Azt hittük, februárban megléphetünk. Aztán meg azt, hogy márciusban leszakadunk. Egyik sem történt meg, továbbra is csak egyetlen törvényszerűség van, ami a Juve idényében makacsul tartja magát: a kicsik ellen nem megy.
Nézzünk csak rá a februárra és a március elejére: döntetlen a Siena, a Parma, a Chievo és a Bologna ellen. Viszont kicsaptuk a Milant a kupából, agyonvertük a Fiorentinát Firenzében, és levertük az Intert is. A következő bajnoki már áprilisban lesz, és kvázi nyugodtak lehetünk, mert újra rangadó következik, sőt, még az egész hónap a nehezebb meccsek jegyében telik. Úgyhogy befogjuk a Milant.
Azt hittük, februárban megléphetünk. Aztán meg azt, hogy márciusban leszakadunk. Egyik sem történt meg, továbbra is csak egyetlen törvényszerűség van, ami a Juve idényében makacsul tartja magát: a kicsik ellen nem megy.
Nézzünk csak rá a februárra és a március elejére: döntetlen a Siena, a Parma, a Chievo és a Bologna ellen. Viszont kicsaptuk a Milant a kupából, agyonvertük a Fiorentinát Firenzében, és levertük az Intert is. A következő bajnoki már áprilisban lesz, és kvázi nyugodtak lehetünk, mert újra rangadó következik, sőt, még az egész hónap a nehezebb meccsek jegyében telik. Úgyhogy befogjuk a Milant.
Rápillantunk, mi vár ránk a következő hónapban, és azon kapjuk magunkat, hogy főlényes nyugalommal siklik át a tekintetünk a Napoli, Palermo (i), Lazio, Roma fölött, és jeges rémület markol a gyomrunkba a Cesenát és a Novarát megpillantva. És ez csak részben a helyzet túldramatizálása, hiszen láttuk, hogy a nyílt meccseken a Juventus előbb-utóbb eléri a céljait, a falbontó zarbuzánt viszont változatlanul igen rutintalanul kezeli.
Ennek persze elsősorban a csatárok teljesítménye az oka, Borriellót már anyukája sem szereti, Matri pedig néhány megvillanást leszámítva csak a levegőt rontja az ellenfelek 16-osán belül. Ehhez jön még, hogy Pepe sem beadásaival, sem betöréseivel nem tudja megbontani a védelmet az utóbbi időben. Így egy komoly vargabetűt leírva visszakanyarodhatunk oda, ahol a szezon elején tartottunk: még mindig Del Piero a legjobb csatárunk. És ha ez a kijelentés tulajdonképpen túlzó is az egész idényt látva, Ale az elmúlt két meccsén gólt szerzett, ráadásul igen fontos volt mindkettő, és nem is az Albinoleffének, vagy a Sanbenedettesének lőtte őket. Egyből fel is fortyant a nép, hogy meg kell tartani még egy évre.
Ez ugyanakkor csak a lelkünknek tenne jót, a csapatnak szüksége van egy stabil 15-20 gólos csatárra. Matri ennek a határán van, idén is lesz 15 gólja valószínűleg, de nagy szükség lenne egy olyan csatárra, aki megcsinálja magának a helyzetet, ha éppen nem kap segítséget hátulról. Ez majd nyilván egy nyári poszt témája lesz, amikor csorgó nyállal követjük a szabadságra induló Dzekót, és megpróbáljuk kitalálni, Rossi térdszalagjai megérnek-e 25 millió eurót. Az idei szezont már ezzel a kerettel kell lejátszani, és nem is mondhatjuk, hogy olyan nagy bajban lennénk. 
Egyrészt bőven versenyben vagyunk még, a négy pont az picsafüst. Bár a Milan magabiztosan aprítja a kicsiket, rengeteg a sérültjük, és az időske keretet is nyilván megpróbálja, hogy a BL-ben is hadakoznak még. Viszont ott van az is, amiben a Milannak óriási szerencséje van: egy csomó játékosa képességein, illetve a tőle megszokott nívón felül teljesít, aminek óriási szerepe van a kiváló eredményekben. Nocerino, Muntari, Mekszez, de főleg a Barca ellen óriási játszó Antonini is erősen hozza magát. Ne feledjük, a Milan már most 10 tétmeccsel többet játszott, mint a Juve, és egy még biztosan van nekik pluszban. Mivel elmondhatjuk, hogy már nem a mi kezünkben van a sorsunk (= ha a Milan minden meccsét megnyeri, akkor sem leszünk bajnokok, ha Borriello a hátralevő 9 meccsén gólkirályi címet szerez), azért kell többek között szorítanunk, hogy legyen még egy milánói hullámvölgy idén.
Meg persze még ennél is jobban azért, hogy a Juvénak ne legyen több. Az utóbbi hetekben javuló formát mutat néhány kulcsjátékos, és velük együtt a csapat is. Vucsinics az utóbbi hetekben pont azt játszotta, amit vártunk tőle, Pirlo újra az őszi formáját mutatja, Vidal pedig kétszer is a mezőny legjobbja volt, sőt, még gólokat is lőtt. A védelem minden formációban megbízható, még mindig a Juve kapta a legkevesebb gólt, amiben egyébként óriási szerepe van a csodálatosan jóképű Buffonnak is.
Az április a Juvénak sokkal rázósabb, sőt, a Milannak igazából már csak az Inter elleni meccse van hátra, ami kétesélyesnek mondható (látva, milyen kegyetlenül bánnak el a kicsikkel), de mit lehet tudni? Hajtani kell őket, hogy ha hibáznak, ott legyünk a seggükben, és tudassuk velük, egyetlen botlást sem hagyunk megtorlatlanul. A szélárnyékból való előzésnek amúgy megvan a tudományos magyarázata, sokkal kevesebb energiával lehet közvetlenül valaki mögött haladni, mint amennyit ugyanez a sebesség felemészt a vezetőből. A vákum lendületét kihasználva aztán lehet kitenni az irányjelzőt.
Nemsokára jól beharangozzuk az észak-afrikai tuaregek elleni meccset is, természetesen.
