Hamarosan véget ér az év, aminél első blikkre rajzolni sem tudtunk volna szebbet – pedig Tyli a lábujjával olyan monalizát rittyentett a homokba, amikor Darti Kajmán-szigeteki nyaralójában henyéltünk, hogy csak lestünk. 2012 hozott egy veretlenül megnyert bajnoki címet, egy veretlenül kiharcolt BL-csoportgyőzelmet, egy iszonyatos válságból fénylő pallosával utat mutató edzőt, egy gyönyörű, új stadiont, és egy teljesen új Juventust.
Hozott ugyanakkor egy fájdalmasan elbukott kupadöntőt is. Aztán az Izé Torinóban zárta le veretlenségi sorozatunkat, sőt, elbundáztuk elkúrtuk a Milan elleni idegenbeli meccsünket is. És ami a legsúlyosabb, sőt, talán némileg a fentieket is elhomályosítja, az Vezérünk méltatlan elparentálása a klubtól. Hajtás után csapongó évértékelő következik.
Hamarosan véget ér az év, aminél első blikkre rajzolni sem tudtunk volna szebbet – pedig Tyli a lábujjával olyan monalizát rittyentett a homokba, amikor Darti Kajmán-szigeteki nyaralójában henyéltünk, hogy csak lestünk. 2012 hozott egy veretlenül megnyert bajnoki címet, egy veretlenül kiharcolt BL-csoportgyőzelmet, egy iszonyatos válságból fénylő pallosával utat mutató edzőt, egy gyönyörű, új stadiont, és egy teljesen új Juventust.
Hozott ugyanakkor egy fájdalmasan elbukott kupadöntőt is. Aztán az Izé Torinóban zárta le veretlenségi sorozatunkat, sőt, elbundáztuk elkúrtuk a Milan elleni idegenbeli meccsünket is. És ami a legsúlyosabb, sőt, talán némileg a fentieket is elhomályosítja, az Vezérünk méltatlan elparentálása a klubtól. Hajtás után csapongó évértékelő következik.
Essünk túl gyorsan a nehezén. Ha a legőszintébben akarok fogalmazni, akkor a kurva anyját annak, akinek Del Piero távozásának körülményeit köszönhetjük. Ha kivesszük az ügyletből a Kapitány eszmei értékét, a jelenléte fontosságát, a marketingértékét, és az egyéb szentimentális tényezőket, akkor is felfoghatatlan, amit a klub művelt. Amikor amúgy sincs csatárunk, és az átigazolási szezon utolsó másodpercében kell szerződtetnünk Bendtnert (!!), akkor nincs helye a mindössze 1 milliót kereső Del Pierónak? Annak a játékosnak, aki 2012 tavaszán csupa fontos gólt lőtt? A Milannak, a Romának, a Laziónak, és pláne az Izének? Értetlenül állunk az egész ügy előtt, ha az aranyhal teljesítené egy kívánságunkat, meghallgatnánk Del Pierót, ahogy őszintén elmondja, mi és hogy történt.
Ez micsoda?!
A legkeserűbb emlék a tavalyi évről, amikor a blog komplett stábja a helyszínen tekintette meg Del Piero utolsó meccsét, ami a Napoli ellen elbukott kupadöntő volt.
Ettől függetlenül a tavalyi utazásaink összmérlege erősen pozitív. A szerzőstáb különböző tagjai látták az első hivatalos meccset, a Milan hazai, az Izé idegenbeli legyőzését, a fényes novarai győzelmet, a feltámadást jelentő genovai 0-0-t, és bár becsúszott ugyan az udinei futballhorror is, mindenért kárpótolt a trieszti, a gyepen zokogva ölelkezős bajnoki ünneplés. Magyar vonatkozású örömhír, hogy hivatalos DOC klub lett a Juventus Club Hungary, a RUJ pedig szokás szerint megszállottan utazta be Olaszországot és a fél világot a csapatért.
