Felmerülhet a kérdés, hogy akkor most jó-e nekünk ez az állandó halasztgatás, vagy nem annyira. Múlt héten négy napon belül kétszer játszottunk, így igazából nem lehet kifogásunk a bolognai meccs halasztása ellen, viszont az előttünk tolt pótlások miatt a február vége-március eleje sűrűsödik elég keményen.
Márpedig a Juventusnak mindkét elmaradt meccsét meg kell nyernie. Kell, muszáj, kötelező. Nincs vita. Nem jó az iksz, nem fér bele a pontvesztés, mert úgy kell Milánóba utaznunk, hogy legalább négy ponttal vezetünk. Nem azért, mert félünk a Milantól (a héten láthattuk, mennyi okunk van erre), hanem az üzenet miatt, amit a győzelmeink hordoznak: kapaszkodhatsz, ahogy akarsz, kiscsávó, második maradsz! Ez a poszt csak egy kicsit szól erről, inkább a távolabbi jövőt boncolgatjuk. Olvassad el, szerintünk.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor most jó-e nekünk ez az állandó halasztgatás, vagy nem annyira. Múlt héten négy napon belül kétszer játszottunk, így igazából nem lehet kifogásunk a bolognai meccs halasztása ellen, viszont az előttünk tolt pótlások miatt a február vége-március eleje sűrűsödik elég keményen.
Márpedig a Juventusnak mindkét elmaradt meccsét meg kell nyernie. Kell, muszáj, kötelező. Nincs vita. Nem jó az iksz, nem fér bele a pontvesztés, mert úgy kell Milánóba utaznunk, hogy legalább négy ponttal vezetünk. Nem azért, mert félünk a Milantól (a héten láthattuk, mennyi okunk van erre), hanem az üzenet miatt, amit a győzelmeink hordoznak: kapaszkodhatsz, ahogy akarsz, kiscsávó, második maradsz! Ez a poszt csak egy kicsit szól erről, inkább a távolabbi jövőt boncolgatjuk. Olvassad el, szerintünk.
Miután az Udinese sikeresen megverte magát tegnap, a Milannál valószínűleg átszakad a gát. Végre nyertek egy rangadót, ráadásul tele hiányzóval, kétségbeejtő teljesítményekkel és atomszar játékkal, ami biztosan lök rajtuk egyet. Nem is kérdés, ez most nagyon jól jött nekik, hiszen így az Arsenal ellen sem úgy kell kiállniuk, hogy zsibbad a szájuk az utóbbi két hét bajnoki szopórollere után. Az udinei győzelem a Milan szezonját mentette meg, ebben biztosak vagyunk, hiszen ha a Friuliban is vereség lett volna a túra vége, egy hitehagyott, a kupából és a BL-ből is kieső csapat bukkant volna elő a mocsárból március elején. Ezzel szemben most a Milan vezeti a tabellát, kicsit helyrebillent az önbizalma, visszatért a hite és talán Allegri alatt is kisebb amplitúdóval mozog a kispad.
Ezt csak azért tartottuk fontosnak megemlíteni, hogy tudatosítsuk mindenkiben: a Milan akkor is erős csapat, amikor mögöttünk van. A kerete jóval erősebb a Juventusénál, lényegesen összeszokottabb is, ezek a dolgok pedig komoly előnyt jelentenek egy tíz hónap alatt lefutó bajnokságban. Tartjuk magunkat az év elején tett – és a télen megismételt – jóslatainkhoz, és még mindig a Milant tartjuk a bajnokság legfőbb esélyesének.
Ugyanakkor ettől még igaz, amit a végtelenül bölcs (és szuperszekszi) Darti írt a listára a meccs alatt: a Juventus szebb, korszerűbb és élvezetesebb futballt játszik, mint a Milan. Ehhez még hozzátehetjük, hogy Conte taktikailag is lényegesen sokoldalúbbnak mutatkozik Allegrinél, aki úgy kapaszkodik a 4-3-1-2-be, mint Floki a lábtörlőbe. Ebben a szezonban kétcsapatos versenyfutás lesz a bajnoki címért (egyik üldözőben sem látjuk, hogy befoghatná a Juve-Milan párost), és ha most éppen úgy is látszik, hogy a Juventus minden szempontból előnyben van, nem szabad elfelejtenünk azokat a fontos szegmenseket, amiket egész évben mantráztunk.
