A földöntúli örömnek és a kapucinus barátokra jellemző szerénységnek egyszerre van itt az ideje, sporttársak! Legyőztük a Milant, méghozzá úgy, hogy a címvédő csak percekig volt meccsben, akkor sem nagyon. Conte bevállalta a 4-1-4-1-et, mint a huzat. Nem volt itt szó arról, hogy visszahúzódik mellé Vidal és Marchisio, amikor ki kell hozni a labdát, a két belső fedezet csak akkor tűnt fel Pirlo két oldalán, amikor a Milan felállt a Juve térfelén (= nagyon ritkán).

Conte úgy okoskodott, nyomás alatt fogja tudni tartani a Milant annyira, hogy a labdakihozataloknál megzavart ellenfél nem tud felfejlődni egyetlen hatékony ellencsapásra sem. Vidal és Marchisio tehát idejük nagy részét a Milan térfelén töltötték, és hála a fásult Milannak, rengeteget voltak játékban, különösen a talán élete legjobbját nyújtó Marchisio (akiről akkor is ezt mondanánk, ha nem lőtt volna két gólt).

A földöntúli örömnek és a kapucinus barátokra jellemző szerénységnek egyszerre van itt az ideje, sporttársak! Legyőztük a Milant, méghozzá úgy, hogy a címvédő csak percekig volt meccsben, akkor sem nagyon. Conte bevállalta a 4-1-4-1-et, mint a huzat. Nem volt itt szó arról, hogy visszahúzódik mellé Vidal és Marchisio, amikor ki kell hozni a labdát, a két belső fedezet csak akkor tűnt fel Pirlo két oldalán, amikor a Milan felállt a Juve térfelén (= nagyon ritkán).

Conte úgy okoskodott, nyomás alatt fogja tudni tartani a Milant annyira, hogy a labdakihozataloknál megzavart ellenfél nem tud felfejlődni egyetlen hatékony ellencsapásra sem. Vidal és Marchisio tehát idejük nagy részét a Milan térfelén töltötték, és hála a fásult Milannak, rengeteget voltak játékban, különösen a talán élete legjobbját nyújtó Marchisio (akiről akkor is ezt mondanánk, ha nem lőtt volna két gólt).

Talán már az első félidőben, de biztos, hogy sokkal korábban gólt szerzett volna a Juventus, ha mindenki úgy játszik, ahogy ők. De sajnos Kraszics újabb borzasztó teljesítménnyel rukkolt elő, Pepe pedig némileg túlbiztosította Chiellinit, talán ha kétszer egy-egyezett Bonerával, pedig ott kínálkozott esély a meccs megnyerésére. Vucsinicsnek egy szép lövésen és a gólpasszon kívül csak rossz megmozdulása volt, mi mégsem Matrira cseréltük volna, de erről majd később. A lényeg, hogy a támadószekció nem fogott ki nagy napot, a lövések pedig valahogy mindig pont Vidalra jöttek ki, aki a parkoló és a shop mellett egyszer az egyik kandeláberen fészkelő alpokaljai poszáta fészkét veszélyeztette jelentősen, mást nem.

Egy idő után aztán Conte is ráérzett, hogy a Milan nem kivár, hanem tényleg ennyire nincs üzemanyaga, így a világon semmi félnivaló nincs tőle. Feljebb parancsolta a két szélső védőjét, az 50. perctől kezdve Lichsteiner és Chiellini folyamatosan a felezővonal környékén legelt, Kraszicsot pedig Giaccherini váltotta (vajon mivel zsarolja Contét?). A Juve pedig jött előre, mint a veszedelem. Nem valami fantáziadúsan, nem is igazán átgondoltan, de nagy akarással, fejet leszegve. Ment a győzelemért, ami végül a futball igazságosságának mintapéldánya lett: egyrészt a Milan egy nagy lófaszt érdemelt azért, amit Torinóban mutatott, nem pontot, másrészt azért, mert Machisiónak járt ez, de nagyon. A tökéletes nirvána akkor jött volna el, ha a másodikat a balhátvédként is kiválóan teljesítő Chiellini fejeli – Lichti beadásából –, de egyetlen percig sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy elégedetlenek vagyunk a Machisio-lövésből beleventézett Abbiati-gól miatt (mielőtt felmerülne: NEM volt lesen Matri).

Reméljük, kedves mindnyájuk is nézték a lefújás utáni pillanatokat. Ahogy Conte ölelgette a játékosait a pályán, attól elfacsarodott az ember szíve, mégsem ez az, ami miatt Darti a meccs után azt írta Münchenből sms-ben, hogy Conte az apám. Hanem a 17-2-es kapura lövési arány, ami kiválóan mutatja, mit tett a Juventusszal röpke 4 hónap alatt (mármint nem Darti). Ennek a csapatnak van hite, van ereje és van arca. Nyerni akar. Gólt akar szerezni. És lehet nevetni rajta, de akkor is ott van benne a Spirito Juve. Ennyi egyelőre elég is, mind a játék, mind az eredmények jelentőset léptek elő tavaly óta.

