A Juventus gőzerővel készül a 2012-13-as évadra: pár hét alatt fél csapatnyi játékost (Lúcio, Isla, Asamoah, Giovinco, Leali, Cáceres) igazolt/véglegesített Marotta és stábja. Mi pedig tartjuk a tempót, és ezúttal egy visszatérőt köszöntünk. A Giovinco-transzferről már röviden megosztottuk az önálló egyéniség híján máshonnan összeollózott véleményünket blogunk olvasóival, ezúttal Atom Anti eddigi pályafutására tekintünk vissza. Az internet minden szegletében lesben álló jogvédők kedvéért előre közöljük: nem fogunk Giovinco nem létező magasságával ízetlenkedni.
A Juventus gőzerővel készül a 2012-13-as évadra: pár hét alatt fél csapatnyi játékost (Lúcio, Isla, Asamoah, Giovinco, Leali, Cáceres) igazolt/véglegesített Marotta és stábja. Mi pedig tartjuk a tempót, és ezúttal egy visszatérőt köszöntünk. A Giovinco-transzferről már röviden megosztottuk az önálló egyéniség híján máshonnan összeollózott véleményünket blogunk olvasóival, ezúttal Atom Anti eddigi pályafutására tekintünk vissza. Az internet minden szegletében lesben álló jogvédők kedvéért előre közöljük: nem fogunk Giovinco nem létező magasságával ízetlenkedni.
Sebastian Giovinco Torinóban, 1987. január 26-án, némileg szerencsétlen csillagzat alatt született: családja Milan-drukkerekből áll. Szerencsére a kis Seba városon belül maradt, 9 éves korától játszott a Juventus ifjúsági csapatainál. A 2005-06-os szezonig végigjárta az ilyenkor szokásos ranglétrát, míg a primavera csapatig jutott. Ekkora már nem csak Torinóban ismerték a nevét: a Juventus korosztályos csapatai mellett folyamatosan beválogatták a nemzeti korosztályos csapatokba, az U16-os kerettől egészen az U21-ig vitte.
Tehát 2005-06: ebben az évadban 12 év várakozás után a Juventus primavera megnyerte a bajnokságot, és döntőt játszott az 1949 óta minden évben megtartott, nemzetközi szinten is elismert Torneo di Viareggión. Giovinco akkori csapattársai között olyanokat találunk, mint Marchisio, De Ceglie, továbbá számos olyan játékos, akik szintén eljutottak a Juventus első csapatáig: az EB-ről csak egy szerencsétlenül időzített házkutatás miatt lemaradó Crisctio, a másodosztályú szezonban végig a nagy csapat keretében szereplő Venitucci, az épp Cataniában játszó Lanzafame, a nálunk szintén nagycsapatig jutó Paolucci, vagy a legendás apjára sajnos csak nevében emlékeztető, de a Juve felnőtt csapatában így is bemutatkozó Alessandro Bettega. Az ifjúsági bajnokcsapat a 4-3-1-2-es felállást alkalmazta, ebben a rendszerben Giovinco a két csatár mögött játszott, és már ekkor többen látták benne az "új Del Pierót", a jövő trequartistáját.
Több társához hasonlóan Giovinco is guggol a képen
A primavera remek eredményei és a farsopoli után logikus volt, hogy az ificsapat legjobbjai csatlakozzanak a karcsúsított költségvetéssel dolgozni kénytelen első kerethez. Így kapta meg Gio az első profi szerződését 2006-ban a Juventustól, és így találta magát 19 évesen egy keretben Del Pieróval, Trezeguet-vel, Buffonnal, Nedveddel, Camoranesivel. Mélyvíz a javából, még ha a másodosztályban is játszott ez a társaság. Giovinco elsőként 2007. május 12-én, a Bologna elleni, hazai meccsen, Palladino helyére beállva kapott lehetőséget, amit egy Treznek adott pazar gólpasszal hálált meg. Ezután még 2 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban.
