Van baj, és ha igen, mi?

2013. október 04. - s4tch

Mi a baj? Pirlo? A védelem? A 3-5-2? A pomogácsok és/vagy a barlangi trollok? Vagy nincs is semmi baj, egyszerűen csak nincs szerencsénk? Esetleg a fentiek együtt?

Szerdán S4tchy és Dino a krími dácsámban tekintette meg a meccset, ha már a szerencse úgy hozta, hogy mindkettőjüknek errefelé akad dolga. A lefújás után, bár igazából már a meccs alatt is meglehetősen fagyos volt a hangulat, S4tchyt például többször is csak Dino parancsoló tekintete akadályozta meg abban, hogy néhány telefonhívással romba döntsön egy fejlődő államot dühében. Szóba kerültek a fenti kérdések, és bár nem állítom, hogy megtaláltuk a választ, néhány gondolatunk azonban van a témakörben. Ha eleget fizettek, elolvashatjátok.

Jogos, ha azt gondoljuk, támadásaink legnagyobb erőssége, az MVP középpálya, és amíg nekik nem megy úgy a játék, mint az elmúlt két évben, a Juventus szenved. Pirlo egyelőre nagyon messze van korábbi önmagától, Pogba jól kezdte a szezont, de folyamatosan még nem tud húzóember lenni (a Galata ellen konkrétan szörnyűség volt, amit művelt), Vidal pedig egyedül képtelen a másik kettő helyett futni, ütközni, labdát szerezni, passzolni és gólt lőni. Marchisio visszatérése jó hír, hiszen mindenki pihenhet, feltöltődhet, és ami a legfontosabb, formába lendülhet. De én úgy gondolom, a középpályánk gyengébb teljesítménye csak 30 százalékban ok, a maradék hetvenben következmény.

A legnagyobb baj a védelem – aminek magabiztosságát fontosságában tényleg csak a középpályánk multifunkciós zsenialitásához mérhetünk – idegesítő balfaszkodása. Már nincs egyetlen tagja sem a hátsó sornak (ideértve persze Buffont is), akiről ne kaptunk volna röhejes gólt idén, a szégyenlistára szerdán pont Bonucci guzmicskodta fel magát, és bár ebből még nem következik logikusan, hogy a Juventus _épphogy győzelmekkel, sajnos néhol bírói hibák haszonélvezőjeként legyen csak képes nyerni (vagy még azokkal se), azért nagyon komoly köze van hozzá.

Hozzánk már nem csak olaszok, vagy nápolyiak, de már európai kupacsapatok sem győzni járnak. Sőt, ellenünk a legtöbb csapat előre aláírná a döntetlent, akárhol rendezik is a meccset. Ebből következik, hogy az egyébként sem kifejezetten támadó felfogású ellenfelek a védelünk által összebalfaszkodott góljaik után olyan húshegyet emelnek a tizenhatosuk elé, hogy azt csak extra jó támadójátékkal tudnánk megbontani. Az meg ugye nincs, kivéve talán a Lazio elleni két meccset, de ez édeskevés.

Ezért mondom, hogy a védelem hibáiból kapott gólok döntően befolyásolják a meccsek képét, és ezért van az is, hogy a középpályánk nem képes olyan mértékben dominálni, mint korábban. Nem vitás, hogy nincsenek is olyan formában, hogy ez az elmúlt évekhez hasonlóan default elvárható legyen tőlük, mint említettem, ez is része a problémáknak. De az igazi gond, hogy hátul életveszélyesek vagyunk, és ez már október elején is súlyosnak mondható árat szedett be.

Továbbra is istenítjük Contét, és még mindig úgy gondoljuk, hogy az állandóan hangoztatott taktikai felállások közül valóban a Juve erényeit leginkább kidomborító 3-5-2 a legmegfelelőbb, de vannak hátulütői, és a rosszabb időszakokban (mint például eddig az idei szezon kvázi en bloc) ezek hatványozottan jelentkeznek. Például itt van az, hogy a tömörülő ellenfelekkel szembeni két legfontosabb erénynek igencsak híján van a csapat. Nincs igazán gyors játékosunk – mármint olyan, akinek az első pár lépése nagyon gyors, mert ez már elég lenne –, aki meg van, azt Lichtsteinernek hívják, és inkább Dombitibi, mint Ronaldo. És nincs cselgépünk, aki tisztára tudná játszani magát, mert egy tömörülő ellenféllel szemben gyakran már egy védő átjátszása is helyzetet teremt. Pogba alkalmas lenne rá, és próbálkozik is becsülettel, de rajta kívül csak Asamoah szokott konkrét cselekkel próbálkozni, viszont azokat megírja előre a múlt heti Tuttosport. Conte soha nem épített az egyénre, a csapat mindig fontosabb volt, és ebben teljesen igaza is volt, amíg a rendszer tökéletesen működött, de most nagy hiányát érezzük egy Ibrahimovicnak/Suáreznek/Akárkinek. Tevez jó, és ő képes is lenne erre, de egyelőre jófiú, és beállt a sorba, mint egy kisangyal.

