Az én baráti köröm annyira szerteágazó, hogy van benne számtalan Milan-, sőt, még néhány Inter-szurkoló is. Sokkoló meglepetésre ezek jobbára fasza arcok, pont olyanok, mint mi, csak valamiért rossz útra vitte őket a kispolgári életérzés.
Bár tavaly is veretlenek maradtunk ellenük, idén oda-vissza elraktuk az Intert. Most nagyon rossz nekik. Fáj az élet, a sorozatban érkező megaláztatások erősen megpróbálttá teszik őket. Hogy ne menjünk messzire egy példáért, valami hasonlót érezhetnek most, mint mondjuk mi Ferrera és Delneri idejében, amikor vasárnaponként ökölbe szorult gyomorral ültünk le a Chievo elleni meccsre. És akkor eszünkbe jut, miért nem szabad sajnálnunk őket egy percig sem.
Elnézést kérünk, gyűlölködés következik!
Az én baráti köröm annyira szerteágazó, hogy van benne számtalan Milan-, sőt, még néhány Inter-szurkoló is. Sokkoló meglepetésre ezek jobbára fasza arcok, pont olyanok, mint mi, csak valamiért rossz útra vitte őket a kispolgári életérzés.
Bár tavaly is veretlenek maradtunk ellenük, idén oda-vissza elraktuk az Intert. Most nagyon rossz nekik. Fáj az élet, a sorozatban érkező megaláztatások erősen megpróbálttá teszik őket. Hogy ne menjünk messzire egy példáért, valami hasonlót érezhetnek most, mint mondjuk mi Ferrera és Delneri idejében, amikor vasárnaponként ökölbe szorult gyomorral ültünk le a Chievo elleni meccsre. És akkor eszünkbe jut, miért nem szabad sajnálnunk őket egy percig sem.
Elnézést kérünk, gyűlölködés következik!
Genova felé tekeregve hallgattam meg Dino sztoriját, miszerint egy kulturált Interista haverja (neki is van) azt monda, ő ezzel kalkulált a triplázás után, és ha azért ekkora foscunamira nem is számított, igazából leszarja. Mert ott van a triplázás minden emléke a Barca kilapításától a minden sorozatban gólt szerző Militón át a csapatjátékossá változó Eto'óig. Megértjük? Meg.
De közben nekünk mink volt? Egy B-ből visszakapaszkodó, erkölcsileg, gazdaságilag és sportszakmailag lenullázott klub friss emléke. Jó érzés felidézni a Ranieri-időszak elejét, de a visszajutás utáni első év tetszetős fejlődése után egy kínkeserves idény jött, aztán pedig robbant a fosbomba. És mivel élénken él az emlék, tudjuk, mit éreznek most az Inter-szurkolók. Mégsem érezzük magunkat rohadéknak, hogy senkit nem vagyunk hajlandóak sajnálni.
Elnézést, hogy Grossóval és Grygerával sokkolunk
Tessék elfogadni, mert tények bizonyítják: a calcipoliban komoly szerepe volt az Internek. Nem kezdünk most bele, tessék olvasgatni itt, meg itt. Abban a pillanatban, amikor eszembe jut megsajnálni az Intert, azonnal belém hasít az a szúró érzés, amit négy bajnoki szezonban éreztem folyamatosan. Az elszipkázott Juve-játékosokkal a Serie A-t tarolták, miközben Dinóék Triesztbe jártak Serie B-meccsekre. BL-t, kupákat nyertek, miközben a Juve a 7. helyért harcolt. Akkoriban már önmagában óriási fájdalom volt nézni a csapatunkat, de hogy közben még a poklok poklába taszajtó Inter diadalmenetét is a pofánkba vágta a sors, az már kicsit erős volt. Ezeken a napokon kizárólag a többi szerzővel elmélyülő szerelmünk, és a szerkesztőségi orgiák tartottak életben, nem tagadom. 
A két klub között egyébként nem tegnap kezdődött a gyűlölködés, de ha nem Juve-szurkoló az ember, az Interben akkor is kevesebb szerethető dolgot láthat, mint az útszéli dögön dzsemborizó férgekben. Ettől még persze elfogadjuk, hogy vannak, akik szeretik őket, sőt, mi is képesek vagyunk szeretni ilyen figurákat. De az Intert nem vagyunk hajlandóak sajnálni egyetlen pillanatra sem. Nem tagadom, nekem kéjes élvezetet okoz minden egyes pillanat, amikor az Intert a sárban látom, pedig keresztény neveltetésben részesültem, mindig átadom a helyem a buszon a néniknek, és soha nem szegtem meg komolyabban a törvényt. De ez más. Itt nem számít a 'vengeance is mine' elve. Jean-Claude van Damme is jó srác a semmibe révedő tekintetével, azt' mégis milyen kegyetlenül végzi ki mindig a gonoszokat a végén. Őket sajnálod? Na ugye. Az Inter a főgonosz, pusztulnia kell. Ott van a helye a henteskampón, a felrobbanó helikopterben, a cápa/krokodil/mutáns patkány szájában, a szecskázógépben.
Egyébként meg sokkal egyszerűbb a képlet, mint sokan gondolják. Idézzük fel a pre-calciopoli időszakot: milyen Intert látunk? Az év elején mindig listavezetők voltak, de nem a tabellán, hanem a legtöbbet költők között, de a jó játékosokat elszarták, a rosszakat meg addig erőltették, míg már a saját anyjuk is kikövetelte őket a csapatból. Röhejes igazolási politika, kirúgott edzők egész sora, de közben se hazai, se nemzetközi siker, csak néhány nyomorúságos UEFA-kupa-menetelés. Ebből a reménytelen lúzer csapatból lett hirtelen ötszörös (!) bajnok, hogy aztán a simára gyalult terepen úgy királykodjon, mintha önerőből is oda tudott volna érni.
Ami az elmúlt két évben történt Milánóban, az némi elégtételt jelent, de korántsem annyira, hogy egy percre is szánjuk az Intert. Nem sajnáljuk, mert most került a helyére, és amíg nem ott volt, azt asztal alatti ügyeskedésnek köszönhette. Hát érje utol őket a sorsuk!
