bntemp

bntemp

Nem csalunk még elég ügyesen

2012. február 27. - s4tch

Sajnos lebuktunk, a kurva életbe! Hiába akartunk csalni, nem jött be teljesen, pedig annyira fosunk a Milantól, hogy mindent bevetettünk: megvettük a bírót, az ellenőrt, és még a Milan-játékosoknak is szóltunk, hogy nyugodtan üssenek-verjenek, mert nem lesz senki kiállítva. A gonosz fondorlat részben bejött, hiszen egy pontot szereztünk, de innentől nincs esélyünk a bajnokságban.

Még arra is gondunk volt, hogy ne csak Tagliaventót vegyük meg, hanem a bamba asszisztensét is, mert így kevésbé feltűnő a csalás. Bár teljesen azért nem tudtuk elrontani a csúcsrangadót, mert Bonucci elkövette azt, amiért már a primaverában is halálra papucsozzák a középhátvédeket az öltözőben, de azért elégedettek lehetünk egy kicsit, mert a befektetett pénzösszegnek megfelelően megelőzzük a Milant, ha nyerünk Bolognában.

Sajnos lebuktunk, a kurva életbe! Hiába akartunk csalni, nem jött be teljesen, pedig annyira fosunk a Milantól, hogy mindent bevetettünk: megvettük a bírót, az ellenőrt, és még a Milan-játékosoknak is szóltunk, hogy nyugodtan üssenek-verjenek, mert nem lesz senki kiállítva. A gonosz fondorlat részben bejött, hiszen egy pontot szereztünk, de innentől nincs esélyünk a bajnokságban.

Még arra is gondunk volt, hogy ne csak Tagliaventót vegyük meg, hanem a bamba asszisztensét is, mert így kevésbé feltűnő a csalás. Bár teljesen azért nem tudtuk elrontani a csúcsrangadót, mert Bonucci elkövette azt, amiért már a primaverában is halálra papucsozzák a középhátvédeket az öltözőben, de azért elégedettek lehetünk egy kicsit, mert a befektetett pénzösszegnek megfelelően megelőzzük a Milant, ha nyerünk Bolognában.

Az odáig rendben is volt, hogy Buffon óriási védése után nem ítélték meg Muntari gólját, szinte láttuk, ahogy a díszpáholyban összekacsintanak a Juve vezetői: „látod, megéri bírókat venni”. Viszont ez már önmagában akkora csalás, hogy a látszatra is ügyelő bíróknak óvatosabban kellett közreműködniük, hogy ne lógjon ki túlságosan a szándék. Borriello viszont nyugodtan megtehette, hogy brutálisan rátámadt Mexes öklére a gyomorszájával, mert közben pontosan tudta, a megvásárolt bírók szemet hunynak a durva sportszerűtlenség fölött.



Mondjuk lesz miért elszámolni az asszisztenssel, hiszen bár Matri gólja kétméteres les volt, azért kapta a pénzt, hogy ezt elnézze. De nem tette meg, legközelebb többet kell majd fizetni, hogy megadják a lesgóljainkat. Borriello mellett egyébként Lichtsteiner is óriásit hibázott, hiszen meg lett mondva neki, hogy akkor provokáljon ki egy nyakszirtre irányuló ütést a legendásan békés Muntariból, amikor ott van a labda is, mert egyébként nem látja a bíró, és nem tudunk további sokmeccses eltiltásokat kieszközölni Milan-játékosok számára. Pirlo is lehetett volna sokkal óvatosabb, amikor fejjel orvvul rátámadt Van Bommel seggére, ha nem vettük volna meg a bírókat, biztosan pirosat kap érte. Így megúszta, ahogy Vidal is, amikor hasonló támadást intézett szegény holland térde ellen a homloklebenyével. Nem kell ezen meglepődni, az ember azért vesz bírókat, hogy az ilyeneket megússza.



Az egészben igazából az fáj a legjobban, hogy még az elterelést is tökéletesen megoldottuk. Egész ősszel arra készültünk, hogy ezen a meccsen úgy vehessük meg a bírókat, hogy ne gyanakodjon senki. Különös nyomást helyeztünk az utóbbi egy hónapra, amikor a Parma és a Siena elleni meccseken vásároltunk játékvezetőket, hogy NE fújják be a büntetőket a Juve javára. Ugyanez volt a célunk mondjuk a Catania őszi lesgóljánál, meg az Inter ellen elmaradt büntetőkkel is, mégsem tudtunk rejtve maradni. Kiszúrták, hogy csalni próbálunk.

Sajnos bőven van még mit tanulnunk, hiszen igazából megpróbálhattuk volna megnyerni a meccset a bírók megvásárlása nélkül is, de intő példaként ott lebegett előttünk a Milan példája, akik például Bolognában csak döntetlent értek el. Úgy néz ki, nem mindig elég két elfújt büntető, egy elnézett kezezés, és egy meg nem adott gól az ellenféltől. Elhittük, hogy elég megvenni a játékvezetőket, játszani már nem is kell hozzá, pedig a bírói támogatás pusztán az erős alapot adja meg, ahogy a doppingolás is (hja, azt is megúsztuk annak idején).

Egyértelműen látszik, hogy Vidal lába magasan van, Matri pedig fogja Thiago Silva mezét


Az ember azt gondolná, ennyi évnyi csalás-lopás-manipulálás után már van annyi rutinja a Juventusnak, hogy ennél ügyesebben próbálkozik, de tévedtünk. A lebukás nagyban annak köszönhető, hogy egy túlságosan egyértelmű helyzetben csaltak nekünk, és így később már nem merték bevállalni a szerződésben foglalt kötelezettségeiket. Mondjuk így sem sírhatunk nagyon, hiszen játékosaink brutalitásai rejtve, és büntetlenül maradtak, így végül csak két emberünk lesz eltiltott a következő fordulóban, és már ez is valami. Az egyetlen jó színészünk Conte, aki nem a partjelzőhöz rohant reklamálni a meccs végén, hanem a többször is durván megtámadott, agyonrugdosott Van Bommelhez ment oda.

A nagyoktól bőven van még mit ellesnünk. A Milan például targetált szerződést kötött idén: ők - ha a helyzet úgy kívánja - bármikor hozzáérthetnek a labdához kézzel is, mint Zambrotta a Catania, Nocerino a Novara, vagy Seedorf a Bologna ellen. Emellett persze az old school módszerek is előkerültek, mint például a derbin Motta szabályos, ám meg nem adott góljánál, avagy Ibra ordító lesgóljánál a Roma ellen, ahol egyébként az első Milan-gól is abból született, hogy Boateng lezúzta Gagót a középpályán. Így csinálják a nagyok, mi még csak tanuljuk a szakmát.

