Benitóval lassan már megszokottá válik, hogy párosunk a síró és nevető bohóc két arcát képviseli. A beharangozókban pozitív beállítottságom, most pedig a csapat zseniális teljesítménye teszi lehetővé, hogy ismét a nevető arcot képviseljem.

Nézzük, hogyan léptünk meglepően könnyedén át a római farkasokon.

Benitóval lassan már megszokottá válik, hogy párosunk a síró és nevető bohóc két arcát képviseli. A beharangozókban pozitív beállítottságom, most pedig a csapat zseniális teljesítménye teszi lehetővé, hogy ismét a nevető arcot képviseljem.

Nézzük, hogyan léptünk meglepően könnyedén át a római farkasokon.

A fenti cím értelme kettős: egyrészt utalok arra, hogy Del Piero hatalmas góljával új fejezetet írt saját legendájához. Ez az új fejezet pedig arról szól, hogyan lett ő a Juventus egyetlen játékosa, aki 4 stadionban is gólt szerzett, hiszen már a Comunale, a Delle Alpi, az Olimpico és a Juventus Arena is nyújtott díszletet zseniális focielőadásaihoz (mint azt a cikk végén lévő videó is bizonyítja).
Másrészt a ma mutatott játék arra enged következtetni, hogy Conte irányításával valóban egy visszatért közénk az a Juventus. Az igazi Juventus, amire olyan szívesen emlékeztünk vissza az elmúlt években.

^{Ennyire voltak félelmetesek a farkasok}

A kezdőcsapatot 3-5-2-ként jellemezte valamelyik olasz újság, mondhatjuk akár 4-4-2-nek is. Vagy 3-4-3-nak. Vagy aminek akarjuk. Annyira elképesztően lényegtelen. A lényeg az, hogy valami olyat talált ki Conte, ami nagyon működött.

Az első félidőben kettő kapuralövés két gólt eredményezett, mindezt úgy, hogy közben lényegesen többet volt a labda a rómaiaknál.

A meccsen nyújtott teljesítményeket nézve, talán nemcsak a mérkőzés utáni eufória mondatja velem azt, hogy Lichsteiner akkora formátumú játékos lehet a Juventusnál, mint az Isteni Pável, hanem az is, hogy a játéka, a viselkedése és a hozzáállása példaértékű. Kőszikla ő a védelemben, forgószél a középpályán, és elöl sem hagy nyugtot felfutásaival az ellenfél védelmének. Sokat dumál a bírókkal, ami nyilván nagyon hasznos, mióta Moggira nem számíthatunk. Hihetetlenül karakteres játékos.

Kiemelném Giaccherinit, aki olyan higgadtan tette a labdát Stekelenburg kapujába, mintha már ötvenedszer csinálná.

Estigarribia gyors volt és ügyes, Marrone jó labdákat osztogatott.

Chiellini ismét jó formában volt. De Bonucci továbbra is az ellenfél legveszélyesebb játékosai közé tartozik sajnos. A második félidő elején a Róma elkezdett támadni, és a legnagyobb helyzet Bonucci nevéhez fűződik.

Borriello küzdött, és a közönség - talán a múltkori drapit feledtetni próbálván - komoly tapssal köszönte meg játékát lecserélésekor.

Del Piero pedig végre belőtte jól megérdemelt gólját az új stadionban, ami a magamfajta szentimentális vénemberek szemébe könnyet csalt, legkésőbb akkor, amikor felzúgott az olyan régen hallott Alessandro.... DEL PIERO üvöltés a lelátókról.

Quagliarellán nem látszott a kihagyás, elég nagy ajándék lett volna neki és nekünk is, ha beállása után 1 percen belül gólt szerez, de sajnos a felső kapufa útban volt. Végül mégis csinált egy gólt, amit a goal.com nagyvonalúan Matrinak adott, bár Matri csak ijesztgette a római védőt, akiről végül bement Q beadása.

Lamela kiválásával lényegében eldölt a meccs, látszott, hogy a Conte által kitalált taktika megöli a rómaiak támadásait, és ez a második félidő felére felőrölte az idegeket. A piroslap után egyből jött Totti sárgája, és az ő lecserélése gyakorlatilag a meccs végét jelezte.

Végül megjegyezném, hogy sokan írják, hogy a "B-csapat" verte el a rómát ilyen simán. Én azt mondanám, hogy ez nem B-csapat volt, hanem a keret másik fele. Conte szerintem most is azt mutatta meg, hogy nem híve a rotációnak, akik játszottak, azok azért játszottak, mert az első csapat tagjai sérültek voltak. Pepe, Vucsinics, Marchisio kiválásával pedig kézenfekvő volt Eszti, Giaccherini és Marrone játéka.

Ne legyenek kétségeink, ha ma a Milan ellen játszottunk volna kupadöntőt, akkor is ugyanez a kezdő lépett volna pályára. Conte egyedül Vidalt pihentette - és természetesen lehetőséget adott a kapuban Storarinak, aki szintén magabiztos teljesítményt nyújtott.

Ma bizonyította a csapat, hogy ez a keret ilyen elszánt és koncentrált játékkal sok mindenre képes lehet Olaszországban (pláne, ha még jön 1-2-3 erősítés januárban).

Hogy nemzetközi szinten mire lehet képes, azt pedig jövőre megmutathatják. De addig még sok van hátra.

Conte fejlődik, a csapat fejlődik. Éhesek és vérszomjasak.

A hétvégén kemény mérkőzés következik, Benito majd megírja, hogy miért fogunk kikapni ott.