Giovinco assziszt, Trezeguet gól
A feljutás után megerősített Juve-keretben nem kapott volna elég lehetőséget, ezért a Blanc és Secco irányította klub úgy döntött, Giovincónak olyan csapatot keresnek, ahol rendszeres játéklehetőséghez juthat, rutint szerezhet, fejlődhet. Így került 2007-ben az Empolihoz, egy éves kölcsönszerződéssel. Ottani első edzője, Cagni elsősorban a rutinos játékosokra épített, így Giovinco kevés lehetőséget kapott, legfeljebb csereként lépett pályára. Cagnit a rossz szereplés miatt novemberben kirúgták, helyére Alberto Malesani került, aki elkezdte kezdőként szerepeltetni Giovincót. Neki köszönheti tehát Seba azt, hogy egy első osztályú csapatban rendszeresen kezdőként léphetett pályára. Az Empolit azonban ez sem tudta megmenteni a kieséstől, annyit viszont elért Giovinco, hogy az időközben a padra visszaülő Cagninál is stabil kezdő maradt. A szezont 6 góllal és 5 gólpasszal zárta, íme talán a legszebb találata, amivel otthon tartottak egy pontot az akkor bajnoki címre pályázó Roma ellen:
Jobb lábbal
Az egyéni szinten vitán felül pozitív szezon után Giovincót Casiraghi kivitte a pekingi olimpiára, ahol egy irgalmatlan dugóval tette le a névjegyét:
Ez meg ballal
Giovinco tehát 21 éves korára stabil korosztályos válogatott lett, egy - igaz, kieső - első osztályú csapat húzóembere, aki mindkét lábával képes volt hatalmas gólokat rúgni, gólpasszt adni. Így került vissza 2008-ban a Juventushoz, Ranieri keze alá. Innentől nagyjából mindenki ismeri a sztorit, aki legalább négy éve követi a Juventus körüli történéseket: Ranieri és az őt követő edzők csak kiegészítő szerepet szántak neki, majd a Parmához került kölcsönbe. A Giovinco számára hullámzó, alapvetően keserves két torinói szezonból két epizódot elevenítsünk fel: egyrészt a BATE elleni, idegenbeli BL-meccset, amikor Giovinco zseniálisan játszva osztott ki két gólpasszt (pocsék minőségű összefoglaló itt), valamint a Lecce elleni, idegenbeli találkozót, amikor a hiányzó Del Piero helyén igazi vezér volt, hatalmas gólt rúgott, majd ezt követően ismét csak a padon találta magát. Véleményem szerint a leccei teljesítménye után folyamatos lehetőséget kellett volna neki biztosítani, talán elkerülhető lett volna a pármai kitérő. (Hello, Mr. Tinkerman!)
Hogy miért torpant meg az addig töretlenül fejlődő játékos karrierje, arra több magyarázatot találhatunk. Címszavakban: egyrészt Torinóban jóval erősebb keretben, klasszisokkal szemben, viszonylag kevés rutinnal kellett volna helyt állnia, másrészt az olasz edzők hagyományosan kevesebb szerepet szánnak a fiataloknak, harmadrészt az itteni edzői elég nehezen találtak neki megfelelő pozíciót, negyedrészt a túlzó várakozások ("új Del Piero") is béníthatták. Torinói edzői látványosan nem tudtak vele mit kezdeni: Ranieri Nedved helyén, tehát a 4-4-2 bal oldali középpályásaként képzelte el - ilyen poszton korábban sosem játszott. Ezt követően Ferrara és Zac az akkor a kezdőbe vásárolt Diego helyettesét látták benne, aki trequartistát játszott; ehhez viszont Giovinco nem volt elég erős fizikailag.
Giovinco tehát két, komoly jóindulattal is csak mérsékelten sikeresnek nevezhető év után Parmába került. A két klub megállapodása értelmében új csapata az első év végén érvényesíthető opciós jogot szerzett a játékjoga felére. Gio meghálálta a bizalmat, többet között a Juventus ellen két meccsen szerzett három góllal: az Empoli után Parmában is stabil kezdővé vált, összesen hét gólt lőtt, három gólpasszt adott. A Parma természetesen élt a játékjoga felére vonatkozó opcióval, így Gio abban a tudatban készülhetett a 2011-12-es évadra, hogy kulcsemberként számítanak rá. Az utóbbi év volt eddigi karrierje csúcspontja: formáját stabilizálni tudta, a Parma viszonylag jó szereplése egyértelműen hozzá köthető, megmutatta, hogy képes egy középcsapat húzóembere lenni. Ami a statisztikát illeti, mind gólokban, mind gólpasszokban szintet lépett, a 15+11-es mutatót nem kell hosszasan magyarázni. A válogatottban ugyan nem vált kulcsemberré, a stabil kerettagságot Prandelli alatt így is elérte.