A felvezetés tökéletes volt, ügyes vezércsellel kétszer is miszlikbe vertük a Milant idén, hogy eltereljük a figyelmet a harmadik meccs sötét ármánykodásáról, de még ez is kevés volt. Ez a kis stikli most sok pénzbe került, és csak egy pontot hozott. Kár érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr118239980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

345444 2012.02.27. 13:51:22

A Muntari - Lichsteiner esethez: http://a2.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/395228_10150699286976948_345458901947_11139418_1179675432_n.jpg http://a8.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/429763_10150699286591948_345458901947_11139412_1217024417_n.jpg és egy kis Vidal : http://a1.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/420780_10150699286246948_345458901947_11139403_1575061336_n.jpg

334309 2012.02.27. 14:05:39

@szcsabi, rövidítsd le a linkeket, mert így nem teszi be őket a rendszer, és csak adminból látszik.

zzz888 2012.02.27. 14:13:34

mindjárt jön a trollsereg magyarázkodni...

345444 2012.02.27. 14:13:44

A Muntari - Lichsteiner párharchoz : http://href.hu/x/h9ci http://href.hu/x/h9cj Vidal: http://href.hu/x/h9cl Ha Muntarit eltiltják, akkor szerintem Lichsteinert is el kell a fojtogatás miatt. Ezen kívül, ha a következetes a szövetség akkor : Chiellini, Conte, - van Bommel, Mexes. Bár a Bommel féle könyöklés szerintem elég sűrűn megtörténik bármilyen meccsen.

335361 2012.02.27. 14:16:10

Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen mérkőzés után miért kell egyből a calciopolit, Moggit meg a bundázást elővenni, mikor egyértelmű, hogy a három hülye teljesen szétfújta a meccset, ezzel mindkét csapatot segítve-hátráltatva, és ezzel elrontották mindenki szórakozását. Sokan jobban örültek volna egy bírói hibáktól mentes, fordulatos 2-2-nek, de ha megpróbálok eltekinteni a szerzett 1 ponttól, azt mondom, inkább kaptunk volna ki a francba (NEM!), csak ne kreált volna beszédtémát Tagliavento meg a két kutyája.

327166 2012.02.27. 14:17:27

[zzz888](#727477): Azt most szerintem kivételesen megússzátok, már megtette a cikk! :))

zzz888 2012.02.27. 14:39:26

ja és az kimaradt az elemzésből, hogy az a szöglet amiből lett az a muntari "gól" szabálytalanul lett elvégezve, mivel nem volt benne a szögletzászló melletti negyed-körben a labda...

308733 2012.02.27. 14:40:28

1st troll: 2 nap dörmi után sem lett tartalmasabb, mint Soggy, de megértelek, h nem merted bevállalni a tudathasadást a digis pol.korrekt rizsa után. De mint segghülye milÁnos nem teljesen tiszta, mit is akartál elmondani, azon kívül, hogy soha többet nem csalózod a Juventust. Nem derült ki sajnos a cikkből az sem, hogy mi történt miután Tagliavento a kezdőkörre mutatott, és persze a Bologna elleni meccsen is csak Milan-játékos kézizett persze. Muntari alap piros(TÉNYLEG), szegény Lichtsteiner természetesen csak önvédelemből szorongatja a torkát. Bumi is 1 pöcs, meg is érdemli, ha hátulról leütik büntetlenül, a cikkből kiindulva már tudom, hogy csak a szombati meccs miatt nem kapott büntit Dias, ördögi terv volt Galliani! További jó munkát Bence!

344907 2012.02.27. 14:41:12

Ha ilyen jól tudjátok, miért nem ti ültök a kispadon?

bena 2012.02.27. 14:44:17

[szcsaba95](#727478): a Vidalos nagyon jól kiragadott kép te fogyatékos.

345444 2012.02.27. 14:46:43

[bena](#727530): Köszönöm szépen, de nem vagyok fogyatékos. Én csak belinkeltem a képet, nem magam készítettem.

269797 2012.02.27. 14:54:26

[keshudioo](#727481): Ugyanezt gondolom, amit a végén írsz. Nem volt csalás ez egyértelmű, ahogy remélem azzal is egyetértesz, hogy a Juve ellen se csaltak eddig. Viszont azáltal, hogy a Juve vezetősége + conte + játékosok kb. 1 hónapja hivatalos közleményeket és interjúkat adnak arról, hogy a Juve nem kap egyenlő feltételeket, (elmaradt 11esek, Ibra egyujjas pofonja, stb.) azáltal pontosan olyan szintű hangulatkeltést értek el, aminek az lesz a következménye, hogy egyből csalózni fogják a Juve-t egy ekkora és kb. érthetetlen bírói hiba után (az megvan, hogy Tagliavento a középkezdés felé mutat, aztán nem sípol meg semmi, mikor Buffon egyébként rettentő okosan és sportszerűtlenül indítja az indiánt). Sajnos azt kell mondanom, hogy saját magának ásott vermet a Juve, mert bármennyire is jók, ilyet akkor se csinálunk (ugyanezt gondolom ha Berlu pofázik faszságokat). Az meg amit Conte a meccs után művelt, azzal sajnos, Milan szurkolóként kinyitotta a bicskát a zsebemben (mafiázás, Boban leugatása, stb.) és egy szar alaknak tartom, nem nagyon hagyott más választást :S

258945 2012.02.27. 15:09:06

[szcsaba95](#727478): teljesen igazad van, Muntari szegénykém :( csak ki akart szabadulni az őrült svájci lefojtásából, még akkor is amikor szemből bevitte az uccsó ütést

337276 2012.02.27. 15:23:02

Emiatt a cikk miatt fogok csalni!

Keppaud 2012.02.27. 15:37:43

Sztem aki Lichtsteiner "folytogatását"(inkább volt az kapaszkodás mint folytogatás)egy lapon említi azzal, hogy Muntari teljesen szándékosan 3x! arconüti az ellenfelét(a harmadikat szemből) azzal az emberrel komoly gondok vannak mégha Lichtsteiner is szabálytalan volt. Mexés pedig aki egy teljesen veszélytelen szituációban-lévén Boriello közelében sem volt a labda-leveri Marco veséjét pedig külön elképesztő. De Contét emeljük ki a meccs után, hogy milyen szaralak mert nem ért egyet szegény Bobannal...

337583 2012.02.27. 15:46:30

nulla vagy benito!

345333 2012.02.27. 15:47:29

"Viszont azáltal, hogy a Juve vezetősége + conte + játékosok kb. 1 hónapja hivatalos közleményeket és interjúkat adnak arról, hogy a Juve nem kap egyenlő feltételeket, (elmaradt 11esek, Ibra egyujjas pofonja, stb.) azáltal pontosan olyan szintű hangulatkeltést értek el, aminek az lesz a következménye, hogy egyből csalózni fogják a Juve-t egy ekkora és kb. érthetetlen bírói hiba után " ebben sajnos kurvára igazad van én is azt gondolom h magunkkal basztunk ki azzal h annyit sírtunk a bírók miatt ahelyett h megverjük a sienát meg a parmát :(

Gergo 2012.02.27. 15:56:04

@sev: leugatta bobant? először is Boban a skynak dolgozik, amely szolgáltatásért az emberek 30-50 eurót fizetnek havonta. Nem posztja az, hogy ilyen szinten pártoskodjon, míg Conte a Juve edzője. A maffiázásról meg annyit, hogy mi a szart keresett Galliani az alagútban? Kiváncsi lennék mi történne, ha Agnelli az alagútban küldené el Allegrit. Álljon már meg a menet.

