Miután kiöklendeztük magunkat a – hazai pályán a hatást fokozva meglepetésre előlibbenő – Hello, Kitty!-mezen, már három ziccert hagytunk ki. A következő pár percben lőttünk egy gólt, és aztán kihagytunk még három ziccert. Aztán még kihagytunk néhány ziccert, meg volt jó pár komoly ziccer is, ami kimaradt.
Miután eljutottunk a Ferrara-Zaccheroni-Delneri időszak összes kihagyott helyzetéig, abbahagytuk a számolást. Hátradőltünk, és élveztük a Torinói Tiki-Takát, és az járt a fejünkben, hogyan tudnánk Conte közelébe férkőzni, hogy felajánlhassuk neki a testünket. Aztán volt egy második félidő is, amiről hajtás után kicsit többet fogunk beszélni, mert az igazán érdekes dolgok akkor történtek, de a végeredményt már most jelezzük: nyertünk, vezetünk, örülünk.
Miután kiöklendeztük magunkat a – hazai pályán a hatást fokozva meglepetésre előlibbenő – Hello, Kitty!-mezen, már három ziccert hagytunk ki. A következő pár percben lőttünk egy gólt, és aztán kihagytunk még három ziccert. Aztán még kihagytunk néhány ziccert, meg volt jó pár komoly ziccer is, ami kimaradt.
Miután eljutottunk a Ferrara-Zaccheroni-Delneri időszak összes kihagyott helyzetéig, abbahagytuk a számolást. Hátradőltünk, és élveztük a Torinói Tiki-Takát, és az járt a fejünkben, hogyan tudnánk Conte közelébe férkőzni, hogy felajánlhassuk neki a testünket. Aztán volt egy második félidő is, amiről hajtás után kicsit többet fogunk beszélni, mert az igazán érdekes dolgok akkor történtek, de a végeredményt már most jelezzük: nyertünk, vezetünk, örülünk.
Az első félidő parádéjáról sajnos egy kicsit le kell rántanunk a leplet, pedig nekünk is nagyon tetszett. Sajnos nem arról volt szó, hogy mostantól mindig ez vár ránk, és az összes ellenfelünknek meg kell elégednie 15-20 százalékos labdabirtoklással. Csak annyiról, hogy a Fiorentina 4-3-3-jának közepét elszakítottuk az elejétől azzal, hogy a Mágusunkra akasztott Munarit Pirlo okosan kivitte a játékból, a középre felnyomuló Marchisio és Vidal mellett még beljebb húzódott Vucsinics és Pepe is, így pedig kettős emberelőnybe került a Fiorentina térfelének közepén a Juventus. Ebből aztán özönlöttek a helyzetek, főleg a Pepe mögé rendre kiválóan érkező Lichtsteiner belépésével. Csak a kapu előtti – kicsit azért zavaró – pontatlanság miatt nem vezetett legalább négy góllal a Juve a szünetben, és hogy a futball közhelyei mennyire igazak, az gyorsan kiderült a második félidő elején.
Akkor ugyanis a Fiorentina átállt egy 4-2-3-1-re Gilardino beállásával, Vargas rendszeresen visszalépett Lichtivel, és a középpályás emberelőny elvesztésével a Juve lendülete is odalett. Hiába a vezetés, az új meccs már erősen ikszre állt még azelőtt, hogy valóban ikszre állt volna. Az egyenlítés után aztán már egy sokkal szervezettebb és magabiztosabb Fiorentina ellen kellett újra megszerezni az előnyt, és hogy ez végül sikerült, az sokkal jobb hír, mintha Pepe bebotladozott volna kettőt a helyzeteiből az első félidőben.
Mert az egy rossz felfogású, gyengén, szervezetlenül játszó ellenfél megalázása lett volna, ez meg így egy összeálló, okosan együtt mozgó, zártan védekező (- Pasqual) és veszélyesen kontrázó csapat legyőzése volt, ami nem sikerülhetett máshogy, csak jól játszva. A helyzetek alapján a győzelem teljesen megérdemelt, ráadásul újra ki tudunk emelni néhány egészen kimagasló teljesítményt. Én újra Pirlóval kezdeném, aki okosan beáldozta magát az első félidőben, a másodikra pedig próbált alkalmazkodni a megváltozott játékhelyzethez, még ha nem is sikerült neki tökéletesen. Aztán ott van Matri, aki két meccs alatt már a harmadik gólját lőtte, és tegnap nem csak emiatt lehettünk vele maradéktalanul elégedettek, hanem azért is, mert – ha gól nem is született belőlük – többször is kiválóan játszott össze Vucsiniccsel. A crnagórának most nem ment igazán a játék, ami a befejezéseket illeti, de ha Matrival így összeáll a játékuk, egy szavunk sem lesz.
