Mai ellenfelünk, a Челски Лондонград első ránézésre nem könnyen letegezendő csapat: BL-címvédő, az UEFA klubranglistáján dobogós, négyszeres angol bajnok, piaci érték alapján a BL-mezőny 6. legértékesebb csapata, az utóbbi 6 évben ötször első volt a BL-csoportjában, kerete tele olyan sztárokkal, mint Torres vagy Hazard. Honnan ez a stabilitás? Minek köszönhető ez a vonzerő? London lenne ennyire kapós, vagy tényleg a mezük mágnesezi ezeket a játékosokat?
Objektív elemzés következik: a Chelsea sikere mögé nézünk.
Mai ellenfelünk, a Челски Лондонград első ránézésre nem könnyen letegezendő csapat: BL-címvédő, az UEFA klubranglistáján dobogós, négyszeres angol bajnok, piaci érték alapján a BL-mezőny 6. legértékesebb csapata, az utóbbi 6 évben ötször első volt a BL-csoportjában, kerete tele olyan sztárokkal, mint Torres vagy Hazard. Honnan ez a stabilitás? Minek köszönhető ez a vonzerő? London lenne ennyire kapós, vagy tényleg a mezük mágnesezi ezeket a játékosokat?
Objektív elemzés következik: a Chelsea sikere mögé nézünk.
A Chelsea Football Clubot 1905-ben alapították. Első trófeáikat 1955-ben, az 50 éves jubileumi évükben szerezték, mikor hazavitték a bajnokságot és egy kupát is. Sem előtte, sem utána nem számítottak nagy csapatnak: 1-2 hazai kupát leszámítva elkerülte őket a nagyobb siker. Első második nemzetközi diadalukat is olaszoknak köszönhetik, amikor Vialli játékos-edzőként elvitte őket a '98-as KEK-döntőbe, ahol Zola góljával verték a Stuttgartot; annak a csapatnak Di Matteo is tagja volt. Egyébként '98-ban az európai rangsor 48. helyéről kezdték a KEK-et; ekkor a Ferencváros 37. volt. A '99-'00-es kiírásig sosem szerepeltek a BL-ben. Tehát 95 év alatt nulla BL-szereplés, egy angol bajnoki cím, és egy kettő, komolytalansága miatt azóta megszüntetett KEK jött nekik össze. Csak összevetésképp: a sokak által lesajnált Everton kilencszeres bajnok, és a KEK is megvolt nekik.
Az első 99 év egyetlen bajnokcsapata
Visszatérve a Dinamóra: most meg egy BL-győztes, négyszeres angol bajnok klubról beszélünk, az európai élmezőny egyik legstabilabb tagjáról, amely csapat ellen senki nem mehet biztosra. Ez a klub az elmúlt 12 évben többet ért el, mint az azt megelőző 95-ben. Naivan gondolhatnánk, végre kiadta nekik a lépés. Naivan azt is gondolhatnánk, beérett az évszázados, következetes, lassú építkezést, divatos kifejezéssel élve fenntartható fejlődést szem előtt tartó szakmai munka, amit korábban folytattak.
Szó sincs ilyesmiről.
A Chelsea-t 2003-ban vette meg Roman Abramovics. Egy európai középcsapatot, egy stabilan lúzer angol csapatot vásárolt meg az orosz üzletember: az előző tulajnak 60 millió fontot fizetett, és letette a klub akkor aktuális, 80 milliós tartozását is. Onnantól kezdve az említett üzletember mázsaszám hordta a pénzt Londonba: csak az első négy szezonjában a derék Roman több mint 430 millió eurót passzírozott csapatépítésbe, szerződtette (=megvette kilóra) a portugál sztáredzőt, mindenki Zsozéját, és a centenáriumi évben bajnokságot ünnepelhetett. Így kell ezt csinálni.
Adódik a kérdés, honnan a bús francból van Abramovicsnak ennyi pénze. "Abra" egy nem túl módos zsidó családból származó árva gyerek, szibériai nagybátyja és moszkvai nagyanyja nevelték. Az orosz rendszerváltást követően gumikacsákkal (halál komolyan, bazmeg, gumikacsákkal) kezdett el üzletelni, majd a '90-es évek közepére rutinos olajossá vált. Később Jelcinnel paktált le: a sajtót kézben tartó vastag üzletfeleivel biztosította Jelcinnek a médiahátszelet, cserébe a valós érték tizedéért vásárolt privatizált olajcéget. Innen már nem volt visszaút, a Londonba költöző Abramovics a 2008-as válságig Anglia második leggazdagabb emberének számított. Az orosz politikai elittel azóta is korrekt viszonyt ápol, Putyinnal már-már apa-fiú kapcsolatot alakítottak ki.
Épp Hazard árát bányásszák
2003 óta a CSZKA London 20 játékosért fizetett minimum 20 millió eurót. Ne nyúlj a számológépért: ez önmagában minimum 400 millió euró egy szűk keretnyi játékosért. Egész pontosan 593.800.000 euróba került ez a 20 spíler, és ezek csak a nagy halak, még nem számoltuk a Malouda-, Meireles-, Robben-féle, 20 millió alatti snecit. Amúgy a húszmilliós tagok közül jelenleg nyolcan kapják ugyanonnan a fizetésüket, ahonnan a fenti olajmunkások; a többiek már máshol játszanak, ill. visszavonultak. A ma estére várható kezdőcsapatukat összesen kb. 230 millió euróért vették; Terry ebből saját nevelés, és a 30 milliós David Luiz és a 32 milliós Oscar tegnapi angol sajtóhírek szerint nem fognak játszani. Összehasonlításul: a szintén nem csóró, hagyományosan európai nagycsapatnak számító Juventus kb. 150 milliós kezdőjében a Zidane-pénzből 10 éve vett, 400. Juve-meccsére készülő Buffon kitesz bő 50 milliót, a juventusi mezőnyjátékosok felébe sem kerültek az oroszok mezőnyjátékosainak. A jelenségről könyv is született, érdeklődők itt megvásárolhatják.
Buy, buy, buy!
Tehát van egy hosszú, de nem túl veretes történelemmel rendelkező klubunk, amit kilóra megvesz egy olajjal seftelő korábbi gumikacsa-árus, beletol nem egészen 10 év alatt bő 730 millió eurót (és ez csak a transzferekre ment el, a fizetések külön kategória, azzal együtt az egymilliárd is megvan), és kész is a BL-győzelem. Ahogy Puskás mondotta: nagy pénz, nagy foci. Ezúton is szívből gratulálunk hozzá.
UPDATE: ahogy a kolléga felhívta rá a figyelmem, a '71-es KEK-diadal kimaradt a cikkből. Ezzel együtt a komplett írás érvényét vesztette, a Chelsea valójában egy veretes történelmű, dicső múltú gigász, amely végre a helyére került, és amely évszázados történelme csak a Real Madridéval, Barcelonáéval említhető egy lapon.
