Furcsa, merőben szokatlan gondolatok szorítják vasmarokkal a tökeinket. Ahogy szoktam, útmutatásért most is szerzőtársaimhoz fordultam, mikor szélütötten hazafelé indultam tegnap, de a máskor oly megnyugtató szavak most üresen búgtak, és csak megerősítették bennem a kételyt. Az utóbbi időben a feledés homályába vesző kérdéskör felbukkanása mély apátiába taszította boldogságtól lucskos kommunánkat.
A kérdés, ami belülről marcangol, így hangzik: Mi fáj jobban, a futballtörténelem mocskától elszenvedett, egyébként teljesen jogos és megérdemelt vereség, vagy a Hullarablók II. elleni, amihez még csak jól sem kellett játszania az ellenfélnek? Sőt, sehogy sem kellett játszania hozzá, elég volt, hogy kiment a pályára.
Furcsa, merőben szokatlan gondolatok szorítják vasmarokkal a tökeinket. Ahogy szoktam, útmutatásért most is szerzőtársaimhoz fordultam, mikor szélütötten hazafelé indultam tegnap, de a máskor oly megnyugtató szavak most üresen búgtak, és csak megerősítették bennem a kételyt. Az utóbbi időben a feledés homályába vesző kérdéskör felbukkanása mély apátiába taszította boldogságtól lucskos kommunánkat.
A kérdés, ami belülről marcangol, így hangzik: Mi fáj jobban, a futballtörténelem mocskától elszenvedett, egyébként teljesen jogos és megérdemelt vereség, vagy a Hullarablók II. elleni, amihez még csak jól sem kellett játszania az ellenfélnek? Sőt, sehogy sem kellett játszania hozzá, elég volt, hogy kiment a pályára.
Az Izé ellen sem játszott jól a Juventus, sőt! De azon a meccsen egy motivációban messze a Juve előtt járó, taktikailag roppant felkészült, szervezetten és tudatosan játszó ellenfél győzte le a jó esetben 50 százalékon pörgő Juventust. Nehéz megemészteni, különösen az ellenfél személye mibenléte miatt, de adni kell: jobbak voltak, megérdemelten győztek le.
Tegnap viszont – és biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem jutott eszembe a párhuzam – ugyanaz ismétlődött meg, mint azon a ködös, téli napon, amikor Ferrara Juventusával egy botrányosan szar Milan törölte fel a gyepet. A Milan tegnap nem játszott számottevően jobban, mint idén bármikor – hogy érzetre mégis jobbnak tűnt, az annak köszönhető, hogy a második félidőben szervezetten tömörült, amit idén még nem láttunk tőlük, mert elég ritkán szereznek vezetést, amit aztán védhetnének. Az első félidő érzetét pedig az határozta meg, hogy a Juventus lemerült a Delneris időszakkal súlyosbított, Zaccheronivá maszkírozott Ferrarás idők legsötétebb vermébe, megmerítkezett az ott felgyülemlett epekeserű okádékban, és csak aztán lépett pályára a San Siróban.
Hogy érzékeltessük, miről beszélünk, íme néhány szám azoktól a játékosoktól, akik öt nappal korábban a BL-címvédőt mészárolták le metsző kegyetlenséggel. Kedvenc statisztikánk a beadásokkal, illetve keresztlabdákkal foglalkozik. Azt gondolnád, Islát nem lehet alulmúlni ebben, de mivel a blokkolt beadás nem számít a statisztikába, a chilei becsületesnek mondható 4/0-val zárt. Hogy ez miként lehet becsületes? Hát úgy, hogy Pirlo 8/0-t (!) villantott, Asamoah el sem jutott odáig, hogy megverje De Scigliót, és beadjon (1/0), Padoin meg 11/2-nél állt meg. Pirlótól a hosszú labdák is igen gyatrán (10/5) jöttek, és úgy általában elmondható, hogy a csapat nagy erőssége, a középpályás dominancia alapköve, a pontos, gyors passzok hiányoztak a leginkább. A Juve passzpontossága csapatszinten sem érte el a 85 százalékot, amivel nem lehet meccset nyerni egy tömörülő ellenféllel szemben. És akkor itt a legborzasztóbb statisztika: Yepes és Mexes összesen 61-szer értek labdába (nem ennyit passzoltak, ennyiszer értek a labdához). Ez a poszt nem a dicséretről szól, de Bonuccit azért mindenképpen ki kell emelnünk: vezére volt a védelemnek, amikor tehette, elindult felfelé is, magasan a Juve legjobbja volt.
"Onlyyy youuuu, can make this world seem bright"
Tegnap félig viccesen azt mondtam a gyönyörben fürdőző Kemenes Szabinak (aki egyébként milanista mivoltát meghazudtolóan kurva jó arc) a stúdióban valamikor a 70. perc környékén, hogy ez egy bundameccs. Aztán megismételtem ugyanezt Dartinak a telefonban, aztán hazajöttem, és megnéztem újra az egészet. Igen, ennyire szeretem, ha fáj.
