A Real elleni meccset könyvbemutatóval egybekötött közös dzsemborin nézhettük meg sokatokkal együtt. Köszönjük mindenkinek, hogy eljött!

Madridban régi hagyomány, hogy szopni járnak Torinóba, abban reménykedhettünk, hogy ez a kedves szokás 2013-ban is folytatódik. Nézzük, mit láttunk kedden este hatvanadmagunkkal a Grundon.

Két hete tényleg fordult egy aprót a csapat szezonja: a vereség ellenére több okunk volt az elégedett bólogatásra, mint a leszegett fejű cipőbámulásra. Az akkor vett lendületből három viszonylag sima bajnoki győzelem született, és ami talán ennél is fontosabb, a védekezés is összeállt valamennyire. Bár Amauri és Ogbonna is csak kis híján nem mattolta Buffont és maga Gigi is többször bizonytalankodott a Parma ellen, lehoztunk három találkozót kapott gól nélkül. Ezekre, a nyomás alatt rendszerint eredményes játékra és a könyvbemutatóval összekötött blogos orgia meccsnézés által keltett nemzetközi hype-ra alapozva ma este egy apró szar góllal is elég lenne megverni a Madridot, hogy végképp visszatérjünk a Conte-éra megszokott kerékvágásába. Kulcsmeccsek következnek, muszáj észnél lenni.

Parmában nehéz nyerni, a Juvénak mostanában nem is sikerült. Sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal sem fog, de ha Contét össztűz alá vesszük a kezdőcsapat miatt, akkor ugyanúgy meg kell dicsérnünk a cseréi okán. Bravúrgyőzelem a Tardiniben.

Kezdjük a végéről, mert amúgy erről a meccsről sok jót nem lehet mondani, de tanulságokat azért bőven le lehet vonni az eseményekből. Például abból, hogy Giovinco továbbra sem képes túllépni az árnyékán: technikai hibáira nem mentség a gyenge fizikuma, és lassan át kell értékelnünk a rúgótechnikájára vonatkozó pozitív előítéletünket, főleg, ha a szabadrúgásait összehasonlítjuk Pirlo vagy Alex próbálkozásaival. Súlytalanság van továbbra is, csak egyszer volt Budán kutyavásár.

Parmában nehéz nyerni, a Juvénak mostanában nem is sikerült. Sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal sem fog, de ha Contét össztűz alá vesszük a kezdőcsapat miatt, akkor ugyanúgy meg kell dícsérnünk a cseréi okán. Bravúrgyőzelem a Tardiniben.

Kezdjük a végéről, mert amúgy erről a meccsről sok jót nem lehet mondani, de tanúságokat azért bőven le lehet vonni az eseményekből. Például abból, hogy Giovinco továbbra sem képes túllépni az árnyékán: technikai hibáira nem mentség a gyenge fizikuma, és lassan át kell értékelnünk a rúgótechnikájára vonatkozó pozitív előítéletünket, főleg, ha a szabadrúgásait összehasonlítjuk Pirlo vagy Alex próbálkozásaival. Súlytalanság van továbbra is, csak egyszer volt Budán kutyavásár.

A másik kipécézettünk Padoin. Gyorsan szögezzük le: Antonio Conte sokat látott focistaként, és már edzőként is elég komoly tapasztalata van. Pontosan tudja, hogy milyen egy jó iparos, és azt is tudja, hogy szükség van az ilyenekre. De Padoint nem értjük. Tényleg. Néha az volt az ember érzése, mintha a grundon lennénk, ahol csak azért focizhat a többiekkel, mert ő hozta a labdát. Az első félidei technikai hibái könnyen egy oktatófilm részei lehetnek.

Marchisio pedig már lassan örök probléma. Én ugyan benihez képest óvatosabban ítélem meg őt, de be kell látni, hogy a semminél egy picivel sem több az, amit mostanában előad. Elképzelhető, hogy a játék kevésbé látványos elemeiben hasznos, de amikor meg jól focizott, akkor kifejezetten látható jelenség volt a pályán: bravúros megoldások, fontos gólok - ezekből ma már semmi nincs. Többet tud ő ennél, és meg is mutatja majd. De most semmiben nem segíti a jelenlegi Juventust.

