Sokkal kellemesebb feladat úgy év végi összefoglalókat csinálni, hogy nem a legszánalmasabb védőprodukció, a legnagyobb kihagyott helyzet, vagy a legmegalázóbb vereség témakörében kezdesz kutakodni.
Ez most egy ilyen év, úgyhogy csupa vidám hangulatú írás következik, kivéve persze a Del Piero-búcsúztató posztokat. Az első ilyen a lehető legvidámabb: felidézzük a legszebb góljainkat, sőt, nagyon komoly szavazást rakunk hozzá, hogy legitim döntést hozhassunk a szezon góljával kapcsolatban. Ilyen listát csinálni egyébként 4-5 gólról sokkal könnyebb, mint 10-ről, mert ilyenkor jogosan merül fel, hogy ez ménem?. Szakmai konzíliumunk az alábbi döntéseket hozta:
Sokkal kellemesebb feladat úgy év végi összefoglalókat csinálni, hogy nem a legszánalmasabb védőprodukció, a legnagyobb kihagyott helyzet, vagy a legmegalázóbb vereség témakörében kezdesz kutakodni.
Ez most egy ilyen év, úgyhogy csupa vidám hangulatú írás következik, kivéve persze a Del Piero-búcsúztató posztokat. Az első ilyen a lehető legvidámabb: felidézzük a legszebb góljainkat, sőt, nagyon komoly szavazást rakunk hozzá, hogy legitim döntést hozhassunk a szezon góljával kapcsolatban. Ilyen listát csinálni egyébként 4-5 gólról sokkal könnyebb, mint 10-ről, mert ilyenkor jogosan merül fel, hogy ez ménem?. Szakmai konzíliumunk az alábbi döntéseket hozta:
1. Teremtés
Nem mintha önmagában nem érné meg a jelölést az a kiváló minőségű sportteljesítmény, amikor Marchisio és Pirlo ujjai összeértek a frissen füvesített, telt házas stadionban. De még külön ott van az is, hogy ne feledjük, a Juventus már az első fordulóban csodaszépen muzsikált, amivel durván táplálta a szép szezon reményét. Ennek volt a 25 százalékban transzcendens, 75-ben evilági manifesztációja a két zseni összekapcsolódásából született varázslat.
Pirlótól láttunk idén számtalan olyan passzt, mint a mélabús pármai védők fölött az ötösre lehellt löbbölést, más kérdés, hogy ebből távolról sem született annyi gól, mint indokolt lett volna. Ebből viszont igen, Marchisio ugyanis az egyetlen lehetséges (= gólt ígérő) megoldást választva úgy pörgetett bele, hogy belevizeltünk az új stadion okozta élmény miatt amúgy is nedves gatyánkba. Emígyen.
2. Wyatt Earp
Széndékosan nem kronológia sorrendben haladunk, hanem csak csapongunk össze-vissza, hogy minél többféle örömteli pillanatot idézhessünk fel. Például ha csak második legfontosabb idei trófeánk a kupa, azért a döntőt érő találat bőven ott van a 10-es listán. Vucsinics, aki aznap Wyatt Earp-üzemmódba kapcsolt, és lőtt mindenre, ami mozgott, a furcsa érzéseket kiváltó hosszabbításban aztán nagy nehezen eltalálta a kaput, de csak épphogy. Ha például két centivel feljebb megy, már csak kapufa. Így viszont kibaszott nagy gól volt.
