Kicsit olyan az ember érzése, mint amikor egy amerikai (hetero kapcsolatokról szóló) tinédzserfilmben a suli legmenőbbje sorra dönti le a jobbnál-jobb csajokat, aztán elhatározza, hogy (többnyire fogadásból) megpróbálja elkapni az egyik legcsúnyábbat is – végül nagy nehezen sikerül csak neki. A Juventus az egyik legszerényebb – bár játékosállományában azért annyira nem gyenge – ellenfelét próbálta betörni: megvolt az ára, de sikerült. Egy olyan meccs értékelése, amelyen benito bőrtangája (sőt, akár maga benito) is védhette volna a Juventus kapuját.
Kicsit olyan az ember érzése, mint amikor egy amerikai (hetero kapcsolatokról szóló) tinédzserfilmben a suli legmenőbbje sorra dönti le a jobbnál-jobb csajokat, aztán elhatározza, hogy (többnyire fogadásból) megpróbálja elkapni az egyik legcsúnyábbat is – végül nagy nehezen sikerül csak neki. A Juventus az egyik legszerényebb – bár játékosállományában azért annyira nem gyenge – ellenfelét próbálta betörni: megvolt az ára, de sikerült. Egy olyan meccs értékelése, amelyen benito bőrtangája (sőt, akár maga benito) is védhette volna a Juventus kapuját.
Úgy éreztük, hogy nem lehet gond, bár azért az utóbbi két év, sőt, a Bologna, illetve a Genoa elleni döntetlen óvatossá bennünket: visszatekintve láthatjuk, hogy nem volt hiábavaló az az óvatosság. A Cesena olyan tökéletesen megszervezte a védekezését (aki focizott már valaha életében, az tudja, hogy a favágás is iszonyatos szervezettséget igényel), hogy tehetetlenségében szinte bömbölni tudna ilyenkor az ember. Aztán jött a megoldás, az új Tardelli (ezt az a Di Livio mondta ma róla a meccsközvetítés alatt, akiről mostanában Pepét keresztelték el új Di Liviónak), és az egész idény talán legelemibb erejű hangrobbanását okozta az új stadionban. De amíg eddig eljutottunk…
Pirlo végre kedvenc hobbijának, az alvásnak hódolhatott (azért kivitték a meccsre, berakták egy kényelmes székbe, és jól betakarták, hogy meg ne fázzon), helyette – de nyilván nem a helyén – pedig Pazienza kapott szerepet. A Nápolyból sokak szerint töltelékként érkező középpályásról bővebben nem szeretnék írni, legyen elég annyi, hogy gyakorlatilag hibátlanul játszott, de várjuk meg, hogy egy izmosabb csapat ellen, akkor, amikor nagyobb nyomás van a középpályán és a védelmen, mit nyújt majd. Elsőre pazar, de tényleg.
A labdabirtoklással – akárcsak Pirlo jelenlétekor – ezúttal sem volt gond, a megszerzett labdák megjátszása viszont sok problémát okozott. Messze nem volt olyan kombinatív a játék, mint szokott, az iszonyatos Juve-fölény irracionálisan meddőnek tűnt. Ha akadt is szép akció, az többnyire a parkolókba kirúgott labdákkal ért véget, vagy szimplán a labdát sem találták el a játékosok (Matri egyszerűen képtelen volt megoldani az agya és a rúgásért felelős izmai közötti információáramlást). A hátsó alakzat pedig annyira unatkozott, hogy Bonucci csak a maga szórakoztatására egyszer belebotlott a saját lábába, hogy azért mégis szinten tartsa a figyelmét. Chiellininek szintén akadtak megingásai, Barzagli pedig röhögve hozta le a meccset, és immár hónapok óta nem tud hibázni.
