Elnézve az utóbbi hetek izzadását, és főleg a hétközi BL-abszurd által hagyott nyomokat, kicsit olyanok lehetünk, mint egy B-kategóriás akciófilm főhőse a film végi, élet-halálról, fele királyságról, nőről, pénzről, becsületről döntő pusztakézi csetepaté derekán: bevettünk egy komoly gyomrost, eleredt az orrunk vére, felrepedt ajkunk, nettó szarul nézünk ki, de nem adjuk fel, és persze a végén vigyorra nyílt szánk sarkából a mi véres nyálunk folyik rá a lezúzott ellenfél törött csigolyái romjain fityegő koponyájára. Viszont van egy kis bibi: még csak október van, rohadt messze még a hepiend. Itt van rögtön Szicília idén is erősebbik csücske a maga kellemetlen stílusával, kellemetlen közönségével és kellemetlen formájával, egy elefánt lendületével.
Elnézve az utóbbi hetek izzadását, és főleg a hétközi BL-abszurd által hagyott nyomokat, kicsit olyanok lehetünk, mint egy B-kategóriás akciófilm főhőse a film végi, élet-halálról, fele királyságról, nőről, pénzről, becsületről döntő pusztakézi csetepaté derekán: bevettünk egy komoly gyomrost, eleredt az orrunk vére, felrepedt ajkunk, nettó szarul nézünk ki, de nem adjuk fel, és persze a végén vigyorra nyílt szánk sarkából a mi véres nyálunk folyik rá a lezúzott ellenfél törött csigolyái romjain fityegő koponyájára. Viszont van egy kis bibi: még csak október van, rohadt messze még a hepiend. Itt van rögtön Szicília idén is erősebbik csücske a maga kellemetlen stílusával, kellemetlen közönségével és kellemetlen formájával, egy elefánt lendületével.
Szögezzük le: halálosan szeretjük a kommentelőinket, bármit is írjanak. Egyet tudunk érteni azokkal, akik szerint a Juve-tábort megosztó BL-szereplés tulajdonképp nem rossz: két rutinos csapat ellen, hátrányból felállva szereztünk pontokat, a harmadik, rutintalan társaság ellen meg pechünk volt, körbelőttük a kaput, és a világ összes helyzetéből sem tudtunk betalálni. Azokkal is tudunk azonosulni, akik szégyenteljesnek tartják, hogy a Juventus, a világ futballjának egyik örök ikonja képtelen volt hazai pályán dominálni egy kelet-európai csapatot, és ezt megfejelte azzal, hogy egy kimondhatatlan nevű BL-újonc ellen kepesztenie kellett a pontért. Hasonló skizofrénia kínzó szorításában tekintünk a szicíliai kirándulás elé is.
A Catania tavaly a szezon egyik meglepetéscsapatának számított, amit sokan elsősorban Montella edzői tehetségének tudtak be. L'Aeroplanino távozása után volt, aki összeomlást sejtett, főleg, miután a csapatot annak a Rolando Marannak a kezébe nyomták, akinek sem neve, sem különösebb múltja nincs a szakmában; a Catania előtt egyetlen A-ligás csapatot sem edzett. Most meg a déliek hetedikek a bajnokságban, elsősorban hazai teljesítményüknek köszönhetően: az elefántok négyből három vendégüket (a két genovai csapatot és a Parmát) kegyetlenül eltiporták, csak a Napoli úszta meg iksszel. Idegenben egyelőre harmatosak, de erre leghamarabb tavasszal térhetünk vissza.
A Catania hazai formája mellett külön problémát jelenthet a Montellával begyakorolt 4-3-3-as rendszerük. (Ne tévesszen meg senkit a gazzetta várható összeállításokat hozó oldala, idén végig ezt játsszák, kevéssé valószínű, hogy pont ellenünk váltanának 3-5-2-re.) Ahogy a legendás szerkesztőségi levlistán két bareback videó linkje közé ékelt eszmefuttatásában házi médiasztárunk, Beni találóan rámutatott férfiasan hosszú ujjaival, 4-3-3 ellen nagyon tudunk nyűglődni, főleg, ha az ellen szélső védői futót játszanak. Ezzel tavaly is megfogtak minket, igaz, akkor Conte még nem forszírozta a háromvédős felállást, és Chiellót játszatta szélső védőnek; azon a meccsen épphogy kiizzadtuk az 1:1-et. Visszatérve a védőikre, meg lennénk lepve, ha Marchese és Alvarez nem késztetné visszatérően intenzív vonalfutásra a csapatba visszatérő Forrestet és Asamoah-t. Szintén nem szól mellettünk, hogy az ex-juventinók rendre megfirkálnak minket: külön figyeljünk Almironra és a szűzies Legróra! A Catania ráadásul tipikusan olyan csapat, amilyen ellen benne van a csúnya pofára esés: a rangadókat stabilan hozza a Juve, a betömörülő kiscsapatokat is szépen zúzzuk le, viszont a kompromisszummentesen támadó gárdák ellen keressük önmagunkat (lásd Fiorentina, ill. Genoa elleni első félidő).