A következő dolgok szúrtak szemet – hangsúlyozom, nyilván úgy, hogy már szándékosan kerestem a jeleket.
- A Juventus középpályásai borzasztóan keveset ütköztek a pálya közepén, a Dino által is kiemelt Constant-szlalom mellett volt még legalább 4-5 eset, amikor normál esetben egy taktikai fault jött volna, most meg semmi.
- A Juventus kifejezetten sokat szabálytalankodott a tizenhatosa környékén, amire örvendetesen kevés példa volt az utóbbi időben. Egy szabadrúgásból kapott gólt meg nem kell megmagyarázni.
- Amit Isla csinált a büntető előtt, arra vagy az a magyarázat, hogy büntetőt akart csinálni, vagy az, hogy nemcsak a világ legrosszabb, de a világ leghülyébb játékosa is. Mindkét esetben hágja meg egy rozmár.
- Buffon kivédte Robinho büntetőjét. Aztán mégis gól lett belőle valami furcsa véletlen folytán.
- 65 százalékos labdabirtoklásból a Juventus egyetlen ziccert tudott kialakítani, és csak háromszor találta el Amelia kapuját (akinek egyetlen nagy védést sem kellett bemutatnia).
- És persze a legdurvább: a passzstatisztikák, és a mutatott teljesítmény drasztikus zuhanásának mértéke a keddi meccshez képest – figyelembe véve a két ellenfél közti különbséget – nem magyarázható fáradtsággal. Sőt, semmivel sem magyarázható.
Valójában persze nehezen elképzelhető, hogy a Juventus szándékosan vereségre játszott, és az összeesküvés-elméletek igen valószínűtlen szintjére kéne lemennünk, hogy meg tudjuk magyarázni. Az is lehet, hogy csak magyarázatot keresünk a megmagyarázhatatlanra. Ha viszont elfogadjuk, hogy a meccs a pályán dőlt el, akkor van itt néhány dolog, amin még érdemes elgondolkodni.
Külön fasza, hogy ez a senkiházi alibifocista rúgta
Óriási hiba lenne a kamubüntetőre fogni a vereséget, mert ha a tegnapi meccs 0-0-ra végződik (amire végződnie kellett volna a két csapat teljesítménye alapján), akkor is állna a megállapítás, hogy a Juventus megérdemelte a vereséget. És ilyen tavaly nem volt! Nápolyban is rászolgált a döntetlenre (1-3-ról), és azon a meccsen sem érdemelt volna vereséget, amikor Buffon a vonalon megfogta Muntari fejesét. Ezzel szemben idén a két gyufa mellett a Catania és a Sahtar elleni meccseken is kijárt volna a tasli. Ez meg már négy a szezon harmadánál, ami akkor is sok, ha a Sahtar a scudettóért harcolna a Serie A-ban, és ha tudjuk, hogy nincs Conte – aki egyébként tegnap jobban hiányzott, mint valaha.
Már korábban is rinyáltunk a taktikai sokszínűség tovatűnésén egy sort, hiszen míg tavaly összesen négy felállást láthattunk a csapattól, addig idén – egy Pepének juttatott 25 perces periódust leszámítva – következetesen és makacsul tartjuk magunkat a 3-5-2-höz. Akkor is, amikor nem megy vele, és tökéletesen indokolt lenne játékrendszert váltani. Bár tegnap kifejezetten jól játszott a Milan két szélső védője, mégis ott kellett volna megnyerni a meccset, hiszen mindkét helyzetszerűség egy-egy beadás után született (Vucsinics lövése és Giovinco ollózása), és közben a Milan tíz körömmel kapaszkodott a vezetésbe, így teljesen indokolatlan volt fenntartani a rendszert. Padoin cseréje védhetetlen baklövés volt, amit csak megfejelt Pogba pályára küldése, aminek meg aztán végleg nem volt semmi értelme ebben a formában – miközben két olyan centerünk ült a padon, akinek valóban érdemes lett volna keresni a fejét beadásokkal.
A Milan elleni mérkőzés kétségbeejtő volt sokkal inkább a mutatott játék, mint az eredmény miatt. Nem tudjuk, hogy a BL-címvédő elleni győzelem miatt szaladt-e el a ló, vagy tényleg ennyire sokat kivett a csapatból a keddi meccs, esetleg csak egy váratlan hullámvölgyről van-e szó. Azt viszont leszögeznénk, hogy ha Conte kukorékol a kispad mellett, egyszerűen nem történhetnek meg olyan dolgok, amik a pszichés állapot olyan alacsony szintjét jelzik, mint azt tegnap láthattuk. Ugyanakkor az is hiba lenne, ha pusztán erre, vagy a kamubüntetőre akarnánk fogni a vereséget, mert ha a szakmai munkáért a kispadon üzekedő Bianconeri blog stábja felel, akkor sem engedheti meg magának egy Juventus, hogy ilyen hitvány produkciót nyújtson. A végszó tehát ennyi: szégyelljük magunkat!!!44NÉGY.
