bntemp

bntemp

Szembe megyünk az internettel

2011. március 07. - s4tch

Az elmúlt napok eseményei először mély szomorúságba taszították blogunk felhőtlenül boldog kommunáját, aztán pedig erősen elgondolkodtattak minket. Mindannyian az internet megszületése óta rójuk a magyar cyberösvények taposóaknákkal, lesből támadó trollokkal, és hegynyi kutyaszarral kikövezett útjait. Ami még közös bennünk, az a Juventus feltétel nélküli, minden mást háttérbe szorító szeretete, és a beteg humorunk. Amikor elkezdtük írni a Bianconeri blogot, tudtuk, hogy mit akarunk csinálni, és azt is tudtuk, hogy nem akarunk kifordulni saját magunkból. Tisztában voltunk vele, hogy sokaknak ez nem fog tetszeni, másoknak meg nagyon, de mi vagyunk olyan nagyképű szarházik, és bízunk annyira a saját félkészültségünkben, hogy ne érdekeljen bennünket az ellenoldal véleménye, mondván, mi úgyis jobban tudjuk. De az elmúlt hét eseményei után sajnos kénytelenek voltunk belátni, hogy más eszközökhöz kell nyúlnunk.

Az elmúlt napok eseményei először mély szomorúságba taszították blogunk felhőtlenül boldog kommunáját, aztán pedig erősen elgondolkodtattak minket. Mindannyian az internet megszületése óta rójuk a magyar cyberösvények taposóaknákkal, lesből támadó trollokkal, és hegynyi kutyaszarral kikövezett útjait. Ami még közös bennünk, az a Juventus feltétel nélküli, minden mást háttérbe szorító szeretete, és a beteg humorunk. Amikor elkezdtük írni a Bianconeri blogot, tudtuk, hogy mit akarunk csinálni, és azt is tudtuk, hogy nem akarunk kifordulni saját magunkból. Tisztában voltunk vele, hogy sokaknak ez nem fog tetszeni, másoknak meg nagyon, de mi vagyunk olyan nagyképű szarházik, és bízunk annyira a saját félkészültségünkben, hogy ne érdekeljen bennünket az ellenoldal véleménye, mondván, mi úgyis jobban tudjuk. De az elmúlt hét eseményei után sajnos kénytelenek voltunk belátni, hogy más eszközökhöz kell nyúlnunk.

Tévedés ne essék, hosszú Indexes, drukkerkocsmás és fórumozós időszak alatt megtanultuk, hogy az internet csodálatos, és minél több nógrádi faluba jut el, annál csodálatosabb lesz. Nem lepett meg minket, hogy rengeteg az ostoba, korlátolt, tahó ember, de az arányuk bizony sokkolóan hatott ránk. Elképedve néztük, ami történt, ingattuk a fejünket, és megpróbáltuk feldolgozni ezt az egészet De nem sikerült.

Mi nem ezeknek az embereknek írjuk ezt a blogot. Egyszerűen szeretnénk tudomásul venni, hogy léteznek, de minden lehetséges eszközzel meg fogjuk próbálni távol tartani őket a blogtól. Egyrészt azért, mert – nagyképű bunkók lévén – sértő ránk nézve, hogy mindenféle jöttment felhatalmazva érzi magát arra, hogy a fröcsögésével rongálja a kommentmezőt, másrészt (és ez sokkal fontosabb!) az ilyenek felbukkanása elriasztja azokat a – valószínűleg csekély számú – olvasókat, akiknek szívesen írunk posztokat. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy csak Juve-szurkolóknak írunk, hiszen mi is szeretjük a kommentháborúkat, de kizárólag a vaktölténnyel puffogtatós fajtát, a foságyúkkal lövöldözést mélységesen megvetjük.

 

Köszönünk mindent, a viszontlátásra.

