bntemp

bntemp

Amikor az oroszlánok fogai kicsorbultak

2011. szeptember 29. - s4tch

Biztosan kevés juventino ismeri a jelentéktelen mára már megszűnt Fossa Dei Leoni ultracsoportot. Természetesen nagyon helytelenül, hiszen lényegében az első szervezett olaszországi szurkolói csoportosulásról beszélünk. Megszűnésük történetében természetesen szerepet kaptak a Juventus ultrái is, amit mi most felnagyítva, a történteket szórakoztató formában eltúlozva mesélünk el nektek.

Biztosan kevés juventino ismeri a jelentéktelen mára már megszűnt Fossa Dei Leoni ultracsoportot. Természetesen nagyon helytelenül, hiszen lényegében az első szervezett olaszországi szurkolói csoportosulásról beszélünk. Megszűnésük történetében természetesen szerepet kaptak a Juventus ultrái is, amit mi most felnagyítva, a történteket szórakoztató formában eltúlozva mesélünk el nektek.

Az oroszlános banda története 1968-ra nyúlik vissza. Röviden úgy fogalmazhatnánk, hogy a közösen, milán-mezben szurkoló lurkók úgy döntöttek, hogy szervezett keretek között folytatják ezen tevékenységüket mindenféle politikai (a Fossa esetében kommunista erősen baloldali) színezetet is adva a szurkolásnak. Ezekkel az elkötelezettségekkel lehetett szimpatizálni is meg nem is. Mindenki eldönthette saját maga. Nyilvánvalóan, aki nem akart Che Guevara molinó alatt ugrálni minden milánói gól után, az továbbra is várt a más jellegű szurkolói csoportok megalakulásáig.

Ez a vidám csoportosulás egész sokáig ugrálhatott a vörös csillagosok példaképét lobogtatva maga felett, ám 2005-ben az történt, hogy valamiféle fatális véletlen folytán az októberi Milan - Juventus meccs előtt sikerült megkaparintaniuk a Juventus dicsőséges Viking nevű ultracsoport néhány zászlóját. Tették ezt úgy, hogy a Viking néhány fiatal és bohó tagja _ottfelejtette_ a kocsmában a zászlókat a Lecce - Juvéra indulva.

Eme jelentéktelen sikerre nyilvánvalóan eléggé büszkék voltak - boldogan lobogtatták a Juventus elleni mérkőzésen a dicsőségesen megszerzett zászlókat.

A becsületes megtalálók itt még boldog egyetértésben

A Vikingeket pedig természetesen bosszantotta, hiszen ki hallott már ilyesmiről. Hiába vigasztalták magukat azzal, hogy a Viking tagjai között számos milánói illetőségű szurker is volt, míg a milánói Fossa tagjai reggelről-reggelre azzal szembesültek, hogy saját városukban is több a Juventus-szurkoló, mint a fekete-piros mezzel szimpatizálók száma*, és nyilvánvalóan egy darab torinói sem állt be soraik közé, a Vikingek végül arra jutottak, hogy ezt a gaztettet bizony meg kell torolni.

De mivel a Juventus szurkolói stílusos emberek, ezért ezt is stílusosan intézték. Egyrészt megvárták, míg a Milan pontot ment Eindhovenben, majd a BL-mérkőzés után az egyik Fossa-tag után eredtek. De nem ám csak úgy, mint az állatok a prérin, hanem a kreativitás, a stílusosság és az általános iskolai farsangok legjobb hagyományait idézve, rendőrnek öltözve megállították a gyanútlan áldozatot. Ezután, nyilván a kulturáltság minden lépcsőfokát betartva - magyarán késekkel és botokkal, jelentős túlerővel körülvéve a milánói fiatalembert -, elvették tőle a Fossa dei Leoni egyik méretes drapiját (a fő darabot).

Maguk intézték a visszavágást

Ez idáig nem is okozott (akkora) gondot a Fossa soraiban, bár egy becsületes szurkolói csoport a fő drapi eltulajdonítása után már biztosan válságstábot hívott volna össze. De a dicsőséges oroszlánok néhány tagja úgy gondolta, hogy a kommunizmus legszebb hagyományait felidézve, inkább együttműködik a titkosrendőrséggel (DIGOS), hátha sikerül a Juventust a Serie B-be száműzni visszaszerezni a drapit.

Tehát míg a becsületes ultrák egy sör, és irgalmatlan sok emberi élet kioltására alkalmas fegyver társaságában leültek, és megbeszélték a teendőket, mások a támadásról számoltak be a rendőrségnek. Ez viszont minden, a betyárbecsületben járatos ultra zsebében kinyitotta a bicskát.