3. A torinói tiki-taka
Térjünk vissza a parasztvakításhoz, hiszen azért hiába vagyunk a calcio aberrált követői, azért mi sem bánjuk, ha beugrik néha egy-egy ollózás, ordenáré kapásgól, vagy némi torinói tiki-taka. Mint a Cagliari elleni – amúgy nem különösebben szép emlékű – meccsről, amikor a Juve támadói átnyújtották a szardíniai védelemnek a Kútfurás kezdőknek című kiadványt. A gyors, őrdöngős passzokat ámulattal vegyes tisztelettel bámulták a Cagliari védői, és nem is gyalázkodtak, amikor Vucsinics végül az üres kapuba helyezett. (Az egész támadásról csak ilyen szar videó van, de azért bőven élvezhető)
4. Rele... relev... Revelációk
A szezon közepéig csak egyetlen dolog aggasztott minket: falkavezérünk, példaképünk, kapitányunk, vezérürünk még gól nélkül állt, és nem is tűnt úgy, hogy nagyon össze akarna jönni neki. Amikor beállt, nem mozgott igazán jól, a lövései sem jöttek be.
Aztán jött a Roma elleni kupameccs, és végre olyan pozícióba került, ami ha nem is a Del Piero-szög volt, de eléggé hasonlított rá ahhoz, hogy Alex ugyanúgy a hosszú felsőbe tekerje a labdát, ahogy százmilliószor karrierje során.
Ezt az embert küldtétek el! És méghozzá így. A Juventus általában ügyesen kommunikál, de a lehető legfontosabb kérdésben lementek a Sas kabaréval vegyített tévéshop szintjére. Mindenki behajolhat, és megcsókolhatja Alex seggét egészen nyugodtan.
5. Ritka vendég 
Nem voltak gyakoriak idén a cselek, ezt ugyanis Conte az egyénieskedés melegágyának tartja, ennek pedig nincs helye az ő csapatában. Ha cselekre gondolunk, elsősorban azt látjuk magunk előtt, ahogy Pirlo egy testcsellel, esetleg egy irányváltással becsap egy védőt, a többi meg inkább olyan cselsorozat, mint a roppant vidám Pepe-szóló, amit Nápolyban elővezetett.
De persze vannak olyan helyzetek, amikor muszáj cselezni. Ezekben Borriello és Matri meg vannak lőve, Quagliarellának már önbizalma nincs megpróbálni őket, úgyhogy logikus, ha egy dél-amerikaitól várjuk ezt. A brazilunk éppen Sztambulban mészárol, argentinunk (még) nincs is, úgyhogya chileinek kellett megmentenie a kontinenst: amit Vidal a nápolyiak védelmének bal oldalával művelt, azt kulturált országokban elzárással büntetik. Meg a lövés sem pontatlan a végén. (Ez direkt ilyen felvétel, mert innen látszik a legjobban)
6. Pepinho
Az előbb kicsit kinevettük Pepét, pedig egyrészt talán a szezon legkarcosabb előemberüvöltése hagyta el a torkunkat a nápolyi szóló végén, másrészt tud-ő egyébként, ha akar. És Pepe mindig akar. Ha mást nem is lehet róla elmondani, akarni mindig akar. Persze azért nem mondanánk, hogy meglepő, ha éppen összejön valami, hiszen már a tavalyi búskomor évben is megtette nekünk azt a szívességet, hogy tökéletes lövéssel egyenlített abba a kapuba, ami mögött szarrá fagytunk.
Idén sérülés is hátráltatta, ami azért is furcsa, mert Pepét az univerzum legtökösebb anyagából faragták, de azért kijutott neki idén is néhány szép pillanat. A kettő közül az első kispolgári ízlelőbimbóinkat szopta szikkadtra, ráadásul a csodaszép befejezés előtt visszautalhatunk Pirlóra, aki az első gólnál említett módon tálalt a barkókirály mellére. Aki aztán beollózta, mint a szart.
6. Futballiskola haladóknak
És akkor ne is álljunk meg itt, ha már Pepéről van szó. A szezon alatt már többször kiörömködtük magunkat azon, hogy milyen sokféle játékot tudtunk játszani. Az általában dominanciára törő rendszer tudott bekkelni is (nem véletlenül kaptuk magasan a legkevesebb gólt), amivel optimális esetben együtt járnak a kontratámadások is.
