Ez már egészen más volt. Három nappal a jobbára kilátástalan vergődéssel letudott Sporting elleni meccs után már egy összeszedettebb, átgondoltabb, és jóval kevésbé fásult Juventus játszott a Club Américával. Hozzá kell tennünk – Conte hozzá is tette – hogy a mexikóiaknál már megy a bajnokság, tehát egy játékban levő csapattal találkoztunk, és nem csak a győzelem miatt vagyunk két klasszissal elégedettebbek a látottakkal, hanem azért is, mert láttunk néhány olyan dolgot, amit régen nem. Például balszélsőt. Vagy jobbhátvédet. Esetleg egy hasznos Marchisiót. Meg az ellenfél kapujára nyomást gyakorló Juventust. És mi ezeknek örülünk.

Ez már egészen más volt. Három nappal a jobbára kilátástalan vergődéssel letudott Sporting elleni meccs után már egy összeszedettebb, átgondoltabb, és jóval kevésbé fásult Juventus játszott a Club Américával. Hozzá kell tennünk – Conte hozzá is tette – hogy a mexikóiaknál már megy a bajnokság, tehát egy játékban levő csapattal találkoztunk, és nem csak a győzelem miatt vagyunk két klasszissal elégedettebbek a látottakkal, hanem azért is, mert láttunk néhány olyan dolgot, amit régen nem. Például balszélsőt. Vagy jobbhátvédet. Esetleg egy hasznos Marchisiót. Meg az ellenfél kapujára nyomást gyakorló Juventust. És mi ezeknek örülünk.

Az első meccsel szemben ez most vegytiszta 4-4-2 volt, méghozzá a létező legklasszikusabb szisztémában felálló. A szárnyakon két vérszélső, Pasquato és Kraszics, középen egy passer (Pirlo) és egy anchor (Marchisio) játszott, előttük a support striker szerepében Del Piero kötötte össze a középpályát a centerrel, Matrival. A védősorból jobbra Bonucci, balra Chiellini segített ki, a szélsővédők viszont diagonális vonalban játszottak, mert Lichsteinernek feladata volt fellépni a támadásokkal, De Cegliének viszont nem, mert az ő oldalára Pirlónak kellett visszalépnie labdavesztésnél, ami nagyjából egyet jelentett azzal, hogy a hosszú sérülés után visszatérő Ashton Kutcher egy az egyben maradt volna az emberével.

A széleken erőltetett támadások befejezéséhez a fentiek fényében megfelelő számú játékos ért fel, a tizenhatoson belül létszámban meg is volt a Juve, hiszen a beadásokkal ellentétes oldalról érkező szélső pozíciót fogott a hosszú oldalon, a második hullámban pedig Marchisio és Pirlo érkezett, ha kicsit bátortalanul is. A taktika sikerét mutatja, hogy a győztes gólt is egy mágnestábláról a pályára füttyentett támadás hozta meg. Ahogy a taktikai rajzon is látható, Kraszics a súlypontváltások után nem feltétlenül erőltette a futóversenyeket, hanem előfordult, hogy befele húzott, és kitette a labdát a mögötte robogó Lichsteinernek. Ahogy a gól előtt is.

Pirlo és Marchisio kapcsolata jól működött, de azért arra kár egy szezont építeni, hogy két ennyire lassú játékossal a pálya közepén le lehet hozni egy idényt. Mivel Marchisio technikailag kifogástalan, a labdakihozatalak biztosan gördülékenyebbek, ha a védőktől megkapott labdákkal Pirlo választhat, hogy hosszú passzokkal a szélsőket – esetleg a visszalépő Del Pierót/Quagliarellát – keresi, vagy az ábrándos tekintetű Claudiót indítja meg egy rövid átadással. Gondot ebben a felállásban a sebesség mellett inkább az okoz, hogy védekezésben vékony ez a kettős, és mivel Kraszics visszalépései csak a tömegsűrűséget növelik, egy középen meginduló ellentámadás könnyen kimozgathatja a védőket a pozíciójukból, ami a fejetlenség burjánzó melegágya volt az utóbbi években. Szerencsére lett közben egy Vidalunk, aki viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy egyszerre legyen Pirlo testőre, átvágtasson a labdával a másik térfélre, és ádámcsutkán térdelje az ellenfél labdás játékosát.