Ezért a posztért, és az elmúlt hetek történései által inspirált döntésünkért meg lehet ránk sértődni, de ennek már nem lesz komoly jelentősége. Mostantól ugyanis működésbe lépnek a Milan elleni meccsek előtt íródott posztok kommentjei miatt lezsibbadt reflexek, és úgy fogunk moderálni, hogy a Stasi cenzúrája hozzánk képes ultraliberális szerkesztői utómunkának fog tűnni. Mi ugyanis elég nagyképűek vagyunk ahhoz, hogy szembemenjünk az egész rohadt internettel, és megőrizzük a Bianconeri blogot a béke szigetének, ahol értékelik, hogy Dino 1933-as újságokból idéz, és vág be képeket, Darti órákon át böngészett statisztikákból készít posztot, Tyler mérhetetlen EQ-val és IQ-val ír bejegyzéseket, és értik _benito önironikus, viccesnek szánt posztjait. Nem kezdjük el magyarázni a vicceinket, aki nem érti, hát nem érti. Ennyi.

Ha úgy érzed, neked ezek a moderálási elvek nem férnek bele – akár a Juventusnak szurkolsz, akár más csapatnak – fájdalmas elválás következik. Ha úgy érzed, ez az egész megsérti a szabad hozzászóláshoz való jogaidat, keress meg minket magánlevélben, és elmagyarázzuk a dolgot. Ha úgy érzed, dögöljünk meg, nem fogunk. Ha úgy érzed, ennek ellenére szükséged van rá, hogy idejárj trollkodni, ki fogunk moderálni, utána meg ugrik a ban egy életre. Ha úgy érzed, nincs igazunk, így jártunk.

Innentől csak azok olvassák, akik egyetértenek a fenti eszmefuttatással!

Kedves Bianconeri-olvasók. Szeretnénk elnézést kérni tőletek azért, amit az elmúlt napokban át kellett élnetek. A mi hibánk is volt, hiszen egyrészt rosszul mértük fel a tágabb értelemben vett olvasótábor szellemi kapacitását, másrészt elképedésünkben elfelejtettünk a moderálás eszközéhez nyúlni. Ezt Dino most azzal orvosolta, hogy a legutóbbi poszt összes kommentjét kiszedte a büdös francba – nagy részükért egyáltalán nem volt kár. Szeretnénk, ha továbbra is itthon éreznétek magatokat a blogon, hiszen a tiétek is, és megígérjük, mostantól jobban vigyázunk rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr798239356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

338039 2011.03.07. 14:16:27

Like! Forza Juve!

marcello 2011.03.07. 14:18:03

Legyen. A kommentek annyira nem érdekelnek engem személy szerint, a posztok mennyisége, milyensége és minősége ne változzon ! :) Forza Juve ! Amíg még van Juve... :( annak ellenére,h fino alla fine Forza Juve !

336034 2011.03.07. 14:28:25

Én is meglepődtem a humortalanságon. Nagy máknak tartotta volna szerintem kvázi az összes Juve szurkoló (velem együtt), ha nem egyenesen mennyei csodatételnek, ha elkapjuk a Milant. Pont ezért lehetett olyan jókat kacarászni a múlt heti postokon. A kommentelők nagy része ezt nem vette le. Mondjuk ez is egy tanulság.

