Ki ne tudná: a hétvégén a Juventus úgy nyert Cataniában, hogy a játékvezető nem adta meg a hazaiak teljesen szabályos gólját. Az, hogy rosszul döntött, egyértelmű, és nem is vitatja senki. Vannak azonban, akik nem állnak meg ott, hogy egyszerűen rossz döntésről beszéljenek: az esetben tendenciát látnak, és csalásról beszélnek.

Ki ne tudná: a hétvégén a Juventus úgy nyert Cataniában, hogy a játékvezető nem adta meg a hazaiak teljesen szabályos gólját. Az, hogy rosszul döntött, egyértelmű, és nem is vitatja senki. Vannak azonban, akik nem állnak meg ott, hogy egyszerűen rossz döntésről beszéljenek: az esetben tendenciát látnak, és csalásról beszélnek.

Elöljáróban: ennek az írásnak nem célja a játékvezető mosdatása - hiszen hibája nem védhető. Nem célja a Juventus "mosdatása" - hiszen erre nincs szüksége a klubnak.

Az egész hiszti mögött én alapvetően három dolgot látok: az első a szurkolói lélektan. Teljesen természetes dolog, ha egy-egy szurkolót (vagy akár klubvezetőt, edzőt, játékost) elvakít a saját csapata iránti rajongás, illetve a rivális utálata. Ennek része a szelektív észlelés is, illetve az, hogy az egyes eseményeket más-más mércével mérünk. És ez teljesen természetes: mindig megdöbbenek, amikor valaki teljesen komolyan gondolja azt, hogy egy szurkolónak objektívnek kellene lennie. (És nem csak azért, mert a megismerés értékmentességével - pontosabban ennek lehetségességével - kapcsolatban komoly fenntartásaim vannak.) A szurkoló imádja a csapatát, és gyakran gyűlöli az ellenfelet. Bevallom őszintén, és például nem csak utálom, hanem kifejezetten megvetem pl. a milánói kek-feketéket, és tényleg nagyon nehéz elfogadnom, hogy miként szurkolhat valaki nekik.

A szeretet és a gyűlölet megjelenése a racionalitástól az irracionalitás irányába mozdítja el az egyes események értelmezését, és ebből lesznek azok a helyzetek, amikor "más szemében a szálkát, sajátunkban a gerendát" sem vesszük észre. A szurkolói létnek nem csak az a fontos része, hogy a saját csapatom sikerét akarom, hanem az is, hogy az ellenfél elbukjon. És az is része persze, hogy a másik NEM NYERHET TISZTÁN, hiszen létéből adódóan erkölcstelen. Emiatt a javunkra történő tévedés az tévedés, meg már amúgy is járt már nekünk, mert minket mindig bántanak, meg mások javára sokkal többet tévednek, meg egyébként is rosszul látta mindenki, hülyék. Az ellenfél javára történő tévedés csalás, mindig ez van, miért van erre szükség, na, ezért utálom őket. Szerintem ez teljesen rendben van, sőt, a foci, vagy a sport egésze sokkal érdektelenebb lenne enélkül az irracionalitás nélkül. De ettől a tény és a vélemény nem lesz ugyanaz.

A bírózás (akárcsak a szerencsére vagy az "antifocira" való hivatkozás) a megmagyarázhatatlanra (miért nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnénk) adott reakció is egyben: mi (=a csapatunk) nem tettünk semmit rosszul, rajtunk kívül eső körülmények miatt történt az, ami. Még akár valami gyermeteg (vallás)filozófiát is keríthetnénk köré, amelyben a kedvező ítélet az isteni beavatkozás, a minket sújtó döntés pedig a sátáni erők megnyilvánulása.

A második elem az olasz (futball)közegből adódik. Az olaszok mindennapi életéhez hozzátartoznak a pletykák, a szenzációk, nem egy esetben a botrányok. Ennek egyik rendkívül látványos jele, hogy a sportlapokban szinte naponta jelennek meg a bombasztikus átigazolási pletykák, nem egy esetben oldalakat szentelve annak, hogy mondjuk C. Ronaldo hogyan "játszik majd" az Milanban vagy a Juventusban. Ennek a jelenségnek a része, hogy az olasz sajtó nem csak, hogy ugrik a botrányokra, hanem rendszeresen kelti is őket. És nem a jó értelemben vett botránykeltésre gondolok, amikor a sajtó a társadalom lelkiismereteként feltárja a visszásságokat, hanem arra, amikor fontosabbá válik egy félbolond klubelnök, vagy egy fogyatékos szájhős edző nyilatkozata, mint a pályán történtek, vagy hogy nem bontják ki a valóság minden szeletét egy-egy eseménysorral kapcsolatban. És ennek a botrány-újságírásnak a része, amikor időről-időre leközlik a "valódi" tabellát, azaz hogy mi lenne a helyzet bírói tévedések nélkül. Aminek kb. annyi értelme van, mintha csinálnának egy táblázatot arról, hogy mi lett volna ha valamelyik játékos inkább a curlinget választotta volna a foci helyett, és a posztján egy zsiráf játszott volna minden meccsen. Nem egy elemző úgy gondolja, hogy az angol és az olasz sportsajtó nagyon eltérő viselkedése és fókuszpontjai is hozzájárulnak a két bajnokság eltérő megítéléséhez és gazdasági sikereihez - még ha nyilván nem is ez a döntő ok.