Egy ilyet mutattunk be a Lazio ellen idegenben. A Lazio éppen alaposan ránk mászott, pár perccel a gól előtt már szemérmetlenül bekkeltünk. Fél perccel a gól előtt meg ziccerbe került a Lazio, de helyette a Juve végigvitte a szezon legszebb kontráját. Már írtunk erről a gólról, és akkor azt mondtuk, az benne a legcsodálatosabb, hogy a három résztvevője (merthogy egy klasszik kontrának maximum ennyi van) közül egyik sem a saját posztján ér a labdába. Egy bajnokcsapat így győz egyik közvetlen vetélytársa (mert akkor még az volt) otthonában.
8. Kézrángás
Amikor idén másodszor vertük meg a Milant... az így kezdődő mondatoktól beleáll a remegés az ujjamba. Szóval aikmor iédn sámodszor ertükv emg a Mlinat, éppen második bemutatkozásához érkezett a Torinóba visszatérő Martin Caceres.
És miképp mutatkozhatna be szebben egy cserejobbhátvéd, mint egy Milannak vert duplával? Az elsőhöz még kellett Borriello torinói pályafutásának első (és hosszú ideig egyetlen) értékelhető megmozdulása, a második viszont mestermunka volt. Mondjuk hogy miként keveredett oda, ahonnan a tökéletes lövést Amelia fölé tekerte, azt nem tudjuk. Meg igazából nem is érdekel.
9. Martin 2.0 Firenzében
Az ilyen lövéseket nagyon szeretjük. Ezek a gólok számunkra sokkal nagyobbak, mint amikor jön valaki, és irgalmatlanul seggbe rúgja a labdát. A lövés pillanatában fogalma sincs, hogy a parkolóban seftelő gyepárust fogja-e eltalálni, vagy rohadt nagy gól lesz belőle. Ellenben a fenti lövés _oda volt szánva, ahol kikötött. A Caceres-lövésnek idén láttuk a 2.0 változatát is, Vucsinics a Fiorentina elleni mészárlást nyitotta meg egy roppant intelligens csavarással, ami Borucot is meglepve nem a hosszú sarok felé indult el, hanem a rövidbe, amitől a nyomorult modellt állt a „Földbe gyökerezett lábú kapus” c. szócikk illusztrációjának.
10. A jövő is jól néz ki
Hogy a jövőbe vetett hitünket is kellőképpen táplálja a szezon, még arra is figyeltek az égiek, hogy lássunk egy csomó biztató dolgot. Például bejövő igazolásokat (Vidal, Lichtsteiner, Vucsinics, Giaccherini, és főleg persze Pirlo), ami elég jó érzés a Martinezekért kivágott milliók után, másrészt láttunk feltűnni ígéretes fiatalokat. Immobile éppen a másodosztály gólkirályi címéért harcol, Marrone pedig egy gólt és egy gólpasszt jegyez idén. Azért nem az Atalanta elleni gólját választjuk, mert elaléltunk az idei Juve passzjátékától, többek közt az olyan zsugák miatt, mint amilyet Marrone tesz rá Giaccherini lábára, aki bezúdítja a másodikat Bergamóban.
Az ilyen listáknak mindig az a baja, hogy kimarad egy csomó. Sajnáljuk például Marchisio mérnöki diplomát érő lövését az Inter ellen, ami _benito születésnapi ajándéka lett Milánóban. Aztán ott van Vidal furcsa kapáslövése a Parma ellen, amit jó sokáig nem követett másik gól, vagy Vucsinics Novara elleni technikai bravúrja. Alex gólja a Lazio ellen, amivel csúnyán átverte Marchettit, vagy esetleg a s4tch által lelkesen (és nem érdemtelenül) követelt Marchisio-gól a Bologna ellen. Meg nektek is biztosan van. Azt a kommentek közé, de rövid linkkel, különben szertekúrja az egész oldalt. Hajrá!
