Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.
Amikor a Juventus az új stadion építése mellett döntött, úgy gondolta, hogy nem csak egy múzeumban kellene megemlékezni a múltról, hanem a stadion minden egyes szegletében: ebből jött az ötlet, hogy a klubtörténelem 50 legnagyobb játékosának nevét - a hollywood-i hírességek sétányának megfelelő módon - az új aréna különböző részein elhelyezi. Sorozatunkban bemutatjuk azt az 50 embert, akiket ha nem ismerünk, akkor semmit sem tudunk a Juventus múltjáról. Exkluzív sorozat, máshol eddig még nem látott kordokumentumok és információk felhasználásával.
Nehéz egy olyan ember kvalitásait megítélni, aki cirka fél évszázaddal ezelőtt játszott a Juventusban, de szerencsére John Charlest nem is nekünk kell a megfelelő polcra helyeznünk. Megtették ezt helyettünk hozzáértőbbek, akik egy 1997-es szavazáson minden idők legjobb külföldi játékosának választották – olyan elhanyagolható tehetségű mitugrászok előtt, mint Maradona, Platini, vagy van Basten. 
A walesi szelíd óriási (Il Gigante Buono) nem véletlenül került a legnagyobbak elé: egyrészt egyformán kiválóan teljesített mindkét kapu előtt (Leedsben sokáig középhátvédet játszott, amivel Torinóban is próbálkoztak egy ideig), másrészt pályafutása során nemhogy piros, de még sárga lapot sem kapott soha.
Érkezése előtt a Juventus rettenetes időszakon ment keresztül. Az 52-es bajnoki címet hitvány szezonok követték, Charles leigazolása előtt kétszer végzett a 9. helyen a csapat, míg 57-ben végül úgy döntöttek a vezetők, hogy méltó partnereket pakolnak Boniperti mellé. Az Óriást brit rekordnak számító 65 ezer fontért szerződtették a Leedstől, és érkezett a későbbi aranylabdás oriundo, Omar Sivori. A csatártrió villámgyorsan megfelelő irányba fordította a Juve szekerét, zsinórban három bajnoki cím és két kupagyőzelem következett, köztük az első csillagot érő 10. címmel.
188 centijével óriásnak éppen nem volt nevezhető, de a játéka remekül illeszkedett az alacsony, mozgékony Sivori, és az ösztönös zseni Boniperti közé. Bár elsősorban remek fejjátéka miatt rettegtek tőle a védők, sok gólt szerzett lábbal is, jó lövése volt, igaz, cselgépnek nem lehetett nevezni (erre ott volt Sivori). Charlest annak ellenére imádták a szurkolók, hogy játékfelfogása tökéletes ellentétben állt az olasz futballban megszokottal. Kifogástalan úriember volt, soha nem vitatkozott a bíróval, a taktikai faultról azt sem tudta, mi fán terem, a szándékos szabálytalanság gondolatától is frászt kapott. Aki a fentiek ellenére 150 meccsen 93 gólt lő, az egészen biztosan zseni, másképp ez kivitelezhetetlen.
A csoda három évig tartott, a 62-re visszavonuló Boniperti és Sivori viszonya annyira megromlott, hogy már nem is beszéltek egymással. Ezt Charles önéletrajzi könyvéből tudjuk, és bár gentleman maradt a The Gentle Giantben is, azért beszédes, hogy Sivorira egy pár sornál többet nem pazarol, abban is csak azt írja róla, hogy „néha túlcselezi a helyzeteit”. Az utolsó évben fordult elő az is, hogy középhátvédet játszott a Juventusban, amiről a könyvben azt írja, könnyű feladat volt, de erre egészen biztosan rosszul emlékszik: 1962 bajnoka, a Milan 5-1-re verte a Juvét.
Charles élete nagyon sok hasonlóságot mutat egy magyar klasszissal, Kocsis Sándorral. Posztjuk ugyanaz, gólérzékenységük hasonló, fejjátékuk egyaránt kiemelkedő, és egyformán rugddalták őket sérültre a védők évente kétszer. Ráadásul a pályán kívül mindketten szerény, visszafogott fiúk voltak, akik balfék módon kezelték pénzügyeiket. Kockát csak az nem verte át, aki nem akarta, Charlesnek pedig előbb a Torinóban nyitott The King's Restaurant nevű étterme fuccsolt be, aztán sorra a többi befektetése. További hasonlóság, hogy mindketten elveszítették lábfejüket, igaz, Kocka sokkal többet szenvedett emiatt, mint Charles, aki másfél hónappal a keringési zavarok miatt végrehajtott amputáció után 2004-ben elhunyt. Halála évfordulójáról természetesen Dino is megemlékezett februárban.
Bal alsó sarok: Charles Boniperti és Agnelli társaságában megérkezik a stadionba. (Dino Archives Limited)
Olaszországban sok évet kell várni egy külföldi híresség halála után, hogy utcát, vagy épületet lehessen elnevezni róla. Angliában ez másképp van, Leedsben nemcsak utca, de a stadion egyik kanyarja is John Charles nevét viseli. Torinóban egyelőre egy csillaga lesz.
