Mindig pikáns, ha egy játékos rivális klubba igazol át. Így van ez a két milánói csapat és a Juve alkotta trió esetében, akik ritkán alkottak átigazolási édeshármast. Ha nem is egyedi eset, ami Lucio átigazolásakor történt, mindenképp szokatlan, hiszen két örök ellenfél klubról van szó. Írásunkban bemutatjuk a brazil védő néhány elődjét, akik karrierje ráadásul nem egy esetben újra felívelt a Juventus mezében.

Mindig pikáns, ha egy játékos rivális klubba igazol át. Így van ez a két milánói csapat és a Juve alkotta trió esetében, akik ritkán alkottak átigazolási édeshármast. Ha nem is egyedi eset, ami Lucio átigazolásakor történt, mindenképp szokatlan, hiszen két örök ellenfél klubról van szó. Írásunkban bemutatjuk a brazil védő néhány elődjét, akik karrierje ráadásul nem egy esetben újra felívelt a Juventus mezében.

Az elején fontos tisztázni, hogy ezúttal csak azokkal a futballistákkal foglalkozunk, akik a milánói csapattól közvetlenül a Juvéhoz igazoltak, hiszen általában ez váltotta és váltja ki a legnagyobb figyelmet. Így nem került a válogatásba mondjuk Bonucci, illetve az olasz futball egyik legnagyobb legendája, Meazza, vagy azok, akik előbb játszottak a Juvéban, onnan igazoltak a kék-feketékhez, mint Vieira, Ibrahimovic, Davids, vagy ugyan kitérőkkel a kiscsapathoz kerülő Roberto Baggio és Vieri.

Az első esetben mindjárt egy ismert, legendának számító játékosról van szó: Roberto Boninsegna hét szezont töltött Milánóban, ezalatt majd' kétszáz meccset játszva. 1976-ban még elhagyta a klubját, mivel a Juventus felajánlott egy Anastasi-Boninsegna cserét a kékfeketéknek. Ez kifejezetten előnyös üzletnek tűnhetett a milánóiaknak, hiszen Bonimba már 33 éves volt, míg Anastasi csupán 28. A későbbi történések azonban a Juve vezetését igazolták: míg Pietruzzu 'u turcu csupán két évet töltött az új klubjánál, és csak 7 gólt lőtt, Boninsegna valósággal kivirult, hogy végre Torinóban játszhat: három év alatt összesen 94 tétmeccsen pályára lépve 35 gólt szerzett, és két bajoki címet, egy olasz kupát és egy UEFA Kupát nyert. Bonimba egyébként igencsak megsértődött egykori klubjára, hogy olyan könnyen lemondtak róla, így amikor az első egymás elleni meccsen gólt lőtt, látványosan megünnepelte a találatot.

Nagyjából egy évtizeddel később, 1988-ban került a Juventushoz Alessandro "Spillo" Altobelli, aki 11 évet töltött Milánóban. Furcsa egybeesés, hogy ő is éppen 33 éves volt az átigazoláskor, de neki nem volt annyira sikeres a torinói időszaka, mint Boninsegnának. Sérülések miatt a Torinóban töltött egy  szezonja nem a legjobban sikerült, a bajnokságban mindössze négy gólt szerzett. Egy év után távozott, és visszatért második klubjához, a Bresciához. Érdekesség, hogy ő az olasz kupa történetének legjobb gólszerzője 56 góllal - ebből hetet szerzett a Juve játékosaként.

Aldo Serena nem a Juventusban élte a legjobb éveit, bár 1985 és 1987 között bajnokságot és Interkontinentális Kupát is nyert Torinóban. 25 évesen, Marco Tardelliért és 2,8 milliárd líráért került a Juvéhoz, majd 3,5 milliárd líráért vette vissza egykori klubja, ahol tagja volt a Trapattoni vezette 1988-89-es bajnokcsapatnak, sőt, abban az évben ő lett a gólkirály.

Sajátos volt Dino Baggio (aki semmilyen rokonságban nem állt Roberto Baggioval) esete: az AC Torinoban játszó fiatalt a Juventus leigazolta, de kölcsönadta Milánóba, cserébe azért, hogy Trapattonit elengedjék a kék-feketék és újra átvehesse a Juve edzői posztját. Egy év kölcsön után aztán Baggio is csatlakozott a Juventushoz, ahol gyorsan kulcsjátékossá vált: az 1993-as UEFA Kupában például három gólt lőtt a kétmeccses döntőben. 1994-ban aztán a Parmához került, bár eleinte nem akart távozni - ezért az is felmerült, hogy az akkor még csak a szárnyait bontogató Del Piero kerül Emiliába. Végül Baggio elfogadta, hogy eladják, és Alex a Juve legendájává válhatott. Baggio pedig azzal állt bosszút, hogy az 1995-ös UEFA Kupa döntőjében mind a két parmai gólt ő szerezte, így 2-1-es összesítéssel ők nyerték a trófeát.

Az 1993-as UEFA Kupa döntőjének torinói visszavágója Dino Baggio két góljával

2004-ben az ellenfél szurkolóit mai napig dühítő transzfer ment végbe: az átigazolási időszak utolsó napján a Juve leigazolta Fabio Cannavarot. A nápolyi születésű védő két, nem túl sikeres szezont töltött Milánóban, ahol makacs sérüléssel bajlódott. Mégis meglepetésnek számított, hogy Luciano Moggi a Juventus harmadik számú kapusáért, Fabian Cariniért meg tudta őt szerezni. Cannavaro a Juventusban újra azt a teljesítményt nyújtotta, mint amivel a Parmában a világ legjobbjai közé emelkedett. Kulcsembere volt Fabio Capello kétszeres bajnokcsapatának, és a 2006-os olasz világbajnok csapatnak is. A falsopoli idején azonban távozott, és már a Real Madrid játékosaként kapta meg a 2006-os aranylabdát - bár a díjhoz a Realnak kb. annyi köze volt, mint a Csengele FC-nek. Három év múlva visszatért, de a formája a milánói játékát idézte, így csupán egy szezont töltött fekete-fehérben, és az Al-Ahlihoz szerződött.

Végezetül Cristiano Zanetti esetét idézzük fel: a középpályás volt Luciano Moggi utolsó igazolása. Zanetti nem újította meg a 2006 nyarán lejáró szerződését Milánóban, így ingyen került a Juventushoz. Amikor aláírt, még nem tudhatta, hogy a következő szezont a Serie B-ben tölti majd a klub. A kiválóan passzoló középpályás végül részese lett a feljutásnak, és három szezont töltött Torinóban. 2009-ben 2 millió euróért karrierje első klubjához, a Fiorentinához került, ahol folytatódtak az utolsó torinói évét is megkeserítő sérülései. Firenzéből a Bresciához került, ahol fél éve közös megegyezéssel szerződést bontott, jelenleg csapat nélkül van.

Néhány zseniális indítás Cristiano Zanettitől