Én sem megyek a szomszédba, ha méretes lófaszokat kell mutogatni akár saját véreinknek is, de most egy kicsit elképeszt, amit a Juventus kap. És nem a monumentálisra nőtt orcájú Bayern-szurkolók fitymáló megjegyzéseire gondolok, hanem a Juve-szurkolók indokolatlanul negatív, sőt, néhol kifejezetten igazságtalan hozzászólásaira.
Sokan már egészen odáig mennek, hogy temetik a csapatot, végletekbe hajlóan kutyázzák Contét, és nem csak a veretlen bajnoki címét jó eséllyel megvédő keretet piházzák, de elfelejtenek rengeteg dolgot, amik a elmúlt szűk két évben történtek. Hajtás után leírjuk a trivialitást, és aztán elmondjuk azt is, szerintünk miben van igazuk a temetői menet élén haladó derviseknek. Sőt, megoldást is kínálunk.
Én sem megyek a szomszédba, ha méretes lófaszokat kell mutogatni akár saját véreinknek is, de most egy kicsit elképeszt, amit a Juventus kap. És nem a monumentálisra nőtt orcájú Bayern-szurkolók fitymáló megjegyzéseire gondolok, hanem a Juve-szurkolók indokolatlanul negatív, sőt, néhol kifejezetten igazságtalan hozzászólásaira.
Sokan már egészen odáig mennek, hogy temetik a csapatot, végletekbe hajlóan kutyázzák Contét, és nem csak a veretlen bajnoki címét jó eséllyel megvédő keretet piházzák, de elfelejtenek rengeteg dolgot, amik a elmúlt szűk két évben történtek. Hajtás után leírjuk a trivialitást, és aztán elmondjuk azt is, szerintünk miben van igazuk a temetői menet élén haladó derviseknek. Sőt, megoldást is kínálunk.
"Nem is illett volna a szezonhoz egy szép búcsú. Az sem illett volna, ha az egész Serie A-mezőny legtöbb hazai gólját kapó csapat nem zabált volna kettőt a bronzérmestől. És az sem, hogy az egész évben ingatag védelem ne okozott volna újra kacagtató perceket a Juve ellendrukkereinek. Ebből a szempontból megbízható volt az egész idényben a csapat, és ezúttal sem okozott csalódást, tulajdonképpen az a meglepetés, hogy a B-csapatával játszó Napoli nem verte laposra Torinóban a Juventust."
Úgy látjuk, sokakban termelődik az a hormon, ami a kismamákkal elfelejteti a szülési fájdalmkat, és már sokan nem emlékeznek, Antonio Conte második eljövetele előtt mik történtek errefelé. A fenti bekezdés a 2010/11-es szezon utolsó bajnokijáról szóló posztjának bevezetője, ami arról szól, hogy a bronzérmes Napoli Zs-csapata ellen a 84. percben kellett egyenlítenie Matrinak. Senkik voltunk, egy arctalanul vagdalkozó gyülevész horda, vagy ahogy Tyli Darti azóta az elmémbe égett soraival tökéletesen leírta, „egy nem különösebben szimpatikus kiscsapat szurkolói vagyunk”.
Ez nem egészen két évvel ezelőtt történt, és akkor még nem gondoltuk, hogy a fent említett Napoli elleni meccset megelőző vereség (1-0 vs Parma) után csaknem másfél év telik el vereség nélkül. Csodát tett Conte, nincs rá jobb szó: veretlenül bajnok lett a csapatával, bevitte a kupadöntőbe, hogy aztán idén a BL-sorozatterheléssel súlyosbítva (nagy valószínűséggel) megvédje a bajnoki címét, és csak a (nagy valószínűséggel) későbbi győztes állítsa meg veretlen menetelését a BL-ben. Eredményekben ennyit tett Conte, amit pedig nem lehet számokkal leírni, abban még ennél is sokkal többet.
Erre most azt kapja, hogy nem ért hozzá, csak a Serie A gyengesége miatt tudott ilyen sikeres lenni, tulajdonképpen a játékosai sem olyan jók, mint tavaly gondoltuk, és egyébként is, menjen a picsába a 3-5-2-jével, meg a vénember Pirlójával. Nem szép, gyerekek, nem szép.
