Az elmúlt egy hónapban levertük idegenben az Izét, a Laziót és a Torinót, hazai pályán a Milant és a Pescarát. Kacagva őrizzük 10+ pontos előnyünket, a bajnoki címünk már hetek óta biztos, és ha a következő körben nem kapunk ki hazai pályán a kiesőjelölt Palermótól, akkora matematikailag is azzá válik. Közben ütik az Izét, mint a kétfenekű dobot, a BL-ben is némi gyógyírt jelentett a csúnya kiesésre a Bayern Barcelonán bemutatott rektális zaklatása, igazából ki kéne csattannunk az örömtől.
Persze az utóbbi hetekben megvolt a mentség mindig, hiszen olyan meccseket játszottunk, ahol „a győzelem fontosabb volt, mint a játék”, vagy olyat, hogy „BL-meccs jön/volt, az a fontosabb”. És ha ez minden esetben igaz is volt, hiszen a bajnoki címet – legalábbis mi, arcátlanul jóképű, dúsgazdag bloggerek – feltétlenül a BL-szereplés elé helyeztük, azért kicsit bassza az agyunkat néhány dolog.
Az elmúlt egy hónapban levertük idegenben az Izét, a Laziót és a Torinót, hazai pályán a Milant és a Pescarát. Kacagva őrizzük 10+ pontos előnyünket, a bajnoki címünk már hetek óta biztos, és ha a következő körben nem kapunk ki hazai pályán a kiesőjelölt Palermótól, akkora matematikailag is azzá válik. Közben ütik az Izét, mint a kétfenekű dobot, a BL-ben is némi gyógyírt jelentett a csúnya kiesésre a Bayern Barcelonán bemutatott rektális zaklatása, igazából ki kéne csattannunk az örömtől.
Persze az utóbbi hetekben megvolt a mentség mindig, hiszen olyan meccseket játszottunk, ahol „a győzelem fontosabb volt, mint a játék”, vagy olyat, hogy „BL-meccs jön/volt, az a fontosabb”. És ha ez minden esetben igaz is volt, hiszen a bajnoki címet – legalábbis mi, arcátlanul jóképű, dúsgazdag bloggerek – feltétlenül a BL-szereplés elé helyeztük, azért kicsit bassza az agyunkat néhány dolog.
A Bayern nem csak a pályán mutatta meg, hol tartunk, de azóta is a pofánkba lobogtatja az általunk felhúzott fehér zászlót. Ők már hivatalosan is bajnokok, mégis úgy mennek a bajnokikon, mint a mérgezett egér, mindenkinek annyit lőnek, amennyit csak tudnak, se a hozzáállásukon, se a játékukon nem látszik egy pillanatra sem, hogy már csak önmaguk szórakoztatására csinálják. Mint Dino a pókerasztalnál: neki sem számít a gyakran egy-másfél millió dollárig is felszaladó pénzhalom az asztal közepén, csak az érdekli, hogy a megalázott ellenfél szemébe nézhessen.
A Juventus játéka az utóbbi hetekben az unalmasból silánnyá változott. Már a Milan ellen is silány volt, és a múlt heti rangadóhoz hasonlóan a derbin is a 0-0 lett volna a legigazságosabb eredmény, hiszen sem ott, sem itt nem igazán sikerült helyzeteket kialakítanunk (de most megúsztunk egy sima büntetőt is). A Milan ellen egy botrányos kapushiba, a Toro ellen pedig egy tökéletes Vidal-lövés hozta meg a győzelmet, ami annyiból feltétlenül igazságos, hogy Arthur királyon kívül nem sok olyan játékosunk van, akiben érezhető még az az alázat, és győzni akarás, ami az elmúlt két évben ilyen sikeressé tette a Juventust. Vidal a tegnapi góljával már holtversenyben a legeredményesebb játékosunk, azaz befogta a kirobbanthatatlan, de ismét arcátlanul gyengén játszó Vucsinicset.
Jaj, gól!
Néhány adat a derbiről, hogy értsük, mire gondolunk: Barzagli négyszer annyit passzolt, mint Vucsinics (81-20), és ezt 20 százalékkal jobb hatékonysággal tette (75-94). A Juventus összesen öt kulcspasszra volt képes, és bár 14-szer kísérletezett kapura lövéssel, csak négyszer találta el. És végül a legszomorúbb, amin már meg sem lepődünk, de azért fáj vele mindig szembesülni: a csapatunk 23 beadási kísérletéből négy volt sikeres. Játékosokra bontva: Lichti 10/1, Asamoah 5/1, Pirlo 4/1, Vidal 3/0, Chiellini 1/1 (hehe). Minek ide Llorente, azt mondja meg nekem valaki?
No, végül is megnyertük a derbit is, és az iszonyatos rangadósorozat végéhez érve azt látjuk, hogy mindenkit lemészároltunk, aki mögöttünk némi veszélyt jelenthetett volna. Ez pedig bajnoki címet ér, amit minden kétséget kizáróan meg is érdemlünk, hiszen játszottunk jól is, amikor nagyon kellett, és rengeteg meccset nyertünk, arról pedig nem mi tehetünk, hogy a többiek ennyire gyalázatosan rosszak. Kérjenek bocsánatot a szurkolóiktól ők, nekünk nincs más dolgunk, mint hátradőlve nézni, hogyan acsarkodnak a BL-helyekért.
A Toro elleni meccsen Vidal mellett nem volt rossz (nagyon jó sem) Pirlo, és a védelem sem tette rosszul a dolgát, de akit feltétlenül ki kell emelnünk, az Pogba. A francia fufu még mindig szertelen kicsit, elszór néhány könnyű labdát, de kiválóan passzol, és a védekezésből is kiveszi a részét: tegnap neki volt a legtöbb szerelése (6), és a legtöbb elcsípett passza (2), de ő lőtt a legtöbbször kapura is (5), ami azt mutatja, hogy pontosan azzá az univerzális középpályássá kezd válni, akire csorgó nyállal vágyakoztunk.
Ahogy azt télen megírtuk, úgy fordulunk rá a májusra, hogy bajnokok vagyunk, jövő héten lehet ünnepelni a Palermo ellen, és meg lehet dönteni a tavalyi pontszámunkat (84). Pontrekord már nem lesz, az Izé 97-tel nyert egy évvel az évszázad sportcsalása után. Most viszont 27 ponttal van mögöttünk, vehehe.