A hétvégén és az elmúlt napokban ennek a hozzáállásnak láthattuk az eredményeit. A Juventus javára történő tévedések hálás témát jelentenek, hiszen a legnépszerűbb csapat egyben a leggyűlöltebb is. Így arra számíthat egy-egy lap, hogy ha részletesebben foglalkozik egy, a Juventust segítő ítélettel, akkor a vásárló egy része igen elégedett lesz, esetleg még az eladott példányszám is nőni fog (ez nem jelenti azt, hogy nem történt tévedés). Ugyanezt nem biztos, ha elérik azzal, hogy ha címlapon hozzák, hogy mondjuk a Catania nem kapott meg egy (egyértelműnek tűnő) büntetőt Milánóban, a Milan lesgóllal nyer, vagy hogy a Napoli úgy nyer, hogy a győztes gól előtti tizenegyesnél a büntetőterületen kívül szabálytalankodtak. Bevallom, nem nagyon szoktam nézni más meccseit, így a fenti példák más oldalak beszámolóin, fórumhozzászólásokon és persze a meccsek összefoglalóin alapulnak. Lehet, hogy ennyi tévedés volt összesen, lehet, hogy ennél több.

És végül van egy harmadik elemet nehéz pontosan meghatározni, részben a rendelkezésünkre álló kevés információ miatt. Az biztos, hogy számos tényező alkotja ezt a rejtélyes valamit. Azt azonban nem tudni, hogy a bonyolult mixtúrának mennyire része az aljasság, a gonoszság, a tájékozatlanság, az alacsony intellektuális kapacitás, netán a hazugságra való hajlam - vélhetően embere válogatja. Nevezzük félrevezető leegyszerűsítésnek: egy-egy hatásos, ámde hamis, vagy kontextusából kiragadott mondattal általános folyamatokat vázol fel az ember, vagy átfogó jellemzéseket ad klubokról, játékosokról. Viszont itt az első pontban bemutatottakkal ellentétben bőven kárhozatható a szerző/beszélő: hiszen tényeket torzít el, fordít ki, valótlanságokat állít. Ilyenekből adódik az, amikor valaki azt állítja, hogy Carrera embert ölt (az emberölés jogi tényállás, amit ítéletben szoktak kimondani), netán tényként közli, hogy egy klub megvette a bírókat egy BL meccsen. Vagy amikor a calciopolit bundabotránynak nevezik, vagy a felmentett játékosokat továbbra is bundázóként kezelik. Az egyik kedvencem, amikor egy részeg blogger üvöltözve faggatott vallatott (válaszra nem volt időnk, mert mire levegőt vettünk már újra üvöltött :DD) minket a Juventus "csalásairól", és kijelentette, hogy "de hát mindenki tudta a calciopoli idején, hogy a Juve akkor rúg tizenegyest, amikor akar". Ez - a határozott kijelentés ellenére - egy vélemény. A tény pedig az, hogy a 2005-06-os szezonban a Juventus 5 büntetőt kapott a bajnokságban (ugyanannyit, mint Moratti bandája), a Milan pedig tízet. A Roma pedig tizenegyet... Egy évvel korábban négy tizenegyest kaptunk, fele annyit, mint a Lazio és kettővel kevesebbet, mint a milánói kék-feketék - igaz, a Milan meg csak kettőt. Mi a célom ennek leírásával? Nem, távolról sem az, hogy calciopolizzak, vagy azt állítsam, hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk, hogy bántanak minket a bírók. Illusztrálni akarom a tájékozatlanságból adódó hülyeségek és a tények közötti különbséget. Persze szólásszabadság van, mindenki azt mond, amit akar. Legfeljebb elcsodálkozunk, hogy egyesek még mindig képesek magukat mélyebbre küzdeni...

A fentebb leírtak, és még ki tudja mi miatt pedig hiába volt az elmúlt fordulóban több meccsen is komoly bírói hiba (Napoli-Chievo: egy továbbengedett büntetőgyanús helyzet a hazai kapu előtt, Milan-Genoa: megadott lesgól a hazaiaknak, Fiorentina-Lazio: nem adtak meg egy büntetőt a Lazionak, Mauri gólját vélhetően tévesen nem adták meg, Bologna-Izé: Cambisasso gólja lesgyanús helyzetből esett, Roma-Udinese: a vendégek győztes gólja egy erősen vitatható - szerintem jogtalan - büntetőből esett, Sampdoria-Cagliari: a hazaiak szabályos gólját vette el a partjelző, Torino-Parma: túl szigorú kiállítás a hazaiaknál) botrány és csalózás csak egyből lett. És csak itt hangzottak el olyan abszurdumok, hogy a futball halott, meg hogy az eredményt meg kellene változtatni, esetleg újrajátszani a meccset. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy akkor mi lenne, ha mondjuk Agnelli vagy Marotta olyan vérlázítóan cinikusan nyilatkozott volna, mint tette azt Ferguson egy lesgóllal megnyert meccs után, ahol teljesen jogtalanul állították ki az ellenfél egyik csatárát. Mekkora lenne a hiszti akkor? Ezzel szemben Marottáék szerintem példaértékűen nyilatkoztak az ügyben, akárcsak az Udinese elleni meccsen történtek után.

Jó lenne, ha bírói tévedések kevésbé befolyásolnák a játékot. Egyetértek Dartival abban, hogy a videóbírót azonnal be kellene vezetni - remélhetőleg előbb-utóbb sor kerül rá. Addig meg reménykedjünk abban, hogy nem lesznek ilyen hibák, mint a hétvégi fordulóban Olaszországban vagy Angliában.