A szerkezetváltás – és ezt ne felejtsük el, amikor követeljük – szemléletváltást is jelent, azaz fel kell adni bizonyos alapelveket. A 4-3-3-hoz továbbra sincs jobbszélsőnk, a 4-2-3-1-ben nincs helye Pirlónak, a 3-4-3-ba pedig hiába beilleszthető Szundi, a testőrsége meggyengül, és ez előhozza az ő gyengeségeit is. És ehhez sincs jobbszélsőnk, de ezt már mondtuk. Szerintem az valóban nem vitás, hogy még mindig a 3-5-2 a legjobb felállás, és biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebben vitatnák, ha a játékunk ugyanolyan gördülékenyen folyna, mint az elmúlt másfél évben (a tavaszt szándékosan nem teszem hozzá, mert akkor jobbára szar játékkal is megállíthatatlanul gyalultunk le az ellenfeleket).

A megoldást a gondjainkra az idő fogja szállítani – idén. Össze fog ugyanúgy állni a védelem, mint tavaly és tavalyelőtt, elmaradoznak majd a röhejes bakik, és Buffon is meg-megfog majd néha egy-egy kapujára tartó lövést. Ha pedig így lesz, szép lassan feljönnek a többiek is, és a korábban látott minőségű játékkal már sokkal könnyebb lesz megbarátkozni, mert lényegesen eredményesebb lesz. Ugyanakkor a jövőre nézve két dolgot is meg kell tennünk már idén. Szépen, fokozatosan, de el kell kezdeni kiépíteni Pirlót a csapatból, és geci módon csak május elején szólni neki, hogy nem kap új szerződést. Ezt már egyébként meg is kezdte a Csodálatos Antonio Conte, de a másik már nehezebb ügy: szélsők kellenek. Vagy úgy, hogy marad a felállás, és szárnyvédők jönnek, akik tudnak beadni, vagy úgy, hogy Lichti megy szépen vissza jobbhátvédnek (ahol közel tökéletes), és támadó szélsőket veszünk, ami ugyebár formációváltást is feltételez.

Ha valaki másra számított, az csalódni fog: idén marad a 3-5-2. Az viszont jó hír, hogy hamarosan sokkal jobb lesz, mint amilyennek mostanában tűnik. Viszont addig is lenne itt néhány gondolat, amit a formációtól függően Antonio Rézfaszú Conte figyelmébe ajánlunk.

- Talán jó lenne kipróbálni, hogy valaki olyan adja be a szögleteinket, aki nem Pirlo. Futtából félálomban is kirúgja Moratti orrából a szőrt 40 méterről, a szabadrúgásai gyilkosak, de valahogy a szöglet nem az ő asztala. Már tavaly is dohogtunk, hogy alig végzünk el veszélyes szögletet, de idén a folyamatos nyomásból adódóan rengeteg sarokrúgást végzünk el, legtöbbjük azonban veszélytelen, mint Tyler a Playboy gálán.
- Gyakoroljuk rengeteget a tizenhatoson kívülről kivitelezett lövéseket, mert egyrészt a tömörülő ellenfelekkel szemben ez hatékony fegyver, másrészt rengeteg játékosunk van, akinek ez erőssége, most mégis össze-vissza lövöldözünk mindenhova, csak a kapura nem.
- Quagliarella soha nem fog jól játszani contei értelemben. Nem lesz hasznos az összjátékban, nem fogja lefutni a védőit, nem szerez majd labdát, és nem csinál helyet a mozgásával a betörő középpályásoknak. Viszont ha bizalmat kap, fosni fogja a fontos gólokat - ahogy azt idén bizonyítja is. Bízzunk a kis cigóban, és meghálálja!
- Lehet, hogy butaság, de amikor annyira tömör az ellenfél, hogy képtelenség áthatolni rajtuk, a Llorente-Quagliarella kettős a legjobb választás, mert ilyenkor nem kell passzolni, meg fényezni a zsugát, csak be kell ütni-vágni-fejelni.