Napra pontosan 20 esztendeje, hogy a Juventus harmadjára - és a jelek szerint utoljára - megnyerte az UEFA Kupát. Húsz éve, hogy Roberto Baggio ellenállhatatlan játéka, a meseszerűen felbukkanó Torricelli lelkesedése, Vialli klasszisa, Möller fáradhatatlansága, valamint Dino Baggio kinyíló gólzsákja meghozta a sikert, és lassan új útra terelte a 90-es évek Juventusát. Most erre a kupagyőzelemre, a Dortmund elleni meccsekre, Trapattoni utolsó nagy juvés sikerére tekintünk vissza.
1992 nyarán komoly változások következtek be a Juventus keretében: érkezett - többek között - Vialli (rekordösszegért), Möller, David Platt, Dino Baggio, távozott az ikonikus Tacconi, valamint Reuter, Schillaci, Alessio és Corini. Az igazolások után a felfrissített keret mindenképpen erősebbnek tűnt az egy évvel korábbinál, így nem volt irreális elvárás a bajnoki cím megszerzése - bár az akkori Milan pokolian erős volt.
Napra pontosan 20 esztendeje, hogy a Juventus harmadjára - és a jelek szerint utoljára - megnyerte az UEFA Kupát. Húsz éve, hogy Roberto Baggio ellenállhatatlan játéka, a meseszerűen felbukkanó Torricelli lelkesedése, Vialli klasszisa, Möller fáradhatatlansága, valamint Dino Baggio kinyíló gólzsákja meghozta a sikert, és lassan új útra terelte a 90-es évek Juventusát. Most erre a kupagyőzelemre, a Dortmund elleni meccsekre, Trapattoni utolsó nagy juvés sikerére tekintünk vissza.
1992 nyarán komoly változások következtek be a Juventus keretében: érkezett - többek között - Vialli (rekordösszegért), Möller, David Platt, Dino Baggio, távozott az ikonikus Tacconi, valamint Reuter, Schillaci, Alessio és Corini. Az igazolások után a felfrissített keret mindenképpen erősebbnek tűnt az egy évvel korábbinál, így nem volt irreális elvárás a bajnoki cím megszerzése - bár az akkori Milan pokolian erős volt.
A Juventus 510 napja várt arra, hogy a sorozat elindulásával ismét nemzetközi kupameccset játszhasson: 1991. április 24., a Barcelona elleni, 1-0-ra megnyert KEK-elődöntő óta nem volt erre példa - hála Maifredi egy teljes idényig tartó bénázásának. Roberto Baggio nem véletlenül nyilatkozta a szezon előtt, hogy rettenetesen frusztrálták már a hétközi barátságos találkozók, miközben a többiek komoly célokért léptek pályára.
A döntőig tartó út során a Juventus az Anorthosis Famagusztát, a Panathinaikoszt, a Sigma Alamócot (csehül: Olomuc), a Benficát és a Paris Saint-Germaint búcsúztatta, egyetlen vereséget (Benfica-Juventus 2-1) elszenvedve. A döntőben a sikereinek elején járó Dortmund várta a Juventust.
1993. május 5-e jól indult a Juventus szurkolói számára: az újságok reggel világgá kürtölték a hírt, amely szerint Roberto Baggio meghosszabbítja a szerződését, és 1996-ig a Juventusnál marad, a fizetése pedig évi 1.7 milliárd líráról 3 milliárd lírára növekszik (bruttó összegekről beszélünk). Baggio egyébként a második Uefa Kupa-döntőjére készült, hiszen 1990-ben a Fiorentina színeiben épp a Juventustól kapott ki: „Az egy más szituáció volt, hiszen legszebb álmainkban sem reméltük, hogy eljutunk a döntőbe. A mostani döntő viszont tervezett, év eleji célként megfogalmazott. Megmenthetjük vele a szezonunkat, és elmondhatnák a szurkolók, hogy végre Baggio is nyer valami fontosat. Szerénynek és alázatosnak kell lennünk, hiszen a Borussia időtlen idők óta nem veszített hazai pályán.” Giampiero Boniperti arra emlékezett, hogy 10 évvel korábban, azaz 1983-ban éppen egy német csapat, a Hamburg ellen veszítette el a BEK-döntőt a Juve: „Végre megbosszulhatjuk éltetem eddigi legborzasztóbb napját. Azon a meccsen megérdemelten győztek a németek, ezúttal nekünk kell győznünk: jól sikerült az áprilisunk, de a Juve mindig májusban szállítja nekem a meglepetéseket.”
A Dortmund napra pontosan 27 évvel a 93-as meccs előtt nyerte meg a KEK-et a Liverpool ellen. Ottmar Hiztfield nem sokat foglalkozott vele: „A klub egyetlen nemzetközi sikere volt az, de régen történt, ideje tehát a jelent is fényessé tenni. A Juve az esélyes a hatalmas rutinjával. Mi viszont rettenetesen motiváltak vagyunk, és mögöttünk áll a közönségünk. Nyugodtan játszhatunk, nincs vesztenivalónk.” A Dortmund tartalékosan készült a meccsre: hiányzott Zelic, Povlsen (érdekesség: a Juventus le akarta őt igazolni a 80-as évek közepén), Schulz, Kutowski és Sammer. Hitzfield kénytelen volt a félprofi státuszú Uwe Grauer-t is pályára küldeni. A sajtótájékoztatón az egyik újságíró megkérdezte az edzőt, hogy mit vár a döntőt vezető Puhl Sándortól egy keményen védekező csapat elleni meccsen. Hitzfield csak ennyit mondott: „A játékvezető csak akkor avatkozzon be, ha szükséges. Az olaszok valóban kemények, de korrektek.”
