A kupakiesés után, ahogy az S4tchy posztjából is kiderült, nagyon nem voltunk nyugodtak, pedig pont mi írtuk néhány hete, hogy mi várható januárban. Azt írtuk, majd február közepén leszünk jók, addig viszont jön a vergődés, sőt, azt is megmondtuk, hogy talán „egy brusztolós 1-1, 1-1 után kiesünk a kupából is”. Elmondtuk viszont azt is, hogy nincs ok aggodalomra, mert tavaly is ugyanez ment a télen (még az ostoba rigók is tépáztak közben), aztán amikor kellett, visszaváltott a piemonti úthenger. Mégis van itt néhány dolog, ami kifejezetten aggasztó, ezekről fogunk most beszélgetni egy kicsit.
A kupakiesés után, ahogy az S4tchy posztjából is kiderült, nagyon nem voltunk nyugodtak, pedig pont mi írtuk néhány hete, hogy mi várható januárban. Azt írtuk, majd február közepén leszünk jók, addig viszont jön a vergődés, sőt, azt is megmondtuk, hogy talán „egy brusztolós 1-1, 1-1 után kiesünk a kupából is”. Elmondtuk viszont azt is, hogy nincs ok aggodalomra, mert tavaly is ugyanez ment a télen (még az ostoba rigók is tépáztak közben), aztán amikor kellett, visszaváltott a piemonti úthenger. Mégis van itt néhány dolog, ami kifejezetten aggasztó, ezekről fogunk most beszélgetni egy kicsit.
Kezdjük mindjárt a csapattal. Nem azon vagyunk meglepődve, hogy többen gyenge teljesítményt nyújtanak, hiszen leírtuk, hogy most ennek van itt az ideje, hanem azon, hogy néhányan képtelenek jól futballozni. Conte lieblingjei sajnos eddig nem jönnek be, az atalantás különítmény egyik tagja sem győzött meg minket, hogy itt lenne a helyük. Peluso hiába játszik a meccs nagy részében kielégítően (sőt, néhol kifejezetten jól), ha egy-egy hibáját azonnal góllal bünteti az ellenfél, Padoin pedig egy középszerű futballista, aki a saját posztjára nem fér oda, ezért Conte egy számára ismeretlen, és megoldhatatlan kihívásokkal teli poszton próbálja játszatni – sajnos fingunk nincs, miért.
Islában azért van több bizalmunk, mert róla tudjuk, hogy nagyon jó futballista, de amit eddig csinált a Juventusban, azt Darti akkor is hozza, ha közben görögdinnyéket egyensúlyoz a farkán. Giaccherini kiváló kiegészítő ember, csereként beállva a sebességével akár fordulatot is hozhat, de a kezdőhöz túlságosan bizonytalan. Marrone hiába kap lehetőségeket Pirlo posztján, egyelőre meghátrál a lehetőség elől, hogy ne mondjuk ki mindjárt: alibizik.
Ezekkel a csávókkal akarta Conte leverni idegenben azt a Laziót, amit az elmúlt hetekben a legjobb csapatával sem sikerült. És ez az ötlet tulajdonképpen nem is annyira elvetélt, hiszen a Juventus dominált, többször a kapujához szegezte a Laziót, és még helyzetei is voltak, csak azokért lófasz jár zongorakísérettel, nem pont, vagy továbbjutás. De védjük is meg egyből Contét: tavaly is a B csapat ment el a döntőig (és bukta el azt), igaz, a tavalyinak is kellett két hosszabbításos meccs (Bologna, Milan), és egyébként is: játszatni kell kezdőként azokat is, akik egyébként vagy perememberek, vagy fiatalok, mert mi van, ha éppen nagyon kellenek, de nem játszottak meccset három hónapja? A kupát Conte erre szánja, fogadjuk el, bárhogy fáj is ez a kiesés.
Nem is azzal van a gond, hogy a Lazio kicsapott minket a kupából, hiszen egy bizonyos szegmensekben egészen kiváló, teljes fegyverzetében kiálló csapattól kaptunk ki a B csapatunkkal. Ez a vereség számunkra csak annyit jelent, hogy a fakónk valószínűleg nem nyerné meg a Serie A-t, bár erre sem vennénk mérget.
A baj az, hogy sajnos igazunk lett, amikor Chiellini sérülésekor azt írtuk, „Giorgio az egyetlen játékos, akit nem tudunk pótolni a keretből”. A közhelyek azért közhelyek, mert nagyon komoly igazságtartalmuk van, csak annyira szarrá vannak mantrázva, hogy az ember már átengedi a fülén. Pedig nézzük csak, hogy néz ki a gyakorlatban, amikor egy védőre azt mondjuk, „fel sem tűnik, ha a pályán van, de a hiányát azonnal észre lehet venni”
A Doria ellen még ráhúztuk a vizes lepedőt Pelusóra (aki egyébként nem játszott annyira rosszul, mint sokan gondolják), hiszen mindkét gólt az ő oldaláról lőtte a 19 éves Icardi, de ugyanúgy elővehettük Buffont is, aki egy azóta is tartó hullámvölgybe került a vereséggel. Azt viszont nem gondoltuk, hogy a Samp elleni vereségnek ilyen súlyos utóélete is lesz, ami Giorgio hiányát illeti.