Itt még értett hozzá?
Ugyanakkor nem is feltétlenül hamis, csak az arányai tévesek. Conte ugyanis valóban erősen benne volt a Bayern elleni szégyenben (mert a rúgott gól nélküli oda-vissza lófasz azért szégyen némileg), és benne volt Pirlo is, meg a keret gyengesége is. De, és ez a legfontosabb, a jelenlegi Juventusnak nem a Bayern a mércéje, mert kizárólag téves következtetéseket lehet levonni abból, ha hozzá mérjük. Az ott egy nagyon sok pénzből, masszív hozzáértéssel, német precizitással és sok-sok türelemmel felépített csapat, amit méltán tartanak a világ legjobbjának, a miénk pedig egy néhány évvel ezelőtt még a Serie B-ben senyvedő, anyagilag, erkölcsileg és morális megsemmisített, aztán dilettáns emberek kontár döntései nyomán még annál is mélyebbre lökött klub volt, ami két év alatt (felfogjuk, ez milyen rövid idő?!) ért fel oda, hogy egyáltalán megmérettethette magát a Bayernnel szemben.
Ez a keret nem érett a BL-győzelemre, de egyébként nincs is tőle annyira messzire, mint most sokan gondolják (a Juvére épített olasz válogatott Eb-döntője sokat mond erről). Ennek a keretnek az volt a feladata, hogy megnyerje az olasz bajnokságot, visszaadja a szurkolók hitét, és kiszolgálja Conte taktikai hitvallását. Nincs benne egyetlen cselgép, öncélú játékos sem, van néhány zsenije, de ők is a csapat érdekében dolgoznak. Az volt a dolgunk idén, hogy megmutassuk magunkat Európában, és egyúttal megméressük a veretlenül megnyert olasz bajnoki címet a kontinens előtt. Ez olyan jól sikerült, hogy a második legnehezebb csoportot megnyerve nyolc meccset játszottunk le veretlenül, az utolsó ötön még gólt sem kaptunk. És amikor már nagyon reménykedtünk, jött a Bayern, pedig lett volna még olyan ellenfél (sőt, csak olyan lett volna), amellyel szemben sokkal nagyobb ellenállást tudtunk volna kifejteni, és most egészen más lenne a közhangulat. Sem a sorsolásnál, sem a Bayern elleni két meccsen nem volt szerencsénk, meg hát elmondtuk, hogy óriási a különbség is a két csapat között.
De az elégedetlenkedést nagyon nehezen fogadom el bárkitől, aki Juve-szurkolónak mondja magát. Büszkének kell lennünk arra, amit elértünk, és hinnünk kell abban a csaknem 400 kedvelésig jutó Facebook-bejegyzésünkben, amit a kiesés után tettünk ki a falunkra. Kellenek ezek a vereségek, hogy tudd, merre tartasz, kiket akarsz megelőzni, vagy legalábbis utolérni, és megméresd a saját munkádat olyanokkal szemben, akiktől csak tanulhatsz. Mi most ott tartunk, hogy Európa legjobb nyolc csapata között olyan egyértelműen helyünk van, amilyen egyértelműen a négy között nincs.
Még nem
Nem tagadom, én is csalódtam kicsit Contében, mert nem tett meg mindent, hogy a Bayern baszomnagy vitorlájából legalább részben kifogja a szelet. Kicsit a visszavágón már belenyúlt a csapatába, ami nem is működött rosszul, de azt mindenképpen tudomásul kell vennünk, hogy a visszavágó első félidejében látott játékkal a mi csapatunk a teljesítőképessége határára jutott. Nem azt mondjuk, hogy nem tud esetenként jobban játszani, hanem azt, hogy ebben a felállásban egy ilyen ellenféllel szemben ez az, ami maximum várható tőle. Ne értsetek félre, ez nem kritika a játékosokra, a keretre, vagy Contére nézve, hiszen a kvázi élete meccsét játszó Padoinra sem tud az ember haragudni, amiért képtelen arra a kibaszott ötösre beívelni egy kurva beadást.
