Miután lassan felocsúdunk a bajnoki cím okozta örömmámorból, és a Juve játékosokkal teletűzdelt olasz válogatott súlyos vereségéből, folytatjuk az idény értékelését. Sorozatunkban igyekszünk megragadni azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak/hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Juventus megnyerte története 30. scudettoját. Fontossági sorrendről szó sincs, véletlenszerűen vesszük sorba a fontosnak tartott elemeket: a mai részben Antonio Conte szerepét mutatjuk be.

Miután lassan felocsúdunk a bajnoki cím okozta örömmámorból, és a Juve játékosokkal teletűzdelt olasz válogatott súlyos vereségéből, folytatjuk az idény értékelését. Sorozatunkban igyekszünk megragadni azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak/hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Juventus megnyerte története 30. scudettoját. Fontossági sorrendről szó sincs, véletlenszerűen vesszük sorba a fontosnak tartott elemeket: a mai részben Antonio Conte szerepét mutatjuk be.

Néhány hónapja már megénekeltük, hogy Conte mekkora zseni. Az akkor leírtakat ma is tartjuk, hiszen edzőnk azóta is folyamatosan bizonyította, hogy az egyik legtehetségesebb olasz tréner, aki egy csomó dologban teljesen másképp gondolkodik és cselekszik, mint az Itáliában megszokott. Nehéz lenne vitatni, hogy Conte nélkül a Juventus biztosan nem lett volna bajnok az elmúlt évben.

Hiszen nem a Juve rendelkezett a legerősebb játékosállománnyal, de Conte a lehető legjobban használta ki a rendelkezésre álló keretet, és taktikát annak megfelelően találta ki, hogy milyen játékosai vannak. Ugye, emlékszünk arra, hogy ősszel Milánóban megbukott egy edző azért, mert mindenáron olyat felállásban akarta játszatni a csapatát, ami idegen volt tőlük...

Ráadásul Conte 100 %-osan megfelelt annak a várakozásnak, hogy visszahozza a "spirito Juvét" a klubhoz. Az, hogy a Juventus egykori játékosa, még nem lett volna erre garancia. Lelkesedése, mindig győzni akarása, fanatizmusa azonban átragadt a csapatra is, aminek köszönhetően a legnehezebb helyzetekből is fel tudott állni a Juve. Gondoljunk csak a nápolyi, vagy a Milan elleni első félidőkre. (A spiritoról még külön jelentkezünk egy írással, így most nem is részleteznénk jobban.)

Conte munkájából egyébként az egész olasz futball profitálni tudott. Az Eb döntős válogatott fele torinói játékos, arról nem is beszélve, hogy több futballista is feltámadt az idén. Buffon évek óta csak árnyéka volt önmagának, és tavaly az év csalódását okozta azzal, amikor egy meccset eldöntő hiba után együtt röhögcsélt az ellenféllel. Hol van ez ma már? Gigi a németek elleni megnyert elődöntő végén dühöngve jött le a pályáról, mert úgy érezte, hogy a végén túlzottan leeresztettek, és majdnem kiengedték a meccset a kezükből. Bonuccit szinte mindenki a pokolba kívánta - nem tagadom, én is - de tavasszal egyszer csak elkezdett olyan színvonalon játszani, hogy abba nem lehetett belekötni. Az Eb-n pedig bizonyította, hogy azoknak volt igazuk, aki szerint a jövő egyik nagy védőegyénisége lehet. Szegénynek szerintem évekig kell majd küzdenie a korábbi évek bakijai miatt kialakuló előítéletekkel, de ha úgy játszik, mint pl. a németek ellen, akkor nagyon érdektelen, hogy esetleg lesznek olyanok, akik szerint "nem Juve szint". De Conte "felfedezte" Giaccherinit, felrázta Marchisiot vagy De Cegliét és még sorolhatnánk.

És ne feledjük, hogy taktikailag is a mezőny fölé nőtt a Juve mestere, és az általa alkalmazott 3-5-2 az olasz válogatottnál is működőképes lehet - ezt az Eb is megmutatta. A szerkesztőségi mágnestáblánk előtt arra jutottunk, hogy ezzel a taktikával lehet esély a spanyolok, illetve klubszinten  a Barcelona ellen is.

De az ész mellett az erővel sem volt baj; a Juventusnak az elmúlt idényben végre nem voltak erőnléti gondjai, és végre a sérülések is elkerülték a csapatot. Korábban volt olyan, hogy egyszerre több mint egy csapatnyi játékos hiányzott sérülés miatt, illetve az is előfordult, hogy már a bajnokság első meccsein nem bírták erőnléttel a pályán lévők. Az érdem persze nem csak Contéé, de az biztos, hogy a stábjával együtt jó munkát végzett a fizikai felkészítés terén is.

Több korábbi edzőnkkel ellentétben Conte jól kezelte az esetleges öltözői feszültségeket is. Nem volt probléma abból, hogy Del Pierora már csak kiegészítő emberként számított. Sanyi ettől függetlenül együtt élt a csapattal, semmilyen sértettség nem látszott rajta. Nem volt attól hangos a sajtó, hogy Kraszics és Elia milyen kevés lehetőséget kap, és hogy mennyire elegük van ebből. Persze mindenki tudta, hogy nem örülnek a helyzetüknek, de a csapategységet nem fenyegette az elégedetlenségük. Conte elérte, hogy mindenki egy irányba húzza a szekeret.

Kifizetődött a bizalom

Végezetül érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy Conte végig bízott magában, és a döntéseiben. Kitartott Giaccheri mellett, amikor pedig az év elején sokaknak ez érthetetlen volt. Igaza lett. Kitartott Borriello mellett, amikor a pinabajszú haszontalanabbnak tűnt, mint egy pálya közepére levert cölöp. Igaza lett. Kitartott amellett, hogy Quagliarellát fokozatosan kell újra felépíteni, amikor szinte kórusban követelték a szurkolók, hogy tegye őt be a csapatba. De itt is igaza lett. Bonucci gyakorlatilag gólpasszt adott a Milan meccsen az ellenfélnek, a Chievo ellen elemi hibát vétve nem tudta kivágni Dramé lövését. Conte bízott benne, és ahogy azt fent is írtuk: igaza lett. Mindegy, mit mondott a sajtó, a szurkolók, más edzők, a bloggerek: semmi és senki nem ingatta őt meg a döntéseiben. Ez a magabiztosság (és a belőle származó bizalom) pedig erősítette a Juventust, erősítette a játékosokat.

"Nem tehetek róla, hogy mindig igazam van"

A leírtak is mutatják, hogy Antonio Conte pótolhatatlan: kulcsfontosságú tehát, hogy tisztázódjon a neve a fogadási botránnyal kapcsolatban. A hírek szerint jövő pénteken hallgatják meg, de a nyilvánosságra került adatok szerint eddig senki nem erősítette meg Carobbio vallomását. Így talán joggal remélhetjük, hogy még sok éven keresztül vezetheti a Juventust, folytatva, túlszárnyalva az idei sikereket.