Sajnos az élet nem habostorta, nem lehet minden nap egy népünnepély. Erre jöttünk rá mi is, amikor a Stadio Olimpico lelátójáról végignézhettük, ahogy a világ második legantipatikusabb játékosa, Hamsik belövi a szép reményeket végképp szétzúzó második gólt.

A mérkőzés végén csalódottan vehettük tudomásul, hogy kedvenceink már csak európai csapatok ellen veretlenek. Nézzük, hogy miért nem búsulunk mégsem annyira.

Sajnos az élet nem habostorta, nem lehet minden nap egy népünnepély. Erre jöttünk rá mi is, amikor a Stadio Olimpico lelátójáról végignézhettük, ahogy a világ második legantipatikusabb játékosa, Hamsik belövi a szép reményeket végképp szétzúzó második gólt.

A mérkőzés végén csalódottan vehettük tudomásul, hogy kedvenceink már csak európai csapatok ellen veretlenek. Nézzük, hogy miért nem búsulunk mégsem annyira.

Nem szeretnék úti beszámolót tartani, hiszen abban Tyler lényegesen jobb, és nyilván születni is fog még cikk a kupadöntőről.

Egyébként a 3 napos összezártság remekül összekalapácsolta szerkesztőségünk egyébként is forrón összetartó közösségét. Számos kiváló ötlet pattant ki kreatív elménkből, ezekkel találkoztok majd a következő hetekben. Én viszont most írok egy dögunalmas posztot.

1. Már az odafelé úton elkezdtem idegesíteni Dinót azzal, hogy szerintem minden adott hozzá, hogy a csapat elszenvedje az idény első vereségét. A vasárnapig tökéletes szezon, Del Piero tökéletes búcsúja, a szétünnepelt játékosok, és a túlzott magabiztosság oda vezetett, hogy egy nálunk szemmel láthatóan motiváltabb és sikerre éhesebb Napolit láthattunk a pályán a fáradt és dekoncentrált (az első percekben főleg) Juventus ellen.

^{Ezt öt órán keresztül nézegethettük, míg a bejutásra és a jegyekre vártunk.}

2. Szeretném megköszönni a Napoli szurkolóinak, hogy ilyen hangulatot teremtettek a stadionban. Egy időre én is olasznak érezhettem magam, amikor a himnusz éneklése közben végig fütyültek, amire a Juventus szurkolóinak "Isten hozott titeket Olaszországban" rigmusa felelt később. A vízum nélküli beutazás lehetővé tette azt is, hogy a földrengés áldozatainak tisztelgő gyásszünetet is végigüvöltözzék, mint egy csapat barbár.

3. Conte - egyébként szimpatikus módon - kitartott a csapatot döntőig cipelő játékosok mellett, így nem a legerősebb felállásunk kezdett. Del Piero helye természetesen bérelt volt a kezdőben, sajnos nem láttunk tőle sem sokat. Borriellón élőben sokkal jobban látszik, hogy nem túl gyors. Hanem rohadtul lassú. Eszti nem védekezett valami acélosan, és elöl sem ment jól a játék. A támadó szekciónk önkéntes kiherélése sok lehetőséget hagyott a Napolinak a támadásépítésben, amit jó néhány komoly helyzettel jeleztek is. Gyakorlatilag az első támadást góllal fejezhették volna be, ha Storari nem kolbászol jó helyen. Storarin meglátszott a meccshiány, sajnos a tizenegyest rajta (is) számon lehet kérni, rettentően bizonytalanul és lemaradva indult el a kapuból, és még a lelátóról nézve sem volt kétségünk afelöl, hogy böszmeséget csinált a jó öreg Marco.

4. A teltházas Olimpico BESZARÁS.

^{Készülődik a koreográfia}

5. A bekapott gól és az azt követő 3 csere megmutatta, hogy egy megfelelően felszívott Juventus egy erősebb kezdővel mit engedett volna a Napolinak. Körülbelül annyit, mint a bajnoki meccsen. De ezen felesleges gondolkodni, szerintem végtelenül demoralizáló lett volna, ha a "B-csapat" elmenetel a döntőig, majd ott hirtelen Buffon áll a kapuban és Vucsi kezd Matrival stb.

6. Túl szép lett volna két rémes szezon után egy tökéletes. Mondjuk úgy, hogy ennél rosszabb szezonunk soha ne legyen, és köszönjük meg a srácoknak, hogy idén visszahozták ezt a csapatot a semmiből. Számomra csalódást keltő volt, hogy a 11-es után egyből rengetegen elindultak a stadionból kifelé, a második gól után pedig tömeges kivándorlás kezdődött. Az ezüstérmek átadását már a kanyarban lévő ultrák sem várták meg, így Dinóval ketten nézhettük végig, ahogy Del Piero kisétál az öltözőből, a nyakába akasztják utolsó Juventusban szerzett érmét, majd lesétál a lépcsőn, és minden valószínűség szerint mi már nem látjuk őt többet élőben focizni. Természetesen a nápolyi suttyók hatalmas füttyel kísérték a legendánkat, ami igen komoly intelligenciát feltételez. Ahogy az is, hogy a meccs utáni nagy ünneplésben megkéseltek két Juventus-szurkolót.

+1 A relatíve sima vereség megmutatta milyen az, amikor visszazáródik a konzervdoboz. A meccs előtti héten már készültek az ezüstcsillagos mezekről a képek, helyezgették az emberek a scudetto mellé a kupáért járó plecsnit is, mintha már megnyerte volna a csapat a meccset. Valamiért igen sokan tényleg azt gondolták, hogy verhetetlen ez a csapat. Lehet ebből is tanulni. Egy veretlenül lehozott bajnoki idény senki helyett nem nyer  kupát is. Én a magam részéről örülök, hogy a hurráoptimizmus nem a bajnoki hajrában, hanem a kupadöntőben kapta meg a maga pofonját. Hiszen a bajnokság kapcsán már a 3 csillag jogosságát tárgyalták mindenhol, amikor még volt hátra 3 forduló.

Az a tiéd fiam, amit megeszel.

+2 A bíró az olasz sajtóban négyes osztályzatot kapott az elérhető tízből, amivel a mezőny leggyengébbje volt. Marchisio elmaradt tizenegyesét sérelmezik főleg, és néhány sárgalap elmaradását, amit Napoli játékosoknak oszthatott volna. A Juventus ellen megítélt 11-es és Q kiállítása jogos volt (bár utóbbi esetet nem láttam). Azért nem mondhatjuk, hogy ez a meccs a bírón ment el.