Némileg tartalékos, de amikor feltétlenül kellett, a tavalyihoz hasonló teljesítménnyel húzta be az első meccsét a Juventus. Augusztus végén baromság lenne számon kérni az ellenfél gigájának 90 percen át történő markolászását, így mi sem tesszük, visszatekintő rovatunkban inkább két új játékossal foglalkozunk.

A legerősebb kezdőtől néhány poszton alaposan eltérő (Storari, Marrone – nem a teljesítménye miatt) csapat nem görcsölt, nem ingott meg vészesen egyszer sem, de a pályára lépő új – vagy kvázi új – játékosok közül csak egyet tudunk igazán dicsérni. Igaz, őt nagyon.

Némileg tartalékos, de amikor feltétlenül kellett, a tavalyihoz hasonló teljesítménnyel húzta be az első meccsét a Juventus. Augusztus végén baromság lenne számon kérni az ellenfél gigájának 90 percen át történő markolászását, így mi sem tesszük, visszatekintő rovatunkban inkább két új játékossal foglalkozunk.

A legerősebb kezdőtől néhány poszton alaposan eltérő (Storari, Marrone – nem a teljesítménye miatt) csapat nem görcsölt, nem ingott meg vészesen egyszer sem, de a pályára lépő új – vagy kvázi új – játékosok közül csak egyet tudunk igazán dicsérni. Igaz, őt nagyon.

Az olasz Szuperkupa után a második idei tétmeccsen is a mezőny legjobbja volt Kwadwo Asamoah, azaz Kvadcsi, esetleg Aszcsi, netán Ében Szikla, vagy valami ilyesmi. Ez az ember egyszerűen fergeteges. Az még hagyján, hogy Pepe az irigységtől sárgán nézi a futómennyiséget, amit a pályára tesz, de ennek a futásnak a sebessége és a minősége is páratlan – különösen ugyebár az utóbbi években megszokott torinói balhátvéd-kínálatot figyelembe véve.

Ketten kevesek lesztek, nyuszifülek

Elég megnyugtató, hogy van egy olyan fatuskónk a bal oldalon, ami elég gyors ahhoz, hogy ne lehessen lefutni, elég erős ahhoz, hogy ne lehessen elnyomni, és elég ügyes ahhoz, hogy ne lehessen kicselezni. Ha csak ennyit tudna, már elégedettek is lehetnénk, de Asamoah ehhez bőven hozzátesz a másik térfélen is. Kiváló lövése van (szevasztok, Kukások!), a centerezései is jók – jobbak, mint Lichtié -, és közben úgy képes végigzakatolni egy meccset, hogy mindenhol megjelenik, ahol történés van a bal oldali oldalvonal környékén. Nem tudjuk, jön-e még csatár egyáltalán, de bárkit igazol is le a Juve, nehéz dolga lesz az Év Igazolása címért folyó versenyben.

A másik, akiről beszélnünk kell, Giovinco. Először is jelentjük, a sérülése nem súlyos, 1-2 meccs kihagyás tűnik valószínűnek, ami a csapat szempontjából nem vészes, Giovincónak viszont nagyon rosszkor jött. Mert most jön Matri, Vucsinics megy vissza az ő helyére, és nem nagy kunszt megjósolni, hogy a bajuszos crnagóra jobban fogja érezni a játékot Matrival, mint vele, ez pedig azt is jelenti, hogy Giovinco számára marad a fájdalmasan ismerős kispad.

Az akarásával semmi gond nincs, kicsit talán túlságosan is rágörcsölt a lehetőségre. De sajnos szerintem (és csak szerintem, mert az ő személye alaposan megosztja a Bianconeri stábját is) nem csak az a baj vele, hogy görcsöl. A Juventusnál sokkal szorosabb őrizetet kap, mint a jobbára kontrákból, gyors támadásokból építkező Parmánál, ahol nagyobb területe volt, és kihasználhatta alacsony súlypontját. Most nincs terület, ehelyett van fizikai harc a labda megtartásáért, ez pedig nem az ő asztala. Sajnos nagyon könnyű tőle szabályosan elvenni a labdát, ebből legalábbis sokkal többet láttunk az előszezonban, mint bármi hasznosat.

Giovinco tragédiája, hogy nem lehet hátrébb húzni a pályán, mert a középpályán súlytalan, csatárként pedig a szorosabb őrizet miatt nem tudja kijátszani magából, amiben igazán jó lehetne. A jelenlegi felállásban csak a secunda punta posztján jöhet számításba, de tartok tőle, hogy valójában igazán hasznos csak a háromcsatáros rendszer bal oldalán tudna lenni. Annyira viszont ez nem erős érv (és annyira nem is biztos), hogy érdemes legyen a jól működő rendszert az ő kedvéért felrúgni – bár néha biztosan lesz olyan, hogy fel kell tenni három csatárt. Ezekben az esetekben pártoljuk a játékát, de ha jön egy jó center (meg talán akkor is, ha nem), nem is kérdés, hogy Giovinco helyén Vucsinicsnek kell játszania.

Egy tétmeccs és néhány bohóckodás után persze kár kikövetelni a csapatból, az is lehet, hogy még szoknia kell a társakat, de amit eddig láttunk tőle, az inkább a károgókat igazolja. Mondanunk sem kell, mi szeretnénk a legjobban, ha ránk cáfolna, és futna egy olyan idényt, mint legutóbb Parmában.