Újra el kell mondanunk, amit már néhányszor mantráztunk: Vidal nem az ellenfél térfelén a leghasznosabb. Rengeteget tud futni, nem is lassan, és kiválóan szerel, de a passzbiztonság és a lövéspontosság nem erényei. A megoldás kínálja magát: cseréljen helyet Marchisióval, aki szétszakad az önbizalomtól, és az erősségei sokkal inkább előjöhetnek abban a szerepben, amit most Vidal próbál bejátszani. Marchisio sokkal többet van a saját térfelén, mint a chilei, és ha tegnap csendesebb meccse is volt, a feladatát jól ellátta.
Pepe össze-vissza botladozását egy ilyen meccsen nehezebben viseljük, mint általában. Szívünk a belét kifutó golyófejűé, de amikor csak a lakkcsizma és a korbács hiányzik, úgy dominálunk, akkor talán érdemesebb lenne egy támadásban hasznosabb játékossal próbálkozni. Estigarribia például pont ilyen (legalább egy félidőt kaphatott volna), hogy mondjuk Quagliarellát már nem is mondjuk, de egy Vucsinics-Alex csere sem lett volna elvetélt ötlet. Hangsúlyozzuk, a kihagyott helyzetek ellenére nem voltunk elégedetlenek Vucsiniccsel, öröm volt látni, ahogy Matrival keresik az összjáték lehetőségét, kár, hogy a helyzetek nem mind Matrira jöttek ki, mert ő most olyan időszakát éli, hogy egy kéthetes szilvás gombócot is beível Moratti postaládájába Torinóból.
És akkor lássuk a fikalistát: sajnos megint kidöglöttünk a végére, mázlink volt, hogy a 65. percben beesett Matri gólja, mert ahogy fogyott volna az idő, egyre kevesebb esélye lett volna az ólomlábakon mozgó csapatnak. Megvan a kép, ahogy Vidal egy sprint után kifeküdt a reklámtáblára? Vagy ahogy Pepének ki kellett húzni a görcsöt a lábából? Na, hát ezek nem jó jelek, főleg, ha hozzávesszük Conte cserékre való hajlandóságát. Ami nincs. Az első cseréjére a 79. percig kellett várni, ráadásul a Vucsinics-Estigarribia csere már húsz perccel korábban is késő lett volna. A többit meg hagyjuk is.
Ide kívánkozik még, hogy bár Barzagli továbbra is hibátlan, Chiellini és Bonucci nagyon messze van attól, amit várunk tőlük. Mindketten többször lemaradtak, Giorgio szinte már nem is emlékszünk, mikor nyert utoljára fejpárbajt, Bonuccit pedig kétszer is a gyorsasága húzta ki a rossz helyezkedése okozta szarból. Storari egy isten, de ezt nem ragoznám, mert csak vita lesz belőle (_benito vagyok, alkoholista, drogfüggő, homoszexuális, és én őt védetném!).
Lassan megkezdjük a felkészülést az Inter elleni rangadóra, ami részünkről elsősorban a magyarországi interisták lelki terrorizálásából és pszichés kikészítéséből fog állni. Reméljük, már önmagában ez is elég lesz a győzelemhez, amit a Bianconeri szerkesztőségéből ketten is élőben tekintenek majd meg, ha mégsem, akkor az alábbiakat javasoljuk: Milánóban csak a 4-3-3 játszik, mert áldozni kell egy embert Sneijder megzabolázására, és csak gyors játékosok jöhetnek szóba a támadósorban, mert ezzel lehet nyerni. Valahogy frissíteni kell a csapatot, mert négy nap múlva jön a rangadó, és néhány játékoson látszik, hogy ki van fingva – amit még mindig nem értünk, hiszen az élmezőnyből egyedül nekünk nincsenek európai kupameccseink.