Ilyen előzmények után, a nyári mercato eddigi legdrágább igazolásaként tér vissza Seba (ill. Atom Anti) a veretlen bajnokcsapatba. Úgy tűnhet, a Juventus hatalmasat bukott azzal, hogy 11 milliót fizetett a Parma által egy évvel korábban 3,5 millióért megszerzett fél játékjogáért. Ennyire azért nem drámai a helyzet. Giovinco utolsó torinói szezonjában kerek 1 millió eurós nettó fizetéssel rendelkezett, ami az olasz adójogi szabályok szerint nagyjából dupla terhelést jelent a klubnak. Két év alatt tehát megspórolt a Juventus 4 millió eurót, kapott tavaly 3,75M a játékos feléért ill. a kölcsönért, tehát összesen csaknem 8 millió euróval szemben kell értelmezni azt a 11-et, amit most fizetett érte Marotta. Ez bő 3 millió eurós "nevelési költséget" jelent két szezonra. Egy duzzogós cserejátékosból két év alatt válogatott lett, aki a Serie A "kanadai táblázatán" 26 ponttal zárt, és a Parma klubtörténetének leghosszabb győzelmi sorozatában is kulcsszerepet vállalt. Ha már "kanadai táblázat": Giovincót csak Zlatan (28+6), Di Natale (23+7), Miccoli (16+12) Milito (24+3) előzik meg ezen tekintetben, és Cavanival (23+3) van egy szinten. A whoscored.com statisztikái alapján készülő értékelés szerint Giovinco az elmúlt bajnokság 5. legjobb játékosa volt. Őt szereztük vissza tulajdonképp 3-4 millió euró közötti összegért. Ennyit akkor is kapna érte a Juventus, ha szeptembertől egy percet nem játszana, és januárban sírva kérné, hogy eladják.
Anyagilag tehát nincs vállalhatatlan rizikó Atom Anti (még egy ilyen nyomi becenevet...) visszatérésében. Persze nincs rá garancia, hogy a Juventusban is hasonlóan fog tudni villogni, mint a Parmában. Az utóbbi torinói két éve alatt vele kapcsolatban felmerült problémák most is előkerülhetnek. Mind a Parmáénál, mind a 2008-10 közötti Juventusénál erősebb keretbe érkezik, nagyobb versenyben kell érvényesülnie. Még akkor sem lesz könnyű helyet találni számára a kezdőcsapatban, ha a Parma alapvetően ugyanazt a 3-5-2-t játszotta, amivel a Juventus a tavaszi nagy menetelést vitte végig. Védekezni sosem kellett neki, nálunk viszont az a Vucinic, akinek a helyére be tudna lépni a háromvédős felállásban, szépen megtanult visszalépni az ellenfél középpályásaival. Az elmúlt két évben egy centit sem nőtt, így továbbra is a teljes mezőny egyik legkisebb tagja.
A legnagyobb kockázat talán a mentalitásában rejlik. Muszáj lesz újra elfogadnia a padozást. Ahogy a korábbi írásunkban többen megjegyeztük, tudomásul kell vennie, hogy be kell állnia a sorba, itt nem ő lesz a központi figura. Ha akár fórumokon, akár itt a blogon szóba kerül Giovinco, percek alatt érkezik valaki, aki utalást tesz arra, hogy egy duzzogós hülyegyerek, aki Del Piero 10-es mezére pályázik érdemtelenül. A blog meleg, toleráns szerkesztőségének tagjai természetesen minden véleménnyel és ellenvéleménnyel tudnak azonosulni, de ne felejtsük, még mindig egy fiatal, torinói kezelése miatt talán joggal frusztrált, Torinón kívül rendre jó teljesítményt nyújtó, a Juventushoz jó szívvel visszatérő játékosról van szó, aki megérdemli a képességeihez igazodó esélyt, mind edzői, mind szurkolói oldalról.
Összegezve: van egy játékos, aki Juventus nevelés, ezer szállal kötődik a klubhoz, 9 éves kora óta a Juve-család része, mégis eddig két másik klub felnőtt csapatában tudott csak maradandót alkotni. Egy lépés választja el Giovincót attól, hogy örök tehetségből klasszis legyen: a Juventusban is muszáj megmutatnia képességeit. Komolyan bízunk benne, hogy Conte tudja, mit szeretne tőle. Bentornato, Seba!
