Kérjük utasainkat, nyugodjanak meg. Igaz, hogy a kapitány rosszul lett, a másodpilóta pedig még soha életében nem vezetett ilyen repülőt, de semmi ok aggodalomra. Ez a zörgő hang, amit a bal oldalon ülők hallanak, valóban az egyik szárnyból jön, még keressük az okát, pánikra semmi ok. A jobb oldalon ülők se izguljanak a hajtóműből rendszeresen felcsapó lángok miatt, ez teljesen normális. Minden rendben, uraljuk a helyzetet. Nincs önök között valaki, aki tud repülőt vezetni?
Dino, akinek ragyogó személyiségétől egy sztyeppei munkatábor is egy zöldellő réten elfogyasztott családi piknikké változik, kimondta a kulcsszót, amivel gyógyírt hoz sajgó sebeinkre: bálnafos! Ez ugyanis az a dolog, aminél semmi nincs lejjebb (merthogy az óceán fenekére hullik), ergo bármi történik, az már felfele vezet innen. De egyelőre ott ringatózunk a vaksötétben, ahova a planktonok sem merészkednek.
Kérjük utasainkat, nyugodjanak meg. Igaz, hogy a kapitány rosszul lett, a másodpilóta pedig még soha életében nem vezetett ilyen repülőt, de semmi ok aggodalomra. Ez a zörgő hang, amit a bal oldalon ülők hallanak, valóban az egyik szárnyból jön, még keressük az okát, pánikra semmi ok. A jobb oldalon ülők se izguljanak a hajtóműből rendszeresen felcsapó lángok miatt, ez teljesen normális. Minden rendben, uraljuk a helyzetet. Nincs önök között valaki, aki tud repülőt vezetni?
Dino, akinek ragyogó személyiségétől egy sztyeppei munkatábor is egy zöldellő réten elfogyasztott családi piknikké változik, kimondta a kulcsszót, amivel gyógyírt hoz sajgó sebeinkre: bálnafos! Ez ugyanis az a dolog, aminél semmi nincs lejjebb (merthogy az óceán fenekére hullik), ergo bármi történik, az már felfele vezet innen. De egyelőre ott ringatózunk a vaksötétben, ahova a planktonok sem merészkednek.
Csak hogy még jobban fájjon a Chievo elleni meccs, az élet előtte pár órával még gyorsan a pofánkba nyomta a Milan elképesztő teljesítménnyel behúzott palermói meccsét. Nem is kezdjük el párhuzamba állítani a két csapat teljesítményét, mert ennek a gondolatmenetnek az a vége, hogy mindenki megindul a legközelebbi híd felé egy kötéllel és egy mázsás kődarabbal. Ugyanígy Chewbacca lenne arról beszélni, hogy akkor ez a pontvesztés mekkora hatással van a bajnoki álmainkra, hiszen a Chievo ellen látott Juventusnak nem lehet célja a bajnoki cím megszerzése. Illetve lehet, de csak annyira, mint nekem 25 éve, amikor szent esküvéssel fogadtam, hogy egyszer megdugom Sandrát.
Conte – idén talán először, de javítsatok ki, ha tévedek – egy tiszta 4-4-2-t rakott fel, nekem pedig a második félidőben az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen miért is vagyok meglepve a mutatott játék miatt, amikor ez pont az, amire mondjuk óvatosan számítani lehet egy Giaccherini-Pirlo, Marchisio-Padoin négyestől. Az már viszont meglepő lehetett egy az elmúlt évek által alaposan megpróbált Juventinónak is, hogy a társaság legjobb tagja Giaccherini volt, és ezzel nagyjából mindent el is mondtunk. Szándékosan nem az indolensen, és idegesítően szarul játszó Vucsiniccsel, vagy a tökéletesen láthatatlan Matrival kezdtem az ekézést, mert ők azért javarészt a mögöttük játszóktól függnek. Ők pedig az első félidőben keveset, a másodikban semmit nem tettek azért, hogy eldöntsék a Chievo elleni meccset.
Ennyiben hasonlít a Juve Tylira: hátul minden rendben
Pedig megvolt a gyors gól – mielőtt vonyítani kezdene az ellentábor, Chiellini csúsztatásának pillanatában De Ceglie pont annyira volt lesen, mint amennyire Matri nem Milánóban –, mégsem lett semmiféle folytatása. Ennek az volt az egyik oka, hogy a Juventus bántóan féloldalas volt az egész meccsen: De Ceglie (nálam a meccs embere, és nem a gólja miatt) szépen jött előre, a neki helyet csináló Giaccherini is aktív volt, bár sokat hibázott, de közben a másik oldalon akkora nihil volt, mintha a Kraszics, Martinez, Marchionni hármas egyik tagja teljesített volna ott szolgálatot. Pedig nem így volt, csakhogy Lichtsteiner sajnos annyira ki van purcanva, mintha minden este Dartival üzekedne pitymallatig, Padoin pedig lehet, hogy nem rossz baloldali wingback, balhátvéd, vagy baloldali belső középpályás, de jobbszélsőként használhatatlan. Talán Conte célja az volt, hogy a bevetésével helyet csinál a jobbra kimozgó Vucsinicsnek, ebből viszont azért nem látszott semmi, mert a montenegrói pofátlanul csalta a játékot tegnap.
