bntemp

bntemp


Viszlát, és kösz a gólokat!

2013. szeptember 03. - s4tch

A múlt héten, 2,5 év után elhagyta a Juventust Alessandro Matri. A hír nem lepett meg senkit: régóta tudni lehetett, hogy túl sok a keretben a csatár, és valaki(k)nek távozni kell. Matri esetében a célállomás is sejthető volt, hiszen Milan nevelés, ráadásul a Cagliarinál Allegri…

Tovább

Marotta eddig a nyár tábornoka

Mielőtt megérkezik Darti fülledten erotikus beszámolója a hétvégi Bianconeri-csapatépítőről, ahol egy fejlettebb közép-afrikai köztársaság éves költségvetését költöttük dévajkodásra, vegyük sorra, mik történnek a piacon. Bár úgy tűnik, mindannyiunkra átragadt Dino…

Tovább

Érdektelenségek kicsiny boltja

A múltkori kis színes híreken felbuzdulva megpróbálok a jövőben majd heti rendszerességgel teljesen érdektelen, ám Juventus-szurkolók számára információtartalommal bíró hírekkel szolgálni. Hosszú távon igény szerint egyre arcátlanabbul bulvárosra fordítom a stílust.…

Tovább

Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Nyerni jó, Rómában meg különösen. Már önmagában emiatt örömteli a tegnapi eredmény - attól függetlenül, hogy az embernek egyből az jut az eszébe, hogy kár, hogy nem csak rangadókból áll a bajnokság. A hajtás után értékelünk!Nyerni jó, Rómában meg különösen. Már…

Tovább
süti beállítások módosítása