A döntőt 16 országban közvetítették élőben (többek között Brazíliában, Japánban és Tunéziában), nagyjából félmilliárd tévénézővel kalkuláltak. Az olaszok 3000 jegyet kaptak, és elutazott Dortmundba Arrigo Sacchi, az olaszok szövetségi kapitánya is. Torinóban pedig a a Piazza C.L.N-nél felállított óriáskivetítőhöz várták az embereket.
Az azóta már duplájára bővített akkori Westfalen-stadionban összesen csaknem 40 ezer ember gyűlt össze, és egy perc után már robbant is az aréna, amikor Rummenigge (a normálisabbik, amelyik nem játszott az Izében és nem nyilatkozik hülyeségeket szabadidejében) góljával megszerezte a vezetést a Dormund. A tartalékos hazaiak azonban nem voltak igazi ellenfelek a Juventus számára: Dino Baggio egyenlített, majd Roberto Baggio duplájával kialakult a 3-1-es végeredmény. A Juventus góljai annyira elegánsak voltak, hogy lőhették volna őket akár cilinderben, sétapálcával.
„Erő és zsenialitás: zsebben az Uefa Kupa” – harsogta másnap, május 6-án a La Gazzetta dello Sport. Az újság címoldalán eközben Gianluigi Buffon arca néz vissza ránk: a 15 éves kapus az U16-os EB elődöntőjében három tizenegyest is megfogott (a sajátját pedig kihagyta) a csehek ellen, így döntőbe jutott a válogatottal.
A címlap...
...amelyre egy 15 éves zöldfülű is felfért
Roberto Baggio óvatosan fogalmazott a meccs után: „Óriási dolog, hogy volt erőnk fordítani. Mindannyian remekül játszottunk, de figyelnünk kell a visszavágóra, mert a németek nem fogják feladni. Vialli csodálatosan játszott, már csak gólt kéne rúgnia.” Majd utána tagadta, hogy valóban aláírta a szerződéshosszabbítást. Massimo Carrera ezt mondta: „Még a sorokat rendezgettük, amikor már betaláltak. Nagycsapathoz méltóan reagáltunk a góljukra, a meccs pedig könnyebb lett annál, mint amire számítottunk: de ez nem a németek kritikája, hanem a mi dícséretünk.” Trapattoni pedig majdnem kiugrott a bőréből: „Ez az igazi Juve. Ez az én igazi Juvém. Ezért dolgoztunk hónapról-hónapra. De még nincs vége. Az Inter edzőjeként megtörtént velem, hogy győztünk 2-0-ra Münchenben a Bayern ellen, aztán otthon kikaptunk 3-1-re. A földön kell maradnunk.”
Hitzfield nem tudott sokat hozzátenni a látottakhoz: „Hamar vezetést szereztünk, és növelhettük volna az előnyt, de végük a Juve egyenlített, majd megszerezte a vezetést. Padlóra küldött minket az a gól. Nem mindennap játszik az ember egy ilyen Juventus ellen. Tudtam előre, hogy mesterei a védekezésnek és a kontratámadásoknak. Minden elismerésem Trapattonié.” A németek gólszerzője, Rumennige lemondóan nyilatkozott az esélyekről: „Teljesen utópisztikus gondolat, hogy mi 3-0-ra nyerünk Torinóban…”
A visszavágó előtt mindenki arról beszélt Torinóban, hogy a kupa megnyerése többet jelentene egy egyszerű győzelemnél. Dino Baggio úgy fogalmazott: „Ez még csak a kezdet…” Agnelliék ekkor már egy új klubmodellben gondolkodtak, és egy sikeres korszak alapköveit készültek letenni. Az más kérdés, hogy Dino Baggio ebben a sikerkorszakban már semmilyen szerepet nem játszott. Hitzfield csak a tisztes helytállásban reménykedett: „Már csak a minket elkísérő 4 ezer szurkoló miatt is tartani kell magunkat.”
Nem sikerült: a Juventus a visszavágót is fölényesen, 3-0-ra hozta (Dino Baggio duplájával és Möller góljával), így 1977 és 1990 után ismét megnyerte az UEFA Kupát.
Dino. Diadal. Danone
"Megannyi nagy csata után végre megvan az első győztes háborúm. Leírhatatlanul boldog vagyok, ezzel sikerült kitörölnöm az emlékezetemből az 1990-es, vesztes döntőmet. Szeretném megköszönni a családomnak, Trapattoninak, a csapatnak és a szurkolóknak. Immár magaménak érzem a Juventust, ide tartozom, és tudom, hogy a Juventus is magáénak érez engem. Most ünnepelni fogunk, de nem feledjük, hogy még csak az utunk elején járunk" - nyilatkozott meghatottan Roberto Baggio.
Trapattoni ezzel a győzelemmel edzői pályafutásának 25. címét szerezte: "Visszatértem a Juventushoz, és 24 hónapon belül nemzetközi kupát nyertem vele: ez fantasztikus. Sokkal jobban megérint ez a siker, mint az Izével megnyert scudetto."
Így esett meg tehát, hogy 1993 csodálatos májusában a Juventus megtette az első lépéseket a sikerek és a Milan trónról történő letaszítása felé - amely munka Marcello Lippi ideje alatt hozta meg a gyümölcsét.
