Dino és _benito olyanok, mint a bólogatós kutya a kalaptartón. Kabalák. Előbbi még a múlt század derekán kezdett el Juve-meccsekre járni, de mindössze egyszer, Udinében látta kikapni a csapatot, _benito pedig az elmúlt két, egyaránt a kénköves pokol legmélyebb bugyrában töltött szezonban sem látta veszíteni a Juvét – sőt, beesett egy katartikus római győzelem is. Ha pedig a fentiek igazak, akkor a világ legjobb blogjának szerkesztői számára mintegy kötelesség is volt Milánó felé venni az irányt, hogy egyrészt győzelemhez, másrészt az első hely megtartásához segítsék a Juventust a kiesőjelölt Inter otthonában. Hajtás után horrorisztikus repülőút,  homeless-életforma keserves megtapasztalása, szenegáli törzsfőnökök, kapuzárási pánik és rengeteg izgalom a Milánóból.

Dino és _benito olyanok, mint a bólogatós kutya a kalaptartón. Kabalák. Előbbi még a múlt század derekán kezdett el Juve-meccsekre járni, de mindössze egyszer, Udinében látta kikapni a csapatot, _benito pedig az elmúlt két, egyaránt a kénköves pokol legmélyebb bugyrában töltött szezonban sem látta veszíteni a Juvét – sőt, beesett egy katartikus római győzelem is. Ha pedig a fentiek igazak, akkor a világ legjobb blogjának szerkesztői számára mintegy kötelesség is volt Milánó felé venni az irányt, hogy egyrészt győzelemhez, másrészt az első hely megtartásához segítsék a Juventust a kiesőjelölt Inter otthonában. Hajtás után horrorisztikus repülőút,  homeless-életforma keserves megtapasztalása, szenegáli törzsfőnökök, kapuzárási pánik és rengeteg izgalom a Milánóból.

Nem tagadom, az én hülye ötletem volt, hogy ne foglaljunk szállást. Védelmemben annyit, hogy ez elsőre valóban pénzkidobásnak tűnt, hiszen a meccs lefújása és a bergamói reptéren esedékes becsekkolás között mindössze 6 óra állt volna rendelkezésre. Odafelé Malév, mert a szombati fapadok a sípszóhoz koccosan közel landolnak Milánóban, visszafele a vasárnap kora reggeli Wizz Bergamóból. Lesz egy napunk őgyelegni Milánóban, a meccs után kocsmázunk egyet, aztán az első busszal elhúzunk Bergamóba, alszunk egyet a reptéren, és a vasárnapi húsleves-rántotthúsra már itthon is vagyunk. Tervezte az ember.

Az indulás már magában hordozta a katasztrófa ígéretét. Először az online check in-pult fosott be, ezzel beterelve _benitót egy 93 méteres sor végére mintegy 10 perccel a kapuzárás előtt. Ez viszont még gyorsan megoldódott, miután a sor elején állókat könnyes vizslaszemekkel megkértem, hogy engedjenek előre, az viszont már komolyabb fenyegetést rejtett magában, hogy a pultban posztoló hölgy reptéri alkalmazott beejtette Dino személyi igazolványát a csomagszállító szalag résébe. Cirka három perccel a kapuzárás előtt. (ugye mindenki tudja, ide milyen szar poént kellett volna tennem?) Felháborodás, telefonálgatás, aztán vágta a reptér egyik (helytelen) sarka, majd vissza a másik (helyes) irányába, végül nemcsak felszálltunk a gépre, de a reptér is jól vizsgázott gyorsaságból, mert visszakerült az időközben fecnikre bontott gépsor aljáról kihalászott dokumentum is.

A képért és sok másért köszönet a _benitót a reptérre szállító Zuglói Óriásnak, T-Mannek

Malpensa, napsütés. A frizura tart. Nem sokkal később kávé a Dóm téren, természetesen talpig Juventusban, hiszen gyorsan kiderült, hogy a Gabi, a szurkolói klub elnöke inkább csak túlóvatoskodta a helyzetet, amikor szólt, hogy ne viseljünk áruló jeleket (ez a meccs után történt, és lehet, hogy volt némi igaza), de hozzánk egy rossz szót sem szólt senki. Némi mászkálás, Dino megmutatta a könyvtárat, ahova kutatni jár, és ahonnan a nyomasztóan mély tárgyi, lexikális és történelmi juventusos ismeretei jönnek, aztán 5 körül letudtuk a San Siróig tartó rövid metrózásból és _nem olyan rövid sétából álló kombót. A juvés parkoló még jobbára üres volt, mégis itt ért az első meghatározó élmény: találkoztunk vele. Ő, a szekus maga volt a törzsfejlődési zsákutca. Képzeljünk el valakit, aki egyrészt az anyanyelvén sem beszél, másrészt halvány fogalma nincs, milyen esemény biztosítását végzi éppen.

