A legbiztosabb jele annak, hogy újra kurva jók vagyunk az, hogy amikor Vidal átment óvodásba, és ezt Floro Flores egy gyönyörű lövéssel kihasználta, a Bianconeri trópusi forróságot árasztó levlistájájára egyetlen percre ült csak rá a kétségbeesés. Még a középkörben álltak a játékosok, már az ország három feléről érkeztek a halálosan nyugodt kommentek: nyugi, ezt megnyerjük.

És megnyertük valóban. Nem kellett bíró, meg szerencse, meg ordas kapushiba, egyszerűen a jobb csapat addig szorongatta a gyengébbik ádámcsutkáját, míg utóbbinak elhomályosult a tekintete, és ernyedt testtel omlott a hóesésben is tökéletes állapotú pálya talajára. Mivel azt mindenki látta, hogy kurva jók vagyunk, ezért hajtás után a szokott elvtelen, gerinctelen módon fröcsögünk is egy kicsit, ahogy azt megszokhattátok.

A legbiztosabb jele annak, hogy újra kurva jók vagyunk az, hogy amikor Vidal átment óvodásba, és ezt Floro Flores egy gyönyörű lövéssel kihasználta, a Bianconeri trópusi forróságot árasztó levlistájájára egyetlen percre ült csak rá a kétségbeesés. Még a középkörben álltak a játékosok, már az ország három feléről érkeztek a halálosan nyugodt kommentek: nyugi, ezt megnyerjük.

És megnyertük valóban. Nem kellett bíró, meg szerencse, meg ordas kapushiba, egyszerűen a jobb csapat addig szorongatta a gyengébbik ádámcsutkáját, míg utóbbinak elhomályosult a tekintete, és ernyedt testtel omlott a hóesésben is tökéletes állapotú pálya talajára. Mivel azt mindenki látta, hogy kurva jók vagyunk, ezért hajtás után a szokott elvtelen, gerinctelen módon fröcsögünk is egy kicsit, ahogy azt megszokhattátok.

Conte – ahogy a beharangban jeleztük – tényleg lemásolta az Udinese felállását, amitől elsősorban az volt a célja, hogy egyrészt kivegye a játékból a friuliak legnagyobb fegyverét, másrészt a pálya közepére terelje az ellenfél támadójátékát. Az ötlet 1100 km távolságból veszélyesnek tűnt, hiszen a Pirlo-Giaccherini-Vidal hármasra bízni a veszélyes kontrák megállítását egyáltalán nem tűnt megnyugtatónak, de szerencsére nem mi ülünk a kispadon. Conte ugyanis úgy érezte, az udinei középpálya tengelyéből hiányzó Pinzi-Asamoah kettős, és a kényszerből középre tolt Armero ellen ott lehet megnyerni a meccset, és igaza lett.

Az első félidőben tökéletesen működött, amit kifundált, az Udinese kétszer jutott el Buffonig, mindkétszer a 16-oson kívülről lőhettek, és a szülinapos mindkétszer imponáló magabiztossággal paskolta szögletre a veszélyes kísérleteket. Aztán jött a teljesen megérdemelt vezetés, Estigarribia megverte az emberét, Quagliarella tökéletesen vált le a védőjéről, és igazából gólt fejelt, de Handanovic szemét módon odapiszkálta a labdát Matri elé, aki bányászrüszttel becsűrte, és máris négy ponttal mentünk a rondábbik mezes milánói csürhe előtt. Q-t egyébként is szeretnénk kiemelni, hiszen visszatérése óta most hasonlított leginkább tavalyi önmagára (az őszire, nyilván), veszélyesen mozgott, és fantasztikusan passzolt. Az, hogy nem vezettünk a 2. percben, csak Estigarribiának köszönhető, mert Quagliarella mélységi passzától Pirlónak is elfacsarodott a szíve.

Zorró segít a bajban!

Nem is nagyon értettük, miért őt hozta le Conte, és ahogy a lecserélt Q arcát néztük, ő sem nagyon. Az biztos, hogy abban az időszakban cserélni kellett, hiszen volt egy igen meleg 10 percünk az Udinese egyenlítése után, amikor úgy hatoltak át a vendégek kontrái a Juve középpályáján, ahogy Dino előtt szétnyílik a tömeg, amikor a Capellában a táncparkettre mennydörög. Én biztosan Matrit hoztam volna le, merthogy hiába lőtt gólt, az összjátékban haszontalan volt, a 16-oson kívül hol megjátszhatatlannak, hol ügyefogyottnak tűnt, de újra csak szerencse, hogy nem mi ülünk a kispadon. Mert az egyenlítés után pár perccel a szemtelenül jóképű harkály beforgatta az emberét, és újra eszeveszett pogózásra késztetett minket a nappaliban. Hogy az olasz stúdióban ülők ezért jogosan választották-e a meccs emberének, azt nem feladatunk eldönteni, legyen elég annyi, hogy ők a Milan ellen is Vucsinicset látták a legjobbnak. Ha ilyen jól tudják, miért nem ők ülnek a kispadon?

Nálunk az elemekkel dacoló Vanczák-klón a meccs embere

A hajrára aztán Conte felemelte a véres kardot a partvonal mellett, a védők nyugtázták a parancsot, és az utolsó 15 percben minden párharcba „Nem ejtünk foglyokat!” feliratú aláöltözetben mentek bele. Di Natalénak ki is csordultak a könnyei, hogy őtet itten báncsák, Lichtsteiner pedig még egy sallert is lekevert a magához képest valóban igen indolensen játszó Armerónak. Reméljük, nem látta senki, mert a svájci briganti olyan szintű alapemberré vált, hogy szinte pótolhatatlan, és nem örülnénk neki, ha Cacaresnek hideg lábbal egyből be kéne esnie a helyére, amíg az eltiltását tölti.

Ide kívánkozik még egy fontos dolog. A Juventus úgy tudott végig dominálni, hogy igazából kiemelkedő egyéni teljesítmény csak egy volt: Chiellinié. Vidal kifejezetten rosszul játszott (nem csak az elpasszolt labda miatt), Pirlo még mindig téli álmát alussza (1983 óta), Estigarribiától és Giaccherinitől pedig ennél sokkal többet nem is várhatunk. Ezzel nem azt mondom, hogy rosszak voltak, hiszen mindketten bőven tettek hozzá a csapat játékához, de egy igazán kiélezett meccsen – ahol mondjuk védekezni is kell – talán kevés lesz ez. Marchisio egy kacska gólpasszon kívül nem sokat csinált, Matrit pedig ekéztük már egy kicsit feljebb. Mindezek ellenére a csapat kifejezetten szép arcát mutatta, ami egyértelműen Conte dicsérete. Borzongató volt látni a Juventust, újra kezdjük elhinni, hogy tényleg ilyen kurva jók vagyunk.

A győzelem jogosságához sem a játék képe, sem a statisztikák, sem a nagy pofánk (pedig tavaly is szoptunk) alapján nem fér kétség. Ez pedig, kérem szépen, üzenet a mezőnynek. Méghozzá a legjobbkor: jön a február, ami a BL-csapatoknak a rémálma, hiszen kénytelenek már a hosszú tavasz legelején csúcsformába gyúrni magukat, és bár tiszteljük az Udinesét (és veszettül szurkolunk nekik a milánói hordák ellen), azért az már látszik, hogy a legnagyobb ellenfeleink a Milan és az Inter lesznek.