Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.

Minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A brazilok gyermeki örömmel buzizzák a labdát, az angolok 120 éve futnak, megtolják, ellövik, a spanyolok elvesztik, a németek megnyerik. A népekre jellemző sajátosságok szinte kivétel nélkül tetten érhetők az ország futballjában is, a kollektív néplélek a nemzet csapataiból tisztábban tükröződik vissza, mint a történelemkönyvekből, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a labdarúgás már nagyon régen több mint egy játék. Egy kivétel mégis akad. Az enni, inni, énekelni, mulatni, dugni mindenkinél jobban szerető, a kicsorduló életörömtől egy bamba vigyorrá összeálló Olaszország gyermekei a futballpályára lépve hihetetlen metamorfózison mennek keresztül. Az autóikat nem tudják rendesen összerakni, csatát legutóbb az ókorban nyertek, az olasz játék valahogy mégis az elképesztően precíz harctéri fegyelmezettség labdarúgásra hangolt verziója lett. Nincs hozzá hasonló, nincs jobban megosztó: úgy hívják, calcio.

A Laziót nem szokás a legnagyobb olasz csapatok közt emlegetni, az eredményei alapján nem is tartozik közéjük, mégsem véletlen, hogy a Nem futball, calcio második része egyből velük foglalkozik. Róma első csapata több szempontból is igen fontos része a Serie A történetének, a strandkorlát-kékek ugyan mindössze kétszeres bajnokok, de az olasz labdarúgást meghatározó diszciplínák felkent zászlóvivői – már ami a folyamatos botrányokat, a csapatot körülvevő szüntelen forrongást, és a győzelemért bármit feláldozó, se Istent, se embert nem ismerő szenvedélyt illeti. A fentiek igen látványos manifesztációja volt a rómaiak első bajnokcsapata, az 1974-es Lazio. Alább az ő piában, vérben és röhejes sztorikban bővelkedő történetük következik.

Képzeljünk el egy futballcsapatot, amelynek a tagjait az alábbi dolgok tartják össze: mindannyian fasiszták, mindenki fegyverrel jár-kel az utcán, és feneketlenül utálják egymást. És persze Tommaso Maestrelli. A 70-es évek első felének Laziója a felsorolás első felétől még nem lett volna korszakos csapat, kellett hozzá Maestrelli, aki jelentéktelen játékospályafutás (nála fiatalabban csak Amadeo Amadei mutatkozott be a ligában) után az egyik legzseniálisabb edző lett a Serie A történetében. Első sikereit a Foggiával érte el, de 1972-ben kiesett a Sátánkákkal, és nyáron átigazolt egy másik kiesőhöz, a Lazióhoz.

Maestrelli pontosan tudta, mit akar. Nem költhetett sok pénzt a szedett-vedett hordára emlékeztető rómaiakra, kétszer is meg kellett gondolnia, kiket visz a Lazióhoz, így nem foglalkozhatott azzal, hogy a sztárocskák egójával is törődjön. A megálmodott formációba beleillő, de tökéletesen ellentétes karakterű játékosokat hozott össze Rómában. A végeredmény egy a pokol legmélyéről kénszagot árasztva előbukkanó istencsapása lett.

A Foggiából elhozta a később a klub tragikus legendájává váló Szőke Angyalt, Luciano Re Cecconit, maradásra bírta a tökéletesen kezelhetetlen Giorgio Chinagliát (a walesi-olasz csatárlegenda mentora lába nyomát is imádta később) és Joseph Massát, a középpályára pedig jött a korábban Veronából magaviseleti okokból kirúgott Giambattista Moschino, és a később szélsőjobbos politikusként karriert befutó Louis Martini. Maestrelli zseniális edző volt, és a kifundált taktikához megfelelő embereket szedett össze, csak arra nem gondolt, hogyan fogja őket kordában tartani – vagy legalább rávenni, hogy ne gyilkolják meg egymást két meccs között.

A villámgyorsan két pártra szakadó csapat verőlegény kinézetű brigantijai úgy kezdték el a 73-as bajnokságot, hogy a játékosok alaposan ki voltak dekorálva monoklikkal. Egy edzésen lejátszott meccs fajult el egészen odáig, hogy a pálya szélén hasztalanul kukorékoló Maestrelli kénytelen volt végignézni, ahogy a nyitányra készülő játékosai péppé verik egymást. Ez később állandó programmá vált, a csapat játékosai a bajnokikon például nem viseltek sípcsontvédőt, az egymás közti meccseken viszont mindenkin ott volt a védőfelszerelés. Maestrelli hiába próbálta mindig akkor lefújni az edzést, amikor ikszre álltak a felek, a néha éjszakába nyúló meccsek megmaradtak – a pofozkodásokkal együtt.

A pályán viszont valahogy elkezdett működni a gépezet. Csont nélkül megnyerték a B ligát, majd úgy kezdték az első Serie A-idényt, hogy a nyitónapon leverték az Intert, a második körben pedig a Romát. Az eredmények nem estek vissza, elsősorban kiváló védekezésének, és Chinaglia góljainak köszönhetően a Lazio a bajnoki címért harcolt. Ahogy ment előre a bajnokság, úgy éleződtek tovább a csapaton belüli feszültségek, Maestrelli minden pillanatban úgy érezte, hogy egy puskaporos hordó tetején ül, hiába játszik jól, és eredményes a csapata. A játékosok már nem is voltak hajlandóak egy öltözőben készülni, Chinaglia a San Siróban addig kergette D’Amicót, amíg bele nem tudott rúgni egyet (csapattársról beszélünk!), Moschino pedig salak részegen úgy érezte, remek poén lesz, ha az alvó Pulici két lába közé ereszt egy tárat éjszaka a szállodában.