azöregbeteghölgy beteg szurkolóinak 2011.03.07. 14:53:34

A Derby margójára - Ez nem jött be... 0-1 Benito barátunk figyelmébe Egész héten „színvonalas” írásaiddal szórakoztattál minket, ezért nem lehetünk eléggé hálásak! Mi akik ma estétől számítva is, legalább fél évig nem járunk erre majd. Mi akik ahogy írtad az olasz foci egyik leggusztustalanabb kelésének a MILAN-nak szurkolunk! Szerencsére a csapatod szombat estére is biztosította számunkra az önfeledt szórakozást! Vicces volt látni az életveszélyes Luca Tonit, a még veszélyesebb Matrit és a többieket! Buffon is bizonyított: bizonyította hogy már a kanapéról kellene néznie a meccseket évek óta... Felipe Melo is megmutatta hogy még egy honfitársba is képes bármikor simán belerúgni, akármekkorát... Chiellini pazar formában pörgött, az utolsó pillanatokban bedobott műesésén tiszta szívből nevettem.... A derék Martinez nagyot játszott szerintem, a szélvészgyors Krasicnak pedig komoly jövője lehet szerb samponreklámokban.... Az egy skilles Flamini lövőcselére bámulatosan csúszott el a világbajnok Barzagli, és Armand is ezen a meccsen került be szerintem Guardiola noteszébe.... Ami még pozitív volt nálatok hogy Sörensen dán, mert lehetne román is és akkor jobban utálnánk... Marchisio pedig szerintem elosztogathatna akár a REAC-ban is, ha meg tud egyezni Kutasival... És látthattuk a bálványotokat is, akitől megint csodát láttunk! Hát ezt nem gondoltam hogy leírom valaha de csak ámultam az Öregen! Gyerekek ahogy ez a Del Piero Sanyi bemelegít, az valami pompázatos! És ahogy figyeltem a játéktér sem akadályozta abban ,hogy tovább melegítsen! (A Milanosok segitettek is ebben némi cicázással az utolsó percekben... ),a hármas sípszóig joggolt esküszöm nektek! Iaquinta rendkívül szimpatikusan ütötte le Silvát, ahogy Bonucci is kedvesen igyekezett ütközni, a végig reklamáló Felipe Melonak meg csak egy Gombi féle szívet kellett volna mutatnia és több millióan belszerettek volna! Az egész héten ment a gyűlölködés, a civakodás, a beszólás, anyázás és minden... Zárjuk le ezt most! Igyekeztem kulturáltan megfogalmazni dolgokat, ahogy ezt Benito nem tette! Igyekeztem senkit nem megbántani, ahogy ezt Benito nem tette! Nem igyekezett. Ha komoly újságíró lenne, - ahogy nem az valószínűleg - nem ment volna le egy színvonal alá, nem írt volna le provokatívnak szánt, de otrombára sikeredett dolgokat egész héten. Ez meggyőződésem, mint ahogy az is h teljesen értelmetlen cikkeket írva nem mutatsz túl jó példát a monitor előtt üldögélő amúgy is céltalan fiataloknak, akik a nagyra nem tisztelt sportnapilap főoldaláról, két klikkel elérhetik ezeket a roppant magvas gondolatokat tartalmazó firkálmánynak sem nevezhető bejegyzéseket. A további meccsekre sok sikert kívánok a Juventus VALÓDI szurkolóinak! Ma este mi voltunk jobbak, de fel a fejjel srácok! A világ labdarúgásának attól még igenis szüksége lenne egy erős Juventusra - hogy mi szívből utáljuk! És még annyit minden gyűlölködés ellenére hogy Buffon, DP, Chiellini, Barzagli igenis nagy bajnokok, legendák! Jah és Krasic lehet a fény az alagút végén nektek! FORZA MILAN!!!!!

334309 2011.03.07. 15:00:10

[azöregbeteghölgy beteg szurkolóinak](#323809): megsemmisítettél.

258945 2011.03.07. 15:17:11

[azöregbeteghölgy beteg szurkolóinak](#323809): Először arra gondoltam, felhívom szíves figyelmed arra. hogy legalább olvastad volna el posztot mielőtt bemásolod egy régebbi hozzászólásod. Azonban rájöttem arra, hogy igazad van, soraidból annyi bölcsesség árad, az intelligencia olyan fokára jutottál, hogy le kell borulnom előtted. Bölcs meglátásaid célba találtak és mint "azöregbeteghölgy beteg szurkolója" átgondolom életem és változtatok. Megpróbálom kimászni a mocsárból és fejemet a fény felé fordítani. Köszönöm neked ezt a katarzist. [benitoNST](#323820): légyszi ki nem moderáld, álljon ez a hszt örök mementóul nekünk :)

334265 2011.03.07. 15:18:24

Mi vettük fel a szaros gatyát más helyett... gondolom ha más is így tett volna, több Chelsea vagy Barca drukker lenne és nem ennyi troll itt. Ennyi a véleményem.

