Nem mondhatjuk, hogy véráldozatok nélkül, de kicsaptuk a Milant a kupából, és ott vagyunk a döntőben, azaz a kettőből egy sorozatban már elértük a célunkat. Ha 90 percet néznénk (ami marhaság lenne a részünkről, hiszen ez egy 120 perces meccs volt), sajnos meglehetősen kevés jó hírrel tudnánk szolgálni. Néhánnyal azért igen: a kezdés utáni 10-15 percet leszámítva az első félidő a miénk volt, meg is szereztük a vezetést, ráadásul Del Piero góljával, ami külön öröm.
Aztán a szünet után a Milan B úgy lefocizott minket, hogy csak keresgéltük a labdát, sajnos teljesen megérdemelten egyenlítettek ki, és a vezetés sem mondható érdemtelennek. Fáj, de ki kell mondani: jobbak voltak. Megmutatták saját erejük, és a mi gyengeségeinket, és közben Conte is a kezükre játszott egy kicsit. Ejnye.
Nem mondhatjuk, hogy véráldozatok nélkül, de kicsaptuk a Milant a kupából, és ott vagyunk a döntőben, azaz a kettőből egy sorozatban már elértük a célunkat. Ha 90 percet néznénk (ami marhaság lenne a részünkről, hiszen ez egy 120 perces meccs volt), sajnos meglehetősen kevés jó hírrel tudnánk szolgálni. Néhánnyal azért igen: a kezdés utáni 10-15 percet leszámítva az első félidő a miénk volt, meg is szereztük a vezetést, ráadásul Del Piero góljával, ami külön öröm.
Aztán a szünet után a Milan B úgy lefocizott minket, hogy csak keresgéltük a labdát, sajnos teljesen megérdemelten egyenlítettek ki, és a vezetés sem mondható érdemtelennek. Fáj, de ki kell mondani: jobbak voltak. Megmutatták saját erejük, és a mi gyengeségeinket, és közben Conte is a kezükre játszott egy kicsit. Ejnye.
A hosszabbítás viszont megint a miénk volt, a Milan elfáradt, a Juventusban pedig maradt annyi szufla, hogy úgy játsszon a ráadásban, ahogy a második félidőben is kellett volna. Vucsinics (három egészen kiváló meccs zsinórban, szevasz, Lucky Luciano!) némi lustálkodás után elképesztő gólt ragasztott Ameliának, így annyit feltétlenül elmondhatunk, hogy a két meccs alapján teljesen megérdemelten jutottunk be a kupadöntőbe. A Milan meg játszhatna a harmadik helyért, ha Berlusconi elintézné, hogy azért is járjon egy kupa, amivel a „világ legsikeresebb csapata” újabb trófeát szerezhetne.
Ki kell mondanunk, Allegrinek két Juve elleni meccs is elég volt, hogy rájöjjön, mit kell játszania ellenünk. A Milan messze a Juve térfelére tolta a belső középpályásait, így már a labdakihozatalnál zavart okoztak. Jól fogták a passzsávokat, így többször is labdavezetéssel kellett volna támadást építeni, ez pedig nagyon nem a Juve játéka. Az egy-egyeket általában nem mi nyertük a Milan fizikailag bivalyerős középpályásai ellen, amikor pedig Del Piero és Vucsinics visszaléptek, elöl maradt vékony a csapat, és a bezáró védőknek köszönhetően helyük sem nagyon maradt. Allegri jól kitalálta, mit kell csinálni, és igazából meg is valósította.
A fentiek miatt a Milannal volt többet a labda, sokszor hosszú percekre fel is álltak a Juve térfelén, de a védelem magabiztos volt, Chiellini és Bonucci szinte hiba nélkül hozta le a meccset, De Ceglie megint tanár volt, és Lichtsteiner is az utóbbi hetek legjobb formáját mutatta. Ez talán azért volt kevés, mert a második félidőben szinte folyamatosan nyomás alatt volt a Juve, ilyen hosszú ideig idén még tán egyszer sem. Lopez jó csere volt, aktívan forgatta a védőket, megérdemelten szerzett szép gólt, miután szerencsétlen faszkalap Pepe elfelejtett visszaérni a Milan legrosszabb játékosával, és Mesbah kiegyenlített.
