A vasárnapi olasz kupa döntővel a Juventus történetének egyik legnagyobbja búcsúzott a klubtól és a közönségtől. Egy olyan játékos, aki Scireához, Platinihoz, Bonipertihez, Zoffhoz, Bettegához, Combihoz, John Charleshoz hasonlóan örökre a Juve szurkolók kedvence marad, és aki velük együtt azzá tette ezt a klubot, ami: a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb csapatává.Az elmúlt 19 évben Del Piero volt a Juventus "arca", vagy ahogy gyakran mondják, franchise player-e - egy olyan futballista, akivel azonosították a klubot, és akit a klubbal azonosítottak. E blog szerzői és olvasóinak nagy része végigkövette Alex pályafutását, és vélhetően mindannyiunk számára elképzelhetetlen, hogy létezhet Juventus Del Piero nélkül.
A Bianconeri Blog szerzői azzal szeretnének tisztelegni Alex előtt, hogy minden szerző felidéz egy-egy pillanatot, amely valamilyen szempontból fontos, emlékezetes számára.
A vasárnapi olasz kupa döntővel a Juventus történetének egyik legnagyobbja búcsúzott a klubtól és a közönségtől. Egy olyan játékos, aki Scireához, Platinihoz, Bonipertihez, Zoffhoz, Bettegához, Combihoz, John Charleshoz hasonlóan örökre a Juve szurkolók kedvence marad, és aki velük együtt azzá tette ezt a klubot, ami: a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb csapatává.Az elmúlt 19 évben Del Piero volt a Juventus "arca", vagy ahogy gyakran mondják, franchise player-e - egy olyan futballista, akivel azonosították a klubot, és akit a klubbal azonosítottak. E blog szerzői és olvasóinak nagy része végigkövette Alex pályafutását, és vélhetően mindannyiunk számára elképzelhetetlen, hogy létezhet Juventus Del Piero nélkül.
A Bianconeri Blog szerzői azzal szeretnének tisztelegni Alex előtt, hogy minden szerző felidéz egy-egy pillanatot, amely valamilyen szempontból fontos, emlékezetes számára.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Alessandro Del Piero mérkőzéseinek jó részét már az 1990-es évek első felétől élőben láthattam, illetve szerencsés vagyok amiatt is, hogy Del Piero klasszikus meccsei közül többet is a helyszínen követhettem végig. A góljai ma már bármikor visszanézhetőek, de van olyan élmény, amely másnak talán nem jelent semmit, így én inkább egy ilyet elevenítenék fel.
1998 késő tavaszán – a fantasztikusan sikerült bajnoki év után – Alessandro Del Piero megsérült, és sérülten csak önmaga árnyéka volt az elveszített BL-döntőben, illetve világbajnokságon is. Nehéz időszak volt, hiszen nyáron egy Zdenek Zeman nevű, közepesen sikeres edző doppingolással vádolta meg őt: Zeman azt állította, hogy Del Piero gyanúsan izmossá vált rövid idő alatt. Egyébként a proletár-szemléletű utca embere bárkiről, aki kötött, szálkás izomzattal rendelkezik, gyilkos magabiztossággal kijelent hasonlókat, de Zemanra illett hallgatni, hiszen valaha Juve-szurkoló volt: az ilyeneket különösen szeretik megmondóként felhasználni, ha az egykori kedvenceket kell vegzálni (lásd: Boniek). Del Pieróra – mai szemmel nézve szinte hihetetlen – gyűlöletzápor zúdult, ilyen hangulatban kellett elkezdenie felkészülését az új idényre. A Juventusszal szemben óriási elvárások fogalmazódtak meg, hiszen Deschamps-ék világbajnokként tértek vissza, a bérletesek száma pedig soha nem látott magasságokat ostromolt.
1998. augusztus 10-én a Newcastle stadionjában, a hazai csapat ellen játszott felkészülési meccset a Juventus. Olyan, elfeledett epizódszereplők játékát nézhettem, mint Blanchard és Mirkovics, de ekkor még nem tudhattam, hogy elfeledetté válnak: a Juventus jól focizott, és bár 2-1-re kikapott (pont Blanchard szépített az utolsó percben, egy hatalmas góllal), bíztatónak tűnt a jövő (a Newcastle jóval előrébb tartott a felkészülésben). Del Piero pedig fenomenális teljesítményt nyújtott, a sérülése már a múlté volt, lőtt két gólt is, igaz, egyiket sem adták meg. Mint fent említettem, számára ez az időszak nagyon keményen alakult, ez jelentette pályafutása első nagy, lelki megpróbáltatását.
A Newcastle ellen 1998-ban: négy évvel később őket végezte ki egy duplával
Lippi a 65. percben úgy döntött, hogy lecseréli Alexet, és beküldi Simone Perrottát. És itt jött a meglepetés: a St. James’ Park közönsége egy emberként pattant fel a székéből, és óriási tapsviharba kezdett. Del Piero talán nem is értette a dolgot. Láthatóan meghatott lett, és viszonozva a kedvességet, ő is megtapsolta a nézőket. Egyértelmű jelzés volt ez Angliából, és egy jellemző momentuma Del Piero későbbi pályafutásának: ez volt élete első olyan meccse, ahol frontálisan szemben találta magát az ellenfél szurkolóinak tiszteletével. Miközben otthon óriási csatát vívott a középszerűekkel.
Amikor az Old Traffordon és a Bernabeuban felhangzó tapsvihar képeit nézzük, ne feledjük el, hogy hiányzik még egy elem a sorból: ez pedig az 1998. augusztus 10-ei tiszteletadás. Az első és számomra a legemlékezetesebb.