336034 2011.03.07. 15:18:52

[azöregbeteghölgy beteg szurkolóinak](#323809): Látod, ha ilyen kommentek jöttek volna, akkor nem durvul el a dolog. @benito: azért a Milan emblémát én sem rajzoltam volna át.

334265 2011.03.07. 15:19:59

"más helyett IS" (ez nagyon fontos)

telhetetlen 2011.03.07. 15:21:14

Én Dino múltidéző blogjáról keveredtem át ide, és ezután is szeretném az itt is tapasztalt nívós bejegyzéseket olvasgatni. Hazudnék, ha nem szórakoztam volna jól az elmúlt napokban, de természetesen értem én, hogy ez nem vezet sehova. Sok sikert a továbbiakhoz, tegyétek amit kell, bírom a humorotok.

334309 2011.03.07. 15:21:52

[tmtke](#323850): természetesen nem én rajzoltam át, de hát szemlátomást nem ez verte ki a biztit a legtöbbeknél. legyen, adom, hogy az elment túlkapásnak.

134425 2011.03.07. 15:37:05

A múltkor javasoltam, hogy egyétek meg a főztötöket? Most kérdezem: finom volt? :) Amúgy miért pont Nógrád? :)

322074 2011.03.07. 15:51:09

Helyes, helyes. (Ha úgy érzed, dögöljünk meg, nem fogunk. :D)

258945 2011.03.07. 15:58:24

[w.kutya törp](#323879): elfejtetted hozzátenni hogy ez már kimosakodás :)

336034 2011.03.07. 16:01:11

[w.kutya törp](#323879): Megettük, és nem volt finom. De van az a helyzet, amikor tudod, hogy nem lesz finom, így kevésbé van rád hatással, mintha valami finom csemegére várnál :)

339362 2011.03.07. 16:41:27

hö, mi van , nem értem eztet! most azé mer ulyságiro vagy számológépen moderálol vagy mit csinálol?? forca inter, különben is 7 -ek vagytok, csicskák! :D

286511 2011.03.07. 16:56:53

Szeretem ezt a blogot (a Juventust nem, de a kettő nem feltételezi egymást), kedvelem a szerzők írásait, remek srácnak tartom benitot (a többieket nem ismerem személyesen). De azt nektek is tudnotok kell (és tudnotok is kellett mikor belekezdtetek) - aki szelet vet, az vihart arat. NSO címlappal megtámogatva, öt napnyi heccelésre ugorva várható volt, hogy háborús övezetté alakul a blog. És nem menti fel egy percig se őket, de ez nem csak és kizárólag a sok kis szefós hibája.

simoon 2011.03.07. 17:38:24

hát a humortalan trollokon én biza jókat kacarásztam... de ha inkább a szűk baráti meleg közösség marad csupán, bánja kánya.. nekem úgy is jó

