Lassan a vége felé közeledik az 1960-1961-es szezon a Serie A-ban. 1961. április 16-át írunk, amikor eljön az idény rangadója, a Juventus-Inter mérkőzés. A Juventus négy ponttal vezeti a táblázatot a második helyezett Inter előtt. A képlet viszonylag egyszerűen így írható le: ha a Juventus nyer, akkor - hat fordulóval a vége előtt - gyakorlatilag övé a scudetto. Egy Inter-siker viszont kiegyenlíti az esélyeket. Visszatekintés egy botrányba fulladt, aztán izzó indulatokat kiváltó, végül megismételtetett mérkőzésre, amely a két klub közötti ellenségeskedés ősanyjának tekinthető. Volt, aki már akkor is csak a zöldasztalban bízott.

Torino ébren álmodik, a városban nincs megállás, vasárnap nagy nap: jön az Inter. Minden erről szól, a meccs mellett még az a fontos hír is eltörpül, hogy a  “Palazzo del Sport di Torino”, azaz, a Torinói Sportpalota munkálatait a rangadó hetében gyakorlatilag befejezetté nyilvánítják, és az új létesítmény csupán a hivatalos átadásra vár. “A jegyeket egy hete árulják, az érdeklődés óráról-órára nő” - írja a rangadó hetének szerdáján a La Stampa. A Juventus Torinóban készül a meccsre, csak pénteken utazik el Villar Perosába, a szokásos, külső tartózkodási helyre, egy mini-edzőtábor erejéig. Jó hír, hogy Ernesto Castano, a március 12-én lejátszott Milan-Juve (3-1) meccsen lesérült védő újra teljes intenzitású edzést végez, és a Genoa elleni, 3-0-ra megnyert juniormeccsen pályára is lép.

Az Inter még a Bologna elleni, otthoni 0-0 sebeit nyalogatja, Herrera pedig az újságírókkal hadakozik. Elmondása szerint azért haragudott meg rájuk, mert olyan szavakat adtak korábban a szájába, amelyeket ő nem is mondott. Ezért már az említett Inter-Bologna meccs után sem volt közlékeny, gyakorlatilag leráz magáról minden kérdést. Milánóban tudják, hogy a hétvégi meccsen mindenképpen győzniük kell. Picchi, az Inter játékosa így nyilatkozik: “Ez a legutolsó lehetőségünk arra, hogy versenyben maradjunk”

Természetesen telt házat várnak a Stadio Comunaléban, mindenki arra készül, hogy elfogy az összes jegy. Így is történik. 61.000 belépőt adnak el. Torino történelmében ez a valaha volt egyik leglátogatottabb sportrendezvény, csak két mérkőzés előzi meg a sorban: az 1948. május 16-án játszott Olaszország-Anglia (0-4, 75 ezer néző előtt), illetve az 1950. október 22-én megrendezett Juventus-Milan (1-1, 85 ezer néző, amelyből 78.776 fizető néző volt, 1940 bérletes, a maradékot pedig a rendezők, meghívottak, újságírók tették ki) találkozó. A 61.000 néző ezúttal is kiegészül: meghívottakkal, újságírókkal, hivatalos minőségben jelenlévőkkel együtt 70.000 ember tartózkodik a stadionban.

Ez a szám kimeríti a Comunale kapacitását. Másfél órával a kezdés előtt egy gombostűt sem lehet leejteni, a pénztárak már nem árulnak jegyet, sőt, a kapuk is bezárulnak. Ez viszont ahhoz vezet, hogy akik elővételben jutottak belépőhöz, de később érkeznek, azok sem mehetnek be. Tumultus alakul ki, több kaput is bedöntenek a nézők, és elindulnak a lelátók felé. Oda, ahol már nincs hely. A meccs mindenesetre elkezdődik. A közönség egy ideig mozdulatlan marad, de aztán a kritikus tömeg áttöri a kerítést: a többlet egyszerűen lefolyik a pálya szélére. Semmilyen balhét nem akarnak ők, de fent, a lelátón már nem lehet megmaradni. Az események bekövetkeztekor a félidő közepén jár a rangadó, a hangosbeszélőből pedig a következő figyelmeztetés hangzik fel: “Kérjük, hagyják el a pálya szélét, máskülönben a meccs nem folytatódhat.” Remek tanács, csak éppen megfogadhatatlan, ugyanis nem akad szabad hely, ahova visszamenjenek az emberek. Gambarotta játékvezető 10 perc várakozás után engedélyt ad a folytatásra, de újabb két perccel később a játékosok az öltözőbe vonulnak.