Azt kellett meglátnunk a Bayern elleni vereségben, hogy hova juthattunk el a mostani kerettel, a mostani felfogással, a mostani Juventusszal. Hogy ezt megláttuk, természetes jelenség. Semmiképpen nem ok az öngyilkosságra, sem az elmúlt szűk két év eredményeinek megkérdőjelezésére, sem Conte hozzáértésének megkérdőjelezésére. Sőt, örülnünk kell, hogy már tudjuk, miken kell okvetlenül változtatunk az előrelépéshez. 
És ha jobban megnézzük, örvendetesen rövid a lista, még ha roppant fájdalmasan indul is: sajnos Pirlót fokozatosan el kell kezdeni kiépíteni a csapatból. Nem azért, mert nem lenne képes még akár két bajnoki címet szerző Juventus középpályáján is jól teljesíteni, hanem azért, mert jövőre már nem ez lesz a cél. Talán még egy évig maradhatna, de minek kockáztatni, ha úgyis eljön a váltás ideje hamarosan? Jövőre már nem szabad Pirlo köré csapatot építeni, inkább olyan szerepet kell szánni neki, aminek ő is örül, fontosnak érzi magát, de elfogadja, hogy már nem ő az alfa hím. Nem tudom, hogy ez mi lenne, de nem is én ülök a padon, hogy kitaláljam. Kérdezzük meg tőle talán.
Pirlo sebessége már nagyon kevés, és ha nagyobb sebességre kényszeríti a játék, az olyan hibákba hajszolja, amiket nem szoktunk meg tőle. Más szóval az elittel szemben Pirlo már nem használható, és ez nem rosszindulatú megjegyzés, még kevésbé kritika egy olyan játékossal szemben, akinek kulcsszerepe volt a Juve újjászületésében. Ez egy egyszerű tény, amit reméljük, mások is látnak. 
Még ennél is furcsább, hogy a másik, akitől az alapvető játékunk megváltoztatása érdekében meg kell szabadulnunk, a második legjobb, legkreatívabb játékosunk, Mirko Vucsinics. Mirko óriási figura, nagyon szívesen elnézném a játékát a Juvében, ha negyedik számú csatár lenne, aki a Cesena elleni kupameccsen kezd, a többin csak bejön segíteni, ha ösztönös zsenialitásra, magas fokú technikai képzettségére, és játékintelligenciára van szükség. Első számú csatárnak viszont nem megfelelő, illetve de, csak abban ugyanúgy nincs benne az előrelépés lehetősége, mint két év múlva Pirlo folyamatos játszatásában lesz. Az, hogy ő a legjobb csatárunk, talán a legnagyobb kritikája a vezetőség munkájának, illetve a Juventus támadósorának. És ehhez hozzájárul az is, hogy egy Vucsinicsnál jobb secunda punta mellett a többi csatárunk is jobbnak tűnne, vagy legalábbis több gólt lőne, mint a minden harmadik passzát elrontó crnagórac mellett. Még egyszer: nem bántás, Vucsi fasza arc, de most nem arról beszélünk, hogy meg kell nyerni az utóbbi 20 éve leggyengébb Serie A-idényét, hanem arról, hogyan lesz a Juventus méltó kihívója egy Bayern-súlycsoportú szumósnak.
Nem akarunk nevekkel (és milliókkal) dobálózni, teljesen felesleges lenne a csapathoz követelni a Unitedből kvázi kiebrudalt Rooneyt – pedig de kurvára illene Vucsi helyére, és még gólokat is lőne a dokkmunkásfejű – sem senki mást. Csak két dolgot akartunk jelezni. Az egyik, hogy igenis legyünk büszkék magunkra, mert amit elértünk, a nemcsak gyönyörű, de nagyjából a maximum is, amit elérhettünk. A másik, hogy sem Contével, sem a rendszerével, sem a víziójával nincs a világon semmi baj, és néhány módosítással tovább javítható az egyébként sem rossz csapat minősége.