343490 2012.02.27. 16:09:02

@benitoNST: Ha mondjátok , h a bíróra kell az egy milla, akkor én is utalok. Így az egész a te hibád, már megint! Hulla vagy Benito! :))))

zalbi 2012.02.27. 16:15:36

várjuk a kupameccset

Don Pingvin 2012.02.27. 16:17:47

Egyébként srácok, nem tudom ki hogy van vele, de én speciel nem értem, hogy reklamáltunk olyan dolgok miatt, ami teljesen jogosan járt volna, miért ástuk meg magunknak a gödröt és értük el azt, hogy csalózzanak? Ez olyan, mint ha egy hónapban megkapnád a fele fizetésedet, amikor meg megkérdezed hogy hol a többi, akkor: "mit ugatsz k*csöggyerek, húzzál innen." Na nehogy már ne tehesse szóvá akárki, hogy kibasztak velünk. Most a Milan szurkolók miért nem ugatnak? Most mondjam én is hogy mit reklamálsz hülye gyerek, ez benne van a fociban, foglalkozzál magaddal meg a csapatoddal. Mert ugye 2-3 hete ez a szöveg megy, hogy mit rinyálunk. Most kisapáim, hogy nem nektek tévedtek, hirtelen el lett felejtve, hogy mi miért voltunk "síró-picsogó trógerbanda" és megcsináljátok ugyanazt. Minimális tartás nincs bennetek, hisztis kis picsák. Szedjétek már össze magatokat és lépjetek túl ezen. Anno nekünk is ez lett ajánlva.

269797 2012.02.27. 16:25:28

[Keppaud](#727625): Az egyébként fojtogatás j-vel. Ne haragudj, kitől olvastad, hogy Muntari vagy Mexes nem érdemel eltiltást? Viszont nem előzmény nélkül történt Muntarié (Mexest nem tudjuk, de nem is érdekes) ennyit mondanak a képek, és nem azt hogy ugyanazt a bűnt követték el. Lichsteiner keze nyilván teljesen szabályos helyen, egyébként ez a fojtogatás dolog (lásd Aronica) nem nagyon tűnik problémásnak mostanság. Szerintem a korrekt egy Muntari 3, Lici 1 meccses eltiltás lenne. Egyébként Mexes-t, Muntarit és Pirlot vizsgálják tv-felvételek alapján.

334474 2012.02.27. 16:26:00

Hihetetlen mi történik mikor egy csapat szurkolói megszokják, hogy konzekvensen nekik fújnak a bírók, és egyszer csak fordul a szél. Anno az Inter szurkolói is eret vágtak, mikor 2 hosszú évnyi brutális hátszél után a Milan(/Napoli) lett a bírói kar új kedvence. A Juvet 5 éve szopatják a bírók és az edző a hülye, ha ezt meg meri említeni, meg az első kedvező tévedés után vért hány az összes ellendrukker. Jó ezt látni. Komolyan klasszikus "én már csak egy kávét kérek" szitu.

269797 2012.02.27. 16:32:18

[Gergo](#727657): Figyu Boban helyére helyettesítsd be Benito-t, a Sky helyére pedig Digisport-ot. Nagyon vicces eredmény jön ki főleg, ha megnézzük ki írta ezt a posztot :D (Egyébként Conte viselkedett böszmén Bobannal, aki azért összemérhetetlenül komolyabb játékos volt a derék Tonyónál). Tök jó, hogy említetted, hogy Conte a Juve edzője, akkor miért provokálta Gallianit és Van Bommelt (Benito NST blogja alapján)? Ez szerződés szerinti feladata?

Don Pingvin 2012.02.27. 16:37:37

[sev](#727704): "aki azért összemérhetetlenül komolyabb játékos volt a derék Tonyónál". Te ezt melyik pizsamádban álmodtad?

269797 2012.02.27. 16:42:16

[Don Pingvin](#727688): [andree10](#727695): Úristen. És van lejjebb! Tényleg nem értitek amit írok. A 17. hozzászólást érdemes lenne elolvasni, van akinek átment. Ja nagyon ellenetek fújnak a bírók, és még mindig veretlenek vagytok :D Azt kéne megérteni, hogy semmilyen klub ne adjon ki (főleg 1. helyről) hivatalos közleményt arról, hogy nincs korrekt bíráskodás, mert utána óhatatlanul is ebbe a helyzetbe kerül. Egy ilyen kampány után, (egyébként olyan meccseken sírtatok, ahol kiscsapatok ellen döntetleneztetek, ami elég szánalmas in my view) ha véletlenül javatokra dönt a bíró (lásd Milan) akkor senki nem moshatja le a szart. Ezért mondtam én már előtte is (nem azért mert jós vagyok) hogy ezt a mourinho-i bilincses hagyománynak tartom és undorítónak.

334417 2012.02.27. 16:47:22

[Don Pingvin](#727717): A csávó keményen behaluzott dolgokat, szerinte Conte provokálta Gallianit, mikor minden beszámoló kiemeli, hogy a kopasz ugatott be neki először. Az, hogy ezután elküldte a maffiózó k.a.-ba, szerintem teljesen természetes reakció, mindannyian így tettünk volna. A Bobanos szituáció is vicces volt, a jó öreg Zvonimir csak darálta-darálta a mondandóját, aztán amikor Conte látta, hogy az exmilános már az idegrángás szélén van, inkább kibékült vele.:)

MrJuventus 2012.02.27. 16:48:08

[sev](#727549): azért Contét leszarozni nem kellene, ő úgy (vagy jobban) szereti a Juvét, mint te a Milant. [Gergo](#727657): így van tesó!

334474 2012.02.27. 16:48:37

[sev](#727721): Tőled függetlenül írtam összességében a jelenségről. Amúgy meg az összes olasz sportvezető ezt csinálja. Mindig is próbálnak hatni a bíróra. Van aki a médiában, van aki az öltözőfolyosón(:D), van aki mind a két helyen. A legalja az lesz amikor 10 pontal nyerjük a bajnokságot és a Milan drukkerek elkezdik majd elemezni: Ha megadják Muntari gólját akkor 2-0, szóval nyertünk volna, szóval 4 pont, szóval szétesett volna a Juve.