A Juventus és a Milan, azaz a Viking és a Fossa dei Leoni csoport értelmes tagjai egy későbbi mérkőzés előtt visszacserélték a drapit és a zászlókat. Ám a Fossa berkein belül megindult a bomlás.

Mivel a csoport egyes tagjai nem bírták elfogadni, hogy ilyen állat módon beszopatták őket, és emiatt a rendőrséghez fordultak, a csoport más tagjai pedig azt nem tudták elfogadni, hogy egyesek annyira nyámnyila semmirekellők, hogy maguk intézzék azokat az ügyeket, amik csak rájuk tartoznak, a vezetők úgy döntöttek, hogy a kibékíthetetlen ellentétek miatt feloszlatják a csoportot.

Nos, így vetett véget a Juventus Viking ultracsoportja a Fossa dei Leoni pályafutásának.

*Demos & Pi, olasz kutatóintézet - 2010-es kutatás - Milánói régió: Juventus szurkolók aránya 23%, Milan szurkolók aránya 13%

A bejegyzés trackback címe:

https://bntemp.blog.hu/api/trackback/id/tr498239706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hispan07 2011.09.29. 11:48:47

Nagy a pofátok, pedig tavaly is szoptatok!

Hispan07 2011.09.29. 11:49:15

isteni ez a rapid rendszer :)))

275991 2011.09.29. 11:50:53

Hatalmas:D

275991 2011.09.29. 11:55:11

[Hispan07](#533160): Igen végre azok is érvényesülhetnek, akik nehezen tudják megfogalmazni a mondanivalójukat, így csak egy tőmondatban eltudják intézni egy kattintással, nem kell azon a "hülye" minősítő szón fennakadni, hogy itt a hagyomány elve miként minősül és nem kell helyesírási szótárat sem fellapozni, hogy az tényleg "ly".

juvefan92 2011.09.29. 12:15:43

Emiatt a cikk miatt fogok az ellenfélnek szurkolni! Meg még mit nem :-D csak kipróbáltam forza juve most a pályán is megszivatjuk őket!

balfaszjuventusz 2011.09.29. 12:38:31

Sírni fogtok! Nagyon. Sokat. Egyre többet...

258945 2011.09.29. 13:03:30

@balfaszjuventusz:hát ezért fáradoztak a gyorskommenttel, ejnye no

simoon 2011.09.29. 13:05:42

lúzer fc, lúzer ultrácskái :) A gyűlölködést hiányolom (de nagyon), ez a csipkelődés méltatlan a hagyományokhoz :)

Hispan07 2011.09.29. 13:16:10

[JuvePredal91](#533171): köszönöm a roppant korrekt elemzést, lekötelez figyelmességed

303998 2011.09.29. 13:21:52

Tippmixkirály juventus (lásd Serie B khmmmm) egy csapat akit épp csak a székhelyén utálnak.

próba 2011.09.29. 13:28:10

Ti nevezitek magatokat újságírónak?

kjetil 2011.09.29. 13:34:11

nagy stíl ,de sajnos zebrak ha osszegyulnek egy mecsre otthon akkor talan vannak 15 -en ami eleg szegyen hogy otthon utaljak oket ,hasonlitsuk ossze mennyi Milan fan van a vilagon es mennyi zebra talan ha eggyaltalan letazik .forza Milan !

337583 2011.09.29. 13:41:45

Ti nevezitek magatokat újságírónak?

Ady 2011.09.29. 13:56:02

Pont ez a blogolás lénye. Nem kell, hogy mindenki tetszését elnyerje! Részemről respect!

buddha 2011.09.29. 14:03:15

szundi nálatok,ezen mi röhögtünk eleget...

buddha 2011.09.29. 14:05:30

az meg elég gáz,hogy Torinoban több a torino fan,mint zsüve szurker

269797 2011.09.29. 14:12:25

http://www.worldfootball.net/zuschauer/ita-serie-a-2010-2011/1/ Hehe. Kit érdekel, hogy esetleg többen vannak a Juve-szimpatizánsok. Nem járnak meccsre, nem vesznek mezeket, még a tv-ben se fizetnek elő rátok. De azért persze grat.

334474 2011.09.29. 14:20:30

A trollok ma annyi hülyeséget hordtak össze, hogy már azon agyalok 1-nél több poénkodó Juve drukker van közöttük.