Malpensa: Moratti úgy néz ki, ellopta az Erzsébet hídat is

Milánó – a jelek szerint komoly lélekszámú – szenegáli bevándorlói mind a stadion körül csoportosultak, hogy rendhagyó vállalkozásukkal profitot termeljenek. A biznisz a maga nemében zseniális, hiszen csak cérnára van hozzá szükség. Az ebből készült karkötőket a Szolidaritás és a Mentsük meg Afrikát jelszavakkal kérdés nélkül is rád kötözi, hogy aztán percekig ne szálljon le rólad pénzt követelve a nyilvánvalóan varázserejű cérnáért. Az elsőt beszoptuk, a másodikat már magabiztosan küldtük el a bánatba. Aztán a további 300-at már szóra sem méltattuk.

Lassan befutottak a szurkolók, és megindult a parkolót elválasztó kerítés két oldalának verbális összecsapása. Az itt még jelentős fölényben levő torinóiak és interisták közé ráérősen felsorakozott egy csapat rohamrendőr, de mintha ott sem lettek volna. Egyetlen sörösüveg repült át, semmi komoly nem történt, ahogy a stadionba bevonulás közben sem, bár itt már volt néhány gyomorforgató dolog (például a Liverpool-sálat lengető faszpörgettyű).

A Juve-szurkolók – a videó végén is hallható – kedvenc dala a "Morto Peppino,morto Facchetti, anche Moratti presto morirà, canteremo solo se Guido Rossi morirà!!" szövegű nótája volt, de ez a kanyarban nincs ahhoz képest, amit az interisták bevállaltak. De mivel bevállalták, erkölcsi gátlásainkat levetkőzve nemcsak a Juvés-versike fordítását közöljünk, hanem mindjárt műfordításba öltjük, hogy lehessen gyakorolni otthon is.

"Peppino meghalt
Facchetti meghalt
Moratti is meg fog dögleni
Akkor harsan az énekünk
Ha Guido Rossi sem lesz már köztünk"*

Szóval amikor a vonal mellett nyilatkozó Viallinak éppen azt énekelték a szurkolók, hogy "Luca Vialli faccia un gol!", a másik oldalon kifeszítettek egy transzparenst az alábbi felirattal: "Acciaio scadente: nostalgia dell'Heysel" - "Selejtes acél: nosztalgia Heysel iránt". Ez utalás arra, hogy a hírek szerint a Juventust átverte a stadion építője, és rossz minőségű alapanyagokat használt. A másik utalást nyilván a blog minden olvasója tökéletesn érti.

Hét körül San Siro még cirka üres volt, csak a szemben helyet foglaló Inter-tábor volt jelen teljes létszámban, de fél órával a meccs előtt már gyakorlatilag telt ház volt, csak a sarkokban voltak üres székek (a vasárnapi Gazzetta szerint 78 ezren voltak). Külön mókás volt az interisták – egyébként látványos – élőképe, amin az alábbi felirat szerepel: „Sosem nyertem csalva bajnokságot, és sosem játszottam a Serie B-ben”, és felette annak a Facchettinek a képe, aki élő cáfolata a szöveg első részének. A második felére pedig csak annyit mondunk: bár a Juve járt a B-ben, nem végzett soha kiesőhelyen – szemben az Interrel, amely csak bürokratikus ügyeskedéssel úszta meg a kiesést tök utolsóként 1922-ben.