269797 2012.02.27. 16:49:04

[andree10](#727695): Klasszikus vagdalkozás. Pont az a lényeg, hogy nem lehet olyat állítani, hogy valakinek fújnak a bírók általánosan. Ez egyébként a vesztes csapatok világfelfogása általában. Én most ezután a meccs után se állítom, hogy elcsaltátok, csak annyit hogy igenis bassza meg a Juve, hogy előtte ennyit rinyált, mert mostantól ezt a dumát kell lefolytatni az év végéig. Ti jöttök azzal, ha mi nyerünk hogy mennyi 11est kaptunk (egy nem volt korrekt: a Bologna ellen, mutassatok még egyet!), mi meg majd azzal, ha ti, hogy bezzeg mi lett volna ha... A lényeg, hogy egy klubközlemény (!!!) született erről.

269797 2012.02.27. 16:52:32

[MrJuventus](#727730): Nem szaroztam le, jó játékos volt, Juve-legenda talán, azt ti tudjátok, de nem világklasszis, míg Zorro az volt. Ezt tekintheted nyugodtan a személyes véleményemnek.

Don Pingvin 2012.02.27. 16:52:40

[sev](#727721): Akkor most csak neked. Csak most. Egészen pontosan teszek rá, hogy ki csalózik kit. Akinek van egy minimális agya és látta az elmúlt 5 meccsünket (nyilván a Milan előtti 5-öt), az tudja, érti, hogy miért jöttek ezek a nyilatkozatok és szurkolói hovatartozástól függetlenül igazat ad neki, ahogy most a Milan szurkolói és vezetői viselik nehezen, hogy velük basztak ki valamilyen formában. A többiekkel foglalkozni se érdemes, maximum olyan szinten, hogy elmondom nekik azt, amit én meg a többi Juventus vezető, játékos és szurkoló kapott hetek óta: "mit rinyáltok hisztis kis picsák, ez a foci". Annyit még hozzátennék, hogy a kis csapat ellen is jár ami jár, a tizenegyes is, vagy a szabályos gól amit nem adnak meg. Nem az a mérce, hogy ki ellen nem adják meg, hanem hogy jogos volt e.

269797 2012.02.27. 16:55:44

[andree10](#727732): Bakker és mennyire azt írtad amit én. A lényeg, hogy én elítélem bármelyik klubvezető faszságait, de a Juve kezdte ezt kampányszerűen, hivatalos fórumokra vinni. És ez az ami elképesztően veszélyes, és meg is lett a következménye. A 10 pontos bajnoki címetek pedig jó poén, 1 pontos hátrányban vagytok tesó.

MrJuventus 2012.02.27. 16:59:32

[sev](#727742): jól van, nincs harag, csak rosszul esett a szívemnek :) De ízlések és pofonok...

269797 2012.02.27. 17:03:23

[Don Pingvin](#727743): Én ezt mind értem, de te meg azt értsd meg, hogy egy klub nem csinálhat ilyet, tök8 melyik az, mert illegitimmé teszi az egész bajnokságot. Azon a megelőző 5 meccsen sem kaptatok ki, ezért nehéz azt állítani, hogy ordenáré módon ellenetek fújtak. Értem és el is hiszem, hogy nem kaptatok meg 11est, stb de ebből az következik, hogy minden fórumon kikeltek a bírók ellen és valami trendet véltek látni a dolgokban? Persze mindenki inkább az ellene elkövetett hibákra emlékszik, a javatokra is tévedtek és nem csak most hanem korábban is (mondok konkrétumot is ha kéred). Ja egyébként meg Matri gólja les volt :D (erre ne reagáljatok, mert bár igazam van, nyilván nem lenne vége soha sem a vitának)

269797 2012.02.27. 17:04:01

[MrJuventus](#727756): Viszont biztosan jobb edző :D

Don Pingvin 2012.02.27. 17:11:24

[sev](#727761): Javunkra tévedtek. Sorold testvérem légy szíves. Egyébként igen, valóban látok benne trendet és nem csak én. Egyébként ez a minden fórumon kikelünk a bírók ellen nem egyedi eset, Angliában például bevett szokás. Ott érdekes módon nincs leoltva se Fergie bácsi, se Redknapp se Wenger se a tulajok. Csak Itáliában ilyen érzékeny lelkűek az emberek és a csapatok szurkolói.

269797 2012.02.27. 17:28:24

[Don Pingvin](#727770): Az elmúlt időszakból, ami Juve meccset láttam Chiellini fejese a Catania ellen, Cagliari nem kapott 11est ellenetek. Nyilván ezek ugyanúgy vitatható esetek, mint a ti meg nem kapott 11eseitek, és pont az a lényegük, hogy összességében nem ezen múlik a bajnokság. Még itt is elismertétek, hogy egyszerűen nem vagytok elég átütőek a kiscsapatok ellen. Viszont ha egy csapat (amelyiknek azért van már fekete folt a múltjában, Milannak is, ne erre reagáljatok) hivatalos közleményt ad ki, meg teleszarják a sajtót, akkor azt éri el, hogy mostantól bármilyen bírói ítéletet kurvára felnagyítanak és nem lesz szó a fociról. És most hagyjuk, hogy mi van Angliában (klubközlemény általánosan a bíráskodás ellen tuti nincs) mert ez a calcio ahol nem véletlenül ilyen érzékeny lelkűek az emberek, mert itt mindenhol a bunda ment/megy. Ezért tök nem mindegy.

Don Pingvin 2012.02.27. 17:37:33

[sev](#727789): Mi volt a gond Chiellini fejesével a Catania ellen? Az hogy összecsimpaszkodtak a védővel? Ha a Muntari/Lichtseiner kombó szabályos volt (már pedig ezek szerint az volt), akkor az meg főleg. Amúgy volt manchesteri klubközlemény is ilyenről, talán nem idén, ha jól emlékszem tavaly vagy tavaly előtt. Amúgy pont az ilyeneken tud múlni egy bajnokság. Megint csak azt tudom hangsúlyozni, hogy bár lehet kiscsapatok ellen nem megy, de ami 11-es, az azok ellen is az. És nem mindegy hogy azzal a tizivel amit HA belövünk nyerünk, vagy bukunk 4szer 2 pontot ilyenek miatt. Ismétlem, nem azon van a hangsúly, hogy milyen szarul játszunk a kiscsapatok ellen, ha egy meg nem adott egyértelmű büntetővel adott esetben nyernénk. Mert szar játékkal is lehet nyerni, ahogy nagyon jó játékkal x-elni (lásd Bologna év elején emberhátrányban). Nem ez a lényeg, hogy hogy játszunk.

juvebt 2012.02.27. 17:38:55

Tettünk egy közleményt(sorozatos bakik miatt) nem személyeskedtünk. Allegri rögtön hozzászólt, nem érti a problémánkat ezek a hibák hosszú távon kiegyenlítik egymást(most ez rövid távon is bejött neki). Következő alkalomnál már Chiellini gólját kérdőjelezte meg. Mi egyetlen egyszer sem kommentáltuk a tiziket, vagy az ezeket megelőző műeséseket(KPB), ée az eltiltások hiányát. A hangulat keltésből igen csak kivette a részét a milan is. Nem értem ezt a nagy hisztit sima x meccs volt, kapura sem lőttek. Eddig még csak egyszer álltak eddig az f... rossz oldalán.