thunder 2011.03.07. 17:39:34

Én nem tudok olyan hangzatos nevet kitalálni, mint a kolléga, talán mert én is beteg szurkoló vagyok... Nekem is beteg humorom van, ezért pontosan tudom, hogy van olyan, hogy másoknak nem jön be, amit mondasz. DE: én sem bírom pl. a ValóVilágot, jelen esetben meg is vagyok győződve arról, hogy a legtöbb nézőjét - mérhetetlen intellektusomnál fogva - szarrá tudnám gyalázni, de én erre nem tudnám otthon rángatni a brokit, ezért nem járok a témában íródott fórumokra. Őszinte leszek: soha egy (foci)szurkolói oldalon nem jártam még, ami nem a Juvéval volt kapcsolatos. Nem tudom, mások fejében mi jár ilyenkor. "Nézzük meg a szánalmas köcsögöket, mit csinálnak? Jé, ezek minket fikáznak (ki hitte volna?), akkor szóljunk be nekik?" És aztán a nyálukba fetrengenek, hogy "beszóltam a buziknak, most nagyon megszopták?" Az bravó. Két éve teljesen véletlenül találtam rá az nst-re, és ami azonnal megfogott, az a humor. Ez a generáció az, amelyik sokkal jobban szereti a szatirikus, fricskázós humort - ami nagyon elgondolkodtató szerintem, emögött sok dolog van, de ez más tészta - és ezért telitalálat az oldal. (Meg a szóvirágos körmondatokért, meg hasonlatokért, tényleg nem tudom honnan ez a sok agymenés, de csak így tovább. :)) Szóval pont ez tette naggyá szerintem, az meg külön jó, hogy az írók azért értenek is valamit a focihoz, ha már írnak róla. Szóval ha szurkerblogokat kell indítani egy ilyen "intézmény" égisze alatt, akkor helyénvaló, hogy azt is ez a humor uralja. Ez az én véleményem, ha nem értesz egyet, az csak eggyel több ok arra, hogy ne járj ide, bár nem tudom, ez a felismerés még mért nem jutott el a tudatodig. És még valami, elnézést a szerkesztőktől, ha rosszul gondolnám, de az elmúlt két évben ez az üzenet jutott el tőlük hozzám: akik ide írnak, nem hivatalos, pártatlan szakértők, hanem szurkolók és lelkes focibuzik. Ha nem tetszik, kapcsold be a tévét, olvass újságot, ott van rengeteg olyan "komoly újságíró", amilyen ezek szerint neked kell. Nekünk Benito kell, meg a többiek is, ezért szól az oldal NEKÜNK. Mi ezt értékelni tudjuk, pedig bármilyen hihetetlen, mi sem hisszük el, hogy Gattuso egy vaddisznó, vagy hogy a Milan egy gusztustalan kelés. Valószínűleg legtöbben még tiszteljük is őket. Ha jól láttam, itt is idézték a "humorban nem ismerünk tréfát" mottót. Hát így. Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen dolog kellett ahhoz, hogy megszülessem az "első nst-s/népsportos kommentem", de ezt nem tudtam magamban tartani.

laac 2011.03.07. 17:45:16

Ez egy nagyon-nagyon színvonalas JUVE blog!Rohadjon meg aki ezt nem értékeli(főleg a sinteristák)Továbbra is kitartás és sok sikert kívánok a munkátokhoz! 1 hűséges olvasó! JUVE !

337297 2011.03.07. 18:48:22

A posztra reagálva: Köszönöm szépen! (Egyébként kétszer intert olvastam, harmadikra esett le, hogy internet... :D)

339388 2011.03.07. 19:06:02

[Cucu](#324020): +1 :D

339140 2011.03.07. 19:30:38

Szerintem szüntessétek be blogot a zebra lóvét meg nyúljátok le.

