...és mint az aktuális tehetségkutató zsűrijének, nekünk sincs könnyű dolgunk, ha ki akarjuk jelölni a mérkőzés legjobbját. Hajtás után megpróbáljuk megfejteni a tegnapi siker titkát, egyesével letérdelünk a sorfalt álló glasgow-i hősök elé, és azt is megosztjuk veletek, miért nem kaptuk be azt a gólt, amit Várhidi Péter és egy olasz szurkoló egymástól függetlenül megtippeltek. Elöljáróban szögezzük le: ennél többet csak kevés játékostól várhattunk.
...és mint az aktuális tehetségkutató zsűrijének, nekünk sincs könnyű dolgunk, ha ki akarjuk jelölni a mérkőzés legjobbját. Hajtás után megpróbáljuk megfejteni a tegnapi siker titkát, egyesével letérdelünk a sorfalt álló glasgow-i hősök elé, és azt is megosztjuk veletek, miért nem kaptuk be azt a gólt, amit Várhidi Péter és egy olasz szurkoló egymástól függetlenül megtippeltek. Elöljáróban szögezzük le: ennél többet csak kevés játékostól várhattunk.
Kezdjük ott, hogy bár nem számítottunk ekkora különbségre, az eredmény mindenképp papírforma. A Celtic egy lelkes, a fizikai küzdelemre rendkívül nagy hangsúlyt fektető, rengeteget futó, levegőben veszélyes csapat. Fordítsuk ezt le magyarra: kiemelkedő egyéniség és komoly játéktudás híján a hajtásra, a durvaságra, a futásra és a felívelésekre alapoztak. Eszetlen nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, láttuk is tegnap a mérkőzés azon szakaszaiban, amikor jobban hasonlított a játék egy flipperasztal tipikus képére, mint egy futballmeccsre. Tüzeltek, futottak, löktek, rúgtak, ugrottak, mindezt addig, amíg ki nem fogyott belőlük a szufla. Az első félidőben látszólag benyomták a Juventust a kapu elé, de csak annyi történt, hogy Conte megnézett néhány száz órányi DVD-t, és kitalálta, hogyan lehet semlegesíteni a Celtic játékának a méregfogát. Azaz méregfogait: a kontrákat és a pontrúgásokat.
Kezdjük akkor Conte minősítésével: tanárbá volt a videószobában, a taktikai értekezleteket és a csapat összeállításánál is. Csendes magányában jól felmérte, mivel nyomta le a Celtic a nehezen verhető Barcelonát, tisztázta, kik és mik lehetnek a gyenge pontok, és ezt a csapatnak olyan szinten adta át, hogy gyakorlatilag kottából játszottak az ezúttal elegáns, slankító mezben parádézó fiúkák. A szögletek, pontrúgások esetében annyira határozott fellépésre sarkallta a védőket, ami gyakorlatilag nemzetközi konfliktust szült: a skótok edzőjétől kezdve Michael Owenen át egészen Joey Bartonig minden angol ajkú kiállt a szegény, elnyomott kelták mellett, mondván, túl messzire mentünk az emberfogással. Való igaz, Lichtsteiner a meccs felében Buffon személyi smasszereként funkcionált, de ehhez az is kellett, hogy Hooper semmi mást ne akarjon a pontrúgásoknál, mint indiszkrét és ismeretlenek között túlzásba hajló módon behatolni Buffon aurájába. A skót kislányok utólag azon sírtak, hogy a rigó csak a vendégjátékosokat figyelmeztette szóban a büntetőterületen belül folyó mezcibálás miatt - ennek némileg ellentmond a rendfenntartó célzattal két alkalommal is kiosztott dupla sárga. Így fordulhatott elő, hogy Padoin és Lichti is úgy kapott lapot, hogy amíg játékban volt a labda, egyszer sem faultoltak. Visszatérve Contéra, Peluso és Matri beállításával is belenyúlt a tutiba, és lehozta úgy a meccset a csapata, hogy a végig hajtó ellenfél mindössze egy ziccerig jutott.
Hiába nyomtak tehát az első félidőben a derék skótok, ha ott állt a kapuba a one and only Gigi Buffon. Januárban ami kapura ment, gól volt - de az januárban volt. Tegnap Buffon minden foghatót fogott, Commons ollózásánál és Ambrose közeli fejesénél pedig a szerencséje ill. az ellenfél rossz döntése állt mellé. Az első fél órában ő tartotta a lelket a csapatban: körbelőtték a skótok a kaput, 13 alkalommal próbálkoztak az első félidőben. Csak emlékeztetőül: a BL-ben a Juve kapujára átlagosan 10,9 lövés érkezik mérkőzésenként, ezt a skótok már az első félidőben letudták. Ha fele annyira tudnának futballozni, mint futni és Kovács Zoli-módra leszegett fejjel lődözni, ez egy baromi meleg mérkőzés lett volna - szünetig így sem volt sima, és nagy szerepe volt abban Buffon magabiztosságának, hogy nem lett melegebb.