Egy évvel ezelőtt már túlcsorduló örömmel nyugtáztuk, hogy Conte csodát művel a Juventusszal, de arra azért nem számítottunk, hogy 2012 tavaszának végén veretlenül leszünk bajnokok. A tavasz ugyanakkor az év legkatartikusabb időszaka volt. Jöttek a döntetlenek a kicsik ellen, aztán ott volt a Milan elleni Buffon-bravúr, majd a hazai pályán hosszabbításig nyújtott kupaelődöntő. Elmaradtak a büntetők, a csatáraink válságos állapotba kerültek, de aztán amikor a Milan előzött, jött a Genovai Fanfár. Onnan olyan sorozatot produkált a Juve, amibe még a Lecce elleni horrorisztikus Buffon-baki is belefért. Ember nem volt, aki ne érezte volna rögtön azután, hogy Buffon kivakarta a labdát a kapuból (és Alex lepacsizott vele), hogy ezt nem fogja elbukni a Juventus. És nem is: jött Amauri (a Szezon Legmókásabb Jelenete), aztán epikus környezetbe helyezve a történéseket az Izé nyerte meg nekünk a bajnokságot egy fordulóval a zárás előtt.
2012 őszén is nehéz fogást találni, pedig úgy indult az egész, hogy drágán visszavásároltuk Giovincót, és beszippantottuk Bendőt, viszont elvesztettük a röhejes procedúra után eltiltott Contét. Itt-ott akadozott a gépezet, de az alkalmi edzőpáros összességében kiválóan végigkormányozta a nehéz időszakon a csapatot. Az Izé elleni vereség fájt, mert lefociztak minket, a Milan elleni meg dühítő volt, ahogy a Nordsjaeland elleni pontvesztés is. A domináns emlékek inkább a BL-hez kötődnek, a címvédő felkockázása és a csoportgyőzelem megnyugtató választ adott a „Meglátjuk, mennyit ér ez Európában” gyorskommentre. És Már megint nagy a pofánk.
A 2012-es év bebizonyította, hogy amit tavaly ilyenkor csak remélni mertünk, az tény: a Juventusnál forradalom zajlik. Nem meglepő módon Olaszországban elsőként a Juve vezetőségének estek le a klubmodellek fenntarthatatlan állapotának okai, és az arra adandó megfelelő válaszok. Puzsér Robi lehet, hogy megosztó személyiség, de vannak kiváló meglátásai, ilyen például az, hogy nem 100 százalékos játékosokat kell venni, akik 60 százalékot adnak le a meccseken, hanem 60 százalékosakat, akik 100-at. A kellő mennyiségű zsenialitáshoz adott conteista work rate-et a Juventus úgy hozta össze, hogy a teljes csapat kicserélése csak látszatra került sok pénzbe. A rengeteg elköltött pénz apránként ment el, nem nagy sztárokra, azaz rengeteg fontos láncszem került apránként a klubhoz. A Pirlo, Vucsinics, Vidal, Giovinco, Asamoah, Lichtsteiner, Barzagli csoportból senki nem került 15 milliónál többe, és összességében bőven megtérült a Marchionni-Felipe Melo – Poulsen – Martinez – Amauri – félék komplett cseréje.
A Juve sokkal okosabban csökkentette a játékosok fizetését, mint a sokat keresőket kivágó Milan, vagy a legjobbjaival alkudozó Izé. Torinóban jelenleg Buffon kapja a legtöbb zsugát, de az ő 6 milliója is jelentősen csökken jövőre, azon kívül lejár a padot melegítő Iaquinta 3 milliós kontraktusa is. Pirlo lesz a csapat legjobban fizetett játékosa 3,5 millióval, esetleg leakasztunk egy alkalmi csatársztárt, de szinte biztos, hogy Marottáék megmondják mindenkinek, maximum 4 milliót fizetnek neki egy évben. Jövőre tehát a fizetések megközelítik a 100 millió eurós határt, amit simán betakar a saját stadion által termelt bevétel. És azt még nem is említettük, hogy a Juventus a névhasználati jog értékesítéséből gründolta a stadion építésének komoly részét. Az új otthon kinézetén és kialakításán érezhető a törekvés, ami az ultráknak nem feltétlenül tetszik, de ha a Juventus sikeres sportvállalkozás akar lenni, nemcsak sikeres klub, akkor ez a helyes út.
Siamo noi...!