334724 2011.03.07. 19:56:40

szögezzem le önkritikusan: EZ a poszt 99%-ban miattam született. felteszem a kezemet, én faultotltam, hátulról pároslébbal térdmagasságban rácsúsztam miközben húztam a mezét és torkonkönyököltem, földre rogyása után megtapostam, és reklamáltm a szabit kifelé, + lap kombóval (műesés miatt), majd utána leköptem a szimulens ellent. persze doppingoltam is, és a bíró zsebébe is én tettem egy kerek összeget, ahogy a saját meccsre is fogadást tettem a maffia pénzén. és még a mezem is ki volt tűrve közben. vállalom, lehet köpködni akinek úgy tetszik. ámde pár meglátás: 1. megszületik-e a poszt, ha a juve nyer, és 100+ hsz szól arról h a szar öreg milan szopóágon van. nem kérek választ 2. lehet -e csodálkozni a trollkodáson (az enyém biz az volt, büntetőjogi szakkifejezéssel FOLYTATÓLAGOSAN , a SÉRTETT SANYARGATÁSÁVAL, KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL elkövetett, JELENTŐS ÉRDEKSÉRELMET okozva) ha az adjisten picit karcosabb volt 3. ez az egész besértődés SZÁ-NAL-MAS 4. és nagy csalódás. majd igyekszem nem erre járni, mert bár a juve mint nagy csapat érdekel, néhány szurkeszének hsz-ei (MrAT, pl) nagyon elemzőek, de vélhetően nem állnám meg a kommentelést. 5. meg fogom fontolni h megkérem benitot, bannoljon engem bianco. az lesz az igazán nero. srácok, nem az a humor h ti lehányjátok a másikat oszt jót röhögtök hogy néz ki. önmagatokon, baszki, önmagatokon röhögni, ott kezdődik. :o(((((((((((((((((((((

334724 2011.03.07. 20:07:24

összefoglalva: 1. ne sírj ha a fagyi visszanyal 2. aki kurvának áll ne sírjon ha kúrják 3. ha máson röhögsz ha béna, te se sértődj be ha rajtad röhögnek balfaszság esetére 4. mit nem kívánsz magadnak ne tedd embertársadnak 5, amilyen az adjonisten olyan lesz a fogadjisten 6. ha megdobnak kővel dobd vissza mennykővel 7. addig jár a korsó a kútra amíg 8. elvarratlan szálak mindég rosszkor bolyhozódnak 9. a zebra addig ingerli az oroszlánt míg megdöglend 10.nagy csapatnak lehetnek törpe szurkolói 11. t.junior kartáccsal meg jól elmarhultunk, mégis, SZVSZ 12. ki mmint veti ágyát úgy alussza álmát 13. fegyverek közt hallgatnak a múzsák +1. SOHA LE NEM MOSSÁTOK.

334309 2011.03.07. 20:08:55

köszönjük mindenkinek a szép szavakat, és a megerősítést. igyekezni fogunk továbbra is fenntartani a színvonalat, és várunk benneteket szeretettel minden nap. [Iustizmord](#324090): 1 %-ban született miattad a poszt, olvass vissza, és látni fogod.

334724 2011.03.07. 20:23:19

mégösszébb foglalva: benito & co addig hergelték a nagyérdeműt h elegük lett a nagyérdeműből. a mi kuvanyánkat, of course innen is felterjesztés a Ordre national de la Légion d'honneur-ra ( Becsületrend) vagy ahogy a németeknél vót e teljesítmény a következőt eredményezi:The Knight's Cross with Oak Leaves, Swords and Diamonds (Ritterkreuz des Eisernen Kreuzes mit Eichenlaub, Schwertern und Brillianten) (2 kategóriát +hagytam)

334724 2011.03.07. 20:28:47

[benitoNST](#324103): ne degradálj plz. 1%? bástya elvársat már meg se akarják ölni? hát bástya elvtárs már szar?

334724 2011.03.07. 20:35:47

[benitoNST](#324103): mondjuk az ostoba fröcsögést (kurvajuve, parasztbenito, anyádkurva stb) értem h nem komáljátok (remélem én nem soroltatok ide, én finszesen basztatlak, vagy legalábbis így szeretném) , de ugye aki kurvának áll... hidd el hibát kövecccc el. lehet netellenbe menni, min. elnökünk is szélirányba fosik, de az eredmény... legalább felemlítettétek volna h ti is provokáltatok oszt házhoz mentetek a lóbránerért, úgy mehr autentisch lenne...

