Ma 15 éve, hogy a Juventus utoljára Bajnokok Ligáját nyert. Az otthon uralkodó Juvét az európai klubfutball legfontosabb sorozatában gyakran érte fájdalmas pofon - még akkor is, amikor győzött. Tisztelgés a római hősök előtt.
Ma 15 éve, hogy a Juventus utoljára Bajnokok Ligáját nyert. Az otthon uralkodó Juvét az európai klubfutball legfontosabb sorozatában gyakran érte fájdalmas pofon - még akkor is, amikor győzött. Tisztelgés a római hősök előtt.
Amikor 1995. május 21-én lefújták a Juventus-Parma (4-0) bajnoki mérkőzést, az örömködés egy napig tartott. Tudta mindenki, hogy a munkának folytatódnia kell, mert bár kilenc év után nagy szó a bajnoki cím, volt még a klubnak egy fontos adóssága: a BL-győzelem megszerzése. A Heysel-ben megnyert 1985-ös döntőt sokan - helyesen - a mai napig sem tartják sikernek, és 1995-ben sem tartották annak. Pontos koncepció mentén építkezett a klubvezetés és Marcello Lippi, amely koncepciónak egy BL-győzelemben kellett kicsúcsosodnia.
Ehhez képest 1995 nyarán ugyanez a klubvezetés sokkolta a szurkolókat, miután különösebb harc nélkül elengedte Roberto Baggiót a Milánnak. A drukkerek demonstráltak, telefirkálták az edzőpályaként fungáló Comunale falait Baggiót éltető jelszavakkal, de a racionális gondolkodású Moggiékat mindez nem hatotta meg. Bíztak abban, hogy Baggio távozása semmilyen gyengüléssel nem jár. Volt némi alapjuk bizakodni: miután 1994 őszén Baggio súlyosan megsérült a Padova elleni győztes meccsen, a csapat szinte meg sem érezte a hiányát. Furcsa kettőség, hiszen amikor meg játszott, akkor viszont érezni lehetett az ottlétének minden pozitívumát. Baggio jó idényt zárt.
Baggio távozásának árnyékában szinte fel sem tűnt, hogy a világ egyik legmegbízhatóbb középhátvédje, Jürgen Kohler is eligazolt (Dortmund). Rajtuk kívül szinte csak perememberek hagyták el a klubot (Grabbi, Jarni, Fusi, Orlando, Squizzi, Tognon).
Az érkezők oldaláról úgy alakult a mercato, hogy eljött az igen erős Sampdoria kezdőcsapatának az egyharmada (Jugovic, Lombardo, Vierchowod), a Torino-drukker Padovano a Reggianából, a Fiorentina által is üldözött Pessotto a Torinóból és Sorin az Argentinos Juniorsból. Utóbbi kakukktojás, hiszen szereptelenné vált a keretben, novemberben távozott is.
A nyár egyik meghatározó pillanataként augusztus 2-án, a Cesenában rendezett Juventus-Dortmund (3-1) felkészülési mérkőzésen lábát törte Attilio Lombardo: ez a sérülés egyrészt azt jelentette, hogy az idény első felét ki kellett hagynia, másrészt a későbbiekben sem tudott - néhány meccs kivételével - meghatározó elemévé válnia a csapatnak.
"Reccsen a boka, szakad az ín
Látszik az arcán, hogy mekkora kín
Szakad az ín és reccsen a boka
Hogy sokáig nem játszott,
ez volt az oka"
A Juventus a Dortmund, a Rangers és a Steaua Bukarest ellen mérkőzött meg a csoportkör során. Nem akarunk részletekbe belemenni, főleg csak a korabeli hangulatot idézzük meg.
1995. szeptember 13.: Dortmund-Juventus 1-3
Alessandro Del Piero pályafutásának egyik legragyogóbb játékával a Juve magától értetődő természetességgel győzte le idegenben a németeket. Alex ekkoriban annyira leterhelt volt, hogy még a római Katonai Olimpián (itt az esemény 1995-ös honlapja, a poén kedvéért) is részt vett a katonaválogatottal, de nem sok sikerrel tette ezt. Az olaszok addigra kiestek, így Del Piero szabadon garázdálkodhatott Dortmundban.
