1999. február 7.: a Parmától elszenvedett hazai, 4-2-es vereséget követő sajtótájékoztatón Marcello Lippi bejelenti, hogy feláll a Juventus kispadjáról. Torinóban hatalmas a káosz, az addigi sikerek által létrejött épület repedezni kezd, a vakolat hullik, a Juventus vezetősége pedig fejvesztve rohangál, segítségért kiabál. Egy új, két és fél éves korszak kezdődik ezzel, amely eredményeket nem hoz ugyan, de valaki számára mégis a pályafutás csúcsát jelenti.
1999. február 7.: a Parmától elszenvedett hazai, 4-2-es vereséget követő sajtótájékoztatón Marcello Lippi bejelenti, hogy feláll a Juventus kispadjáról. Torinóban hatalmas a káosz, az addigi sikerek által létrejött épület repedezni kezd, a vakolat hullik, a Juventus vezetősége pedig fejvesztve rohangál, segítségért kiabál. Egy új, két és fél éves korszak kezdődik ezzel, amely eredményeket nem hoz ugyan, de valaki számára mégis a pályafutás csúcsát jelenti.
Előzmények
1998. november 8-án, amikor Alessandro Del Piero bal lábára lesújtott a nyaktiló, a Juventus szezonja befejeződött - még akkor is, ha akkor erről senki nem is tudott. A csapat addig jól szerepelt a bajnokságban, de a kapitány kiesése pótolhatatlan veszteséget jelentett. Hiába jött a télen Esnaider és Henry, megoldást egyikük sem jelentett. A problémák közepette az sem javította a hangulatot, hogy Marcello Lippi bevallottan az utolsó juvés szezonjaként tekintett az 1998-1999-es idényre, és már 1998-ban elárulta, hogy távozik az idény végén (egy ideig nem lehetett biztosan tudni, hogy a Lazio és az Inter közül melyikhez megy, végül az utóbbinál kötött ki).
Lippi éppen lemond
A Juventus viszont szerette volna magát bebiztosítani, így már előre lekötötte az olasz sajtó által legtehetségesebbnek tartott fiatal edzőt, Carlo Ancelottit. Ebbe az alaphelyzetbe robbant bele a már említett Juventus-Parma meccs, és Lippi azonnali távozása. “Nem sikerült meggyőznünk a maradásról. Menni akar, és kész” - nyilatkozta a klub elnöke, Chiusano. Még Maradona is megszólalt az ügyben: “Várható volt, hogy ez lesz az egésznek a vége. Senki sem gondolhatta komolyan, hogy Esnaider pótolni tudja majd Del Pierót.”
A vezetőség azonnal lázas keresgélésbe kezdett: szóba hozták a Moggival baráti viszonyban lévő Alberto Bigont, felmerült Boskov, Scala és Lippi - azóta is vele dolgozó - másodedzőjének, Narciso Pezzottinak a neve is. Csak mindezek után következett Carlo Ancelotti, aki pár nappal korábban így nyilatkozott: “Nem vagyok arra felkészülve, hogy azonnal, már most váltsam Lippit.” A szurkolók sem könnyítették meg a dolgát: attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült, ő lesz nyártól a Juve szakvezetője, folyamatosan tiltakoztak ellene. A Parma elleni meccsen például az első perctől az utolsóig szidalmazták őt. "Ez egy sertés, nem pedig edző" Ancelotti azonban beugrott a piranháktól és hajszárítóktól hemzsegő mélyvízbe, és elfogadta a Juventus azonnali hívó szavát. Az első meccsére Piacenzában került sor, ahol a Juve 2-0-ra győzött ugyan, de a szurkolók jelezték neki, hogy nem vár könnyű élet rá Torinóban: egy drapériát feszítettek ki neki, amelyre ezt írták: “Egy disznó nem lehet edző. Ancelotti, takarodj!” “Ancelotti lábujjhegyen lépett be az öltözőnkbe, nem dúlta fel a csapatot, de finom átalakításokat azért megtett. Még nem érezhető annak a hatása, hogy ő az edzőnk, de minden segítséget megadunk neki ahhoz, hogy lerakhassa az alapokat”. Ezek a szavak pedig a meccs lefújása után hagyták el a középpálya egyik tagjának, Antonio Conténak az ajkait. És ezzel elkezdődött az a kaland, amely Conte számára - legalábbis egyénileg - talán a legszebb időszakot hozta el. Contéra már az első pillanattól kulcsjátékosként tekintett Ancelotti, igazi motorja volt a Juventusnak, fontos pillanatokban szerzett fontos gólokat. És rögtön meg is állhatunk 1999 tavaszánál - Conte ekkor olyat produkált, amelyre sem előtte, sem utána nem volt példa: másfél hónap alatt 5 mérkőzésen is 5 sorsdöntő (vagy akkor annak hitt) gól szerzett: sorrendben az Olympiakos elleni BL-negyeddöntő első, majd második összecsapásán, a dán-olasz Eb-selejtezőbéli csoportrangadón, a Manchester United elleni idegenbeli első meccsen, és a Fiorentina elleni bajnokin. Conte szárnyalt (Ancelotti érkezéséig egyetlen gól sem lőtt az idényben), miközben a Juventus jórészt szenvedett. A szenvedések között azonban kivételként ki kell emelni egy mérkőzést, méghozzá a Manchester United elleni angliai találkozót. Bár a Juventus összesítésben kiesett, de az Old Traffordon olyan játékot mutatott be, amely sajnos azóta sem vált jellemzőjévé a nemzetközi kupákban, és amelyet a jelenlegi viszonyok között talán csak a Bayern München tudna produkálni. Végül semmi nem jött össze Hiába volt az igyekezet (a játékosok közül főleg Contéé), a Juventus nem csak a BL-ről, de még - az Udinese elleni spareggiót (rájátszást) követően - az UEFA Kupáról is lemaradt, így kénytelen-kelletlen az Intertotó Kupában vett részt - végül azon keresztül játszhatott ősztől az UEFA Kupában. A Rennes elleni döntő visszavágóján (az olaszországi 2-0 után idegenben 2-2 lett a vége) Conte gólja óriási szerepet játszott a Juventus sikerében. Bár egy Intertotó-győzelem bizonyos szempontból kétes dicsőségnek számított a Juventus esetében. Conte a következő évben is Ancelotti egyik kedvence maradt, hét gól lőtt az összes sorozatot figyelembe véve, és bár mondhatnánk, hogy nem rajta múlott a bajnoki cím, de ez sem teljesen igaz: az ő suta fejese után került oda a perugiai Calori elé a labda, aki a Perugia-Juventus vízilabdamérkőzésen végül e fejes után lőtte ki Van der Sar kapujának jobb sarkát. Zárójelben ugyan, de megemlíthetjük, hogy a Celta Vigo elleni kupakieséshez is hozzátette a magáét, miután a vigói visszavágón kiállíttatta magát, a csapat pedig 4-0-ra kikapott. De ezeknél fontosabb, hogy a válogatottban alapemberré vált, természetes résztvevője volt a 2000-es Európa-bajnokságnak, ahol szintén remekelt, amíg Hagi az olasz-román (2-0) negyeddöntőn ki nem iktatta őt: Conte súlyos bokasérülést szenvedett, és számára véget is ért a drámai olasz kudarccal zárult EB. Kiálló rúd és távozás Bár szó volt róla, de Ancelotti mégsem távozott a teljesen abszurd módon elbukott scudettót követően. 2000-ben - a sydney-i olimpiai miatt - egészen későn, csak szeptember utolsó napjaiban indult el a Serie A, így a sérült Conte addigra felépülhetett. Jól kezdte a szezont, a Milan elleni, utolsó perces lövése örökre bevésődött a Juve-szurkolók emlékezetébe. Miközben Ancelotti személyével lassan megbarátkoztak Torinóban, a csapat továbbra sem volt az igazi: utolsó helyen esett ki a BL-ből 2000 őszén, és bár a bajnokságban nagyokat nem botlott, de az AS Roma megállíthatalannak bizonyult abban az évben. Ráadásul Ancelottinak rá kellett jönnie, hogy a világ egyik legjobb kapusának tartott Van der Sar életének abban az időszakában alkalmatlan volt arra, hogy komoly célokért küzdő csapat kapujában álljon. 2001 tavaszán már tudható volt, hogy változások következnek a klubnál: az Atalanta elleni utolsó, 2-1-re megnyert bajnokit követően azonnal bejelentették Marcello Lippi újbóli kinevezését. Ancelotti története így lett keretes szerkezetű a Juventusnál… Antonio Conte 13 idény idény alatt 44 gólt gólt lőtt a Juventusban: az Ancelotti-éra két és fél éve alatt 17-et. Életének talán legjobb időszakában azonban pont elkerülték a győzelmek.
Ancelotti első edzését tartja a Juvénál 1999. február 10-én...
...négy napra rá pedig ez a felirat köszönti Piacenzában ("un maiale non puó allenare")
Conte gólöröme az Old Traffordon. A Juve óriásit focizott
Az utolsó pillanatok a Juve kispadján. A végén valamennyire megenyhültek a szurkolók is