Az Inter semmit sem változott

Kétezer rendőr érkezik a stadionhoz, a klubvezetők pedig tárgyalni kezdenek, hogy megoldást találjanak a helyzetre. Közben az eső is elered, végül 17 óra 25 perckor a bíró bejelenti, hogy a meccset nem lehet lejátszani. Bruno Bolchi, az Inter kapitánya pedig elmondja, hogy a csapata  hivatalosan is kéri a szövetségtől a mérkőzés 2 pontját, 2-0-ás gólaránnyal (akkoriban még nem 3-0-al ítélték oda a meccseket). Herrera így nyilatkozik: “Megnyertük volna a mérkőzést, mert jobbak voltunk.” A Juventusnál pedig nem értik, hogy egy fél félidőnyi játékot követően hogyan lehet ilyen következtetést levonni. Az Inter játékosai semmiképpen sem akarnak játszani tovább. Pontosabban az Inter vezetői arra utasítják őket, hogy ne lépjenek pályára, hiszen úgy gondolják, hogy így övék lesz a 2 pont. Herrera saját állítása szerint nem szól bele a döntésbe: “Én nem kértem a labdarúgóktól, hogy jöjjenek le a pályáról, viszont aggódtam az egészségükért, ugyanis sokáig csak vártak a játékra, leizzadtak, az eső pedig szakadt, ez pedig nem egy optimális állapot” - hangzik a kicsit furcsa magyarázat. Az egyik, neve elhallgatását kérő Juventus-játékos ezt mondja a kialakult helyzetről: “A jövőben akkor sokkal kényelmesebb lesz, ha az idegenbeli meccsekre beszervezünk két busznyi szurkolót azzal a feladattal, hogy árasszák el a pályát, mert így bármelyik meccset meg lehet nyerni vendégcsapatként.”

A fentebb már említett, 1950-es Juve-Milan rangadón is gond volt a nézőszámmal, akkor a salakpályára is tettek székeket, így oldották meg a problémát. A szurkolók ott is berohanhattak volna, de nem tették - ahogy most sem.

Az Inter pedig  - ahogy 45 évvel később - akkor is a zöldasztalnál próbált érvényesülni.

És akkor jöttek a döntés

1961. április 26-án ül össze a Liga, hogy meghozza a határozatát: ebben az Inter kérésének adnak helyt, és 2-0-ás gólkülönbséggel a milánóiaknak ítélik oda a győzelmet.  Este 7 órakor a Juventus vezetősége ülést tart, ahol arról folyik a beszélgetés, hogy fellebbezzenek-e a döntés ellen. Nem olyan egyértelmű a kérdés, hiszen - bár igazságtalannak tartották a Liga határozatát - az is figyelembe kell venniük, hogy a Labdarúgó Szövetség első embere ekkor Umberto Agnelli, így ha esetleg újrajátszást rendelnének el másodfokon, a szövetség fellebbviteli fórumán, akkor mindenki Agnelli közbenjárásáról beszélne. Kényes szituáció.

Végül a vezetők a fellebbezés mellett döntenek. Az erről szóló szavazás egyhangú. A fellebbezés bejelentése után az a hír érkezik, hogy másodfokon 1961. május 6-án, szombaton születik meg a döntés. Az elsőfokon meghozott határozat előzetesen végrehajtható, tehát az Inter már most megkapja a 2 pontot. Így a két csapat közötti különbség két pontra csökken. Olaszország pedig - a klubvezetőkön át a nem milánói újságokon keresztül - egy emberként köp egy íveset az Interre. A Nápolyban megjelenő “Roma” c. napilap így ír: “Az Inter elveszítette az esélyét annak, hogy a legnépszerűbb olasz klub legyen.”  A római “Corriere dello Sport” egyenesen a bajnokság meghamisításáról beszél.

A másodfokú döntés május 6-án sem születik meg, új időpontnak május 27-ét jelölik meg, de aztán ez is csúszik, így június 3-án várható a végső határozat. A bajnokság közben zajlik: mindkét csapat botladozik, van, hogy az Inter - beleszámítva a megkapott 2 pontot is - holtversenybe kerül a Juvéval. Az utolsó forduló - amelyet június 4-én játszanak - előtt a Juventusnak és az Internek egyaránt 46-46 pontja van. Szombaton végre meghozzák a döntést: a félbeszakadt találkozót újra kell játszani. Változik a helyzet, az Internek már csak 44 pontja lesz, és a két csapatnak még két mérkőzése marad, az egyik egymás ellen, június 10-én. A június 4-ei fordulóban azonban eldől minden, mert a Juve ugyan csak 1-1-et játszik hazai pályán a Bari ellen, az Inter viszont 2-0-ra kikap Cataniában: a Juvénak 47, az Internek 44 pontja van. Eldől, hogy a Juventus-Inter meccsnek már nem lesz jelentősége a scudettó szempontjából.

A másodfokú döntést hozó CAF indokolásának legfontosabb eleme az volt, hogy a mérkőzést nem a játékvezető szakította félbe, hanem az Inter játékosai vonultak le a pályáról. Az Inter kedden még telegrammot küld a Juve székházába, amelyben gratulál a bajnoki címhez, szombaton viszont Helenio Herrera bejelenti, hogy a vasárnapi találkozón az ificsapatot küldi pályára. Az Interre újra rázúdul a népharag, kirívóan sportszerűtlennek és kisszerűnek tartják ezt a húzást.

A nagyok megverik a kicsiket, a kicsik a nagyokat

Vasárnap 17 órakor  - újra Gambarotta vezetésével - a pályára lépnek a játékosok. A Juventus korrekt csapattal, míg az Inter megszeppent tizenévesekkel. Herrera talán nem sejti - vagy igen, de nem foglalkozik vele - hogy ezzel megalázza a fiatalokat, akiket a Juve egyszerűen lepofoz: a végeredmény 9-1, Sivori egymaga hat gólt lő. Boniperti pedig ezzel a meccsel zárja játékospályafutását.

Ugyanezen a napon a Trofeo De Martino keretében a Juve utánpótlás csapata 3-2-re megveri az Inter utánpótlás csapatát. De ez is sorsszerűen történik: az Interben több olyan játékos (köztük két igazi klasszis, Corso és Bolchi) is játszik, akiknek a másik találkozón lett volna dolga...