338554 2011.09.29. 14:26:57

[joefrey](#533327) és [buddha](#533414): Idéznék a alábbi posztból: http://bianconeri.blog.nepsport.hu/archives/2011/03/01/Szanjuk-banjuk/ "A közkeletű, és idióták által gyakran hangoztatott állítás, miszerint Torinóban több a Toro-szurkoló, mint a Juventus-drukker, hamis." A releváns statisztika egy másik cikkben már szerepelt, de azt sajnos nem találtam meg nektek.

337023 2011.09.29. 14:30:59

Srácok én nem mondok véleményt. A trollkodás is egy szánalmas dolog, de az még inkább ami itt folyik. Velem lehet a hiba, de engem irritálnak az ilyen és ehhez hasonló posztok, és nem csak Juve - s, de Milano - s részről is. Mindenki utál mindenkit, minek kell még egymást provokálni hozzá? Mind1, nem érdekel, csak gondoltam én is be írok ide a rengeteg kulturált és értelmes poszt közé...

130885 2011.09.29. 14:35:10

A Juventus balfaszságát az mutatja a legjobban, hogy őket simán kirakták a Serie B-be, miközben Moratti meg öblöseket röhög a markába! (Pedig a FIAT is sokkal klasszabb, mint az olajpénz.) Hogy is van ez?

gabesz 2011.09.29. 14:37:01

Régen olvastam ilyen gusztustalan blogot mint ez. A létszámmal nem kéne menősködni hogy melyik városban mennyi szimpatizáns van, hanem inkább azt nézzük meg hogy melyik csapat hazai meccseire mennyien járnak. Na több szót nem is érdemel ez az egész. Juve GOBBI !!!

130885 2011.09.29. 14:38:26

Ha ilyen jól tudjátok, miért nem ti ültök a kispadon? Ha viccnek szántátok, annak nagyon gyenge. Emiatt a cikk miatt fogok az ellenfélnek szurkolni. Buzi zebrák! Nagy a pofátok, pedig tavaly is szoptatok! Ti nevezitek magatokat újságírónak? Mártha Bence homoszexuál!

343068 2011.09.29. 14:45:34

Forza juve!a milán sírni fog hétvégén!!!ibrát és zambrottát azóta is kisbetűvel írjuk és ki tagadtuk a gitt-egyletből

343068 2011.09.29. 14:45:34

Forza juve!a milán sírni fog hétvégén!!!ibrát és zambrottát azóta is kisbetűvel írjuk és ki tagadtuk a gitt-egyletből

343068 2011.09.29. 14:45:35

Forza juve!a milán sírni fog hétvégén!!!ibrát és zambrottát azóta is kisbetűvel írjuk és ki tagadtuk a gitt-egyletből

343279 2011.09.29. 14:53:45

Ez nagyon komoly! Aki valaha is tartozott szurkolói csoporthoz, tudja mit jelent az, ha elveszik a sálját, vagy zászlóját! De ha a csoport drapiját??!! Az vagy vért kíván, vagy ez lesz a következménye!

jakuza 2011.09.29. 14:56:47

[deep purple](#533472): Ezért a benito feljelenthetne téged hogy nyilvánosság előtt leszégyeníted.

130885 2011.09.29. 15:20:59

Hát igen, az valóban "zseniális" húzás lenne! :) Ha viccnek szántátok, annak nagyon gyenge.

334309 2011.09.29. 15:23:59

[jakuza](#533514): feljelenteni?? amikor ilyen kiválóan szórakozom rajta? gyöngyszem minden kommentje. [deep purple](#533557): nézz vissza később, kérlek, a holnapit tényleg én írom.

Keppaud 2011.09.29. 15:29:31

A sok gyökérnek aki azon lovagol, hogy a Juve csak 23ezres átalgnézőszámot produkált a tavalyi szezonban, csak annyit hogy a torinói Stadio Olimpico 25ezer férőhelyes...oda nehéz ám 50 ezer embert berámolni. Igen nyúljunk magunkhoz hogy a 80ezres san siro-ba volt 50ezres nézőszám. deep purple: 12 éves vagy, vagy csak retardált? Nagyon nagy mérőszáma egy korrupt-maffia országban egy megbundázott ítélet valakinek a balfaszságának.

jakuza 2011.09.29. 16:37:32

Mindenki szophatja a faszunkat nekünk 2 csillagunk van! Az a hülye Cassanó futni nem tud ! Hát nemtudom hogy mire viszi a milan ellenünk.

jakuza 2011.09.29. 16:45:23

[deep purple](#533557): Te nem köcsög vagy, hanem népművészeti cserépedény.

rotykos 2011.09.29. 17:13:24

Nagyon jó ez a kis statisztika a szurkolói arányokról. Ebben aztán megegyezik Magyarország, Olaszország, Spanyolország: akinek fingja nincs a fociról, 1 csapatnevet ismer, rögtön benyögi, h szurkoló. így itthon az egész ország fradista, külföldön ez a juventus, a reál, a mencseszter, a bájern. szal Milánó 23%-a fradista... azért 1-2 év múlva átköltözhettek vmi kisebb stadionba, ha a 40ezer hely is soknak bizonyul... Forza Milan!