Ezt a fajta játékot, amiben a csatárok a szélek felé húzódnak, hogy helyet csináljanak a középről érkező belső középpályásoknak, egyébként a Milan tökélyre fejlesztette, nem véletlen, hogy Nocerino szórja a gólokat, és Van Bommelnek rengeteg lövőhelyzete van. Pártoljuk az ilyen kísérleteket Torinóban is, mert a középpályásaink valóban gólerősek lehetnének. Lehetnének, teccik érteni.
Sajnos eljutottunk odáig, hogy már csak a védelemben (és a kapuban) vannak jó formában levő játékosok. Chiellini megint tanár volt, Barzagli hozta a szokásos ellentmondást nem tűrő teljesítményét, De Cegliét pedig már méltattuk feljebb is. Annál nagyobb baj, hogy Barzagli cserét kért (szerencsére nem komoly a baj, csak egy kis húzódás), és Chiellini is megsérült, az utolsó 10 percben a pálya közepén bicegve irányította a társait, ki hova helyezkedjen. Barzagli kiesése kvázi eldöntötte a meccset, mert Conte nem vette észre, hogy a lelátón egymás mellett ül a Ne Nyalogasd a Konnektort Sas, a Szexuális Zaklatás Panda, és a Ne Cseréld Be Bonuccit Kafferbivaly. Szerencsétlen flótás valószínűleg maga is érzi, mennyire kilóg a Serie A legjobb védelméből, mi csak azt nem értjük, hogy mi a bánatos francnak igazoltuk Cacerest, ha nem használjuk akkor sem, amikor indokolt lenne. Ugyan némileg más volt a helyzet, mint Vidal luftjánál a Roma ellen, de Dramé (nem akarunk bírózni, de fogalmunk sincs, mit keresett még a pályán a 76. percben) lövését egy púpos, szemüveges, kockásinges informatikus is a parkolóba baszta volna a gólvonalról. Bonucci ezzel szemben cselesen megbotlott a bal lábában, majd jobbal fifikásan a jobb alsóba pörgetett. Én már nem is utálom, csak szánakozva nézem szegény srácot.
Conte ugyan a kezdővel hibázott, de mentségére hasonló csapattal fektette a térdére a Milant a kupameccsen, így nem csoda, hogy bízott a játékosaiban. Kicsit ugyan későn hozta be Del Pierót, aki kaphatott volna egy bő félidőt is, csakhogy közben történt valami, ami miatt ez mégsem tűnt jó ötletnek. A második félidő jelentős részében nemhogy nem dominált a Juventus, de amint elvesztette a labdát a Chievo térfelén (márpedig elvesztette), úgy lekontrázták, hogy alig volt veronai támadás, ami nem helyzettel, vagy lövéssel ért véget. A Juve kérte a pofont, megkapta.
Egy kulcsfontosságú jelenet viszont történt, méghozzá a 71. percben. Conte másfél hónap késéssel levette a pályáról Marchisiót. Nagyon bízunk benne, hogy nem csak azért, hogy átállhasson 3-5-2-re, hanem azért, mert neki is elege lett a tökéletesen súlytalan középpályásból. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy leginkább az ő őszi teljesítménye hiányzik a Juventusból, viszont megkapta a lehetőséget, hogy összekapja magát, de december eleje óta nem élt vele. Conte kiemelte, a hétközi válogatott meccs fáradtsága érződött a csapaton (valóban tele volt az USA-tól 1-0-ra szívó csapat Juve-játékosokkal), de akkor mi érződött rajtuk a Milan elleni első félidőben? Meg Parmában. Meg a Siena ellen. Meg Leccében. Meg a Cagliari ellen.
Már egy korábbi posztban említettem Tonit, a Toro-szurkoló torinói cimbit, akivel levélben anyázzuk egymás csapatát. Decemberben, egy fél üveg grappának álcázott barackpálesz után azt mondta, a Juventus addig lesz erős, amíg a játékosok bírják lábbal Conte tempóját. A tavasz közepére elfáradnak, és kijön az, hogy igazából nem különösebben erős ez a keret.
Erre én azt válaszoltam, a Juventust nem az egyének viszik, hanem a csapat, és nézze csak meg, a beugrók mindig milyen jó teljesítményt nyújtanak. Tegnap azt írta, a Chievo ellen látottakra kell felkészülni a szezon hátralevő részében, mert egyre látványosabb, hogy Pirlo egyedül már nagyon kevés ahhoz, amit Conte játszatni akar a csapatával. Hosszú ideig kellett gondolkodnom, mivel vágjak vissza (sajnos a Toro 3-0-ra nyert Grossettóban), míg végül azt írtam, teljesen természetes, hogy a tél végén hullámvölgyben van a csapat, hiszen Conte akkora zseni, hogy a hajrára – amikor jönnek majd a rangadók egymás után – lövi be a tavaszi csúcsformát.
Próbáljunk meg ebben bízni, hátha tényleg így lesz.