269350 2012.02.27. 17:44:15

Emiatt a cikk miatt fogok az ellenfélnek szurkolni!

269350 2012.02.27. 17:44:33

Amúgy meg, szimplán gecinagy:)

269797 2012.02.27. 17:52:35

[Don Pingvin](#727803): Gondolom akkor amikor a Chelsea nyert :D Akkor is faszság, semmi értelme és csak hangulatkeltésre jó. Muntari esetet nem látta a bíró, mert nem volt ott a labda, ebből meg gól lett szabadrúgás után. Muntarit el fogják tiltani ne aggódj, ahogy kell, ti megnyertétek azt a meccset, senki nem veheti el. Szvsz mindkettő szabálytalan volt, Chiellini maga alá gyűrte a védőt, olaszban engedni szokták, ha ketten egyszerre azért fel tudnak ugrani. Na itt Chiellini se ugrott fel, a csávó feje meg a hóna alatt volt. A 11es mindenki ellen az, nem vitattam, hogy nem voltak 11esek, csak azt hogy ezek hosszú távon kiegyenlítik egymást. Ez egyébként matematikailag is levezethető, kpi határeloszlás tétele azt hiszem.

334309 2012.02.27. 17:56:01

[sev](#727694): egy ilyen felütéssel induló grammarnazi hozzászólásban különösen ügyeljünk a helyesírása. úgy értem, legközelebb, mert most nem sikerült.

Don Pingvin 2012.02.27. 17:57:10

[sev](#727821): Már Te is Allegrit játszol? Amúgy valóban kiegyenlíti egymást, ha a hosszú távot mondjuk 10-20 évben mérjük. Szeretem ezt a "hosszú távot", mert csak az nem derül ki hogy milyen hosszú aztán szezonok mennek el, de ez örök. "Hosszú távon a hibák kiegyenlítik egymást". Azért százalékos statisztikát néznék idén a bírói hibákról hogy ki ellen illetve javára hozták a legtöbb téves ítéletet. Ha az elmúlt 5 éves periódust nézzük akkor a sinter vezet toronymagasan, viszont idén azt kell hogy mondjam, valahogy Milánó másik felére mutat a tendencia.

Don Pingvin 2012.02.27. 17:58:56

[sev](#727821): Tehát amit nem lát a bíró, az nem történik meg. Könyörgöm, azért vannak négyen, hogy lássanak mindent.

338554 2012.02.27. 19:01:56

[szcsaba95](#727478): Ha el tudnál készíteni egy ilyen képet Ps-ban, akkor nem lehetnél fogyatékos. A gond ott van, hogy látsz egy ilyet és a mélységi eltéréssel mit sem törődve felsorolod az egyértelmű bizonyítékok (fojtás) közt. Valaki valahol pont ilyen manipulatív szándékkal ragadta meg azt a pillanatot. [sev](#727789): Nem akarok mindentudót játszani, de az én nemmilanos agyamban valamiért felmerült lehetőségként az, hogy Tagliavento látta Muntari fejesét (magát a mozdulatot), majd úgy gondolta gól is lesz, persze minden szinte azonnal történt. Aztán Buffon megfogta a labdát (ott ahol..) és indította Marcelot. Ő ebből sokat nem látott mélységében, nem láthatta tisztán, hogy bent volt-e vagy sem, Buffonnak meg az a dolga, hogy megfogja a fejeseket és indítson. Aki ott hibázott, az egyedül az asszisztens. Buffonék nem kötelesek elvégezni az ő dolgát és beinteni a gólt. A spori nem a vonalon állt, szóval hiába mutat a kezdőkörre ha utána Buffon ÉS A SAJÁT SSEGÍTŐJE nem jelzik a gólt, akkor nyilván nem fújja be, mert ő volt a legtávolabb az esettől. Ennyit akartam mondani.

338554 2012.02.27. 19:16:24

[sev](#727721): "Azt kéne megérteni, hogy semmilyen klub ne adjon ki hivatalos közleményt arról, hogy nincs korrekt bíráskodás, mert utána óhatatlanul is ebbe a helyzetbe kerül." Apukám, Allegri az első komolyabb bírói ellenszélre egyenesen azt nyilatkozta, hogy "megmásította a bíró az eredményt". Magyarul arra utalt, hogy 99.999999999% eséllyel nyertek volna. A Juve 5 évnyi szopatás alatt eleinte nyelte (büntetés után jogosan), utána néha hangot adott neki és az 5. évben, mikor a teljes vezetőség és játékoskeret lecserélődött az akkor elmeszelt banda óta, csak ekkor álltak elő közleménnyel, hogy megálljt parancsoljanak ennek az egésznek, mert már unják a banánt. Nem értem mi a bajod ezzel. Az meg egyenesen vicces, hogy "Ja nagyon ellenetek fújnak a bírók, és még mindig veretlenek vagytok :D" - HE??? Egy csapatot csak a bírók verhetnek meg? Egyáltalán a bírók feladata megverni a Juvét? Hátszél nélkül már nem is lehet veretlennek lenni? A helyedben én itt kezdenék el azon gondolkodni, hogy hol rontottam el az életem..

269797 2012.02.27. 19:18:01

[benitoNST](#727831): Mire gondolsz? Mert most átnéztem az összest, de kb. egy elütést találtam. Persze, amúgy egyetértek és sajnálom :D

339362 2012.02.27. 19:27:11

én nem tudom mit sírnak a milánosok. én helyükben a kannibált szidnám, hogy 1 méterről nem tud úgy a hálóba fejelni, hogy a földön fekvő kapus még ne kapjon bele. szar volt a fejes,ezért tudott hibázni a partjelző. de mindig könnyebb bírozni, mint elgondolkodni azon, mit basztunk el.

Faketty 2012.02.27. 19:34:03

Fasza cikk! A gól az amit a bíró megad! Ez abíró egy fasz volt. A milan jobban akart nyerni még ijen eszközökkel is, mert tudják , hogy bajban vannak.