1995. szeptember 27.: Juventus-Steaua 3-0
Del Piero továbbra is megállíthatatlan: a góljánál légstoppal veszi át Torricelli 60 méteres átadását, aztán - az akkori szokásának megfelelően - a 16-os sarkáról a hosszúba csavar. Védjegy. A mérkőzés napján megjelent "Wall Street Journal" egy tanulmányában a világ legfontosabb klubjának nevezi a Juventust, ahol nem csak az eredmények vannak rendben, de a klub szervezettsége is példás. Második helyen a Milan, harmadikon az Ajax.
1995. október 18.: Juventus-Rangers 4-1
Bántóan könnyű győzelem Sean Connery szeme láttára: a népszerű és vonzó skót színész ott volt a Stadio Delle Alpiban, és a meccs előtt 1-0-ás vendéggyőzelmet jósolt. "Rosszul mértem fel a helyzetet, ez a Juventus túl erős". Valóban.
1995. november 1.: Rangers-Juventus 0-4
Hát ez meg aztán végképp vérforraló, ráadásul Torricelli is gólt lőtt (ő lett az újságírók szerint a mezőny legjobbja). A Juventus egy római 0-4-ből érkezett erre a meccsre. A győzelemmel eldőlt, hogy az első helyen végez a csapat, és az is szinte biztossá vált, hogy a Real Madriddal játszik a negyeddöntőben.
1995. november 22.: Juventus-Dortmund 1-2
A Juventus számára tét nélküli volt a meccs, ez meg is látszott a hozzáállásukon. Viszont Del Piero zsinórban ötödik meccsén is eredményes, ezúttal egy pazar szabadrúgásból. Ugyanezen a napon az Allievi Nazionali (16 évesek) bajnokságának városi rangadóján a Torinó színeiben hiába szerzett két gólt egy bizonyos Sergio Pellissier, a Juventus 3-2-re győzött.
1995. december 6.: Steaua-Juventus 0-0
A bukaresti jégpálya alkalmatlan volt a játékra, eközben a hó is szakadt. A visszatérő Lombardo szerint ezen a napon maximum hógolyózni lehetett volna a Steaua stadionjában. A pályát 1500 katona tisztította meg, a meccsre pedig összesen csak 3 ezren voltak kíváncsiak. Marco Ansaldo torinói újságíró nem tudta osztályozni a játékosokat, mert nem lett volna értelme.
1996 tavaszára biztossá vált, hogy a Juvénak nem marad reménye a bajnoki címre, és nem azért, mert a csapat gyengén szerepelt, hanem mert a Milan megállíthatatlanul menetelt. Maradt a BL, teljes testsúllyal rá lehetett nehezedni. A negyeddöntőben a Spanyolországban bukdácsoló Real Madrid következett.
1996. március 6.: Real Madrid-Juventus 1-0
Egy órán keresztül csak kereste a labdát a Juve, Peruzzi élete meccsét produkálta. A vereséget így sem lehetett elkerülni, Peruzzin, Contén és Ferrarán kívül minden vendégjátékos csak lézengett a pályán. De még így is egyenlíthetett volna a csapat, ha az 58. percben Rothusberger befúj egy büntetőt, miután Garcia Calvo - teljesen nyilvánvaló módon - szabálytalankodott Ravanelli ellen. "Ez a világ minden stadionjában tizenegyes lett volna. De a Bernabeu az Bernabeu" - írta másnap Roberto Beccantini a La Stampában. Roberto Bettega szerint közel állt az összeomláshoz a csapat, de ezt végül megúszta. Carrera és Ravanelli is besárgult, így kimaradtak egy dobásból.
1996. március 20.: Juventus-Real Madrid 2-0
Michel Laudrup fogadkozása vezette fel a meccset: a 80-as években a Juvéban 4 idényt játszó dán azt ígérte, hogy erőt fog demonstrálni Torinóban. 62.300 jegyet árusítottak, mind egy szálig elkelt, ez az olasz labdarúgás addigi legnagyobb bevételét jelentette. Közben Lorenzo Sanz, a Real elnöke kirohant a Juve ellen, ugyanis a spanyolok nem kapták meg az igényelt 300 jegyüket. Óriásit játszott a Juventus, Peruzzi munka és osztályzat nélkül maradt. Mégis: ha Milla lövése nem kerüli el centikkel a kaput a 88. percben, akkor a Real jut tovább. A második gólt szerző Padovano élete meccsének titulálta a találkozót, amely után bejelentették, hogy Vialli marad a Juvéban, és hamarosan leül a vezetőkkel, hogy meghosszabbítsák a szerződését.
