Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.
Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.
Giampiero Boniperti (1928. július 4., Barengo).
Ha a Juventus történelmében az abszolútumot keressük, akkor talán pont az ő személyében találjuk meg. Boniperti maga a Juventus, a klubnál eltöltött minden egyes napja dőlt- és nagybetűs, feketével kiemelve és aláhúzva, a végén felkiáltójellel.
1946 júliusában érkezett próbajátékra a Juvéhoz, ekkor még a Momo Atletico nevű novarai csapat focistájaként. Mivel bevált, ezért az Agnelli család megvásárolta őt.
A források szerint 1947-ben játszott először a Juventusban (a próbajáték során még nem volt a Juvéé, tehát azt ne számítsuk bele), de ezek a források nem teljesen pontosak: már 1946. december 13-án, a Racing Paris elleni párizsi barátságos meccsen bemutatkozott. A második félidőben állt be Piola helyére, és lőtt is egy remek gólt, kialakítva ezzel a 3-0-ás végeredményt.
1946. december 13.: a Juventus összeállításában először bukkan fel a 18 éves Boniperti neve
Bonipertit már ősszel is emlegették az olasz sportsajtóban. 1946 novemberében a La Gazzetta dello Sport így írt az akkor 18 éves tehetségről: "Ez az idény a középcsatárokról fog szólni. Boniperti, a Juventus szőke támadója lehet a zászlóvivője azoknak a fiatal ígéreteknek, akik berobbannak az olasz labdarúgásba. A Juventus abban a biztos tudatban engedheti el a szezon végén a veterán Piolát, hogy már van a keretében olyan játékos, aki képes őt pótolni."
Az ám! 1947. március 2-án megtörtént az első nagy lépés, amikor végre tétmeccsen is játszhatott, igaz, abban nem volt sok köszönet: a Bigogno irányította Milan 2-1-re nyert Torinóban. Főhősünk végig a pályán volt, de maradandót nem alkotott. Akkor még. 1947. június 8-án viszont megszerezte első gólját, sőt, góljait: a Sampdoriát a Marassiban verte 3-0-ra a Juve, Boniperti kétszer talált be.
Felesleges volna a pályafutásának statisztikai elemzése, nem is túl izgalmas feladat, hiszen Boniperti játékoskorszakánál talán még jelentősebb volt az, amelyet vezetőként tett a klubért. Zárójeles megjegyzés, zárójel nélkül: utolsó meccse az az 1961-es Juventus-Inter összecsapás volt, amelyet a Juve 9-1-re nyert meg, és amelynek részletesebb körülményeiről egy hosszabb poszt már megszületett, a nyár folyamán olvasható is lesz az nst-blogon.
Nem túl lelkesítő hír: Boniperti bejelenti, hogy visszavonul. "Ereje teljében hagyja abba aktív pályafutását" - írják
Egy picit elmélkedjünk azon, hogy Bonipertit miért nem emlegetik a korszak többi nagy világsztárjával együtt. A válasz talán abban keresendő, hogy Boniperti nem ért el szinte semmit az olasz válogatottal. Manapság - akár kimondjuk, akár nem - a klubfoci előnyt élvez a válogatottakkal szemben, Boniperték idejében ez másképp volt. Egy hétközi barátságos válogatott mérkőzés nagyobb hírverést kapott, mint egy hétvégi bajnoki szuperrangadó. Ráadásul Boniperti idején a Juventus a - az akkor még gyerekcipőben járó - BEK-ben sem ért el világraszóló eredményeket. Maradtak a bajnoki címek és az olasz kupák.
Mai szemmel nézve Boniperti korán vonult vissza, saját elmondása szerint azért, mert nem szeretett volna a pályán megöregedni. Pedig sokan még szívesen látták volna az 1962-es világbajnokságon is. Miután befejezte a pályafutását, szinte azonnal csatlakozott a Juventus stábjához: eleinte mérkőzésekre utazott, hogy az aktuális ellenfeleket térképezze fel. Majd igyekezett az átigazolásokban is részt venni, amelyben segítségére voltak a külföldi kapcsolatai. Nagyon jó barátságban volt Puskás Ferenccel, Östreicher Emillel és Kubala Lászlóval is - utóbbit mindenképpen a Juventus kispadjára szerette volna csábítani. Bonipertinek felkínáltak egy hivatalos állást a válogatott menedzsmentjében is, amelyet - bár elutazott a csapattal a chilei vb-re - nem fogadott el, maradt a Juventusnál.
Elsőszülött fiával, Giampaolóval 1961 augusztusában. Ez az imádnivaló csöppség lett később Filippo Boniperti édesapja
1969. novemberében aztán egy szinttel feljebb lépett, miután a klub igazgatótanácsa általános igazgatónak nevezte ki. 1971. július 11-én, este 7 órakor pedig sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy a leköszönő elnök, Vittorie Catella helyett Giampiero Boniperti veszi át a klub vezetését.
Catella lemondott, Boniperti követte őt az elnöki székben
Egészen 1990. február 5-éig maradt a Juventus - papíron is - legfontosabb embere. A legsikeresebb olasz klubelnökként búcsúzott. Kevesen tudják, de a politikai életbe is belekóstolt: 1994 és 1999 között az Európai Parlamentben foglalt helyett, Silvio Berlusconi pártjában, a Forza Italia-ban.
Posztunk megjelenésének napján lett 83 esztendős, ma már kevésbé közlékeny, picit talán fáradt, de jó egészségnek örvend. A legemlékezetesebb mérkőzésének a mai napig a Milan elleni bemutatkozását említi - a vereség ellenére.
A 82. születésnapjára írt tavalyi posztom itt olvasható.