269797 2012.02.27. 19:37:58

[neuropa](#727923): Egyébként korrekt volt, hogy mea culpáztál egyet a milanblogon. Ritka az ilyen, de a végén most is átmész személyeskedésbe, amit nem értek miért kell. Ha most vagy akkor lopták a nicket, akkor sorry. Egyébként meglepő módon megint nem értek egyet veled. Sajnos itt a Juve-blogon tényként közöltök olyan dolgokat, amiket természetüknél fogva lehetetlen bizonyítani és csak feltételezés marad. Ezzel viszont vitatkozni meg érvelni szintén természeténél fogva lehetetlen. Itt konkrétan arra gondolok, hogy azt írjátok lelkesen, hogy az elmúlt 5 évben módszeresen és trendszerűen ellenetek fújnak a bírók. Ok, de ezt hogy bizonyítod? Én nem azt írtam, hogy hátszél nélkül nem lehet veretlennek lenni, pont azt akartam érzékeltetni inkább csak ironikusan, mint logikusan, hogy ha tényleg ilyen ordenáré és penetráns csalás van folyamatosan ellenetek (ami miatt születik egy hivatalos közlemény), akkor hogy lehettek veretlenek. Egyébként Allegrinek igaza van abban, hogy a bíró megmásította az eredményt, mert Muntari szabályos góljával 2-0 lett volna (1-1 lett végeredmény), míg Matri les(?)góljával 1-1 lett volna (1-1 lett a végeredmény) :D Mondom ott rontjátok el az oksági viszonyt (ami elég alap hiba ha modellt építesz) nem azért lesz valaki bajnok mert több 11est kap, hanem a bajnokok több gólt lőnek, jobb csapat pl. 1-1ben jobb játékosaik vannak ezért több 11est kapnak. Most konkrétan Matrit azért könnyebb leszerelni szabályosan még egy kiscsapat védőjének is mint Ibrát, ezzel gondolom egyetértesz.

269797 2012.02.27. 19:39:14

[sev](#727968): "Kell még valamit mondanom Ildikó?" [Gyurcsány F, 2006 május Őszöd]

predy 2012.02.27. 19:48:09

[sev](#727968): a matri (nem)les góljával 1-1 lett volna, a vége meg 1-2.

predy 2012.02.27. 19:49:48

Mexes 3 meccsét értem, de Muntari nem lett eltiltva??? azt hogyan? Ezek szerint ha valaki 3szor üt, az egy sör nem sör szabállyal nem eltiltás.

269797 2012.02.27. 19:58:34

[predy](#727985): Szerintem elég logikusan leírtam mire gondolok - egyébként csak viccből, de azt jeleztem. Akkor bővebben: a meccs 1-1 lett, vagyis minden más eredmény a meccs "megmásítása" tehát ha nézzük a 2 szituációt. 1. Muntari góljával 2-0 lett volna, ebből sehogy nem lehetett volna a későbbiekben 1-1, lehetett volna 2-9, 2-2, 6-3, stb. 2. Matri lesgólja megadása esetén 1-1 lett volna az eredmény, ami később, ha nem születik több gól a végeredménnyel megegyezik. Nyilván ezek hipotézisek, de a megmásítás levezethető belőle. +1: Egyébként Matri gólja tényleg les volt, ebben most már biztos vagyok, még ha egyébként meg is lehetett volna adni, mert kétes helyzetekben a támadófocit kell erőltetni, stb. A tv-ben is látszott, hogy a válla előrébb van mint Abate lába, azzal pedig lehet gólt szerezni. De sajnos ez is olyan kétes szituáció, mint a Juve-nak meg nem adott 11-esek ami utána hitvitává válik, vagyis mindenki a saját oldala felé húz. Szal erről felesleges vitázni, meg a bírói-szakmai tévedés súlyosságát sem kéne azért egybemosni. Ilyen leseket mindig néznek el, a gólvonalas viszont epic fail.

269797 2012.02.27. 20:00:48

[predy](#727986): Ja meg Pirlo sem kapott semmit. Aronica se, szal lehet kompenzál a szövetség. Egyébként már leírtam, de szerintem jár a 3 Muntarinak, egyet azért Licinek is lehetne adni, mégse a saját nyakát fogta az óreg ghánai bivaly :D

uatis 2012.02.27. 20:03:51

[sev](#727970): én nem vagyok olyan lángész, mint amilyennek te állítod be folyamatosan magad, te ász, de ha valaki nem fogalmaz oly kiemelkedően mint te, attól még írhat igazat. a milan csakis annak köszönheti, h vezeti a bajnokságot és nem 10 ponttal kullog a Juventus mögött, mert igenis mondjuk ki, volt egy időszak, amikor eléggé nyomták a bírók a szekerét. a Juve ez ellen emelte fel a hangját, teljesen jogosan. az teljesen más tészta, h egy lúzer partjelző elkúr itt mindent, mert nekünk semmi közünk a történtekhez, de megvédeni azért megvédjük magunkat (Conte-nak ez a dolga, mindenki, te is ezt tennéd..), amikor jöttök ti csalózva, sírva, érdekes, akkor csöndben voltatok, mikor más szurkolók vendettát kiáltottak... sev, te értelmes gyerek vagy, én is annak tartom magam, és belátom, h nehéz megemészteni a történteket milános szemmel, de néha a fagyi visszanyal, ez nagyon is ráfért a milanra, sőt, elég sok ráférne még...

269797 2012.02.27. 20:13:37

[uatis](#728004): De a Juve közleményben nem az volt, hogy a Milan szekerét tolják, hanem, hogy saját maguk számára akarnak korrekt bíráskodást (elmaradt tizik). Most akkor a Milant tolják vagy a Juve-t nem? Vagy a kettő együtt? Igazából végeredményben mindegy, ebben igazad van, de én egy szóval sem írtam le sehol, hogy ti vagytok a csalók, vagy hogy csalás történt. Nekem századszorra is az böki a szemem, hogy faszért kellett nekiállni közleményeket írogatni, meg görbe szájjal interjúkat adni az egyenlőtlen feltételekről, meg a konstans bírói csalásokról, mikor ez 1. nem igaz 2. nem bizonyítható. És ezért van az, hogy igazából nektek nyal vissza a fagyi. Nem tartok magamról semmit, kaptam már eleget ezen a blogon (fogyatékos, buzi, csicska, stb.), de azért még visszatérek :D

338554 2012.02.27. 20:32:02

[sev](#727968): Nem regisztrálatlan felhasználó írta a nevemben, mert akkor plain text lenne a nevem, nem pedig link (és képem se lenne). Ma is tanultál valamit. 1, Értetlenkedtél Tagliavento kezdőkörre mutogatásával kapcsolatban, én adtam egy lehetséges magyarázatot. 2, Bíráltad a hivatalos közleményt, ezért megkérdeztem miért fáj neked ha a feljutás óta folyamatos bírói óvatoskodásból elege lett a klubnak. Nem konkrétan a Juve ellen fújnak, csak gyakran nem merik befújni amit kell, mert tartanak a hibától és a következményeitől. A tegnapi akkora bealvás volt a partjelzőtől, nyilván nem ilyenekről beszélek, de elmaradt büntetők, kiállítások már voltak szép számmal az elmúlt 4-5 évben. Bizonyítsd be te magadnak, ülj le Juve meccset vagy korábbi összefoglalókat nézni.. Én sem tartom összegyűjtve az ilyen eseteket, csak tudom mennyi bosszúságot okoztak már. 3, A bírós-veretlenes mondókád meg egyszerűen tartalmilag hülyeség - ez a személyeskedés? - és másodszorra sem a lényeget ragadtad meg. A 2-es pontban vázolt sorozatos bírói félsz az amivel sújtják a csapatot, nem pedig direkt hatalmas csalásokkal. Ellenkezőleg, ami nem elég egyértelmű, azt nem fújják le. Mintha másoknál létezne az ártatlanság vélelme, a Juvénál meg nem, dacára a teljes vezetői és játékosváltásnak. Remélem így érthetőbb. A mea culpa pedig annak szólt, hogy olyan módon én emberrel nem beszélek, így veled sem. De nem jelenti azt, hogy cserébe minden szavaddal egyetértenék..

