A Milan délutáni pontvesztése azzal kecsegtetett, hogy csökkenhet a listavezetővel szembeni hátrány, de mivel a tavalyi és idei Juventust egyaránt idézte a tegnap látott csapat, így a vége talán nem is lehetett más, mint egy újabb bosszantó döntetlen. A hajtás után lássuk, miért is alakult így.
A Milan délutáni pontvesztése azzal kecsegtetett, hogy csökkenhet a listavezetővel szembeni hátrány, de mivel a tavalyi és idei Juventust egyaránt idézte a tegnap látott csapat, így a vége talán nem is lehetett más, mint egy újabb bosszantó döntetlen. A hajtás után lássuk, miért is alakult így.
Valószínűleg minden riportertanfolyam első óráján tanítják azt a közhelyet, hogy a korán bekapott gól megzavarja a csapatot - nem volt ez másképp a Juventusszal sem. Onnantól kezdve küzdött a Juve, helyzet is volt szép számmal, de semmi nem jött össze. A játék képe és a helyzetek alapján akár simán megnyerhettük volna a meccset. Persze túlzás, és önbecsapás lenne csupán a balszerencsére fogni az eredményt.
A Juventus kulcsjátékosai ugyanis közül többen is gyenge napot fogtak ki. Kraszics sokat hibázott, amiben persze nem is része volt annak, hogy a vendégvédők szinte mindig ketten-hárman vették körül. De a védekezésben is elmarasztalhatjuk a szerbet, hiszen például a gól előtt az ő embere adott be. De ha már a gól: a szerencsétlen öngólt vétő Motta ismét olyan teljesítményt nyújtott, ami alapján csak erősödött az a meggyőződésünk, hogy Ő a legrosszabb nyári igazolás. Az öngólja után 20-25 percre teljesen elveszítette a fonalat, és láthatóan önbizalma sem sok van már. Azt azért érdemes kiemelni, hogy a Kraszics-Motta kettős mindkét tagja elmarasztalható amiatt, hogy nem segítik megfelelően a másik játékát. Nyilván sokakban felmerül, hogy miért nem Sörensen játszott a védelem jobb oldalán, ez ügyben én megvédeném Delnerit. A fiatal dán eleve nem jobbhátvéd, csak szükségből játszott azon a poszton. Emellett Vargassal kellett volna szembeállítani valakit, aki netán képes lesz vele felvenni a versenyt. Mottának persze ez végül nem sikerült, de óriási kockázatot jelentett volna a Serie A egyik legjobb bal oldali középpályásával egy 18 éves suhancot szembeállítani, aki mögött mindössze 3 felnőtt mérkőzés áll.
Aquilani és Del Piero is gyenge volt, a cseréjük teljesen jogos, sőt talán kicsit elkésett volt. Pepe és Iaquinta beállása annak ellenére jó döntés volt, hogy utóbbi ordító ziccerben püfölte a kiváló teljesítményt nyújtó Borucba a labdát. Pepe gólja pedig szenzációs volt. A szabadrúgás előtt pont arra gondoltam, hogy (szintén 23-asban játszó) Beckham ilyen helyről lőtte az első gólját a Milanban, de hát ki lőne nálunk olyat? Végül is nem olyan lett, hanem még látványosabb! De a beadásai is jobbak, veszélyesebbek voltak, mint Kraszicsnak, vagy Del Pieronak.
És hát volt egy ellenfél is a pályán, nekik is volt némi közük ahhoz, hogy így alakult a meccs. A Fiorentina a szerencsés vezető gól után jól védekezett, gyakorlatilag állandóan 9 mezőnyjátékosuk volt a labda előtt, így szinte esély sem volt a létszámfölény kiharcolására. Emellett kulcsszerepe volt a Pasqual-Vargas párosnak, akik egyértelműen megnyerték a Mottáékkal vívott párharcot. Azzal, hogy Vargas sokkal jobban védekezik Kraszicsnál, és hogy ezt be is mutatta, rendszeresen körbe tudták venni a szerb szélsőt, akinek is nem sok esélye volt a megindulásra. Végül is nem történt más, mint hogy Mihajlovics tanult abból, hogy egy héttel korábban Criscito egyedül nem tudta megfogni Kraszicsot, így két emberrel végeztette el ugyanezt. Ha mégis eljutott a Juve a kapuig - ami azért elég sűrűn előfordult - akkor ott volt Boruc, aki Del Piero első félidei szabadrúgásánál például hihetetlen bravúrt mutatott be. Bár nem a mi tisztünk az ellenfelek tehetségeivel foglalkozni, de Ljajicsra és Camporesere érdemes lesz odafigyelni a jövőben, tegnap is igen jó teljesítményt nyújtottak.
A firenzeiek a szilárd védekezésből néhányszor meg is kontrázták a Juvét, ami az idei csapatra nem nagyon jellemző - tavaly rendszeresen így kaptuk a gólokat. Szerencsére azonban ezúttal még komoly helyzeteket sem sikerült kialakítani az ellentámadásokból, ami ismét azt mutatja, hogy Delneri alatt óriási a fejlődés. A második félidő teljesen a Juvéról szólt, a végére kb. 8 perc volt a különbség labdabirtoklásban, és helyzet is akadt szép számmal - persze mind kimaradt. Ez alapján tényleg lehetséges, hogy csak egy csatár hiányzik ahhoz, hogy ezekből a döntetlenekből győzelem legyen.
Mellesleg a blog szerzői közül - mint ahogy arra Mamma Cicilia már utalt - hárman is a helyszínen követték végig a meccset, így a napokban várható tőlük egy élménybeszámoló is.