A Milanéhoz még csak hasonló sérüléshullám sem volt idén Torinóban, Vucsinics hagyott ki néhány meccset, Pirlo és Marchisio párat, de a kulcsemberek jobbára egészségesek. Eltiltás sem nagyon volt, a szezon elején De Ceglie és Vucsinics kapott egy-egy pirosat, sárgák miatt sem kerültünk komoly hátrányba egyik rangadón sem. A calciopoli óta bőven zubogó bírói hibák sem jöttek idén, néhány elmaradt büntetőt kérhetünk számon, de az Intert enélkül is megcsaptuk, a Siena ellen meg nem érdemeltünk győzelmet azzal a tökegyértelmű tizenegyessel. Hullámvölgy is csak egy szolidabb volt (december vége-január eleje), ha ennyivel letudtuk a szezont, már nagyon szerencsések vagyunk, a kulcsemberek formaingadozása pedig úgy látszik, belefér, amíg nem egyszerre borul rájuk a köd.
Conte ráadásul úgy nyomja végig az évet, hogy a Buffon – Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Chiellini – Vidal, Pirlo, Marchisio – Pepe, Vucsinics, Matri alapcsapatból csak De Ceglie visszatérésével Bonuccit, és sérülése miatt Pepét helyettesíti. És amíg lépni tudnak, ez így is marad, mert bennük bízik a legjobban. A többiek egyértelműen kiegészítő emberek, akiket kupameccsen, vagy frissítő csereként alkalmaz, esetleg az újabban látott 3-5-2-es rendszerben még Estigarribia kezdhet baloldali wingbackként, de ennyi. Azt mindenképpen megnyugtató látni, hogy a helyettesnek beugrók általában hozzátesznek a játékhoz, az egész keret egyetlen flopja Elia, aki egy cataniai félidővel kijátszotta magát a csapatból, azaz ha valakit helyettesíteni kell, általában nem érzi meg a csapatjáték.
Szó sincs róla, hogy félre akarnánk verni a harangokat, mert nincs semmi baj. Ami meg van, annál százszor nagyobb baj van a szomszédban, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Egy kicsit azonban nem árt más környezetbe helyezni ezt az évet, hogy reálisan tekintsünk az elkövetkező 3-4 hónapra. A Juventus története egyik legnagyobb válságából kecmereg kifelé. Anyagilag ugyan stabil, de 3-4 éven belül kétszer újrakezdeni az építkezést úgy, hogy közben nincsenek BL-bevételek, nem fér bele. Az idei év – bármi lesz is a vége – nem teszi semmissé az elmúlt időszakot, hiszen a visszajutás óta csaknem negyedmilliárd (!) eurót költött el a csapat igazolásokra, akik közül alig vannak itt a mostani keretben. Ez az idény az az építkezés, amit elkezdett Ranieri is, meg Ferrara is, csak ez most úgy néz ki, sikeres is lesz.
Ha pedig korszakot nézünk, akkor a post-calciopoli időszak az építkezésről kell, hogy szóljon. A 21. század legpofátlanabb sportcsalása a világ második legjobban szervezett klubját tette a földdel egyenlővé, amit aztán inkompetens szakmai döntések, gazdaságilag előnytelen igazoláspolitika és kontár edzők tettek még súlyosabbá. Így jutottunk el odáig, hogy 8 hónappal ezelőtt Conte egy rosszabb csapatot vett át Delneritől, mint amilyet Ranieri örökölt Deschamps-tól.
Mindent látok, pubikáim!
Szerencsére – és minden odds ellenére – Conte egy kibaszott zseni, aki annyira hisz magában és a csapatában, hogy a sors sem fordulhat szembe a Feketeöves Orákulummal. A döntései ülnek, az elképzelései működnek, a hite pedig olyan erős, hogy Jeanne D'Arc pironkodva könyörög a receptért. Hiába költött látszólag sok pénzt (ezt két évre kell leosztani), igazából olcsón jött össze a keret: senkiért nem fizetett 15 milliónál többet, a kölcsönjátékosok közül megvette, akit meg kellett, elengedte, akiért kár lett volna fizetni. Nem sztárokból álló, de sokoldalú csapatot rakott össze, amiben alig akad egydimenziós játékos. Ez mind hozzáértést mutat.
Ha csak azt nézzük, honnan indult a csapat, és milyen előjelek után tart ott, ahol éppen tart, bődületes sikerről beszélünk. Akkor is, ha nem lesz sem bajnok, sem kupagyőztes a Juventus, hiszen a szezon előtt megfogalmazott célok között csak a BL-szereplést jelölték ki, az pedig már szinte biztos, hogy meglesz. Nekünk, szurkolóknak is inkább úgy kell viszonyulnunk ehhez az idényhez, mint az újjáépítés első fázisához, ahol kevésbé az eredmény, mint inkább az előremutató lépések jelennek meg elsődleges célként. Persze hogy szívesen fogadjuk a bónuszt, ami lehet akár egy ezüstcsillag, akár a 30. scudetto is, vagy mindkettő, de így, február közepén inkább annak kell kéjes mosolyt csalnia az arcunkra, hogy ha már Conte első évében ilyen durván jók vagyunk, akkor mi lesz itt jövőre. És mi lesz azután? És ki az a Barcelona?