258945 2011.03.07. 20:42:41

[Iustizmord](#324090): a nagyság ábrándja :)

336679 2011.03.07. 20:45:06

Ha te nem veszed észre, hogy az egész múlt hét az önmagunkon való röhögésről szólt, akkor bajok vannak. Te komolyan vetted, hogy mi tuti magabiztosan várjuk, hogy elverje ez a nyomorék csapat a 100x jobb erőkből álló Milant?! Szerinted úgy lehet csak önirónikus egy poszt, ha az ellenfelet isteníti és dicséri? Ha nem érted, akkor tényleg nem érdemes itt magyarázni azt a posztot, ami azért született, mert nem érted. Egyetlen hozzászólás sem szólt arról, egyik cikk alatt sem, hogy "hú, igazatok van, kipicsázzuk a Milant". Ha mi lettünk volna a másodikok 2 pontra lemaradva a Milantól, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem erről szólt volna az egész hét, hanem őszintén izgultunk és szorítottunk volna a rangadó előtt. Ne csinálj magadból mártírt, mert biztos lehetsz benne, hogy nem miattad született a poszt, ez egy hosszú folyamat eredménye, ami a múlt hétnél régebbi posztoktól fakad. Ez csak most csúcsosodott ki. Megtiszteltetésnek vehetnéd, ha miattad született volna a poszt. Az a nagy büdös helyzet, hogy egyes emberek akkor is idejönnek ha van rajtunk sapka, és akkor is, ha nincs. Amikor hahota-vicceket tettünk ki Milanosítva, akkor is jöttek sírni, hogy "ez az újságírás megcsúfolása", és akkor is, amikor rendesen ekéztük a Milant. Ha a fene fenét eszik, akkor sem fogunk unalmas előzetesfelállás-boncolgató cikkeket írunk bármilyen rangadó előtt. Hiába lennének az aktuális ellenfél szurkolói akkor sokkal nyugodtabbak és lazábbak.

334724 2011.03.07. 20:45:46

[t.junior](#324150): mennyémáapicsába :o)))

334724 2011.03.07. 20:48:40

[Dartagnanx](#324154): nehéz magyarázat---csak struccozás a magyarázat

336679 2011.03.07. 20:52:02

[Iustizmord](#324165): Tévedsz. De leszarom. :)

334724 2011.03.07. 20:56:25

[Dartagnanx](#324170): a faszt, te telibefosom :o)

334724 2011.03.07. 20:58:47

najó, akkor tényleg nem szabálytalankodtam, műesés volt. egymás után 5x :o)))

334724 2011.03.07. 21:02:58

appropos @dino és @benitoNST, legalább a saját trollok kommentjeimet hogyan kaphatom vissza "lementés" célszóval?

258945 2011.03.07. 21:04:10

[Iustizmord](#324156): ez rímelt :), istenem egy költő :) Meglátásom szerint az NSO címlap a ludas, azért aki itt rendszeresen itt kavar, annak leesett a tantusz, de utána elleptek a bitharcosok. Felvonult itt mindenki a sima trolltól a helyesírás náciig. Ezzel együtt, pát aranyköpéssel gazdagabbak lettünk, a személyes kedvencem a szurkoló aki MINDENRE képes :).

336679 2011.03.07. 21:16:07

[Iustizmord](#324182): Kimentem neked egy DVD-re őket. [t.junior](#324183): Igen. A helyzet az, hogy Tyler egy hatalommániás állat, és már régóta moderált sutyiban. Míg észre nem vettük, és mondtuk neki, hogy nem kell azt olyan szigorúan. Így végül elszabadult, pont a Milán elleni hangolódásnál. És amikor eljutottunk oda egy "miért nyerünk 12-0-ra... mert Matri jobb mint Ibrahimovic" cikknél, hogy a szurkoló MINDENRE képes, és meg fognak verni, megölni... na az azért átvitte a lécet. Az, hogy Dino éppen most tüntetett el minden hozzászólást egy cikknél, az teljesen véletlen, hogy pont itt jött. Nem az a gond, hogy nem tetszik mindenkinek, ami itt történik. Hanem az a nagyon-nagyon alacsony színvonal. Bár valószínűleg a Cesena cikkeknél már nem lett volna ilyen sok troll. No, ennyit erről. Majd a következő idény rangadóinál újrázunk.