A lövöldözés egyébként is szenvedélye volt a vadnyugati stílusban pisztolytartóval járkáló játékosoknak, nem egyszer fordult elő, hogy éjszakánként egy kis célba lövéssel ütötték el az időt. Egy római derbi előtt néhány óvatlan Roma-szurkoló közelítette meg a szállodájukat, hogy ébren tartsák a gyűlölt ellenséget, de a rájuk zúduló golyózápor jobb belátásra bírta őket. Egy másik alkalommal a komplett csapatot leszállították a repülőről, amikor kiderült, hogy az elkobozott fegyvereken kívül mindenkinél van még legalább két olyan tárgy, amivel súlyos károkat okozhat embertársaiban.

De a pályán minden rendben volt. Az utolsó előtti fordulóban egy pontra voltak a bajnoki címtől, végül harmadikak lettek Nereo Rocco Milanja, és az utolsó körben előző Juventus mögött. A hihetetlen menetelés azonban azt jelentette, hogy a Laziót rászabadították Európára is.

Nem véletlenül tartottak a rómaiak európai szereplésétől, hiszen három évvel korábban már hallatott magáról az akkor még egységes, de nem kevésbé suttyó társaság: egy Arsenal elleni meccs után a díszvacsora kellős közepén tört ki verekedés, amiben az olaszok péppé verték a később 4-2-es összesítéssel továbbjutó angolokat. 73-ban Bobby Robson Ipswichén volt a sor. Az első körben a Real Madridot kiverő angolok 4-0-ra kockázták fel a Laziót az odavágón, de ha tudták volna, mi vár rájuk, lehet, hogy inkább lefeküdtek volna. Az első meccsen is össze-vissza rugdosódó olaszok a visszavágón 2-0-ra vezettek, amikor befújtak ellenük egy véleményes büntetőt. Sokkoló meglepetésre azonnal elszabadult a pokol. Szűk félóra alatt a rendőrök rendet tettek az oldalvonalon túl, a bíró pedig meggyőzte a Lazio játékosait, hogy adják oda a labdát a büntetőt elvégezni szándékozó Ipswich-játékosnak. A rómaiak felfújták az arcukat, és 4-1-re elléptek, de a hajrában az angolok belőtték a mindent eldöntő gólt. Aztán soványmalac vágtában megindultak az öltöző felé. A kapus, David Best nem volt elég gyors, őt összeverték, a többiek kisebb-nagyobb sebesülésekkel megúszták.

A bajnokságban közben másképp robbant a bomba: Chinaglia 24 góllal gólkirály lett, a hazai pályán egész évben veretlen Lazio pedig – ugyanannyi pontot szerezve, mint egy évvel korábban – megszerezte története első bajnoki címét. A csapathoz tartozó legenda szerint egy Verona elleni hazai meccsen dőlt el minden, amikor a szünetben 2-0-ra vezetett Rómában a vendégcsapat. A Lazio öltözőjében két percen keresztül mindenki üvöltött mindenkivel, aztán hirtelen elhallgattak, összenéztek és egyetlen szó nélkül kivonultak a pályára. Mindenki elfoglalta a saját helyét a pályán, és csak álltak egy helyben. A közönség morajlani kezdett. Aztán üvölteni. Mire a veronaiak a pályára léptek a szünet végén, a stadion egy összefüggő hangorkán volt. A Lazio 4-2-re nyert, és innen nem volt megállás.

A pokolban született siker nem volt hosszú életű, ahogy várható volt, a csapat felzabálta saját magát. Chinaglia csatlakozott Peléékhez a New York Metrosnál, legközelebb akkor tért haza, amikor 1976-ban Maestrelli rövid szenvedés után elhunyt gyomorrákban. A csapat megdolgozott minden átokért, amit el kellett viselnie, de Re Cecconi halála talán már túlmutat a sorsszerűség keretein: egy haverjával viccből betört egy másik cimbora ékszerboltjába, aki viszont túl éber volt, és agyonlőtte a szőke angyalt. „Csak vicceltünk” – ezek voltak az utolsó szavai a 29 éves játékosnak. Egy harmadik sztár, Frustalupi autóbalesetben halt meg. Pino Wilsont csalásért tiltották el, Pulici Veron útlevél-botrányába bukott bele jóval később, és akkor még nem beszéltünk Chinagliáról, aki jelenleg éppen az olasz hatóságok elől bujkál az Egyesült Államokban (közben állampolgár is lett) maffia-kapcsolatok, és a Lazio következő, 2000-es bajnokcsapatának könyvelési ügyeskedései miatt.

Egy csoportként tökéletesen működésképtelen, de a futballpályán acélból öntött egységgé váló csapat története nem is érhetett más véget, mint amilyet ért. Egy zseniális edző, Tommaso Maestrelli kellett ahhoz, hogy a baltás gyilkosokból, fegyveres bűnözőkből és kocsmai bunyósokból álló keret minden pokolbeli dühét a megfelelő irányba terelje. A 70-es évek Laziója a semmiből jött, elpusztított mindent, ami az útjába került, és maga mögött füstölgő romokat hagyva a megsemmisülésbe rohant. De amíg itt volt, hihetetlen érzelmeket váltott ki mindenkiből, példátlan sikereket ért el, és bevéste magát a calcio történetébe.