Pirlo azért még mindig aggasztó. Nem azt vártuk, hogy cirka ötéves álmából varázsütésre feltámad az ocsmány piros-fekete kombót váltó zebracsíkoktól, és lehet, hogy türelmetlenek vagyunk vele, de futhatna sokkal többet, és sokkal hasznosabban. A felkészülés derekán persze butaság üde virágillatú frissességet várni egy 32 éves játékostól, de az utóbbi éveket elnézve a Pirlónak szánt feladatok miatt aggódunk kicsit. A futballból néhány éve már kikopott ez a mélységi irányító-poszt, a Real is azért képtelen túllépni az árnyékán, mert Xabi Alonso tetűlassúságát szopja a középpályán. Sajnos már nincs idő tutujgatni a labdát, felnézni, megtolni, tincseket hessegetni. De majd meglátjuk, kár két meccs után pallost villogtatni.

Aki viszont rohadt nagy igazolás volt, az Lichsteiner. Sejtettük ezt előre, láttuk éveken keresztül, hogy a wingbackként és full backként is tökéletesen alkalmazható svájci olyan, mint a pornószakmában Kovi: megkerülhetetlen. Tegnap is végig magabiztos volt, bátran rá lehet bízni a labdakihozatalokat is, nem csak seggbe fogja rúgni a labdát, mint az elmúlt néhány év Juve-jobbunkói. Hozzá hasonlóan roppantul elégedettek voltunk Pasquatóval, és nem csak a győztes gól miatt (amit egyébként bevert, mint a szart), hanem igen aktív játéka miatt. Tyler posztjában olvashattátok, hogy nem biztos a torinói jövője, pedig Nedved visszavonulása óta nem láttunk ilyen játékot a balszélen senkitől (amivel persze nem egy polcra helyezzük őket). Az itt bemutatkozó két fiatal (De Silvestro a Sporting ellen) kifejezetten jó benyomást tett, és Marchisio is fellélegzett, hogy a képességeihez sokkal jobban illő mediano-pozícióban játszhat.

A tudósításokkal ellentétben igen elégedetlen voltam Krasziccsal, aki egyelőre darabos, játékidegen, és még különösebben gyorsnak sem tűnik, de ezt tudjuk be az előszezon fáradalmainak (ugyanakkor hasonló gondolatok ébredtek lelki társam, Darti fejében is). Néhány szóban a többiekről: Matri harcos volt, nagyon akar már gólt lőni, reméljük, hamarosan sikerül neki, és nem görcsöl rá, ahogy arra sem, hogy még idén kap konkurenciát is. Alex sokat volt játékban, osztotta a zsugát, volt jó lövése is, de most nem sikerült betalálnia. Buffon a Sporting ellenihez képest sokkal jobb volt, fogott egy ziccert, együtt élt a játékkal, biztatta a többieket. Bonuccinak megint volt egy komoly hibája (Bufi kihúzta a szarból), egyébként nem volt rossz, az ő sebessége nagyon kell a Juve hátsó sorának főleg, ha előtte Pirlo és Marchisio játszik. Chiellini is kicsit sokat használja még a könyökét, de előszezon van, be kell élesíteni a tölteteket.

29-én a Guadalajara ellen zárul az amerikai túra, közben ma (szerdán) kisorsolják a Serie A-szezon párosításait is. A szombat hajnali meccs előtt kiteszünk majd néhány működő streamet, hogy ne járjatok úgy, mint én ma hajnalban, amikor majdnem kivágtam a notebookomat a Dózsa György útra.

Érdekességképp lássunk egy kis tréfát az amerikai futballközvetítések csodálatos világából. Ez itt alább mindössze hat helyen nem stimmel, legyen hét, ha hozzávesszük a 4-3-3-at.