És most fogjuk be az orrunkat egy kicsit, mert hozzuk a vájdlingot a jeges vízzel. A tavalyi Juventusból kiesett januárban egy olyan játékos, aki valóban fontos láncszem volt, de feleannyira sem, mint mondjuk most Pirlo, a csapat pedig összeesett, mint a szüreti széklet. Tehát óvatosan a reménykedéssel, mert bármikor benne van egy ilyesmi, és bárkit tud pótolni a csapat, de Pirlót például egyáltalán nem – még a tegnapi Marchisióval sem.

Mi annyira nagyképű szarháziak vagyunk, hogy még most is képesek vagyunk kritizálni. Szerintünk Vidal túl közel játszik az ellenfél kapujához ahhoz képest, hogy mennyire hasznos ott. Valahogy jó lenne elérni, hogy az ő lövéseire kifutó akciók bárki másra jöjjenek ki, mert ez nem erős oldala, úgy  látszik. Aztán ott van a balhátvéd posztja, ahol már Chiellónak kell játszania, és ez Conte baromsága. És az is, hogy Vucsinics folyamatosan ott van a kezdőben, miközben a keret magasan legjobb csatára, Quagliarella a padot melegíti. Nem tudjuk, mi történt Conte és Q között, de valami biztosan, mert a nápolyi kis cigó minden skilljében jobb, mint Vucsinics, még sincs a pályán, még akkor sem, amikor pont azt játssza a csapat, amiben a legjobb. Quagliarella kiválóan lő távolról, sokkal gyorsabb, mint a montenegrói, és tavaly tökéletesen bizonyította azt is, hogy képes mindenestül a hátára venni egy olyan halovány támadósort, mint a tegnapi. Szerencsére a Milan túl punnyadt volt ahhoz, hogy kiderüljön, mit tud együtt Bonucci és Barzagli. Egyéb negatív észrevételünk nincs.

Pozitív annál több, de az elmúlt két év önsanyargató óvatosságra intett minket. Már látjuk, hogy ez jó, de nem merjük elhinni. Előbukkant a napocska, de mi máris az égbolt távoli sarkát pásztázzuk, hogy merről jön a viharfelhő. Gyöngyözik a korsó sör, de még lehet, hogy búza/kukorica/citromos/alkoholmentes. Már félmeztelen a csaj, de még attól tartunk, hogy pöcse van. Értitek, na.

Sehol egy felhő, lager lesz az, és előbukkan a mókuci is

A Milan legyőzésével a rajt tökéletesnek mondható, a Juventus vezeti az olasz bajnokságot, és a játéka (na meg az ellenfeleké) alapján egyelőre akár esélyesnek is nevezhetnénk. De ne szaladjunk odáig, mert a tegnapi teljesítmény nem teszi meg nem történtté a cataniai, részben a sienai és a Bologna elleni meccsen történteket. Csak zárójelbe teszi őket, mondván, olyat is tudunk. Meg olyat is, mint tegnap. De azt mindenképpen észben kell tartanunk, hogy ez a Milan három hét alatt hét meccset játszott, a dél-amerikaiak fociztak nyáron is, és sérültjeik is vannak, úgyhogy a legyőzésük valahol kötelező feladat volt, ha a Juventus komolyan be akart jelentkezni a végső győzelemre.

Csak szólunk előre, hogy Veronában sokkal nehezebb lesz. De akármilyen formában jön is össze, biztosan nem okoz olyan eufóriát, mint a tegnapi. Köszönjük, srácok, gyönyörű volt! Szeretünk benneteket, és végre viszonozzátok is, a hétszentségeteket!

Bizonyára feltűnt mindenkinek, hogy a posztban kizárólag marchisiós képeket tettünk, ami nem véletlen. Ennek az az oka, hogy mióta a Juventus visszajutott, nem láttunk a pálya közepén olyan teljesítményt egyetlen játékostól sem, amit tegnap mutatott Marchisio. És igen, azt gondoljuk, hogy Conte pontosan arra várt - vagy talán ő tudta - hogy a vámpírszemű kiscsávó megmutassa, milyen lenne Antonio Conte a XXI. századi futballba applikálva. Hát ilyen.

UPDATE! Kitettük a Facebook oldalunkra, de betesszük ide is:

"Úgy gondolom, sokkal jobban játszott a Juventus, örülhettünk, hogy megúsztuk 2-0-al. Még szerencsénk is volt, hogy nem kaptuk meg korábban az első gólt. Ha őszinte akarok lenni, egyetlen percig sem éreztem, hogy esélyünk volt ma"

Ibrahimovic az Aftonbladetnek.