Dupla déjá vu: az utolsó bajnoki beharcsit is pont egy genovai fellépés elé írtuk, sőt, ebben a naptári évben is velük játszottunk először. Kezdet, vég, egyre megy, mindig ezek jönnek szembe. Idei első ellenfelünket többen hajlamosak cukker, szerethető kis középcsapatnak betudni, pedig nem csak a körünkbe mindenki örömére visszatérő Tyler által már egyszer összeszedett okok miatt könnyű őket a pokol nápolyi bűzt árasztó bugyraira kívánni: a szimpi kis középcsapat az utóbbi években kegyetlen rágós falat a Juventusnak attól függetlenül, hogy épp sakál vagy plüssmacska üzemmódban nyomjuk.

Dupla déjá vu: az utolsó bajnoki beharcsit is pont egy genovai fellépés elé írtuk, sőt, ebben a naptári évben is velük játszottunk először. Kezdet, vég, egyre megy, mindig ezek jönnek szembe. Idei első ellenfelünket többen hajlamosak cukker, szerethető kis középcsapatnak betudni, pedig nem csak a körünkbe mindenki örömére visszatérő Tyler által már egyszer összeszedett okok miatt könnyű őket a pokol nápolyi bűzt árasztó bugyraira kívánni: a szimpi kis középcsapat az utóbbi években kegyetlen rágós falat a Juventusnak attól függetlenül, hogy épp sakál vagy plüssmacska üzemmódban nyomjuk.

A történelmi mérleg természetesen pozitív (58gy 36d 25v), viszont fene sem gondolná, hogy a poszt-calciopoli Juventus a Samp ellen 10 meccsből csak egyet nyert meg: 2009. októberében Ferrara kétségbeesett ötlet által vezérelve felrakott egy 4-2-3-1-et, és - többek között Amauri duplájával - 5:1-re lemostuk a Cassanóval, Pazzinivel, Polival, Zieglerrel felálló Sampot. Ahogy Ferrara sem nagyon vette elő többször ezt a felállást, úgy 2006 óta nem ruháztuk meg többször a Doriát, ráadásul tavaly egyedül őket nem fektettük két vállra, sőt, sikerült oda-vissza kikapni tőlük. Szóval 5 évad alatt a Samp ellen egy árva győzelem, hat döntetlen és 3 csúnya vereség sikerült. Összehasonlításképp: a Real Madrid ellen az utolsó 10 találkozó mérlege 6-0-4.

Az eddigi utolsó Samp elleni győzelem

Azért ha tippelni kellene, hogy a tavalyi két szégyenfolthoz, vagy a 2009-es szétszereléshez fog-e jobban hasonlítani a mai meccs, inkább utóbbira fogadnánk. A Szuperkupa megmutatta, hogy a nyári bukdácsolás valóban a Conte-féle fegyencedzés mellékhatása volt, és ez a Juve tud futballozni. Még egyszer nem fordulhat elő a januári gyalázat, amikor az emberhátrányban játszó, becsületből pályán maradó Samp két kapura lövésből két gólt szerzett, nekünk meg büntetőből sem jött össze, és az is kizárt, hogy a májusi alulmotivált bálnafost Conte megengedné az évadnyitón.

A múlt heti római meccsen már láthattuk, hogy hiába a 3 válogatott érkező, sem a felállást, sem az összeállítást nem forgatta fel Conte. A 10-esben még mindig picit furán festő Tevez saját elmondása szerint még csak most kezdi érezni Vucsi testét-lelkét, de már így is többet mutattak együtt, mint amit bármelyik két csatárunktól láthattunk összjáték gyanánt az elmúlt évben. Llorente egyelőre még csak szokja a Juve-stílust, ami egyelőre normális, viszont mi már tudjuk, hogy aki 2-3 hónap alatt nem tudja magát bejátszani a csapatba, az később sem nagyon kap lehetőséget Contétól - ketyeg Nando órája. Ogbonna viszont a felkészülési meccseken és Rómában is pályára lépett, és ami fontosabb, tökéletesen beilleszkedett; megnyugtató, hogy Caceresszel együtt ilyen fasza (értsd: jó testű) cserehátvédeink vannak. A szalagsérülésből gyógyuló Marchisión kívül Pepét sem nevezte Conte: utóbbi már egészséges, twitteren tudatta a világgal, hogy a primaverában fog meccsrutint gyűjteni. Egyébként Conte a tegnapi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy vele a csapat 7 lehetséges trófeából négyet megnyert, ami - első modoros közhely a mondatban - esélyessé teszi a Juventust a bajnokikon, ugyanakkor emlékeztetett mindenkit, hogy - itt a második - a favorit nem mindig nyer. Az új fiúk szerinte megtalálták a helyüket, Llorente mellőzéséről pedig csak annyit mondott, hogy Gio és Márti sem játszottak Rómában, és különben is, Neymar is padozik az új helyén.

A Sampról röviden csak annyit, hogy a Conte által nagyra becsült Delio Rossitól kell leginkább tartanunk. A Ljajics-verő edzőt különösebben nem fogjuk tudni meglepni. Ők is 3-5-2-t játszanak, a hátvédsorba reaktiválták a korábban száműzött Palombót, és náluk játszik a két klub által közösen birtokolt Gabbiadini is. A tavalyi, duplán Juve-verő csapatukból elvesztették három kulcsemberüket: a januárban két, májusban egy gólt rúgó Icardiért mostani lehetőségeihez képest komoly pénzt fizetett az Izé (hogy aztán jövőre a Bologna és a Siena verekedjen az amúgy nem túl tehetséges gyerekért), Poli komoly erősítés a középpályán elég karcsú másik második számú milánói kiscsapatnak, a kapus Romero pedig Monacóba igazolt. Érzésünk szerint elsősorban Poli hiányozhat tőlük, bár az előző két bajnokin Polival is pürére kellett volna verni őket.

Na majd most megkapják a magukét. Szerethető kiscsapat, persze.