Egy hazai blogon találkoztam a fenti címmel. A kétségtelenül érdekes bejegyzés-sorozat (aminek a 3. része itt található, olvassátok okulásképp) annyiban mindenképp kapcsolódik a mai elmélkedésünkhöz, hogy a Juventus tegnapi játékában ugyanúgy voltak az evolúció irányából történő vizsgálatnál fölöslegesnek találtatott elemek, mint amilyen hasztalan és csökevényes a hosszú talpi izom Dino csodás testében.
Egy hazai blogon találkoztam a fenti címmel. A kétségtelenül érdekes bejegyzés-sorozat (aminek a 3. része itt található, olvassátok okulásképp) annyiban mindenképp kapcsolódik a mai elmélkedésünkhöz, hogy a Juventus tegnapi játékában ugyanúgy voltak az evolúció irányából történő vizsgálatnál fölöslegesnek találtatott elemek, mint amilyen hasztalan és csökevényes a hosszú talpi izom Dino csodás testében.
A mi hosszú tenyérizmunk a súlytalan csatárjáték. A modern, egyéni képességekre is bazírozó, ugyanakkor fizikai játékba nem fér bele, amit Vucsinics művelt. Úgy passzolt, mint egy egyensúlyát kereső, heréit még a hasában cipelő hároméves. Úgy tartotta meg a labdát, mint egy búzaszöszi bakfis a rá bízott titkokat. Olyan hatékonyan alakított ki helyzeteket, ahogyan Torgyán doktor kötött tartós stratégiai szövetségeket. Minősíthetetlenül gyengén futballozott a montenegrói zseni - bár a hétfői parádéja után talán ez keveseket ért váratlanul. A Lazio elleni Vucsinics kiszolgálja a középpályásokat, a tegnapi csak vár rájuk.
A hosszú talpi izmunk az észrevehetetlen széljáték. Az akcióink 40%-át középen erőltettük, a fantáziátlan, sablonos passzolgatást erőtlen és féloldalas széljátékkal öntöttük nyakon. A véletlennek és a beharangban is tetemre hívott Abate-faktornak köszönhető, hogy pont Asamoah harcolta ki az egyébként csak Amelia szerint nem jogos tizit. Amikor nem játszunk tempót, borzasztó kiismerhetőek a "Pirlo vagy Bonucci hosszú passzal indít" kezdésű támadás-csírák. Ezeket a Milan hatékonyan tiporta el még azelőtt, hogy érdemi helyzetig jutottunk volna. Constantra továbbra sem nehéz rákívánni, és a hibájáig Abate sem játszott rosszul. A széleken hasonlóan lyukas a keret, mint a csatárposzton, és hogy ne legyen egyszerű a helyzet, a kettő össze is függ: hatékonyabb széljátékkal a csatáraink is jobbnak tűnnének. Mondjuk kezdhetnénk ott, hogy beadunk végre egy labdát, emberhez, pontosan.
A mi csökevényes kulcscsont alatti izmunk a pontatlan passzjáték. Mindössze 83%-os pontossággal járattuk a pettyest, ami elsőre nem tűnhet rossznak, de ha mellétesszük, hogy a Milan 90%-kal passzolt, és nem hagyjuk figyelmen kívül az alapvetően lassú tempót, úgy mindjárt elfogadhatatlanná válik ez a ráta. Vucsinics mindössze 63%-os aránnyal talált csapattársat, és Marcsi, valamint Pogba sem írják be a CV-jükbe a tegnapi, 75% körüli lőlapjukat, de náluk enyhítő körülménynek számít, hogy elsősorban Vucsit kellett volna ellátni a forintos labdákkal, de ő ugye csak fenotípusában emlékeztetett fotballistára. Részben a kulcscsont alatti izmunknak köszönhető, hogy a whoscored.com statisztika alapú pontrendszere alapján ezúttal a vesztes csapat átlagpontszáma volt a magasabb.
Végül ne hagyjuk figyelmen kívül a külső fülizmainkat, amelyek alapvetően az állati lét elhagyását követően haltak el: ez a Juventusnál a lelkesedés, a spirito, a gyilkos ösztön nélküli lődörgés. Tegnap csak az oldalvonal mentén ismét kamaszodó gibbonként gesztikuláló Conte emlékeztetett állatra, a többiek civilizált embereknek tűntek. Sehol egy kemény ütközés, egy izzadó homlok, egy dagadó nyaki ér, egy kurvaanyázás - túlontúl udvarias vendéglátók voltunk, és ezzel a langyi, uncsibuncsi rangadóval nem vittük jó hírét a calciónak sem. Nem jó ez így. Vendégként én kifejezetten elvárom, hogy a házigazdám dulván a padlóla lökjön, Lobelt Ledfoldnak szólítson, megalázzon, és csak utána tálalja a vacsorát, kínálja fel asszonyát (amit undoromat leplezve udvariasan vissza szoktam utasítani). A milánói ördögkölykökkel semmi erőszakosat nem tettünk. Meg kéne néha mutatni, ki a férfi a háznál.
Láttassuk rendszeresebben, ki viseli a tököket és a makkot.
Amúgy ez egy győztes rangadó volt, tehát akár örülhetnénk is. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt a rengeteg trágyát, bélsarat és fekáliát, amit eddig összehordtunk a tegnapi kettes aláról, voltak még pozitívumok azon túl is, amit a mérkőzést követő fb-bejegyzésben Darti és Beni összeizzadtak. (Mondjuk ők a mérkőzést is jobban végigizzadták, mint Vucsinics, ha értitek a célzást.) Vidal elvégezte a tökéletes büntetőt, innentől a többi csak gyászos utánzat lesz. Pogba fizikuma egyszerűen tiszteletet parancsol, és nem csak a fenti képen látható, legalább másfél kilométeres szintemelkedés mondatja ezt velünk. A Milan utoljára bajnokin a karácsonyi fordulóban, Rómában kapott ki a farkasoktól, azóta most először farkalták meg az erre termett farukat. Sikerült visszavágnunk az őszi, kamutizivel elvesztett mérkőzésért, ráadásul egy jogos büntetővel, így már csak a Sampot nem picsáztuk el idén. (Banti egyébként tökéletesen vezetett, le a kalappal előtte.) Sorban a hatodik győzelmünk volt ez - idén eddig csak ötig jutottunk, ez a leghosszabb hasonló sorozatunk a tavalyi, bajnoki címet érő nyolcas széria óta. Folytköv a városi rangadón - az odavágón Conte előszedte a 4-3-3-at, az erre szomjazók figyeljenek, könnyen lehet, hogy újra négy védővel állunk fel vasárnap. Az eredmény sem érdektelen, de szakajtónyival több spirituszt várunk el a csapattól.
Ja, és tudom mozgatni a füleim. Mindkettőt, egymástól függetlenül. Még nem dőlt el, visszaváltozom-e majommá, vagy világklasszis futballista lesz belőlem. Drukkoljatok, szeretem a banánt.