uatis 2012.02.27. 20:33:06

[sev](#728017): igen, utólag észrevettem, h azt írtam, a juve ez ellen emelte fel a hangját, és tudtam, h bele is fogsz kötni.. :) tehát én úgy gondolom, mi is kiérdemeljük azt a bánásmódot, mint ti, egy elnézett Seedorf kezezés, egy elnézett Muntari gól, egy kutya... az viszont eléggé sajnálatos, h ez a "kompenzálás" épp ellenetek történt meg.. ami pedig a látogatásaidat illeti, azon kívül, h imádom a juventust és minden érdekel róla, a te hozzászólásaid is mindig elolvasom, így gyere nyugodtan, van miről csevegni..

juvebt 2012.02.27. 20:47:04

Most megmutathattátok volna, hogy kell elviselni az első bírói bakit. Az elsőnél bedőltétel. Mi legalább boruk egy darabig.

juvebt 2012.02.27. 21:00:23

Érdekes a digis összefoglaloból a mi meg nem adott gólunk kimaradt. Ezeknek a keze ide is elér? Benito tudsz erről vmit?

Joeker 2012.02.27. 21:13:43

[sev](#728017): Na most a fagyi úgy nyalt vissza, hogy -saját magunk számára akartunk korrekt bíráskodást- a Ti ágyékotokat izgatja, hogy miért is nem adták meg a bajnokságot eldöntő gólt. Az nem kérdés, hogy epic fail egy ilyet elnézni, de ezt mi már párszor kiáltottuk idén nem is egy meccsen. Konstans bírói csalásokról nem adott senki interjút, ellenben bírói hibákról, amik minket súlytottak igen. Annyit már megért, a többszöri felkiáltás, hogy végre Ti is idegeskedjetek kicsit a bírói tevékenység miatt - mi is azt hangoztattuk eddig, hogy a bírói tevékenység nem direkt, de sokat hibázik.

Don Pingvin 2012.02.27. 22:01:16

[sev](#728017): Csak nekem felejtettél el válaszolni testvérem. Semmi gond. Értem én. :) Egyébként ha már a szőrszálhasogatásnál meg a szavak kétértelműségének kihasználásánál járunk, akkor megjegyezném, hogy itt meg azt nem mondta senki, hogy ellene fújnak a bírók, itt azt mondtuk többen is, hogy számunkra kedvezőtlenül hibáztak nagyon sok esetben az évek során. Nyilván ez egy ideig a körülményeknek volt betudható, viszont az elmúlt időszakban már igazából nem lehetett hová tenni. De nyilván az nem igazán érti, akit nem szopattak évekig rommá a sporik Napoliban, vagy az inter ellen meg úgy általában a B-ből felkerülve 2 évig folyamatosan. Azt nem kívánom, hogy tapasztaljátok meg, mert ilyet egyik sportbarát se kíván a másiknak. Tudod olyan ez, mint amikor Stan faterja kimondja a "nigger" szót a Szerencsekerékben. És utána Stan nem érti hogy Tolken miért dühös. Ha esetleg nem láttad ezt a részt, vagy alapból nem nézel South Parkot, akkor ezzel tegyél egy kivételt. Az a lényege, ami annak a végén van.

269797 2012.02.27. 23:12:41

Ne haragudj, kocsmában voltam. A legutóbbi hozzászólásod, ha jól látom arról szólt, hogy mindent látnia kell a bírónak, hiszen négyen vannak. Ez tök jó lenne így, de láttuk, hogy ez nem történik meg. Viszont a videózás nyilván csak egyéni cselekedetekre vonatkozhat, ezért gólt sosem fognak annulálni. Ha nem erre vonatkozik a kérdésed, akkor szólj melyik az, kibújni nem szeretnék alóla.

mandri 2012.02.27. 23:33:12

LOL, azt hallottátok, hogy már az is felmerült, hogy Buffontól esetleg elveszik a kapitányi szalagot a válogatottban? a Neuer-Lampard esetet nem fújták fel így, pedig azon nem 3 pont múlott...

juvebt 2012.02.28. 07:03:32

[mandri](#728215): ez már vicc. Álszentek!

338554 2012.02.28. 09:02:07

[mandri](#728215): Prandelli már felszólalt az ügyben, támogatja Buffont.

loko 2012.02.28. 11:14:03

Király. Egyébként mit várunk egy muntaritól és egy van bommeltől? Ugyan már ők ilyenek.

269797 2012.02.28. 12:10:16

[mandri](#728215): Platini viszont kicsit oltja Gigi-t. Ez nem fáj? :D (a kérdés provokatív, csak hogy értse mindenki)

DartagnanX 2012.02.28. 12:35:51

A korábban felmerült "összemérhetetlenség" ellenére én azért megpróbáltam összemérni. Bár csacskaság, de hát azért mégis. Boban 251 meccset játszott a milánban, 30 gólt lőtt. Nyert négy olasz bajnokságot, 3 szuperkupát, egy BLt. 31 évesen visszavonult, miután kizsuppolták a Celta Vigóba. Conte 419 meccset a Juvéban, 44 góllal. CSK volt a csapatban. 5 bajnokságot nyert, 4 szuperkupát, 1 BLt, 1 UEFA kupát, 1 interkontinentális kupát, 1 európai szuperkupát, 1 olasz kupát. 35 évesen a Juventusban fejezte be pályafutását.

törhetetlen üvegradír 2012.02.28. 13:02:49

Van már kitűzött időpont az elmaradt Bologna-meccsre? Ha valaki tudja, az kérem vésse ide. Köszönöm.

juvebt 2012.02.28. 13:07:31

[törhetetlen üvegradír](#728586): március 8.

juvebt 2012.02.28. 13:12:18

március 7. 18.30 bocs

Iustizmord 2012.02.28. 14:23:43

nem értem mit kasseroljátok magatokat :-D

delpiero10 2012.02.28. 14:37:45

HÁHÁHÁHÁ! és mégegyszer HÁHÁHÁHÁHÁ! Köszönjük benito!