269797 2011.09.29. 17:34:55

[Keppaud](#533569): http://soccernet.espn.go.com/stats/attendance/_/league/ita.1/italian-serie-a?cc=5739 Húha most sokkal jobb, új stadion új csapat és már 30e fölött vagytok. Yes. Picit azért még van hova fejlődni, valahogy nem jön ki ez a 2szer annyi juve szurkoló mint milan szurkoló dolog, persze csak ha a stadionba járást számoljuk. Csak egy klasszikust idézve: " a mennyiség nem esztétikai kategória"! Remélem minden szó megvan.

rotykos 2011.09.29. 17:41:25

Azért szerintem ti le fogtok győzni minket. Én úgy gondolom hogy jobbak vagytok nálunk. Szerintem 4-0 legyőztök minket. Forza Milan!:((((((

sev 2011.09.29. 17:45:56

De végülis azért csak elismerem hogy most a Junentus sokkal jobb csapat nálunk(jelenleg).Kérlek titeket legyetek türelmesek az idén tietek lesz a bajnokság. Akkor lehet juvés leszek. Szégyen vagy nem de így van. Benito király vagy.

jakuza 2011.09.29. 17:49:23

[sev](#533751): Most te juvés vagy, vagy megszédültél? Gyerekkorom óta rajongok Inzaghiért. Igaz, gyerekkoromban még ő is rajongott értem.

jakuza 2011.09.29. 17:56:50

Ibra a kis puncipöcögtetö repettfaszú pöcs játszani fog ellenünk?

Rhínó 2011.09.29. 17:59:56

[sev](#533751): Ki a genyó szart ide téged te kis pöcs.

269797 2011.09.29. 18:25:52

Már megint ugyanúgy mint múltkor valaki benyúlta a nickem. Állítólag másokkal is megtörtént már, de sebaj. Az első két hozzászólás az enyém egyébként, de azt hiszem fel lehet ismerni.

269797 2011.09.29. 18:28:08

[sev](#533826): De így sokkal jobb is, mert csak ilyen dolgokkal tudtok visszavágni, értelmes párbeszédet, számokat linkeket, nem is várok. Csak sajnálom, hogy a rendszerben vannak ilyen kiskapuk, ez az igazi trollkodás.

130885 2011.09.29. 20:53:03

Jól van, jól van, a vicces színvonal nem változik! :) Ha ilyen jól tudjátok, miért nem ti ültök a kispadon?

258945 2011.09.29. 21:49:57

[sev](#533751): azt mindig viccesnek tartom amikor a Milan/Inter szurkerek okoskodnak a nézőszámról. Nézzük a számokat Torino és környéke 1,8 millió lakos Milano az agglomerációval együtt 7 millió, gyors fejszámolás, hozzávetőlegesen 3,9szer több embert jelent, a Juventus és a Torino meccseire összeadva, idén kimegy mondjuk 40ezer ember átlagban. Akkor a kérdés az hogy az Inter és a Milan meccseire összeadva átlagban meglesz az idén 156ezer ember? Na jó legyek rendes és csak 35ezerrel számolok, akkor már csak akkor már csak 136ezernek kell lenni a nézőszámnak. Szerinted menni fog? :D Remélem sikerült követni :)

334417 2011.09.29. 22:15:42

[sev](#533425): Akkor miért nem nálunk van a 100 milkás hiány?

339362 2011.09.29. 23:12:08

a gyorskomment zseniális :) a milán szopni fog, a barszelóna meg hányinger, FORZA JUVE

DartagnanX 2011.09.29. 23:51:13

Érdekes, hogy ez a cikk valójában nem gyűlölködés, csak egy történet leírása. Ráadásul igaz történeté. A szurkolók százalékos arányát - sok más bloggal és szinte minden kommentelővel ellentétben - egy létező közvélemlénykutató cégével támasztottam alá. Tehát FORRÁST is tettem az adathoz. Rá lehet keresni. Direkt nem számszerű adat, hanem egy százalékos arány. A vita innen lényegében szinte tudományos szintre emelkedik, vitatkozni csak adatokkal és tényekkel alátámasztva lehet. Nem fogok még egy külön cikket szentelni a torinói (és egyéb olaszországi régiós) szurkolói megoszlásokra, mert már egyszer megírtam, de úgyis mindig új mindentudók érkeznek a blogra, hogy beírják a saját téves mantrájukat.