Hasonlóan dicséret illeti a két bal oldali védőt, Cacerest és Pelusót. A nyurga olaszt nem tudjuk eléggé fényezni, hibátlan meccset futott. Mind sebességben, mind ritmusban, mind passzolásban erős volt, az első gól előtti kulcspasszt is ő lőtte Matri felé, Brown és Lustig sem tudta elvinni mellette a labdát. Martinnal közösen annyira komolyat melóztak, hogy a Chiellini nélküli meccseken először fordult elő, hogy a csapat bal oldala tűnt combosabbnak. Sőt, még a Pelus helyére beállt Padoin szintén meglepett minket, két gólhoz is hozzátett: a harmadiknál az ő labdaszerzéséből indult az akció, míg a második találatnál hokimeccsen Marchisio (Marti, Padoin) került volna a jegyzőkönyvbe: Simone csodás passzal találta meg Mártit, aki még csodásabban pörgetett Marcsi elé - a befejezésre már elfogytak a szavaink, ellenben szaporodnak a cseppkövek a szerkesztőség plafonján. Bonu és Barza teljesítményéhez legyen elég annyi, hogy ketten együtt 100%-ban hozták a légiharcokat, ami azért különösen nagy eredmény, mert a Serie A-ban inkább a földön játszanak a csapatok, a skótoknak viszont az ívelgetősdi legalább akkora hazai pálya, mint a csodás atmoszférájú Celtic Park.
Az MVP trióból ezúttal Marchisio hozta az extrát. Vártuk már tőle: a sérülése előtt sem volt az igazi, adós a tavaly menetrendhez igazítható góljaival és a kiugró teljesítményekkel. Tegnap hátára vette a középpályát, okosan osztotta be az erejét, és egy óra elteltével már fickándozott az addigra fütyülő seggel belét vonszoló Brown és Commons között. Marcsinak köszönhetjük az első gólt is: ha ő nem vágja be a Matri pöccintése után gólvonal mögül kikotort labdát, utólag fújhattuk volna a videóbizonyítékot. A vonalon álló sporttárs intézményét a tegnapi találkozó csúfosan megbuktatta, úgy véljük, tényleg csak az azonnali technikai segítség szolgálhatna bizonyosságul ilyen esetekben. Pirlo elsősorban a pontatlan passzai miatt nem kandidál a meccs legjobbja címre, Vidaltól meg a negyeddöntőben várjuk a nagy dolgokat, a pusztán vállalható teljesítmény tőle már kevés.
Viszont itt van nekünk Matri, aki pár hete több mint vállalható formában játszik. Conte a minap azt nyilatkozta róla, hogy játékos korában neki is eltartott egy darabig, mire méltó lett a Juventus mezére - ha ilyen gyakran és ilyen fontos helyzetekben látjuk a kapu mögött vigyorogni a fakopáncsot, hamar elmúlnak maradék kétségeink is Mártival kapcsolatban. Rögtön az első lehetőségére lecsapott, és egészen addig kivette a részét a mezőnymunkából, míg Peluso Padoin passzából csodás asszisztot varázsolt Marchisio elé. Fizikailag és úgy tűnik, fejben is topon van a fiú, a legjobbkor került elő. Ha már a fizikum szóba került: bő egy óra elteltével leeresztettek a hazaiak, tulajdonképp csak ki kellett várnunk, mikor fingatják ki saját magukat az őrült tempózással. Vucsinics is ekkoriban adta az első életjeleket, az első órában nem nagyon kapcsolódott be a párharcba, lelazsálta a történéseket. A kegyelemdöfést persze köszönjük, de ettől ő tud többet, jobbat, szebbet, szőrösebbet. Ja, és ne feledjük, bemutatkozott Análka, néhány okos passzt, szép átadást, lazán megtartott labdát vártunk tőle, amit hozott is. Nem reménytelen a fiú.
Mondani sem kell, mennyire kurvára elégedettek vagyunk az eredménnyel és a második félidő oktatófilmjével. Az első felvonás labdakeresésére nem vagyunk büszkék, dehát a Juventus egyelőre még nem az a csapat, amelyik idegenben képes izomból mindenkit lesimázni, ennyi bizonytalanság belefér. A második játékrészre, a helyzetkihasználásra, a magabiztos bal oldalra, a kolosszális nyugalmat sugárzó Buffonra és az elénk vágott szaros kesztyűt felvevő hozzáállásra azonban méltán lehetünk büszkék. Apu dagadó mellkasa vagyunk, bevettük Európa egyik leghangulatosabb arénáját. A trágya januárral együtt is szép szezon ez, gyerekek.
