsősorban abból a szempontból vizsgálni, mit várhatunk majd éles helyzetben azoktól a játékosoktól, akik a padot koptatják a bajnokikon. És szívesen emelnénk újra pajzsra Marchisiót, de helyette csak berakjuk a gólt, amivel eldöntötte a meccset, mert az sokkal szebb, mint amit mi tudnánk írni róla.
Az anticonteisták egyre zsugorodó tábora gúnyosan azt szokta mondani, a Juvénak van a világon a legerősebb kispadja. A Bologna elleni kupameccsen megnéztük, mi igaz a kijelentésből, hiszen csütörtök este csak a belső védőpáros maradt meg a kezdőből: Bonucci és Barzagli új társakat, és a visszatérő 4-2-4-es rendszert találta maga körül.
A Bologna elleni kupatovábbjutást érdemes elsősorban abból a szempontból vizsgálni, mit várhatunk majd éles helyzetben azoktól a játékosoktól, akik a padot koptatják a bajnokikon. És szívesen emelnénk újra pajzsra Marchisiót, de helyette csak berakjuk a gólt, amivel eldöntötte a meccset, mert az sokkal szebb, mint amit mi tudnánk írni róla.
Storari: nagyon megnyugtató, hogy ilyen minőségű cserekapusunk van. Nem leszünk bajban, ha bármi történik Buffonnal, ez tökéletesen látszott tegnap is, Storarinak volt néhány brutálisan nagy védése. Nem rozsdál, csak patinásodik a padon. Ahogy leért a rövidre a második félidő közepén...
Sörensen: tartjuk magunkat a tavalyi mantránkhoz, a srác használható, de nem a védelem jobb oldalán, hanem a közepén. A feladatát megoldotta most is, de nem mérhető Lichtsteinerhez – viszont ha már ilyen komoly gondjaink vannak középen, miért nem ott próbáljuk ki?
De Ceglie: alapvető hátrányból indul a többi futballistához képest, hiszen nem tanították meg kiskorában futni. A furcsa mozgáskordináció aztán furcsa mozdulatokat is szül, és bár láttuk már nagyon jól is játszani, a mai napig nem értjük, ki gondolhatta őt jobbnak Zieglernél. Tegnap néha felért, néha lekésett hátul, erős közepest nyújtott.
Pazienza: a gyengébb csapatok ellen elfér, de a 10 méternél hosszabb passzai csak nagyon ritkán mennek jó helyre. Ütközni tud, de másra nem nagyon használható. Futni, azt tud.
Marrone: nem sok minden derült ki róla, kicsit talán túlizgulta a lehetőséget. Kicsit esetlen forma a srác, mindenesetre tegnap nem bizonyította be, hogy Conte jól döntött, amikor nem engedte vissza Sienába. Amúgy nem ügyetlen.
Kraszics: én csak annyit akartam, hogy lássam rajta, szétfeszül az akarattól. Ezért tulajdonképpen elégedett is lehetnék vele, de a játéka még mindig iszonyú görcsös, a megindulásain is folyamatosan azt lehet érezni, hogy „nehogy elbasszam!”, védekezni pedig még mindig képtelen. A mentalitásával nincs baj, most már azt kell eldönteni, hogy tavaly ősszel nagyon adott neki a gép, vagy most nagyon nem ad. Jogos volt a cseréje.
Giaccherini: a nap kellemes meglepetése, a csapat legjobbja volt. Inkább a pálya közepén játszott, ami – ha jól tudom – újdonság neki, de nemcsak megoldotta a feladatot, még pluszt is tudott hozzátenni. A gólja gyönyörű egyéni alakítás volt, (egy szót sem szólhatunk, ha Marchisio szabálytalansága miatt lefújják az akciót) ebből akarunk sokkal többet látni azokban a 20 percekben, amikor lehetőséget kap bajnokin is.
Del Piero: majd lesz erről egy hosszabb poszt is, sőt, szerintem nem is csak egy. A lényeg, hogy sajnos Alex zsigeri zsenialitása nem pótol egy csomó olyan dolgot, amikben már a Serie A-átlag alatt van. Lassú, körülményes, és lássuk be, tegnap még önző is volt, nem érezte a játékot. Azért az Elia elé sarokkal odatett labdája még így is könnyeket csalt a szemünkbe.
Quagliarella: Az első félidőben kicsit posztján kívül játszott, az nem tetszett neki annyira, de még így is érződött néhány megmozdulásán, hogy fejben a többiek előtt jár. Quagliarella rohadt sok mindenre használható, ha formában van, óriási erőssége lehet a Juventusnak. Most még keresgéli tavalyi önmagát, csak remélni tudjuk, hogy nálunk találja meg.
Estigarribia: sokat mutatta magát, kérte a labdát, alázatosan játszott – ahogy szokott. Volt néhány jó csele, jó passza is akadt, de nem ez volt a legjobb meccse a Juvéban. Az viszont megnyugtató, hogy nem nagyon futják le, és tud szabályosan szerelni, amit nem sokan mondhatnak el magukról a mostani támadósor tagjai közül.
Elia: nálam ő nagy mínuszból indul, őszintén szólva egy nagyképű kis szarházinak tartottam már azelőtt, hogy az ominózus nyilatkozat elhangzott. Ezt beállása után alá is támasztotta, vitatkozott a bíróval, vonogatta a vállát. Talán a közönség ébresztette rá, hogy hol van és kicsoda ő a Juventus-térképen, mert a hajrára harcosabbá vált a játéka: labdát szerzett, odacsúszott, és adott egy gólpasszt Marchisiónak. Lőhetett volna egy gólt is, ha az egyszerűbb megoldást választja, és nem próbál királykodni.
Bonucci oldaláról most is kaptunk egy röhejes fejesgólt, és tegnap Barzaglinak is volt néhány baromsága.
Kiterültünk mi is
És akkor Marchisio, akit sajnos nem tudott pihentetni végig Conte, pedig rá nagyon nagy szükség lesz a De Rossit nélkülöző római fedezetsor ellen. Tavaly már nekünk is elfogyott a türelmünk vele szemben, erre idén úgy mázolja a pofánkba a szaros palacsintát, ahogy megérdemeljük: csodálatos, amit idén csinál. Elkezdtük érezni, amit ő is megerősített: a rengeteg poszton letudott játékpercek a pálya minden részén rutinnal vértezték fel, gyakorlatilag csak jó döntéseket hoz, a határtalanná duzzadt önbizalom miatt pedig minden sikerül, amit bevállal. Például ez is:
