A futballtörténelem legocsmányabb mezében játszó Juventus kikapott első idei fajsúlyos felkészülési meccsén, Torontóban a Sporting Lisszabon gyakorlatilag gond nélkül fektette ki a Juvét. A szépségtapaszt – ki más? - Del Piero szállította, aki a hajrában egy gyönyörű löbböléssel szépített, ezen kívül a retinánkba égett kínai piacos dressz és a tavalyi évet idéző játék fölött borzongva töltöttük a vasárnap hajnalt. Azért is különösen nehéz értékelni a meccset, mert az első félidőben láthattuk azt a Juvét, amely jó eséllyel így állt volna fel, ha a szezon első meccséről lett volna szó, a másodikban pedig hiába játszott kicsit jobban a csapat, olyan nevekkel találkozhattunk, mint Giandonato, Marrone és De Silvestro (meg Rinaudo, de ő az ellenfélnél). Igyekszünk megőrizni a hitet hajtás után, miközben új nevet adunk a korábban Föld nevet viselő bolygónak.
A futballtörténelem legocsmányabb mezében játszó Juventus kikapott első idei fajsúlyos felkészülési meccsén, Torontóban a Sporting Lisszabon gyakorlatilag gond nélkül fektette ki a Juvét. A szépségtapaszt – ki más? - Del Piero szállította, aki a hajrában egy gyönyörű löbböléssel szépített, ezen kívül a retinánkba égett kínai piacos dressz és a tavalyi évet idéző játék fölött borzongva töltöttük a vasárnap hajnalt. Azért is különösen nehéz értékelni a meccset, mert az első félidőben láthattuk azt a Juvét, amely jó eséllyel így állt volna fel, ha a szezon első meccséről lett volna szó, a másodikban pedig hiába játszott kicsit jobban a csapat, olyan nevekkel találkozhattunk, mint Giandonato, Marrone és De Silvestro (meg Rinaudo, de ő az ellenfélnél). Igyekszünk megőrizni a hitet hajtás után, miközben új nevet adunk a korábban Föld nevet viselő bolygónak. 
Nagyon kíváncsian vártuk, milyen formációban kezd a Juventus, hiszen menet közben hallani lehetett egy erősen támadó felfogású 4-4-2-ről, és egy a tavalyinál sokkal támadóbb 4-2-3-1-ről is. A Sporting elleni kezdő az előbbihez állt közelebb, mégsem mondható klasszikusnak a formáció, sokkal inkább egy karácsonyfára (4-3-2-1) hajazott a felállás, hiszen Kraszicsnak vagy nem is volt, vagy nem vállalt védőfeladatot. Inkább a középső trojka (Pazienza, Pirlo, Marchisio) jobb szélén mozgott, a másik oldalon ugyanezt tette Quagliarella, bár mindketten visszalépkedtek a középpályára labdákért, túlzás lenne őket középpályásnak minősíteni. Nagyon kíváncsiak voltunk továbbá Pirlo szerepére, hiszen a Milanban újabban balról indult befelé, de Conte jobbnak látta, ha ott próbál meg kicsiholni valamit Vidal Sassoonból, ahol lassan egy fél évtizede egyik edzőjének sem sikerült, azaz a róla elnevezett mélységi irányító pozíciójában játszott.
Az elgondolás tehát az volt, hogy a csapat védekezésnél és labdakihozataloknál balra tolódik (Ziegler-Marchisio-Quagliarella), és így nyit területet a jobbszélen viharzó Kraszicsnak. A szerb beadásait középen Quagliarella és Matri várja, a hosszún Marchisio, a második hullámban Pirlo érkezik. Tulajdonképpen volt az első félidőnek néhány olyan pillanata, amikor működött is a dolog, legalábbis odáig, hogy megtalálták a labdák Kraszicsot, de a beadásaiból semmi veszély nem keletkezett, a Sporting védelme röhögve fejelgette ki a labdákat – mármint azokat, amik nem a kapu mögé érkeztek.
Az igazi probléma mégsem támadásban volt, hanem – óriási fájdalmunkra – ugyanazok a gondok vertek pofán, mint tavaly. Először is nagyon lassúak voltak a labdakihozatalok. Nyilván mindenki Pirlót kereste, aki gyakran 10-15 méterre állt a hátvédektől, és onnan indult meg, de hát így teljesen hiába jött vissza a felezővonalig Q, egy védővel a nyakában, háttal az ellenfél kapujának kellett volna valamit kihoznia a helyzetből. Kraszics összesen kétszer tudott megindulni az első félidőben, de emberelőnyös helyzetet az ellenfél térfelén egyszer sem tudott kialakítani a Juventus. Másodszor újra rossz volt látni, hogy pusztán a sebességgel megzavarható a Juventus védelme, egy-egy ritmusváltást úgy evett a csapat, hogy rossz volt nézni, ahogy azt is, miként üldözzük reménytelenül a labdával egy sebességi fokozattal gyorsabb portugálokat. Minden esetleges volt. Pazienza nagyjából használhatatlan, a labdát még csak-csak megszerzi, de a kihozatalában nem tud részt venni, Marchisio pedig pont annyira láthatatlan volt a balszélen, mint tavaly egész évben. Ereje – nincs neki sok – nagy részét lekötötte a szándékosan az ő oldalára tolt Sporting-támadások levédekezése, és nem fogyasztott semmilyen gyorsítószert a nyáron, így még mindig bántóan lassú ehhez a szinthez.