Akkor a pozitívum: a néha kínos lassúságúnak tűnő védelem mostanában legalább stabil. Az a helyzetmennyiség, amit az ellenfél kialakított, simán belefér idegenben. Jó hír, hogy Buffonnak immár a sorozatbeli harmadik meccsén sem adódott lehetősége, hogy megmutassa, milyen formában van. A korábbi heteket elnézve ez meg nem is biztos, hogy olyan nagy baj.

Egy teljesen üres, semmilyen komoly reményekkel sem kecsegtető meccset sikerült győztes találkozóvá formálni, és ehhez szükség volt Conte cseréire: Pirlo érezhetően összefogta a középpályát, Quagliarella pedig nem először bravúrkodik ilyen ballisztikus rakétákkal. A szintén nem csúcsformában lévő, sokszor alibiző, sok labdát elpasszoló Pogba igazi klassziserényt villantott a győztes góllal. Nem volt ezt olyan könnyű belőni, és nem csak technikai szempontból, hanem azért is, mert ilyen kiélezett helyzetben ehhez hideg fej kell. Pogba feje pedig a legjobb pillanatban volt jéghideg.

Nyugodtan elkönyvelhetjük ezt a meccset bravúrnak, mert érezhetően a Real elleni meccsre koncentrálnak Contéék, mondjanak bármit. Nem egyszerű az élet, mert a BL-ben a szakadék szélén táncol a csapat, így oda kell tennie magát. Amíg pedig a Róma ilyen ütemben zabálja el a többiektől a pontokat, addig nehéz legyintgetve hozzáállni egy-egy kevésbé fontosnak tűnő bajnoki meccshez is. Sajnos nem lesz pihenő, ez a nagy büdös helyzet. A spirito viszont nem veszett még el teljesen: az elmúlt három meccs ezt bizonyítja.

Nem lesz itt semmi gond.

1995. január 8.: elérkezett az 1994-1995-ös idény rangadója, amely előtt a táblázaton a Parma állt az élen 31, a Juventus pedig a második helyen 30 ponttal, eggyel kevesebb mérkőzéssel. A rangadó, amely végül az egyik legkönnyebb idegenbeli Juventus-sikert hozta, miközben a hazaiak a bajnokság talán leggyengébb produkcióját nyújtották. „A Juventus a pálya minden pontján, a játék minden elemében felülmúlta a Parmát“ - írta másnap Lodovico Maradei a La Gazzetta dello Sportban. Marcello Lippi csapatának talán első nagy győzelmét idézzük fel.

A meccs előtti utolsó edzésen történt: Vialli és Torricelli összecsapott (ahogyan már korábban milliószor), de ennek most sérülés lett a vége. Az élete legjobb formájában játszó támadót le kell vinni a pályáról, miután kifordult a térde. Lippi eredeti, 4-3-3-ra vonatkozó tervei megdőlni látszottak. 20 órával a meccs előtt még senki nem adott volna érte egy lyukas garast sem, hogy Vialli ebben az állapotában pályára tud lépni. Pedig pályára lépett, és ez sorsdöntőnek bizonyult.

1995. január 8.: elérkezett az 1994-1995-ös idény rangadója, amely előtt a táblázaton a Parma állt az élen 31, a Juventus pedig a második helyen 30 ponttal, eggyel kevesebb mérkőzéssel. A rangadó, amely végül az egyik legkönnyebb idegenbeli Juventus-sikert hozta, miközben a hazaiak a bajnokság talán leggyengébb produkcióját nyújtották. „A Juventus a pálya minden pontján, a játék minden elemében felülmúlta a Parmát“ - írta másnap Lodovico Maradei a La Gazzetta dello Sportban. Marcello Lippi csapatának talán első nagy győzelmét idézzük fel.

A meccs előtti utolsó edzésen történt: Vialli és Torricelli összecsapott (ahogyan már korábban milliószor), de ennek most sérülés lett a vége. Az élete legjobb formájában játszó támadót le kell vinni a pályáról, miután kifordult a térde. Lippi eredeti, 4-3-3-ra vonatkozó tervei megdőlni látszottak. 20 órával a meccs előtt még senki nem adott volna érte egy lyukas garast sem, hogy Vialli ebben az állapotában pályára tud lépni. Pedig pályára lépett, és ez sorsdöntőnek bizonyult.