Contét sem feltétlenül értjük ám ilyenkor. Még az is megfordult a fejünkben, hogy talán mégsem a világ legnagyobb koponyája, hiszen a borzasztó formában levő Pepét teljesen felesleges volt egyrészt kezdetnie, másrészt a pályán hagynia. Később át is állt egy masszívabb 4-5-1-re (ekkor már nagyon érett a Milan vezetőgólja), de Marchisio helyett talán érdemesebb lett volna felvállalni, hogy az eredmény megfelel nekünk, és helyette Felipe Melót Pazienzát Padoint behozni. Marchisio beállásával semmi nem változott, csak a Lopez gólja utáni 10 percet hajtotta meg a Juve, de Borriellótól felesleges lenne gólt várni – én például már ott láttam, hogy ebből semmi nem lesz, amikor a bal lábán levő labdát átengedte a jobbra (amin csak támaszkodni tud, azt sem sokáig).
Borriellón egyébként látszik, hogy mindent megtesz, még 80-as évekbeli keletnémet pornószínésznek is hajlandó álcázni magát, azon kívül harap, küzd, fut, lohol, ütközik, csak ennek pont semmi eredménye nincs. A hozzáállásáért dicséret jár, a képességei viszont alapesetben nem tennék lehetővé, hogy ennyit játsszon. Mert Conte változatlanul bízik benne. Vajon mivel zsarolhatja?
A védők mellett a szokás szerint isteni Pirlót kell kiemelni, aztán nem volt rossz Vidal sem, bár őt jó lenne leszoktatni róla, hogy akit nem ér utol a meccsek végén, azt lemészárolja (erősen pirosgyanús volt, ahogy Urby után csúszott). De a meccs embere – ahogy Firenzében is – kérdés nélkül Vucsinics, és nem a győztes gólja miatt. Vucsinics kizárólag a kapu felé képes gondolkodni, amikor ilyen formában van, pontosan ott kell játszani, ahol most szerepelt: a bal szélen folyamatosan terrorizálja a védőket, befele húzva akár kapura lő, akár passzol (mekkora zsugát tett Giaccherini elé, te agyaég!), életveszélyes. Ha lenne még egy ilyenünk, öt meccs alatt behoznánk a gólkülönbséget a Milannal szemben. De sajnos nincs, csak Pepe van, aki csak az őszi formájában nem kurva idegesítő. A Milan gyenge pontját nemhogy megbontani nem tudta, de Mesbah még egy gólt is fejelt róla. Ez nagyon kevés erről a posztról.
A meccs újra rávilágított a csapat néhány gyengeségére, és sajnos megmutatta azt is, hogy a Milan jelenleg jobb csapat, mint a Juventus. Ettől persze csak még szebb, hogy kivertük a kupából, és a bajnoki harc sem főtt még le, bár lássuk be, ha a Milan bajnok lesz, az pont annyira megérdemelt lesz, mint a Juve kupagyőzelme. Ettől még a mi kötelességünk, hogy folyamatosan tapadva lessük az esélyt, és amikor az eljön, lecsapjunk rá, ahogy a hosszabbításban lecsaptunk a Milanra. Könyörtelenül.
A bevezetőben azt írtuk, a meccs azért lehet hatással a bajnoki harcra, mert egy vereséggel a Milan megrogyhat, önbizalmát vesztheti. Nos, a kiesés ellenére azt gondoljuk, ebből a meccsből inkább a Milan meríthet erőt, még ha a végső győztes a Juventus lett is. Óriási meccset játszott a két csapat, olyat, ami méltó a két legjobb olasz csapathoz. Gratulálunk a Milannak (bizony!), leborulunk a Juventus előtt!