Hogy milyen érzés a helyszínen szurkolni a Juventusnak, azt akkor sem tudnám leírni, ha olyan zseniális lennék, mint Darti. Ahogy vadidegen emberekkel keringőzöl Vucsinics gólja után, vagy zokogtok egymás vállán Maicon egyenlítésére. Ahogy csatlakozol a közlekedőfolyosón kialakuló spontán pogózáshoz Marchisio góljánál, és ahogy az állatkertbe zárt oroszlán lépteivel mászkálsz fel-alá az utolsó percekben. Minden interes labdaszerzésnél jeges rémület ragad torkon, pedig tudod, hogy ezt  a meccset nem veszítheti el a Juventus. Ahogy az Tyli posztjából is kiderülhetett, győzelem jogos, megérdemelt és vitán felüli (no contest), és valószínűleg tényleg csak az igazi, vérbeli interisták vitatják. Dino a reptéren kihallgatott kettőt, akik szerint „most is ugyanolyan minden, mint amikor Moggi választotta a bírókat.” Ezt a mostani sporit viszont inkább a Facchetti munkakörét átvevő munkatárs választotta, hiszen már a szünetre eldőlt volna a meccs, ha nem állítják meg Matrit (tévesen) lesen, vagy befújják a térképről lelógó méretű 11-est Marchisio buktatásánál.

A stadion a lefújás után cirka negyedóra alatt kiürült, csak az örömittas torinói szurkolók maradtak, akik jobb híján a Pepe nyomvonalán kialakult árkokat betemető pályamunkásoknak énekelték az Intert gyalázó dalokat. Egy órával később már az utcán voltunk, ahol egyébként újra látszott, hogy egy másfajta szurkolói kultúrában vagyunk: tök simán mászkáltak Juve-sálas emberkék a hömpölygő interista tömegben. Még nem sejtettük, hogy az út legnehezebb része csak most közeledik.

Némi kavarás után odaértünk a központi pályaudvarhoz, ahonnan a shuttle busz indult a bergamói reptérre. Ekkor 1 óra volt, az első busz 4-kor startolt, azaz három órát kellett eltöltenünk valahogy. Az utolsó nyitvatartó pizzériában beemeltünk némi kaját, de aztán ott maradtunk a töküres városban, a zergebaszó hidegben, és csak pislogtunk egymásra. Fázol, fáradt vagy, a percek óráknak tűnnek, sőt, mintha visszafele haladnának. Háromkor ugyanis Dinónak eszébe jut, hogy most kell átállítani az órát, tehát nem egy, hanem két órát kell még várnunk. Itt összeomlunk, semmibe vész a katartikus győzelem öröme, és lila szájszéllel könyörgünk kegyelemért. Halálosan kimerülve, kockára fagyva végül a Marchisio góljánál bemutatott örömtáncot mutattuk be, mikor fél 4-kor befutott a busz. Nem emlékszem, hogy másztunk fel rá, a következő képem az, hogy Bergamóban lekászálódunk, és belépünk a szétszórva heverő emberek közé az Orio al Serio várótermébe. Meleg kávé, frissen facsart juice, mosdó, és máris újra nem tudtunk másra gondolni, csak a tökéletes győzelemre, amit a Juventus aratott Milánóban.

A másnapi (bár nekünk igencsak aznapinak tűnő) újságokból kiderült, hogy az olasz lapok osztályzatai között akár 2-3 számjegy is lehet a különbség, így azokat teljesen felesleges figyelembe venni, kivéve, ha a játékvezetőről van szó, akit mindegyik lap (még a milánói házi hazugsággyár is) a sárga földig lehordott a Juvét sújtó ítéletei miatt. A Tuttosportban pedig volt egy olyan kép, amit a TheOffside Juve blogja már le is lopott, szerencsére, úgyhogy meg is tudjuk osztani.

Nekünk sosem okozott gondot beismerni, hogy mérhetetlenül gyűlöljük az Intert mindazért, ami az elmúlt években történt. Innentől kezdve azt már nem nehéz kitalálni, nekünk mennyit jelentett, hogy ott lehettünk egy olyan meccsen, ahol nagyon halványan, de annál örömtelibb módon billentettük helyre az igazság egy apró szeletét. A többit a nápolyi ügyészségre és az olasz igazságszolgáltatásra bízzuk.

* Peppino Giuseppe Prisco, az egykori Inter-alelnök, Facchetti a nemrég elhunyt Inter-legenda, aki a legutóbbi vizsgálatok során előkerült felvételek szerint egyik főszereplője volt a bírómanipulálásnak, Guido Rossi pedig a calciopolit levezénylő szövetségi alkalmazott - egykori Inter-mameluk, nyilván.

Még néhány kép az útról, amit közlésre érdemesnek találtunk:

Milánó, Dóm tér, délelőtt 11

Az óriási kilövellés mintha a Darti által birtokolt milánói metró jelképe lenne

A San Siróban előbukkan a baltikum