Pepe nem lőtt gólt. Mi sem értjük a dolgot
Persze a védelem tehermentesítéséért a legtöbbet a középpálya tette: Pazienzáról már írtunk, Vidalról viszont még eddig nem. Sokak szerint Felipe Melo és Vidal fantasztikus párost alkotnának, szerintem viszont Vidal az, aminek Felipe Melónak kellett volna lennie az elmúlt években. Furcsa ezt mondani egy chilei és egy brazil válogatott játékos összevetésében, de ki kell mondjuk: Vidal klasszisokkal jobb focistának tűnik, aki fegyelmezett, és aki tudja, ha nem vigyáz, egy, az oldalvonal mellett rohangáló, őrjöngő vadállat tépi szét. Valahol ott van benne a dél-amerikai könnyelműség, amely viszont nem jön ki belőle a gyepen. Látszik, hogy ő az, aki az edzéseken megpaskolja a srácok seggét, aki fogkrémet ken a kilincsre, a pályára lépve azonban akkurátusan végzi a dolgát, mint egy jól kiképzett katona. Nagy kedvenc már most is – és piszok jóképű!
Vucsinics ismét megosztotta a közönséget, enerváltnak tűnt, valószínűleg fáradt. Az első félidő jelentős részében holdkórosként tévelygett, aztán az utolsó percekben Conte megkérte (vagy simán ráordított), hogy húzódjon ki a bal szélre, mert ott már a besárgult Rossi várta. A húzás tulajdonképpen bejött, mert a montenegrói ebben az utolsó néhány percben többet mutatott, mint az előtte lévő 40-ben. Quagliarella pedig ekkor már melegített…
Tudni lehetett, hogy jönni fog, végül a gyenge napot kifogó Matrit hívta le Conte, hogy a korábbi sérülése miatt eddig csak perceket kapó exnápolyi végre kiteljesedhessen (nem sikerült neki). Közben Vucsinics megsérült, így Conte olyan dologra kényszerült, amire még előtte soha: a második félidő első 10 percére ellőtt két cserét – a 18. percre pedig ki kellett használnia a harmadikat is, miután Rossi majdnem kirúgta (az 500. juvés bajnokiján szereplő) Del Piero bal szemét. Nem tudni, hogy mit kellett volna elkövetnie a második sárgájáért, mindenesetre a cesenai mészáros a pályán maradhatott. Jöhetett Giaccherini, jobb híján.
Ha egyre sötétebb az éj, azt jelenti, hogy közeledik a hajnal – és Marchisiónak hála meg is érkezett. Beni a meccs közben hisztizett a levlistán, hogy Claudio nem sokat tesz ma a csapat játékához. Marchisio erre – „most megmutatom ennek a kis buzi bloggernek” felkiáltással - ismét pazar és nagyon fontos gólt lőtt. A hangrobbanásra felkelt Pirlo is, akit megnyugtattak, hogy nem történt semmi különös, így aludhatott tovább.
Conte azt nézi, hogy kihez vághatná hozzá a palackot
A meccs ezen a ponton eldőlt. A második gól (amelyet jogtalan büntető és kiállítás előzött meg) tulajdonképpen csak arra szolgált, hogy a mezőny legjobbja, Vidal megünnepeltesse magát a közönséggel.
Most egy újabb, picit sűrűbb hét következik: kíváncsiak vagyunk, hogy a csapat mennyire teszi magát oda a Bologna ellen. Conte valószínűleg a Primavera elleni nyárzáró felkészülési meccsre is prémiumegvonás terhe mellett küldte fel a játékosait, tehát az ő hozzállását nézve a kupasorozat is fontos lehet az idényben – ráadásul ez nem vesz ki annyi erőt a játékosokból, hogy feltétlenül vissza kelljen fogni magukat.
Egy hét múlva pedig irány a főváros, ahol a televíziózás történetének első, 3 dimenzióban közvetítendő olasz bajnokijára kerül sor, és ahol egy megroggyant Róma lesz az ellenfél. Bizakodni kell, de elbízni magunkat nem szabad: a közegellenállás nő, az év végéig a mainál könnyebb meccs már aligha lesz.