Keményvonalas Real-drukkerek a torinói szállásukon
Elődöntő
1996. április 3.: Juventus-Nantes 2-0
A végig csak a védekezésre berendezkedett franciák egészen a második félidőig húzták, amikor már csak 10-en maradtak. Vialli megszerezte első gólját a BL-ben, ezt a helyszínen látta Michel Platini is. A meccset megelőző délután a vezetőség Martin Dahlin szerződtetéséről tárgyalt a játékos menedzserével a klubszékházban.
1996. április 17.: Nantes-Juventus 3-2
Vialli találata gyorsan eldöntötte a továbbjutást, a vereség igazából senkit sem érdekelt. Paulo Sousa megszerezte juvés pályafutásának második, egyben utolsó gólját. Az újságírók szerint Viallit 1992-ben ezért a meccsért szerződtette a Juventus. Sokáig kellett várni, de megérte. Jöhetett az Ajax.
Döntő
Juventus-Ajax 1-1, tizenegyesekkel: 4-2
Olaszország óriási izgalomban várta az álomdöntőt, az előzetes kalkulációk 20 millió olasz tévénézővel számoltak. A szakemberek a Juve játékának a kulcsát Paulo Sousa-Del Piero tengelyben látták. A megkérdezett olaszok közül szinte mindenki optimista volt, bár tisztán látták az Ajax borzasztó erejét. A 21 éven aluliak válogatottjából mindenki Juve-győzelmet várt, egyedül az exjuventino Lugi Sartor tippelt 1-0-ás Ajax-sikert. Van Gaal kemény kritikával illette Marcello Lippiéket: szerinte a Juventus korszerűtlen focit játszik, de az egész holland stáb és a holland újságírók is azt érzékeltették, hogy ezt az Ajaxot nem lehet megfogni. A szicíliai vendéglátóhelyek tulajdonosai bejelentették: ha a Juve győz, hosszabbított nyitvatartással fognak dolgozni. Az országban pedig több óriáskivetítőn, sőt, számos moziban is meghirdették a döntő vetítését. Beatrix holland királynő eközben Budapesten tartózkodott, ahol a mérkőzés idején a Rotterdami Filharmonikusok koncertjén kellett részt vennie. A királynő stábja ezért kérte az UEFA-t (igaz, nem hivatalosan, csak pult alatt), hogy egy órával később rendezzék a meccset. Erre persze nem volt lehetőség.
A döntő elsöprő iramot, és egy nagyon jól focizó Juventust hozott. A Juve - még ha csak 11-esekkel is, de - megérdemelten győzött. Az öröm percei után csütörtöktől óriási változások kezdődtek meg a klubnál. Mintha Moggiék már azonnal a következő szezonra kezdtek volna készülni: a szerda este pályára lépő kezdőcsapatból rövid időn belül 4 ember is távozott. Vialli csütörtöki döntése - amely szerint a Chelsea-ben folytatja - nem sokakat lepett meg. Paulo Sousa távozása annál inkább: a portugál az utolsó percig azt mondta, hogy nincs értelme váltania, mégis a Dortmundban kötött ki. Ekkor már gyakorlatilag biztossá vált Zidane érkezése, a klubvezetés pedig úgy gondolta, hogy a két játékos egyidejű játéka inkább lenne haszontalan, mint hasznos. Csütörtökön jelentették azt is be, hogy Alen Boksic Torinóba igazol, és ekkor dőlt el, hogy érkezik Montero és Vieri is. A döntő során - a lecserélése miatt - Lippivel összevesző Ravanelli csak hetekkel később került a Middlesbrough-hoz - óriási meglepetésre. Vierchowod is elment, ő a Milant válaszotta.
Mindössze 15 év telt el azóta, de mintha régebben történtek volna ezek az események. A fent leírtak elsősorban egy hangulatot próbáltak tükrözni, illetve a szakmai és vezetői hozzáállást: a bátorságot és az előrelátást. Ennek a klubnak az volt az ereje, hogy nem félt a változásoktól. Semmilyen téren. Kezdve a játékospiacon történő mozgástól egészen addig, ahogy Marcello Lippi egy-egy mérkőzésen belül változtatta a taktikát, pakolgatta a játékosokat a pálya egyik pontjáról a másikra. Raktározzuk el jól az emlékeinkbe ezeket az időket, mert egyhamar nem térnek vissza.