A 13. percben Buffon is jelezte, mire számíthatunk tőle idén, a töketlen tötymörgő kapus vastagon benne volt a Sporting első góljában, és aztán majdnem benézett egy szögletet is. A második gól egy jól eltalált lövés eredménye volt, de azt azért megkérdezném a Pazienza-Barzagli kettőstől, miként terelgethette Djalo a tizenhatos előterében zavartalanul a labdát addig, míg lövőhelyzetbe került. Az első félidő után mélyeket sóhajtozva próbáltuk elhessegetni az előző két idény rémképét.
Aztán a másodikban gyorsan kiderült, hogy nem ezen a meccsen fogunk megnyugodni. Conte ugyanis tízet (!) cserélt, csak Chiellini maradt a pályán, és felállt egy olyan Juventus, amire még a sokat próbált szurkolók sem lehettek felkészítve: Storari – Motta, Bonucci, Chiellini, De Ceglie – Martinez, Marrone, Giandonato, De Silvestro – Del Piero, Toni.
Mivel a Sporting is rengeteget cserélt, valószínűleg ennek is köszönhetően már inkább a Juvénak voltak helyzetei a második félidőben, Toni aktív volt (egy irgalmatlan tapló faultja után akkora piros lapot kellett volna kapnia, ami kilógott volna a jegyzőkönyvből), és a balszélre érkező De Silvestro is csinált ügyes dolgokat, de sajnos egy fontos erénynek híján van a fiatal szélső: nem gyors. A meccs végén Alex elképesztően szép gólt szerzett (Dino: Del Pieróról kellene elnevezni a földet), aztán volt még egy kakaskodás, amit egy Chiellini-könyökös tüzelt fel, de az egyenlítés nem jött össze. Sajnos jogosan.
Kapusok:
Buffon bizonytalan volt, benne volt az első gólban, zavarta az eső és a nagy szél. Storarinak nem kellett nagyot védenie, de egyszer beleharapott a kapufába hátrálás közben, ami nem biztos, hogy azt mutatja, érzi a kaput.
Védelem:
Lichsteinert nem játszották át, de fellépni nem nagyon tudott, hiszen sem Kraszicstól, sem Pazienzától nem kapott elég segítséget, jobbára egy az egyben fogadta a szélsőjét. Barzagli és Chiellini lesz jobb, az első gólnál egymást zavarták, a másodiknál előbbi határozatlanul lépett ki az emberre. Zieglernek volt néhány szép szerelése, védekezésben nagyon erős (öröm ilyet látni a balszárnyon), de talán egyszer sem lépte át a félpályát. A szünet után beszállók közül Bonuccinak volt néhány hajmeresztő megmozdulása, de rajta látszott, hogy nagyon akar. De Ceglie még kicsit rozsdás, de védekezésben nem volt gond vele, Motta meg... hát, motta.
Középpálya:
Pazienza csak akkor használható, ha van mellette egy Felipe Melo Vidal, aki át tudja vinni a labdát a félpályán, mert ő erre nem alkalmas. Pirlo semmit nem mutatott abból, amit várnak tőle Torinóban, tette a dolgát a szokásos halvérű stílusában. Néhány labdával azért jelezte, hogy negyvenről bármikor kirúgja a szőrt Kraszics orrából. Marchisiót én már tavaly elintegettem, most nem mennék bele. A cserék közül Martineztől hidegrázást kaptam, legszívesebben a bőréből készült fojtópórázzal akasztanám fel Marottát, Marrone – civilben középhátvéd – elég darabos, Giandonatóban viszont érzünk valamit, csak még nem tudjuk megfogalmazni, mi az. De Silvestro aktív volt, sokat futott, kár, hogy ilyen lassan.
Csatársor:
Matri és Quagliarella mindent megtett, amit labda nélkül megtehetett, amikor játékban voltak, némi izgalom költözött a pályára. Matri az elején kihagyott egy ziccert, nem lett volna nehéz befejelnie a pontos beadást, de mellé csúsztatott. Kraszics darabos volt, mint a dorogi szén, ezt tudjuk be az alapozás fáradalmainak. A Del Piero-Toni kettős már veszélyesebb volt, a lombrágó sokat volt játékban, harcolt, küzdött, akarta mutatni, hogy helye van a csapatban, de ettől még nincs. Del Piero meg maga a Föld, ugyebár.
Egy meccs után nem mondanánk végleges ítéletet, hiszen nehéz alapozás után van a csapat, és még tanulgatják, amit Conte vár tőlük, de az első félidőben mutatott játékban azért lehetett volna sokkal több élet. Minden más lehet, ha Pazienza helyén Vidal, Marchisióén pedig Bastos, vagy Mata játszik (utóbbi szigorúan 4-4-2-ben), és persze kicsit felgyorsul minden, ami a pályán történik, mert ez a tötymörgés még a Serie A-ban is lassúnak hat.