Ha a kedvezőbb előjeleket kívánjuk inkább megragadni, akkor elsősorban abba kapaszkodhatunk, hogy ez a Juventus már nem a tavaly őszi Juventus: mostanában a bajnokságban képesek vagyunk behúzni az erősen iksz-szagú birkózásokat, lassan nyilvántarthatatlanul sok fordítást hajtunk végre, és már néha akkor is nyerünk, ha az ellenfél jobban játszik (lásd Genoa). A Catania által művelt kontrajáték ellen Conte alatt kimondottan jól védekezünk, idén csak a Napoli lepett meg minket Pekingben; ha kivesszük a kontráik élét, azzal a fegyvertáruk nagy részét le is szereltük. Nyilván egy posztonkénti összevetésben is erősebbek lennénk, játékosaink gazdagabbak, egytől-egyig jó testük van, a legtöbben kimondottan jóképűek (bár a jégkék szemű Marchisio lesérült a Nordsjellindentan ellen), létezhetetlen, hogy egy Bergessióval felálló csapat megverjen minket. Képzeljétek, a mellékelt képen Bergessio nem mosolyog, ő így néz ki!
A hétközi BL-égés megihletett mindenkit, aki a Juventusszal bármilyen szinten foglalkozik. Felmerült bennünk, hogy ez volt az első mérkőzés idén, amit Conte rontott el, és legott elő is került a tavaszi hadjárat óta hanyagolt 4-3-3 ötlete, ami több okból sem elvetendő. Egyrészt a csatárainknak piszkosul nem fekszik a 3-5-2, ami már tavasszal is egyértelmű volt, miután inkább a középpályások szerezték a gólokat. Matri is csak látszólag felejtett el futballozni, személy szerint nekem is meggyőződésem, hogy klasszikus középcsatárnak továbbra is klasszis. Ezt a 4-3-3-ban hamar bizonyíthatná. Talán Bendtnernek is könnyebb lenne úgy felvenni a tempót, ha a kapuhoz közel, középen játszhatna - mondjuk ehhez sanszot kéne kapnia. Érzi ő is, hogy az eleliásodás útján halad, ezért ügynökével hakniztak is egy kört a sajtóban, kezdőcsapat-helyet követelve. Aztán felépült Pepe, és ott van Isla, aki az Udinesében Pepe helyén játszott néha hasonló rendszerben. Lichtsteiner is komfortosabban érzi magát a négyvédős sor jobb szélén, mint eggyel feljebb. Mindezen érvek ellenére Conte a hírek szerint ragaszkodik a 3-5-2-höz, ami a bajnoki eredmények fényében tulajdonképp nem szorul további magyarázatra.
Az összeállítással már többször mellélőttünk, mint ahányszor meghódítottuk egymást, de azért tovább találgatunk, és ha tévedünk, természetesen a szintén megvezetett olasz sajtóra fogunk mutogatni. A stáb most sem tervezi gyökeresen felforgatni a kezdőcsapatot, tulajdonképp két helyen várható változás. Az biztos, hogy Marchisiót sérülése legalább a következő játéknapig távol tartja a pályától, hiányában a középső hármas Pogba, Pirlo és Vidal lehet. Egy sérülés sosem jön jókor, most viszont Vidalra is mocskosul ráfért volna egy hét szabi, ami Marcsi kiválásával vált hirtelen múló álommá. Vidal az a kulcsjátékosunk, aki a legrosszabbul bírja a szerda-szombat tempót: épp csak annyival lassabb a csúcsformájától, hogy rendre kockáztatja a kiállítást. Még azt sem mondhatjuk, hogy Pogba jól járt Marcsi távollétével: alighanem mindenképp pályára lépett volna, de jobban örült volna egy egészséges Marchisio támogatásának. Nehezebb dolga lesz egy ványadt Vidal mellett. A másik beugró Nickyboy lehet. Hogy az esélyt a többi csatártársa szerencsétlenkedésének, a sajtókörútjának, vagy valami egészen másnak köszönheti, az tulajdonképp tökmindegy. Reméljük, nem egy Borriello-féle meddő próbálkozás lesz belőle.
Kaptunk egy övön alulit Dániában. Fel fogunk belőle állni, hogy véres fogakkal rávigyorogjunk a riválisokra. A kérdés csak az, hogy megvárjuk-e ezzel a következő rangadót, vagy a nehezebb utat választva már Szicíliában villantunk egyet.