Juventino 2012.02.29. 11:33:25

Ha már a "csalásról" van szó: a FourFourTwo szerzője cikkben válaszol a felháborodott juventinóknak, mea culázik egy keveset, bár mindig van egy "de", hogy az igazából miért nem is számít annyira, meg le kell tudni nyelni a nekünk nem szimpatikus véleményeket, és akkor jön egy ilyen "gyöngyszem": "Tény az is, hogy Aronica arcának meglegyintéséért pont három meccsre meszelték el Ibrahimovicot, pont annyira, amennyi elég volt ahhoz, hogy a Milan legnagyobb sztárja lemaradjon az év legfontosabb meccséről. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ha a Juve-meccs két forduló múlva jött volna, akkor minden bizonnyal két meccset kap, ha négy forduló múlva, akkor négyet." Ne legyen kétségünk tehát, hogy ez így történt volna, mert ez egy vélemény, meg amúgy is, Mexest már el is tiltották, Contét meg nem, ugyan, hagyjuk már... Mea culpa, Benito, adjad nekik, ami a csövön kifér! Szánalmas, hogy egyedül a Juve fizetett meg a Calciopoli-tákolmányért, de még mindig minket vesznek elő, miközben az Interről éppen akkor derültek ki a szemétségek, amikor már elévült az ügy. Azért meg külön rohadjatok meg, hogy 29 scudetto van a fejlécben! LOL

344520 2012.02.29. 12:01:52

[Juventino](#729513): Most olvastam én is a cikket. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan engedheti meg magának egyáltalán a lap, hogy ilyen cikket közöljenek. A lapnál egyáltalán nincsen főszerkesztő? vagy szerkesztő-helyettes? De különben ez nem a lapra szégyen, hanem ismét kompótországra(Új Péter szavaival élve). Az igazi angol Fourfourtwo lap nagyon igényes. De ez a licenc kiadvány borzalom. Szégyent hoznak az igazi lapra. Aki a cikket írta viszont nem is igazi képzett újságíró, egy senki. Bodnár Zalánnak hívják másként "Cattania" ahogyan bloggerként ismerik. Neki úgy sikerült felhívnia a figyelmet magára, hogy írásokat közölt a 2010 vb-ről, mintha a helyszínen lett volna. Ellenben az egész egy nagy hazugság volt, otthon írta az összes cikkét, de a legszebb az egészben, hogy a Fourf.. lap szerződést ajánlott neki, így azóta is nekik ír. Csodálkoznak manapság az újságírók, hogy manapság az országban nincsenek úgy megbecsülve. Komolyan elvárják, hogy ilyen jöttmenteket elismerjek, amikor még ezt a szakmát régen még Karinthy, Osvát, Ady, Krúdy etc. művelte a legmagasabb szinteken? Én még értük kezdtem el tanulni az újságírást, meg az Aranytoll kitüntetett tanáromnak köszönhetően bolondultam bele ebbe a szakmába. Sajnos sok, ilyen klaviatúra huszár nevezi magát újságírónak.

loko 2012.02.29. 12:50:26

Én szívesen lennék újságíró. Nagyon jó lennék, én tudom, a többi meg nem számít. Ajánlatokat várok...:)

DartagnanX 2012.02.29. 13:31:26

Már készül a válasz. Hamarosan kint lesz. Tüntetést is szervezünk a Hősök terére.

308733 2012.02.29. 13:53:38

Don Pingvin 2012. 02. 27. 16:17 ''Most a Milan szurkolók miért nem ugatnak? Most mondjam én is hogy mit reklamálsz hülye gyerek, ez benne van a fociban, foglalkozzál magaddal meg a csapatoddal. Mert ugye 2-3 hete ez a szöveg megy, hogy mit rinyálunk. Most kisapáim, hogy nem nektek tévedtek, hirtelen el lett felejtve, hogy mi miért voltunk "síró-picsogó trógerbanda" és megcsináljátok ugyanazt. Minimális tartás nincs bennetek, hisztis kis picsák. Szedjétek már össze magatokat és lépjetek túl ezen. Anno nekünk is ez lett ajánlva.'' 442 ''mindenféle önkontroll nélküli panaszlevelek áradatát kaptuk. Még a népszerű bianconeri.blog.nepsport.hu oldal is külön cikket szentelt személyemnek, ahol a kollektív gyűlölködési hajlamát kiélhette mindenki.'' :)

Don Pingvin 2012.02.29. 16:18:15

[cs9999](#729643): Meg egészen pontosan 73 ember ígérte meg, hogy ha bármilyen szituációban találkoznak a cikkíróval, beverik a fejét vascsővel. Egyébként a cikk írója sem tanúsított semmilyen önkontrollt, amikor a cikkét írta, akkor miért csodálkozik, hogy más se csinálja? Mit várt, meleg hógolyót?

törhetetlen üvegradír 2012.02.29. 17:52:26

[juvebt](#728602): Grazie!

Buffon 2012.02.29. 23:21:33

miért 29 bajnoki cím van a fejlécben? 29 2006-ban volt. ha nem zárják ki a Juvét idén már 35. bajnoki címet ünneplik. vicc, hogy a teljesen ártatlan Juventus fizet a milánói csapatok büneiért...

pellegri 2012.03.01. 00:01:22

De mekkora arcok vagytok!! Mindegy lenne ha a Juventusnak adnák a bajnoki cimet s nem kellene olasz bajnokság se!! De mit vártok nem tudom! Minden csapat ugy menyen föl a juve ellen hogy a juve nyerjen!! Ütés könyöklés stb de ezért mért a játékos hibás?? Szerintem a biró hogy nem veszi észre! Na meg ez a Milanozás állandóan ez is komoly értelemre vall! Ha nem a milanal játszik a juve akkoris a milan jézusom mi van itt ovoda vagy mi??

Chievo 2012.03.04. 12:56:01

Csak a tények kedvéért: Matri meg nem adott gólja tényleg les volt. Az írás amúgy jó...

doma 2012.03.04. 14:19:21

szeretem a cikkeidet,milan szurkerként is ránézek az oldalra, azonban nem értem, hogy miért nem tudsz elengedni dolgokat.okés villanhatott volna a piros mexinek,azon vitázhatunk amúgy, hogy les volt-e,szerintem előrébb állt a srác , még ha csak fél méterrel is. halál mindegy ez, ahogy az is hogy ti 0-2 ről sose álltok fel a b csapatunk ellen. de nem ezen múlt, hanem azon, hogy az utolsó fél órában minden elemében a játéknak jobbak voltatok, és góllal kamatoztattátok a jobb játékotokat. Várom a következő cikket arról, hogy miért van több szurkolója a Juvénak mindenkinél, és a Toronak nem is szurkolnak,csak azt nem értem,miért kongott a stadionotok tegnap is..
süti beállítások módosítása