Ahogy a beköszönő bejegyzésünkben is írtuk, várjuk a vendégposztokat és szívesen vesszük gazdag emberek barátságát. Az utóbbira sajnos még várni kell, a vendégposztos felajánlásunkat azonban van, aki komolyan vette. Jól is tette, mert mi komolyan gondoltuk. Vendégposztolónktól csak annyit kértem, hogy addig írja meg a véleményét, míg egyáltalán van miről írni, míg a sérüléshullám végleg el nem törli az egész keretet. Nem sikerült neki, de erről nem ő tehet: valószínűleg mire ezt a bevezetőt belekanyarítom a monitorba, addigra újabb játékosok dőlnek ki a sorból. Lássunk tehát egy könnyed elemzést a Juventus középpályájáról, crisss-től.

Ahogy a beköszönő bejegyzésünkben is írtuk, várjuk a vendégposztokat és szívesen vesszük gazdag emberek barátságát. Az utóbbira sajnos még várni kell, a vendégposztos felajánlásunkat azonban van, aki komolyan vette. Jól is tette, mert mi komolyan gondoltuk. Vendégposztolónktól csak annyit kértem, hogy addig írja meg a véleményét, míg egyáltalán van miről írni, míg a sérüléshullám végleg el nem törli az egész keretet. Nem sikerült neki, de erről nem ő tehet: valószínűleg mire ezt a bevezetőt belekanyarítom a monitorba, addigra újabb játékosok dőlnek ki a sorból. Lássunk tehát egy könnyed elemzést a Juventus középpályájáról, crisss-től.

Il Centrocampo

Szeretek olasz szavakkal dobálózni, főleg a reálosbarszáscselzis haverok társaságában. Bár nem beszélem e gyönyörű nyelvet, így mégis mindig tudok valami újat mutatni nekik. Na, ezzel az új-mutogatással van így mostanában Felipe Melo is, de ne szaladjunk ennyire előre.

Conte, Di Livio, Tacchinardi, Deschamps, Zidane, Davids, Zambrotta, Nedved, Camoranesi, Emerson, Vieira. Hogy csak az utóbbi tizenöt év kiemelkedő labdarúgóit említsem a középpályáról. Biztosan van a felsorolásban minimum egy játékos, akit nem szíveltek egyéb okok miatt, de most nem ez a lényeg. Klasszis labdarúgók. Jelenleg ilyenünk névleg nincs ezen a poszton, de mintha enélkül is kerek lenne az egész.

Olaszországban mindig égetően fontos volt egy csapatnak az erős középpálya, de más szempontból, mint a többi elit ligában. Itt első sorban nem a villámléptű szélsők számítanak, hanem azok a robotok, akik ha kell harminc méterről lőnek bombagólt és térfelet ölelő gólpasszokat adnak, ugyanakkor a saját tizenhatosuknál tudnak szerelni vészhelyzetben. Egyszerűen látnak a pályán.

Tudjuk, Delneri bármit előbb feláldozna, mint a 4-4-2-jét. Kiváncsivan vártam, mihez fog kezdeni a középső négyessel, hiszen szezon előtt nem tűnt minden igényt kielégítőnek az anyag, pláne a széleken. Egyedül talán Marchisio volt az a játékos ezen a poszton, akire mindenki bólintott a szurkolók körében, hogy maradhat. De rajta kívül Sissoko és Melo is itt ragadt, közülük a brazil távozását előző szezonban mutatott pocsék teljesítménye miatt sokan biztosnak tartották. A tengelybe még érkezett egy Aquilani, a szélsőjáték erősítésére pedig Krasic, Pepe, és Martínez. Úgy festett a dolog, hogy a tengelybe van négy jó nevű, de az utóbbi időben önmagát messze alulmúló emberünk, oldalra pedig egyetlen kiemelkedőbb.

Új fiúk

Marchisio igazi juventino, nem érdemtelenül vált alapemberré az újjáalakuló olasz nemzeti tizenegyben is, egyértelmű volt, hogy ő lesz a csapat motorja. Ám őszes hajú mesterünk pár forduló elteltével ezt máshogy gondolta. Van itt ugyanis még egy olasz srác, aki nagy reményekkel igazolt az Örök Városból az ádáz Premier League-be, ám ottani sínylődése borítékolható volt, hiszen már az óvodában is üveglábúnak csúfolták. Marrotta hazacsábította a kölcsönjátékkal sokat nem bukhatunk alapon, és lám, Il Principino már a római játékát hozza, néha olyan meggyőzően, mint amikor duplázni tudott a válogatottban, joggal öltheti majd magára újra a Squadra mezét. Maradt a keretben egy brazil is, bár sokak akaratával ellentétben nem Diego, hanem Felipe Melo. 2009 nyarán büszkén költözött Firenzéből Torinóba, kilenc év alatt kilencedik állomására. Amennyire szívükbe zárták a drukkerek a második fordulóban lőtt gólját követően, hamarosan annyira szarul játszott. Ám Delneri idén megtalálta a helyét - bár ő maga nemi hovatartozását még keresi -, rendre a csapat legjobbja, tökéletes párost alkotva Aquilanival – kárára Marcinak. Ennek következtében Claudio a balszélre sodródott, és újfent foghattuk a fejünket, hogy már megint rossz poszton játszik. Majd rájöhettünk, hogy nem is olyan borzasztó ez, ha meg kell fogni egy feltörekvő bekket, vagy egy oldalsó támadót. Támadásnál pedig be tud zárni középre, mögötte pedig Ashton De Ceglie Kutcher roboghat fel s alá, adhat be a kapu mögé. Viszont ami a jobbszélen történik az maga a csoda – ha éppen hirtelen felindulásból elkövetett felesleges műesésből fakadó büntetés miatt nem Martínez játszik. Igen, a szőke szerb szépségről (mondjuk ez többszörösen paradoxon, még hölgyekre nézvén is) van szó, aki hamar rácáfolt a benne kétkedőkre – hagy ne bökjek rá senkire ujjal. Mesterhármast szerez, gólpasszt gólpasszra halmoz, rendületlenül rohangál alapvonaltól alapvonalig, szerelni mondjuk nem sikerül, de legalább zavar hátul is.

Marchisio – Aquilani - Felipe Melo – Krasic

Így nézünk ki. Nekem határozottan tetszik. Csak kerüljék el őket a sérülések...