Buzi zebrák! 2011.09.30. 08:38:47

Üres fejű moslék nyelő-nyaló juventusz szurkolók! Bűzfelhőt eresztek az orrotok alá, hörcsög volt az a jó anyátok, és az apátok fókabajszú ganajtúró! Az ördög búbozzon meg, titeket szukafattyak, törlöm belétek a lábamat, bunda király, meg a lótlan-sótlan, de-de-de delpiéró! pff....

258945 2011.09.30. 09:00:30

[Buzi zebrák!](#534915): te szégyentelen gaz :)

chester 2011.09.30. 11:15:52

[Buzi zebrák!](#534915): a kultúra kicsapódott a felszínre, szánalmas :) Grande Juve !!!!

Búza zebrák! 2011.09.30. 14:35:30

@chester Kedves chester! Ne rombold a Juve szurkolók renoméját tovább bunkóságoddal, tájékozatlanságoddal.A kultúra bizony úgy hull le rólad, mint ruha másról a boldog szerelemben, vagy tényleg nem is ismered az idézett, aktualizált szöveg ihletőjét. Persze, nem is kell ismerni mindenkinek a Monty Python csoportot, nem oly' jelentősek. Más: A mondatok végén csak egy írásjel áll. Kivéve:?!, ..., ...? vagy ...! Több felkiáltójel használata is csak téged minősít. Tudom, a hozzád hasonló tiniknek már nem sokat jelent és mond a helyesírás.

337644 2011.10.01. 00:17:16

BENITO! FASZA cikk! én olvasom az ultrák oldalait ,sőt régebbi sztorikat is stb... szép ez a történet ,de te is tudod ,hogy a juve ultrák gyengék olaszországba.pláne a hooligánok...napoli, lazio, firenze,roma....genoa mind mind jobb táborral és jelentősebb hooligan csoporttal van jelen a szurkolói életben...kicsit mi ilyen "mtk-s " :Dtáborral bírunk.nem véletlen ,hogy olyan sok a szövetségesünk hollandiába (den haag) lengyelországba (legi varsó) na ők viszont baszott kemények .... szval ne ájuljunk el annyira a juve ultráktól ...

juvinka 2011.10.03. 21:53:51

Nagy az Isten állatkertje gyerekek. Ide jösztök mint senki kutya barca... drukkerek és lövitek a zselét ti kisiskolás majmok. Egy épeszű ember nem szurkol ilyen csapatoknak hogy milan,inter,barca...divat-drukkerek vagytok csak,amikor meg kiesik majd a csapat a B-be,akkor meg jön a következő szánalomgyülekezet, ja vagy hogy nem esik ki,mert tudjuk milyen érdekek/fajta van a sztory mögött,akinek ezután se világos, az inkább menjen és nézze a cartoon networkot,a focit meg hagyja meg a nagyfiúknak. FORZA JUVE!

monforte 2011.12.28. 20:32:55

Az a baj ezzel a cikkel, hogy valótlanságokat állít, iiletve fogalma sincs arról, hogy mi történt pontosan. Az egész dolog arról szólt, hogy az FdL és BRN, CT teljesen más politikai és egyéb nézeteket képviseltek, más volt bizonyos dolgokhoz (vezetőség, business stb) a hozzáállásuk. Volt itt a gobbokkal egy máig véleményes megaegyrudas-drapi szotri (az egy dolog, amit a Viking állít...), mely jól jött a fent említett csoportoknak, hogy végleg megszűntessék a Fossát. Magyarán közel sem a Viking intézte el az FdL-t, hanem a sajátjaik... Mondjuk ha a cikk szerzője ennyire jól informált, akkor ugyan mondjon nekem pár nevet, hogy kik vettek részt a DIGOS-nál történő feljelentésben illetve az ellopott cuccok visszacserélésében?! Kíváncsian várom, csak azért is, hogy végre megtudjam, kik az FdL értelmesebbjei! :) Mindenesetre lehet, hogy így történt, ahogy megírjátok (bár nekem nagyon nem kerek ez az egész sztori, ottfelejteni csak úgy valahol két megaegyrudast, ugyanmár...), de az, hogy a Viking oszlatta fel a Fossát, az erős költői túlzás, magyarán hazugság.
süti beállítások módosítása