Forrnak az indulatok a tegnapi Milan-Juve után: mindenki Tagliavento egyik (pontosabban a partjelző) valóban súlyos hibájáról beszél - miközben a meccsen elég sok minden említésre és elemzésre méltó történt. Kicsit megkésve elemzünk, de legalább kiérlelten és bölcsen (ellentétben a világ egyik legnagyszerűbb futballmagazinjának szégyenteljes hazai klónjával...) Nézzük hát!
Forrnak az indulatok a tegnapi Milan-Juve után: mindenki Tagliavento egyik (pontosabban a partjelző) valóban súlyos hibájáról beszél - miközben a meccsen elég sok minden említésre és elemzésre méltó történt. Kicsit megkésve elemzünk, de legalább kiérlelten és bölcsen (ellentétben a világ egyik legnagyszerűbb futballmagazinjának szégyenteljes hazai klónjával...) Nézzük hát!
Essünk túl az elején a nehezén, így a gumicsontra vágyóknak nem kell sokat olvasniuk: a játékvezető tragikusan vezette a rangadót, a mezőny leggyengébbje volt - igen, rosszabb teljesítményt nyújtott még Bonuccinál is! A legtöbbet emlegetett hiba Muntari meg nem adott gólja, ami valóban érthetetlen volt, hiszen a visszajátszások tanúsítják, hogy az asszisztens pont jó helyen állt, így látnia kellett mi történt. Ha a gólt megadják, 2-0 a hazaiaknak, és ki tudja, mi a vége. Igen, a Juve állt már fel szörnyű első félidő után, két gólos hátrányból. És igen, egy ilyen rangadót a második gól könnyen eldönthet. De nem tudhatjuk, mi történt volna.
Amit tudunk viszont az az, hogy a játékvezetőnek onnantól kezdve nem sok, nekünk kedvező döntése volt: Mexes ütésért, Muntari Pirlo lemészárlásért érdemelt volna pirosat, Borriellot ziccerben állították meg, mert Mexes felbotlott egy fűcsomóban (a visszajátszások után egyértelmű: semmilyen kontakt nem volt a két játékos között), Matrinak pedig két szabályos gólt kellett lőnie, hogy egyet megadjanak. Az elképesztően aljas van Bommelről meg ne is beszéljünk. Túlzásnak érzem hát, hogy ellenfeleink az áldozat szerepében tetszelegnek, de ez legyen az ő dolguk. Mi foglalkozzunk a saját csapatunkkal, hiszen idegenben a legnagyobb rivális ellen sikerült pontot rabolni.
Conte az utóbbi időben megszokott 3-5-2-vel, és meglepetésre Quagliarellával és Borrielloval küldte fel a csapatot. A terv vélhetően az volt, hogy a Zlatan nélküli Milan letámad, így szükség lehet Boris fejjátékára a felívelt labdáknál, az öt fős középpálya pedig képes lehet a játék ellenőrzésére. Szinte semmi nem jött be mindebből: a Milan az első félidőben végig uralta a meccset, kapura teljesen veszélytelenek voltunk, a letámadásuk pedig működött. Olyannyira, hogy Bonucci az első 15 percben bemutatott második labdaeladása gólt is ért. Benito kedvence ráadásul bele is ért Nocerino lövésébe, így duplán az övé a gól. De nem csak Bonucci volt elképesztően gyenge...
Lichtsteiner wingback-ként sem támadásban, sem védekezésben nem nyújtott semmit, Estigarribia nem igazolta (bár volt egy nagy lövése a meg nem adott Milan gól után, de kb. ennyit nyújtott összesen), hogy jogosan került be a mostanában jól játszó De Ceglie helyett, Vidal és Marchisio pedig teljesen súlytalanok voltak. A csatárokról jobb lenne nem is beszélni: Borriello egy az egyben Amauri játékát nyújtotta, Quagliarella pedig észrevehetetlen volt. Conte át is szervezte a csapatot a félidő végére, és átállt a 4-3-3-ra. Ennek ellenére, talán először az idényben, helyzet nélkül játszottunk le egy félidőt.
A szünet után jött Pepe, majd Vucsinics és Matri, a taktika pedig maradt a 4-3-3. Ennek ellenére körülbelül a 70. percig semmi sem utalt arra, hogy a Juve összekapná magát. Aztán mégis megtörtént a feltápászkodás, és a játék képe alapján Matri jogosan egyenlített. A végén Vidal még kiállíttatta magát - a piros lap iskolapéldája volt, amit művelt. A szabálytalansága előtt is kifejezetten lassúnak, és fáradtnak tűnt, de már a félidő közepén furcsa volt, hogy a nem épp szellőléptő Nocerino labdával is lefutotta. A chilei kifejezetten rossz formát mutat mostanában, nem fog neki rosszat tenni a pihenő.
A vége döntetlen, ami nem csak azért fontos, mert a legnagyobb rivális ellen megőriztük a veretlenséget. Benitonak ugyanis ezúttal is igaza volt, az Udinese elleni siker nagy lökést jelentett nekik, míg a Juve leszálló ágba került. Egy hazai sikerrel szerintem eldőlt volna a scudetto sorsa. Így viszont nyitott marad a versenyfutás, de a helytálláshoz szerintem szükség van néhány változtatásra. Először is, Conte elfelejthetné a 3-5-2-t: ugyanis az állításával ellentétben a Juvénak nincs három jó középső védője, mert Bonucci kifejezetten gyenge. (Persze lehet úgy értelmezni, hogy a taktika menet közbeni megváltoztatásával Conte megint jól nyúlt a meccsbe, de jobb lett volna, ha erre nincs szükség.) Emellett a Borriellonak adott értelmetlen bizalmat is megvonhatná: ilyen (pontosabban jobb) játékos három is volt a Juve keretében az ősszel, mind a háromtól megváltunk. Borriello kifejezetten káros a csapatjátékra, mert az állandó reklamálásával csak maga ellen hangolja a játékvezetőket, és a támadófaultjaiból állandóan az ellenfél indulhat. De nálam Quagliarella is egyre hátrébb kerülne a rangsorban. Mára eléggé úgy tűnik, nagy hiba volt véglegesíteni a nyáron, és kifizetni a 10,5 milliós kivásárlási árat. Egy-két játékosra ráférne némi pihenő: Lichtsteiner helyett nyugodtan játszhatna például Caceres, Bonucci helyett pedig bárki.
Az örömködés közben azt se feledjük, hogy míg tegnap a Juventus a legerősebb összeállításában játszhatott (volna), addig az ellenfelünk szinte a B csapatával oktatott minket, a támadó középpályás poszton például egy balhátvéddel. Rangadó ide vagy oda, bizony megfelelő motiváltsággal, taktikával, és frissességgel a Juventus bőven nyerhetett volna idegenben is. Ehhez képest joggal írta azt a tuttojuve.com az első félidőről, hogy a pályán sem voltunk, és a játék képe alapján a 4-0 lett volna az igazságos. Kevesen érdemelnek dicséretet, de Chiellini például olyan akarattal játszott, hogy ha mindenki hozza az ő szintjét, akkor egycsillió-0-ra nyerünk. Pirlo az impotens középpályán megpróbált fáradhatatlanul szervezni, de támadásban nem voltak társai. Matri tökéletes helyzetkihasználása pedig lehet, hogy szó szerint aranyat ér majd az idény végén.
