Dübörög az évelemzés: ezúttal azzal a lehetetlennek tűnő küldetéssel próbálkozzunk, hogy megtaláljuk az ultraszar szezon legjobbját. A hajtás után kiderül, hogy nem kellett kilométeres listát összeállítanunk a jelöltekről...
Dübörög az évelemzés: ezúttal azzal a lehetetlennek tűnő küldetéssel próbálkozzunk, hogy megtaláljuk az ultraszar szezon legjobbját. A hajtás után kiderül, hogy nem kellett kilométeres listát összeállítanunk a jelöltekről...
A feszültség növelés érdekében nem áruljuk el egyből, kit választottunk, hanem előbb áttekintjük, kik jöhetnek szóba (persze a kíváncsi olvasó lejjebb görgetve megtalálja a választ - a poszt megfilmesített változatában viszont már majd mi diktálunk, és ott majd nem lehet csak úgy előre ugrálni!).
Többé-kevésbé egyetértettünk a blog manhattani irodájában, hogy alapvetően három játékos jöhet szóba a szezon legjobbja "megtisztelő cím" kiosztásakor. Felipe Melo nagyot javult a tavalyi tragikus éve után, és rajta lehetett talán a leginkább látni a küzdést. Végre nem kellett olyat csinálnia (azaz mélységi irányítót játszania), amihez nem ért, ami nagyban csökkentette a hibalehetőségeit. Sportszerűségben is előrelépett a tavalyi évhez - még akkor is, ha a Parma elleni "Micimackó pofánrúgta Malackát" akciója elég sokba került a csapatnak. Del Piero rácáfolva aggastyán korára gyakran vette vállára a csapatot, és mind hozzáállásban, mind teljesítményben példát mutatott a többieknek. (Ezt jól illusztrálja a Benito által több ízben megénekelt eset, amikor az Öreg 70 méteres sprintet vágott ki a Fiorentina ellen, hogy Motta helyett védekezzen.) A harmadik jelöltünk Quagliarella, akinek a sérülése az idény fordulópontját jelentette. Annak ellenére, hogy kevesebb mint a meccsek felén játszott, 9 góljával holtversenyben Martival a csapat legeredményesebb támadója volt. (Kettejük gólátlaga is majdnem ugyanolyan: Q 146, míg Matri 147 percenként talált be a legutóbbi idényben.)
Raj vagyok?
Valójában neki jár a taps
Választásunk végül Fabio Quagliarellára esett, mivel úgy gondoljuk, nem véletlen, hogy a csapat radikálisan visszaesett a sérülését követően. Játéka nem csak a góljai miatt volt fontos, hanem amiatt is, hogy a statikus és eléggé lassú Juvéba lendületet vitt, és azzal, hogy rendszeresen visszalépett a labdákért, alaposan kivette a részét a játék építéséből is. Korábban alapvetően két dologról volt híres: egyrészt óriási gólokat lőtt, másrészt rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtott. Előbbi a Juventusban is megmaradt (lásd az év góljára is jelölt találatát), utóbbi viszont eléggé megváltozott: azon a 17 meccsen, amin pályára lépett, szinte mindig a jók közé tartozott. Kiválása után igazából senki nem tudta pótolni: bár Matri a gólokat tekintve megtette ezt, teljesen más típusú játékosról lévén szó, a csapatjátékot nem tudta olyan hatékonyan segíteni.
Quagliarella játéka egyébként azért is rendkívül hasznos volt, mert javítani tudott a csapat egyoldalasságán: mivel a keretben nincs igazi balszélső, ezért rá hárult, hogy visszalépve a középpályára Marchisioval megoldják a bal oldali játékot - többnyire sikerrel tették ezt. Nyilván sok oka van annak is, hogy Kraszics játéka óriásit romlott a tavaszi hónapokra, de talán nem butaság arra gondolni, hogy a szerb nyilvánvaló fáradtsága, vagy kiismerhetősége mellett az is szerepet játszott ebben, hogy Q kiválásával a bal oldal jelentősen meggyengült, így több figyelem irányult a másik szélre.
Ezek a pillanatok hiányoztak tavasszal
Bár az évértékelő rovat nem az átigazolásokról szól, Quagliarella esetében érdemes kicsit kitekinteni a jövőre is. Tavaly augusztusban kölcsönbe került a Juventushoz, opcióval az idei megvásárlásra. Ügynöke szerint a végleges átigazolás már csak néhány részleten múlik, így jövőre is a Juvét erősíti majd. Elvileg az idény végére már felépült a térdszalagszakadásból, csak nem akartak kockáztatni, így nem lépett pályára. Sokoldalúsága, játéktudása miatt mindenképp helye van a jövő évi keretben, bárki is érkezik csatárposztra. Remélhetőleg sikerül túllépnie a sok futballista pályafutását tönkretevő térdsérülésen.