Nézzük végig a gólokat: a Lazio góljai mind Chiellini helyéről jönnek, a Genoát találatát eredményező támadásnál szintén onnan érkezik a gólpassz, amit csak be kell bólintani két méterről, és a Parma ellen is Giorgio helyettesét veri meg Sansone. Mi őszintén szólva kicsit meglepődtünk, milyen pánikszerű sebességgel érkezett Peluso, amikor kiderült, hogy Chiellini egy hónapot kihagy, de most már értjük, miért tojt be ennyire Conte. Most már mi is be vagyunk tojva ugyanis.
Mégpedig azért, mert ez a téli balfaszkodás bőven belefér, ami a bajnokságot illeti. Viszont a kupából már kiestünk vele, és nagyon nem lenne jó, ha a ugyanez a sors várna ránk a Bajnokok Ligájában is. Márpedig ott egy olyan ellenféllel találjuk szembe magunkat, amely nagyon emlékeztet eddigi 2013-as ellenfeleinkre: szervezetten és masszívan védekezik, a kontráit pedig gyilkos precizitással viszi végig. Emlékeztetőül: mi nem tudunk mit kezdeni a szervezett és precíz védelemmel, ellenben a gyilkos kontrákkal szemben védtelenebbek vagyunk, mint egy újszülött. A Celtic mindezt olyan elhanyagolható képességű csapatok ellen is megmutatta, mint a Barcelona (egyszer legyőzte, egyszer a 93. percig fogta az ikszet olyan nyomás alatt, amilyet a Juve csak csúcsformában tud reprodukálni), azaz kétségünk ne legyen, nem egy Genoa, vagy Parma lesz az ellenfél. Ja, igen: és még nem lesz Giorgio sem.
Egy gyors kérdés: miért nem tudunk szögletet rúgni? A játékunk domináns voltából adódóan számtalan lehetőségünk van, de nemhogy gólt, helyzetet is alig tudunk kialakítani a szögleteinkből. A fele térdmagasságban a rövid sarokra jön be, amitől agyérgörcsöt kapunk, a másik felét meg kifejelik a védők. Pedig nem olyan nagy varázslat valami variációt kitalálni, Montella is megmondta, hogy ezer lehetőség van egy sarokrúgás elvégzésére.
A következő sorokat csak 34 éven felüli olvasóinknak ajánljuk, nekik is csak szülői felügyelet mellett. Borzasztóbb dolgok következnek most, mint Hajdú Péter vendégszereplése a Sas kabaréban, javasoljuk tehát, hogy mindenki szerezzen be valami tudatmódosítót, mielőtt tovább olvasna.
Így állunk az Úr színe előtt 2013-ban
2013-ban a Juventus csak annyiban emlékeztet korábbi önmagára (illetve ez így nem helyes, mert nagyon is emlékeztet Ferrara, Delneri és Zaccheroni idejére), hogy dominál. Az első oszlopban a labdabirtoklás látható, amiből kiderül, hogy általában nyomasztó fölényben játszott a csapat – furcsa, hogy pont az Udinese ellen nem, ahol nemcsak az egyetlen győzelmét aratta, de mindjárt gólparádét is rendezett.
Látszik, hogy 132-szer lőttünk kapura a naptári évben, és 56-szor találtuk el, ami tulajdonképpen nem olyan rossz arány – főleg, ha a kapufákat is hozzá számoljuk, ami a statisztikában kaput elkerülő lövésként jelenik meg. Sajnos elmondható, hogy az ellenfelek kapusai mindig nagyon jó napot fognak ki a Juventus ellen, és itt nem csak Marchettire gondolunk, akitől lassan delíriumos álmok gyötrik a csatárainkat, hanem nagyjából mindegyikre, akivel idén találkoztunk.
A legszomorúbb sor, és legnagyobb problémánk gyökereit az utolsó oszlopban kell keresnünk. 2013-ban a Juventus kapujára 18 lövés ment, amikből 8 gól született. Ízlelgessük egy kicsit ezt a durván 40 százalékos számadatot, hiszen jobbára ennek köszönhető, hogy a Lazio két meccsen három kaput eltaláló lövéséből három gólt szerzett ellenünk. Vagy ami még fájóbb, azok a csapatok, akikben csak két épkézláb támadás volt bajnoki meccsenként, mind pontot szereztek – és a Milan elleni meccset is vehetjük döntetlennek, hiszen csak a hosszabbításban tudtunk föléjük kerekedni. A baj tehát továbbra is így foglalható össze: az alapjáték megvan, a Juventus dominál, csak elöl és hátul pont annyi hibát követ el, amivel elmennek a győzelmek, azaz a védelem gólképesebb, mint a csatársor.
Most valami konklúziót kéne levonni, de nem jut eszembe semmi frappáns. Inkább azzal próbálok mindenkit nyugtatni, hogy tavaly télen pont ugyanez volt: nem mentek be a helyzetek, a rigók ugyanúgy nem adták meg a teljesen jogos büntetőinket, elveszítettük az első helyünket a tabellán (...), aztán felfújtuk az arcunkat, és amikor kellett, akkor már böllér-üzemmódba kapcsoltunk. Hamarosan ez jön idén is, addig is lazítsatok.