De kellenek a szurkolók is nagyon. Bejártuk az összes jelentős olasz stadiont, de nincs ilyen hangulat sehol máshol. Ehhez nyilván hozzájárul a kiválóan megtervezett akusztika, a katlanszerű karéj és a pályától mindössze 50 méterre elhelyezkedő legtávolabbi ülés, de az érdem akkor is a Juve-táboré. Azt viszont magunk is furcsálljuk, hogy mindössze 41 ezres arénát épített a klub, hiszen a Juve játszik évente 6-8 olyan meccset, amin egy tisztességes 60 ezrest is meg tudna tölteni, és a többin sem lenne bántó üresség, amíg így hasít a csapat.
A Financial Fair Play jegyében tett jelentős lépések mellett az időközben munkaügyi okok miatt elvérzett 6 + 5-szabály ügyében sem állunk rosszul. A Torino elleni derbit két Juve-nevelés döntötte el (tán nem véletlenül), és még lehetett volna a pályán két másik saját nevelés (Marrone, De Ceglie), hogy az őstorinóinak számító Buffonról és Chielliniről ne is szóljunk. A Juvénál inkább az okoz gondot, hogy túl sok a válogatottja, a nyáron Eb-döntőt játszó olasz válogatott gerincét a Juve adta. Ne felejtsük el azt sem, hogy idén már volt olyan meccs, ahol a Juventus 11 olasszal állt fel.
És a végére hagytuk a legfontosabbat, Antonio Contét. Az aktuális futballkorszak legnagyobb csapatát egy egykori klublegenda hozta létre Barcelonában, és Conte hasonlót vitt véghez Olaszországban. A Juventus minden szempontból kiemelkedik a mezőnyből, rendben van a klub, rendben van a csapat, rendben van a vezetőség. Előremutató, szakmailag megalapozott döntések születnek, amik mind a csapat érdekeit szolgálják. Conte pedig mindezt olyan karmesterként vezényli, ahogy Pirlo a pályán suhogtat a varázspálcájával.
Veled
Ha kell, kőkeményen odabasz, ha meg az kell, buksikat simogat. Lelkesít, motivál, fanatizál. Magával ragadja a csapatát, a szurkolóit, de annyira, hogy üdvözítő imával az ajkunkon hullunk a porba a nagysága előtt. Conte egy lankadt, arctalan, lusta, rossz koncepció mentén összerakott csapatot vett át, most pedig egy mentálisan végtelenül erős, a tenni akarástól szétfeszülő, mégis higgadtan fegyelmezett, szemre is szépen játszó csapata van. Neki. Az övé.
Bár taktikai sokoldalúságát tavasszal már kevésbé villogtatta, és ősszel sem történtek forradalmi változások (a süketszobából ugyebár), nincs okunk feltételezni, hogy ha ezt a felállást erőlteti, akkor ez a legjobb felállásunk. Majd ha kelleni fog, akkor vált, és úgy lesz jó. Contétől vennénk homokot is a sivatagban.
Egy Milan-szurkoló pajtásom vallotta meg könnyes szemmel, hogy kurvára irigyel. Szó szerint azt mondta, „kurva jó lehet ennek a Juventusnak szurkolni”. Emlékszem, ezen elgondolkodtam egy kicsit, és eszembe jutott, honnan hova jutott a Juventus három év leforgása alatt. Poulsenek, Amaurik, Grygerák suhantak át a szemem előtt, míg elérkeztem a 2012-es év végéig, és megállapítottam, hogy rohadtul igaza van.
Ha annyira alábecsüljük 2013-at, mint tavaly ilyenkor 2012-t, akkor tavasszal a gatyánkat is utazásra kell költenünk, és ordenáré bebaszások lesznek az új évben. Ugyanakkor biztos csak az, hogy bármi történjék is jövőre, arról arrogáns tudálékossággal, pofátlan sportszerűtlenséggel megfogalmazott, alávalóan pártos meglátásokat olvashattok a Bianconerin. Köszönjük az egész éves figyelmet, a kommenteket, a megosztásokat, a felénk áradó szeretetet, és a hozzávetőlegesen másfél millió dollárt. Havonta. Fejenként.
Boldog új évet mindenkinek, váljon valóra minden, amit magatoknak kívánnátok!