A következő 10 napban nagyon sok mindenre választ kapunk, drága pajtásaim! Először ma, a Catania, majd hétvégén a Parma ellen arra, hogy végleg visszatérünk-e a meglehetősen régen elhagyott, de annál nagyobb örömmel üdvözölt ösvényre, ahol csillognak a szemek, táncikálnak a lábikók, és saját vérükbe fulladnak a felkoncolt ellenfelek.

Aztán jövő héten kiderül, hogy ha igen a válasz, az mire elég a nagyfiúk ellen, jön ugyanis egymás után a Real Madrid, majd egyből utána a Napoli elleni sorsdöntő összecsapás. Ha innen nézzük, már nem is olyan lényegtelen ez a Catania elleni meccs, ugye?

Csodálatos csapatunkban várhatóan két-három helyen is változtatásokat eszközöl a Bronzfaszú Mister. Még nem tudjuk ki helyett – a Gazzetta Barzaglinak ad pihenőt -, de ott lesz a kezdőben Ogbonna, de mielőtt a szívünkhöz kapnánk, nem négy, hanem három védővel játszunk, azaz nem kell balhátvédet játszania. Ha tényleg Barza helyett lép pályára, akkor valószínűleg Bonucci lesz a jobbhátvéd, és a Fufus megy be középre – legutóbb legalábbis így volt. A másik változás igen örömteli: Caceres foglalja el a Lichti sérülése miatt sokszor Isla és Padoin által terrorizált jobb szárnyvédő posztját. Várhatóan Pogba is pihenőt kap a nagy menetelés előtt, az ő helyén Marchisio próbálhat meg közelebb férkőzni jéghideg szívünkhöz. A többiben nem lesz semmi meglepő:

A következő 10 napban nagyon sok mindenre választ kapunk, drága pajtásaim! Először ma, a Catania, majd hétvégén a Parma ellen arra, hogy végleg visszatérünk-e a meglehetősen régen elhagyott, de annál nagyobb örömmel üdvözölt ösvényre, ahol csillognak a szemek, táncikálnak a lábikók, és saját vérükbe fulladnak a felkoncolt ellenfelek.

Aztán jövő héten kiderül, hogy ha igen a válasz, az mire elég a nagyfiúk ellen, jön ugyanis egymás után a Real Madrid, majd egyből utána a Napoli elleni sorsdöntő összecsapás. Ha innen nézzük, már nem is olyan lényegtelen ez a Catania elleni meccs, ugye?

Csodálatos csapatunkban várhatóan két-három helyen is változtatásokat eszközöl a Bronzfaszú Mister. Még nem tudjuk ki helyett – a Gazzetta Barzaglinak ad pihenőt -, de ott lesz a kezdőben Ogbonna, de mielőtt a szívünkhöz kapnánk, nem négy, hanem három védővel játszunk, azaz nem kell balhátvédet játszania. Ha tényleg Barza helyett lép pályára, akkor valószínűleg Bonucci lesz a jobbhátvéd, és a Fufus megy be középre – legutóbb legalábbis így volt. A másik változás igen örömteli: Caceres foglalja el a Lichti sérülése miatt sokszor Isla és Padoin által terrorizált jobb szárnyvédő posztját. Várhatóan Pogba is pihenőt kap a nagy menetelés előtt, az ő helyén Marchisio próbálhat meg közelebb férkőzni jéghideg szívünkhöz. A többiben nem lesz semmi meglepő:

A Juventus-Catania meccsek a kevésbé nagy történelemmel rendelkező összecsapások közé tartoznak. 1954-ben játszott először egymással a két csapat, aztán a Catania liftezései miatt volt, hogy hosszú évekig nem találkoztak. Az új szokásunkat megtartva 10 fotón keresztül mutatjuk be a torinói múltjukat. Képgaléria.

Még halvány gőze sincs szegény állatnak, hogy feljut-e a patak felső folyásáig, át a zúgókon, kikerülve a tátott szájjal várakozó grizzlyket, vagy valami baleset éri, és szépen leszállingózik a kövek között a többi lúzerrel. De az biztos, hogy egy hete már egész jól halad, ha ezt a tempót diktálja, akkor előbb-utóbb meglesz a jutalma.

A csapat imponáló játékkal győzte le a mérőmókusnak azért nehezen tekinthető genovai alakulatot, de a mutatott hozzáállás ismét a nem is olyan régi szép időket idézte.