339388 2011.03.07. 22:32:43

Én nagyon bírom egyébként a blogot, de azért beszúrhatnátok kicsit több szakmai cikket is :)

336679 2011.03.07. 22:37:45

[hehehaha](#324249): Az mi?

334243 2011.03.07. 23:20:09

Ez most nem az a helyzet, hogy leírjam, mivel és miért nem értek egyet, úh csak annyi, hogy szerintem ezt nem kellett volna. Elkövettetek egy hibát, és most tetézitek egy még nagyobbal. Persze, ti tudjátok, ahogy érzitek. A magam részéről nem fogok akkor többet ide járni (ez tehát egy újabb pozitív hozadéka a döntésnek), és nem azért mert attól tartok, hogy bármelyik kommentem moderálásra kerül, hanem elvből (amit most tehát azért sem fogok leírni). A blognak további sikereket kívánok, és legfőképp azt, hogy nehogy ez beárnyékolja a Juve-szurkolók és a többi nst-s viszonyát.

Kenny Vice 2011.03.07. 23:49:29

Ciao! Húúú de ismerős probléma, sajnos nálunk is fenn áll ez a probléma... Bár nehezen lehet ezt kiszűrni, azért sok sikert kívánok hozzá! :) Üdv!

339388 2011.03.08. 01:00:55

[Dartagnanx](#324259): :D

beczo 2011.03.08. 08:01:49

[azöregbeteghölgy beteg szurkolóinak](#323809): Óriási volt ez a pár sor amit írtál a múlt heti fricskák után!Már-már kezdtek rossz irányba menni a megnyilv ánulásaik,de még jó hogy Gattuso letörte a szarvukat!Kíváncsi lettem volna akkor ha véletlen ez a fáradt Juventus legyőzi a mi Milánunkat,akkor mit össze mocskolódtak volna??Grrr!Ez így volt jó!Még egyszer gratula!

DartagnanX 2011.03.08. 09:43:13

[beczo](#324350): :D Fantasztikus vagy! Járunk?

338144 2011.03.08. 10:54:54

Szerintem is eszement jó volt az elmult heti poszt-áradat. Aki szerint meg a Juve bloggerek beképzeltek (pedig nemis, hanem eredendően felsőbbrendűek), az olvassa el a következő bejegyzést. Azon is röhögtem... pedig igaz :D

beczo 2011.03.08. 16:44:57

[DartagnanX](#324379): inkább valaki mással próbálkozz,de köszönöm az érdeklődést!

264364 2011.03.08. 19:07:46

@szerkesztőség: tulajdonképpen nem értem, min vagytok meglepődve. a trollokon? már az nst-s "miért utáljuk?"-posztokhoz is érkezett a fosfolyam, mert: 1, a népesség nagy részének megoldhatatlan feladat egy három sornál hosszabb szöveg értő olvasása; 2, akinek mégis sikerül, az jó eséllyel a következő hasonló próbán (értsd: apróbetűs posztértelmezés) már elhasal; vagy 3, ha mégis túljutott ezen, akkor a legritkább esetekben ugyanolyan a humorérzéke, mint az éppen aktuális poszt szerzőjének. ez van, ez volt, és ez is lesz, amíg lesznek hasonló jellegű cikkek. és kirakják őket a blogketrecbe. a trollok ellen meg úgy lehet a legjobban védekezni, ha az olvasó le se sz*rja őket. tegyétek Ti is ezt. bárkire lehet mondani, hogy egy idióta f*sz, de bebizonyítani mindenki csak saját magáról tudja.

334724 2011.03.08. 23:21:50

[Tikamester](#324289): szeretném ha leírnád mi nyomja a szíved / pöcsöd mert érdekel. a blog eljárását elítélem.

daydayEsoma 2011.03.11. 02:33:27

sokat tanultam
süti beállítások módosítása