Ez a meccs az, amit csak meg kell nyerni. Tök mindegy, hogyan, csak legyen meg a három pont, és ha lehet, ne sérüljön meg senki. Ehhez bónusz, ha mondjuk nagy gólkülönbséggel nyerünk, és vezetünk néhány szép akciót. Ha csak ezt nézzük, a derbi maradéktalan volt, minden fenti kívánságunk teljesült.

De hiányérzet azért bőven maradt bennünk, és nem csak az első 20 percre gondolunk. Nagyon kíváncsi lennék például, mire jutottunk volna 11 ember ellen, és főleg arra, hogy vizsgázott volna a hosszú idő után elővett 4-3-3, ha igazi tesztnek van kitéve. Nehéz erről a meccsről fontos és nagy dolgokat mondani, de azért megpróbáljuk.

Ez a meccs az, amit csak meg kell nyerni. Tök mindegy, hogyan, csak legyen meg a három pont, és ha lehet, ne sérüljön meg senki. Ehhez bónusz, ha mondjuk nagy gólkülönbséggel nyerünk, és vezetünk néhány szép akciót. Ha csak ezt nézzük, a derbi maradéktalan volt, minden fenti kívánságunk teljesült.

De hiányérzet azért bőven maradt bennünk, és nem csak az első 20 percre gondolunk. Nagyon kíváncsi lennék például, mire jutottunk volna 11 ember ellen, és főleg arra, hogy vizsgázott volna a hosszú idő után elővett 4-3-3, ha igazi tesztnek van kitéve. Nehéz erről a meccsről fontos és nagy dolgokat mondani, de azért megpróbáljuk.

Ezt a 4-3-3-mat a kényszer szülte, és nem az a kényszer, hogy nem megy 3-5-2-ben, hanem az, hogy Marronében (meg Lucióban) és a wingbackekben annyira nem bízik már a vezetés, hogy inkább szerkezetet vált. Pedig ez a felállás sok mindenre választ adhatna, ha meggyőződés vezetné a kipróbálását, nem kényszer.

Elsősorban azért akartuk volna már régen látni a háromcsatáros rendszert, mert meggyőződésünk, hogy a csatáraink ebben a felállásban tudnának a leghasznosabbak lenni. Giovinco balról befele törve a legveszélyesebb, amit némileg cáfol, hogy a Juve akkor kezdett el futballozni, amikor a törpe átkerült a jobb szélre, de a felállás többi részét nem értjük. Sem azt, mit keres a jobb oldalon az a Giaccherini, aki vagy bal wingbacket, vagy bal oldali belső középpályást játszott eddig a Juvében, és fogalmunk sincs, miért nem egy center volt a háromcsatáros játék tetején.

A második félidőre aztán ezek a kérdések a helyükre kerültek, már a szünetben jött Bendtner (aki furcsamód megelőzte a rotationben Matrit, aki csak az utolsó 10 percre szállt be), és a Juve dominanciáját látva biztos volt, hogy a kihagyott büntető ellenére bőven meglesz a meccs. Giovinco  egészen kiválóan játszott, nálam egyértelműen ő a meccs embere, nem a kétgólos Marchisio, akinek egyébként nem volt kifejezetten jó meccse: messze a csapatátlag (93%) alatt passzolt, 83 százalékánál csak Vucsinics passzolt gyengébben, és egyébként sem vállalt nagy kockázatot semmiben. Pirlo nem volt vészesen gyenge, de mostanában nagyon messze van a csúcsformájától, és ahogy Tyli a listán megjegyezte, soha többet nem szabad odaengedni egy büntetőkhöz.

Vonakodva, de odaadta

A védelemmel nem volt gond, Bonucci egyszer elszámolta magát, Barzának pedig volt egy rutinos kezezése, de a Toro annyira nem volt meccsben a kiállítás után, hogy nem volt nehéz dolguk. A két szélsővédő játszhatott volna akár 3-5-2-ben is, mert folyamatosan elöl legeltek, de azért annyi kiderült, hogy Lichti rossz formában van, De Cegliének meg talán csak kifutott szezonja volt az előző. Furcsa volt, hogy ezen a poszton kellett belenyúlni egy ilyen meccsbe, na.

Pogba rendben volt, sokat próbálkozott, gólt is szerezhetett volna, csak nem volt szerencséje. Látszik a játékos életútja a Juvében: Vidal még egy szezont elbrillírozik a pálya közepén, aztán 40 millió körüli összegért elviszi valamelyik futballklubnak maszkírozott olajtársaság, de addigra már nem kell aggódnunk, mert készen áll a feladatokra a helyettese. Vagy Pirlo helyettesítését fogja majd úgy megoldani a Juve, hogy a 4-3-3 lesz a default, és a Vidal-Pogba-Marchisio hármas a csapatból vonul vissza. Meglátjuk.

El kell mondanunk, hogy a Torino kellemes csalódást okozott. 3-0-nál sem utaztak a játékosainkra, Glick őrületesen tahó faultja volt az egyetlen igazán komoly taplóság (meg a becserélt Di Cesare volt még kimondottan fasz), kifejezetten kulturáltan védekeztek, és még 10 emberrel is vezettek néhány veszélyes kontrát. Persze játékerőben nagyon messze vannak a Juventustól, és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mire ment volna egymással a két csapat, ha nincs a lengyel mészáros kiállítása. Az első 15 percben sehol nem volt a Juve, ugyanazt a méla labdabasztatást mutattuk be, mint mondjuk a Milan ellen (annyira azért nem hitványul), és talán jót is tett volna a csapatnak, ha ki kell hajtania magát a meccsen. Most viszont talán nem csak mi éreztük, hogy csak a torinói születésű játékosok érezték át, mit jelent ez a meccs (lásd még: gólszerzők).

Megnéztük volna nélküle

Az ősz nagy feladatai közül már csak egy van hátra: jövő szerdán nem szabad kikapni Donyeckben, és tulajdonképpen papíron minden rendben lesz. Conte nélkül lehoztuk az őszt úgy, hogy továbbmentünk a BL-ben, vezetjük a bajnokságot, és ha a veretlenség (és a vele együtt járó mitikus Juve-para) elillant is, az idény felénél ott tartunk, ahol reméltük.

Meg kell viszont jegyeznünk a kiegyensúlyozottság egyre látványosabb hiányát. Tavaly egész évben nem volt annyi rossz meccsünk, mint idén 3 hónap alatt, és az hagyján, hogy a pályán is kaptunk már ki, de játékban is többször legyőztek minket, ehhez pedig nem szeretnénk hozzászokni. Megoszlanak a vélemények, mennyire felelős ezért Conte hiánya, de erre hamarosan választ kapunk: a Palermo ellen már újra szólhat Álé, Álé, Antonio Conte nostro capitano.

Még annyit, hogy ez talán az egész szezonunk legszebb akciója, nagy kár, hogy Bendőre jött ki a vége, aki nyilván eltalálta a tátongó kapu közepén a Serie A legkisebb kapusát.